Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Varázsszövő blogja

A Harmadik Háború - Második rész (Első két szakasz)

Varázsszövő | 2010.07.08. 10:50 | kategória: Játék, könyv | 3 hozzászólás

Elkészült a második rész első két szakasza, megismerjük a másik oldal történéseit is Smiling Remélem tetszeni fog!

2. rész – Az első lépések

Alterac, Strahnbrad, Kora tavasz

Minden ugyanúgy történt, ahogy az elmúlt években, de Zugorre Fleshrender elégedett volt. Sok év eltelt azóta, hogy a régi Horda csapatait legyőzték a Feketeszikla-toronynál, és a vérvörös nap alatt haldoklók tízezreinek jajgatása visszahangzott a völgyekben. De a megmaradt csapatokat az évek során sikerült összefogni, és a legendás Feketekéz fia lett a vezérük. Valahogyan sikerült szövetséget kötnie a Feketeszikla-toronyban élő fekete sárkányokkal, újjáépítette az erődöt, majd a déli mocsarakat is elfoglalta.
Zugorre azt a feladatot kapta, hogy csapataival foglalja el az egyik szövetséges északi helyőrséget. Magával vitte azt a pár hadihajót is, amit a totális vereséggel végződő crestfalli csatából sikerült megmenteni. Az ork sereg egyötöde, közel tízezer ork harcos szolgált alatta, köztük rengeteg háborús veteránnal. Hosszú útjuk során feldúlták az északi kikötőket Khaz’Modanban, kíméletlenül elpusztítva azt a néhány szövetséges hajót, ami az útjukba merészelt állni. Végül Stromgarde mellett kötöttek ki, majd elindultak északra Alterac felé. A partraszállás során azonban a csapatok elvesztették egymást és szétszóródtak a part mentén. A vele maradt egységekkel folytatta az utat, és lassan felőrölte a minimális szövetséges védelmet, amit a háború után hagytak a vidéken.
- Lok-tar ogar hadúr! – mordult fel a tőle balra álló katona, miközben húsos kezét tisztelgésként a melléhez ütötte. – Jubeil’thos felderítői jelentik, hogy egy nagy szövetséges sereg közeledik felénk.
- Épp jókor! Eleget pihentünk már, a harcosok elpuhultak – mondta halkan, miközben visszagondolt a tizenöt évvel ezelőtti dicsőséges és véres ütközetre, amire ugyanit került sor. Ki volt éhezve a hatalmas csatákra. Testét számtalan heg borította, de már megjelentek rajta az alattomos ráncok is.
A mögötte álló csapatok éljenezni kezdtek, már csillapítani szerették volna vérszomjukat, de az idősebb orkok, akik már számtalan harcot megéltek, hamar abbahagyták. Sokan a fiatalabb generáció tagjai voltak, akik eddig a mocsarakban, vagy az eldugott helyőrségekben állomásoztak. Ők még nem vettek részt ekkora ütközetekben, nem voltak ott a Feketeszikla-torony visszafoglalásánál, nem látták a sárkányok pusztítását. Egy részük nem sokkal azelőtt érkezett Azerothra, mielőtt lezárták a Sötét-portált.
Feketekéz nem olvasztotta egybe a klánokat, a régi rendszert alkalmazta, mindnek volt saját területe az újonnan elfoglalt vidékeken, képviseltethették magukat a Hetek Tanácsában, ami a régi Árnyék Tanács helyébe lépett. A Tanács küldte őket ilyen messzire, de Zugorre bízott a vezetésben, tudta, hogy nemsokára újra beköszönt az orkok aranykora.
- Milyen erőkkel jönnek? – érdes hangja régi csaták emlékeit idézte.
- Négyezer fő legalább. Szaftos célpont – válaszolta a felderítő, miközben arcán szadista vigyor terült szét.
A Szétzúzott Kéz klán megmaradt erőinek parancsnoka, Jagaz Gutreaper lépett melléjük:
- Rontsunk nekik, erőink simán felmorzsolják őket, csontjaik éjjel már a hold fényében fognak fürdeni.
A Szétzúzott Kéz klán orkjai Draenor pusztulása előtt pár nappal menekültek át a Fekete-mocsárba, nagy részüket elfogták a szövetségesek, majd később csatlakoztak az ostoba sámánhoz, Thrallhoz. Jagaz csapatai azonban a régi Horda újjászervezését követelték. A Szövetség könnyedén szétzúzhatná a Feketeszikla-klánt, ezért Jagaz csatlakozott Feketekéz Dal’Rendhez. Azt remélte, hogy együtt végleg megszabadulhatnak a Szövetség erőitől, akik folyamatosan vadásztak rájuk.
Jellemző, gondolta Zugorre.
- Nyugalom, Jagaz, még ma megütközünk velük, és megfürdünk a vérükben. De először el kell foglalnunk Strahnbradot. A környéken védelmi állásokat építünk ki, nem vagyunk elegen egy frontális támadáshoz. Szóval fogd vissza magad – bömbölte.
- Védelmi állások? – Jagaz meghökkent, majd vörösen izzó szemekkel válaszolt. – Ez nem a Horda stílusa, a hadfőnök nem így cselekedne!
- Fogd be a szád! Megvárjuk, amíg a boszorkánymesterek megkezdik a Vérceremóniát. Akkor már elég erősek leszünk az összecsapáshoz – üvöltötte lelkesen Zugorre. Jagazon látszott, hogy a ceremónia említésére azonnal elfelejtette a közelgő csatát. Túl sok év telt el a szertartás nélkül. Mégis, Zugorre tisztában volt vele, hogy még így is hátrányban lesznek. Több harcosra lenne szüksége ahhoz, hogy megsemmisítő vereséget mérhessen a Szövetségre. Tudta, hogy ki kell tartania addig, amíg a Hillsbrad területén szétszóródott csapatok egyesülnek és megérkeznek.
Régen Zugorre még irányítani tudta az orkok természetes vérszomját, de a démonok megjelenése után ez az erőfeszítése szertefoszlott. Oly rég volt már… de a démonok ajándéka hasznos volt. Erő, amely győzelemre vezette őket a csatában, ősi düh, ami hajtotta őket. Viszont a katasztrofális kimenetelű Második Háború után a démonok nem adtak új áldást az orkoknak és Fleshrender katonái elcsüggedtek. Végül sikerült leküzdeniük a letargiát, majd gerillaharcot folytattak a Szövetség területein belül.
Strahnbrad lakosai kevés ellenállást fejtettek ki, amikor a több száz ork harcos elözönlötte az utcákat, legyilkolva mindenkit, aki az útjukba került. Az utakat beborító vörös vér szimbolizálta győzelmüket, s vérszomjukat. A város védelme pár perc alatt összeroppant. Eddig az emberek vadásztak az orkokra… de most rajtuk a sor.
A nap lassan lenyugodott, a szövetséges hadsereg egyre közeledett északkelet felől, és már kisebb összetűzésekre is került sor, miközben a boszorkánymesterek a faluban előkészítették a szertartást. Remélték, hogy a démonok elégedettek lesznek az áldozattal. Zugorre remélte, hogy a démonok nem csalódtak teljesen népében. Ha azonban a hatalmas démonurak megharagudtak rájuk, akkor az ork fajra további életében csak fájdalom és kínzás vár. A hadúr megrémült ettől a gondolattól, ő csatában akart meghalni dicsőn, nem lassú fájdalmak közepette.
A cél szentesíti az eszközt, gondolta. Ha majd látják, hogy még mindig harcolunk az emberek ellen, és győzelmet győzelemre halmozunk, akkor be fogják látni, hogy hasznosak vagyunk.
Csapatait egy kis medencébe irányította, majd kiadta a parancsot, hogy egy nagyobb egység támadja meg a szövetséges erőket, mielőtt a teljes sereg megérkezik és felkészülhetne a csatára. Tizenegy óra tájban a kis völgy megtelt a csata hangjaival, kürtök szólaltak meg, nyilak süvítettek, sikolyok hallatszódtak. Egy katona futott oda hozzá, és jelentette, hogy Jagaz csapatai idő előtt megtámadták a szövetséges sereget, így azok bejutottak a városba egy szőke hajú, ifjú paplovag vezetésével. Zugorre dühtől elvakultan lecsapott, levágta a közkatona fejét, meg sem hallgatva a jelentés további részét.
- A pokolban fog megrohadni a szemét, azt garantálom! – szidta, majd elnézett északkelet felé.
Előtte egy széles, nyílt mező feküdt, két oldalról fák övezték, közöttük az ork csapatok masíroztak, szemben velük a szövetséges katonák meneteltek csillogó páncéljaikban. Majd elindult előre, és azonnal körbevette a harcosok morgása. A csapatok élére állt, majd megindultak a szövetségek színpompás zászlótengere felé. Zugorre arcát eltorzította a vérszomj, harcolni akart. A boszorkánymesterek készen álltak a szertartásra, de őt már nem érdekelte. Hívta a csata, vágyott rá, hogy ellenséges vérével borítsa be a földet. A Horda újra győzelmet fog aratni, és e föld lakosai azt is meg fogják bánni, hogy megszülettek.

Strahnbrad peremén

- Arthas herceg, Lord Uther azonnali jelentést kér az ork táborról – harsant egy kiáltás a bokrok között. Hirtelen egy pompás ruhába öltözött lovag bukkant elé a sűrűből, kezében egy papírt szorongatva, melyre a vezérkar parancsai voltak írva.

Arthas herceg megmosta véres arcát, majd bólintott:

- Nincs egy nyugodt percem se – sóhajtotta. – Menjünk!

Habár nem kellett messzire menni, Arthas gyorsan elfáradt. Eljött ide, kiszabadult a főváros bürokráciájából, megtanulta a Szent Fény tanait, most már igazi katona. A szövetséges sereget vezetve visszafoglalta a várost, a katonák már most a nevét suttogják. Visszafoglaltuk, de milyen áron, gondolta, miközben agyában előretolakodtak a lángoló város képei, újra orrában érezte az égett hús bűzét, szinte maga előtt látta a felkoncolt polgárok tetemeit. Habár nem ez volt az első csatája ellenük, még mindig irtózott az orkok vérszomjától. Őket tartotta a legaljasabb lényeknek a világon, legfőbb céljának tekintette a kiirtásukat. Akaratos, arrogáns természet jellemezte, bizalmatlan volt másokkal szemben, feltétlen hűséget mutatott királya, egyben apja felé.

Fiatalként szolgált a Második Háborúban, sokszor bizonyított, majd részt vett a Zul’Aman elleni hadjáratban is, ahol sikeresen legyőzték a trollokat, és újjáépítették a lerombolt vidékeket. Zömök testének köszönhetően inkább harcosnak nézett ki, mint hercegnek, szeme smaragdzöld színű volt, ezüstszínű, arannyal szegélyezett páncélja csillogott, akárcsak szőke haja.

A tábor felé közeledve megpillantotta Uther, aki teljes páncélzatban állt a vakító napsütésben és a Megvilágosodás Pörölyéről szóló könyvet lapozgatta. A szövetséges és az ork erők közötti tisztás peremén gyalogosok és íjászok őrködtek éberen. Uther szélesen mosolygott, mikor észrevette, majd így szólt:

- Pont jókor, fiú! Elküldtem két legjobb lovagomat az ork vezérhez. Lassan vissza kell már érniük.

Nem csak Arthas időzítése volt jó, mert ebben a pillanatban két díszesen szerszámozott ló bukkant fel a tábor szélén lovasok nélkül, vérrel borítottan.

- Fenébe! Ezek az orkok sosem adják fel? – dörmögte magában Uther, majd gyorsan elmondott egy imát a hős katonákért.

Arthas lángoló dühöt érzett belül, majd eszébe jutott a lerombolt falu, és kifakadt:

- Akkor menjünk, és irtsuk ki az átkozott bestiákat! Levadásszuk őket, egyet sem hagyunk életben!

Uther lassan megrázta a fejét, majd az ifjúval az oldalán elindult a táboron át a két gazdáját vesztett paripa felé.

- Ne feledd, Arthas, paplovagok vagyunk. Nem cselekedhetünk pusztán a bosszú miatt. Ha hagyjuk, hogy elragadjon a vérszomj, a szenvedély, akkor lealacsonyodunk az orkok szintjére.

Arthas szégyellte magát kirohanásáért, és leverten válaszolt neki, mint egy kisfiú, akit éppen leszidott az édesapja:

- Bocsáss meg, Uther. Megértettem.

- Azt szeretném, ha te vezetnéd a támadást az ellenség jobb szárnya ellen. Érzel magadban elég erőt hozzá? – kérdezte hirtelen Uther.

Arthas nagyon meglepődött, majd felvillantotta legmegnyerőbb mosolyát.

- Én? Természetesen elfogadom! – hangja izgatottan csengett, szinte beleszédült a gondolatba, és úgy érezte magát, mint a zul’amani expedíciónál több évvel ezelőtt. Habár azt a hadjáratot az emberek eléggé megsínylették a trollok rajtaütései és merényletei miatt, végül sikerült visszaszorítani őket szülőföldjükre. Győzelme után egy csapásra híres lett, fürdött a dicsőségben, mindenkinek dicsekedett.

- Ennek örülök, suhanc! Én itt maradok egy kisebb egységgel, nehogy hátba támadjanak minket ezek az állatok. Majd később találkozunk a fő frontvonalnál.

Arthas gyorsan elvágtatott, és felkészült a támadásra. A szövetséges katonák mozgolódni kezdtek, a gyalogosok felvették páncéljaikat, magukhoz vették karjaikat a barakkokból, közben a törp lövészek is megérkeztek különleges „blunderbuss” puskáikkal (melyekhez hasonlót senki sem tudott készíteni, még Gilneas sem) a kovácsműhely mögül. A csapatok elhelyezkedtek, majd elindultak a frontvonal felé a sáros, poros úton. Az utat az Alterac-hegység alacsonyabb vonulatai szegélyezték, úgy emelkedtek ki a földből, mintha lélegző behemótok lennének. A közel ötszáz katona csendben lépdelt, nem akarták magukra vonni az ork őrök figyelmét. Egy óra menetelés után Arthas megvizsgálta a térképet és megállapította, hogy az ellenség vonalai mögött lehetnek. Még egyszer ellenőrizte felszerelését, amit édesapjától örökölt, majd elindultak.

Miután felkúsztak egy alacsony gerincre, Arthas még egyszer utoljára megnézte a csatateret, mielőtt odaküldi embereit. A tisztáson két tábor volt, Uther seregei mindkettővel harcoltak egyszerre. Az ifjú paplovag csapataihoz a nagyobb bázis volt közelebb, nem késlekedtek. Arthas felemelte, majd leengedte a karját, ez volt a jel a támadásra. A katonák először lassan, majd egyre nagyobb iramot felvéve megindultak az ellenség felé, majd körbezárták őket, miközben fejük felett tollas nyilak süvítettek az orkokra. A másik oldalon Uther emberei is visszanyomták az ellenséget. Most megfizettek ti zöldbőrű nyamvadékok, nevetett fel magában Arthas, és az egyik ork felé lendült. Meglendítette pörölyét és bezúzta az ork koponyáját, emberei két oldalán követték példáját, a bestiák egymás után zuhantak a földre. Perceken belül már alig volt ork, aki harcolt, nagy részük meghalt, a többiek elmenekültek az erdőbe. Arthas nem tudtam, hogy a vérszomj vagy a bátorság hajtja-e a talpon maradottakat, de meglepődött kitartásukon. Végül őket is levágták.

A tisztás másik oldalán harcoló csapatok is csatlakoztak hozzájuk, majd előrenyomultak a fő ork tábor felé. A tábor köré árkot ástak, közepén sátrak álltak, szélein legalább hat torony állt, mind tele íjászokkal. Azonnal lőni kezdték a katonákat, akik pajzsukkal védték magukat. Az egyik gyalogos, aki Arthas mellett haladt, megbotlott egy gyökérben, lejjebb eresztette pajzsát, majd a következő pillanatban a földre rogyott, nyakában egy ork nyílvesszővel. A paplovagot még jobban feldühítette a látvány, előrerohant és csapataival sátortól sátorig haladva legyilkolták az összes orkok, akár férfi volt, akár nő. Alig egy órán belül az ork tábort teljesen elfoglalták a szövetséges erők, már csak egy kisebb csoport küzdött a tisztáson.

Arthas átfésülte a környéket, talált egy helyet, ahol a földet megrontották. A fű elszáradt, a talaj éjfekete lett. Átkelt egy kisebb gerincen és rögtön megfagyott ereiben a vér attól, amit látott. Egy frissen kiásott tömegsír feküdt előtte, zölden izzó gyertyákkal körülvéve. Kétségbeesett kiáltásokat hallott maga körül, ahogy a katonák is meglátták a lakosok széttépett holttesteit. Közelebb ment, majd rádöbbent, hogy nem sírhelyet lát, hanem egy óriási áldozati gödröt. A gödör közelében iszonyatos bűz uralkodott, közepéről fekete füst szállt az ég felé, körülötte ónpáncélokat viselő orkok álltak. Arthas azonnal felismerte őket a jelvényükről, ami vörös háttér előtt egy fekete hegyet ábrázolt. A Feketeszikla-klán orkjai voltak. Egykor az ő klánjuk számított a legnagyobbnak, de majdnem teljesen megsemmisült a Második Háború idején.

A Szent Fényre, ezek a rohadékok nem kímélnek senkit és semmit? Ártatlanokat ölnek, nőket, gyerekeket, gondolta keserűen Arthas, és olyan erősen harapta az ajkait, hogy érezte a friss vér ízét a szájában. Növekvő indulatai legyőzték, és a paplovagok képzéséről megfeledkezve nekirontott a legközelebb álló orknak. Egy csapással pokolra küldte, majd a következő áldozata után nézett. Közben katonái is csatlakoztak a harchoz, és az orkok megtörtek a támadás súlya alatt, csak egyetlen egy maradt talpon.

Arthas felkészült a csapásra, amikor az ork megszólalt a közös nyelven. Az ifjú meglepetésében majdnem elejtette pörölyét, és hátrébb lépett.

- Ezekkel az áldozatokkal fogjuk csillapítani démonuraink éhségét. Hamarosan megérkeznek és megtisztítják a földet az emberektől! – mondta, és mintha a szavaira válaszolna, megdördült az ég a távolban. A pengemester előrelendült, és kardjával belehasított az ifjú vállába. Arthas félreugrott, meglendítette fegyverét, és akkor csapott vele az ork fejére, hogy azonnal leszakadt, a csonkból fekete ork vér spriccelt az átkozott földre.

Véget ért. De a legnehezebb csata még előtte áll, amit magával kell megvívnia. Szinte belebetegedett abba, amit látott, amit tett, de tudta, ez volt a legjobb döntés. A gödröt járva talált pár megégett túlélőt, a Szent Fény segítségével stabilizálta állapotukat, majd az elf papokra bízta őket, akik akkor érkeztek a helyszínre. Még akkor is érezte torkában az égető érzést, amikor visszatért a táborba és megkereste Uthert. A katonák is visszatértek mind, ki sérülten, ki sértetlenül.

- Szép munka volt, fiam, győztünk – szólalt meg Uther bariton hangján, de most nem kísérte a szokásos mosoly. Már tudott a történtekről.

- Nem hiszem Uther. Az orkok feláldozták a falusiakat. Szerintem démonokat akartak megidézni – válaszolta Arthas pillanatnyi csend után.

- Igen, hallottam ezt az elméleted már párszor. Ezek az orkok csak megpróbálták feléleszteni haldokló hagyományaikat. A démonaikat már régen legyőztük. Hosszú, véres hadjárat áll mögöttünk, ideje hazatérnünk – fogta meg Arthas ép vállát, majd pörölyét kezébe véve kivezette a sátorból.

Az ifjú elvonult sátra felé, amikor egy futár csatlakozott hozzá, és átnyújtott neki egy borítékot a Kirin Tor pecsétjével. Mit akarnak már megint? Felbontotta a levelet, közben próbálta kitörölni agyából az égő város képeit. A levélben ez állt:

Szeretném, ha jövő hétig küldene egy jelentést az Andorhaltól délre történt eseményekről. De van egy fontosabb dolog! Fogja az embereit, és tudjon meg minél többet a pestisről, ami az északi földeken söpör keresztül. A Kirin Tor egyik mágusa elkíséri Önt, és segít a kutatásban.

Antonidas főmágus

Úgy tűnik, hogy a mágusoknak nem számít, hány ork tábor bújhat meg még a vidéken, őket csak a pestis foglalkoztatta. Arthas elcsodálkozott, majd elmosolyodott. Már sejtette, hogy ki fogja elkísérni útja során…

Utolsó módosítás: 2010.07.08. 11:46

Hozzászólások

Beny12
1 | Beny12 2010.07.08. 11:32
Tetszik a fogalmazásmódod, Uthert egy az egyben vissza tudod adni, legalábbis számomra. ;)
LordMatteo
2 | LordMatteo 2010.07.08. 19:27
Egy tanácsot, ha megfogadsz: tagold kicsit a szöveget, ne tördeléssel, hanem kiemelésekkel, kódjukat a FAQ-ban megtalálod, sokkal átláthatóbb a szöveg, kellemesebb olvasni, mintha csak új bekezdésekkel dolgoznál.
3 | Varázsszövő 2010.07.08. 23:16
Rendben, próbálkozom majd :)

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.