Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Varázsszövő blogja

A Harmadik Háború - 2. rész (3. szakasz)

Varázsszövő | 2010.07.09. 12:20 | kategória: Játék, könyv | 0 hozzászólás

Ma sajnos csak ennyire van időm :)

Dalaran, Ibolya-fellegvár

Dalaran kora tavasszal gyönyörű színekben pompázott, növények milliói lepték el az utcákat, parkokat és a város környékét, köszönhetően a gyakori esőzéseknek és a hóolvadásnak. A háromezer éves fellegvár volt az emberiség szimbóluma, a találékonyság csúcsa, a mágia birodalma. A Larrin-tavon fekvő Kereszt-szigetre építették, közvetlen közelében még a kívülálló is érezte a mágikus rezdüléseket.
Reggel volt, a nap már megjelent a horizont felett, fényáradatba borítva az Alterac-hegység keleti lejtőin lévő fenyveseket és tölgyeseket. A felhők narancssárgában és rózsaszínben pompáztak, árnyékuk bizarr formákat vetített az alant fekvő tájra. A hegység lábainál folyó kanyargott, halak százai cikáztak a kristálytiszta vízben. A Lordamere-tóból eredt, de folyamatos vízutánpótlást kapott a hegyekből is.
Antonidas megint az Idegennel vitatkozott. A férfi, aki prófétának hitte magát, már napok óta követte, és minden sarkon megállította. A főmágus végül megunta a dolgot, felvitte az öreget a város egyik tornyába, hogy végleg lerendezzék ezt az ügyet.
- Ne legyél olyan ostoba, mint a király! Közeleg a vég! – suttogta a próféta kétségbeesetten.
- Mondtam már, nem érdekelnek az ostobaságaid – válaszolta ingerülten Antonidas.
Az Idegen felsóhajtott.
- Makacsságod okozza majd a veszted! Ha ennyire biztos vagy a dolgodban, akkor csak az időm pazarlom itt. – szólt, majd vakító zöld villanás kíséretében eltűnt, néhány fekete tollat hagyva maga után. A főmágus megérezte egy másik ember jelenlétét a közelben, de nem mozdult, csak kuncogott. Lehet, hogy öreg volt, de ostoba nem.
- Előjöhetsz, Jaina, már elment – mondta szárazon, miközben az öreg által jósolt szörnyűségek jártak a fejében. Mintha olvasta volna már ezt a dalarani könyvtárban, amely nagyságban felvehette a versenyt az Ezüstholdban lévő Eldre’libas Gyűjteménnyel.
- Elnézést a hallgatózásért – felelte a lány, miközben levette magáról a fényvisszaverő varázst.
- Tudom, hogy kíváncsi természeted van, gyermekem. Ez az őrült meg van győződve róla, hogy a világnak vége – felelte lágyan, majd elővett egy poros tekercset drágakövekkel és ékszerekkel díszített köpenye egyik zsebéből. Megragadta botját, fehér fény villant, és a gyakorlóteremben találták magukat, ahol a fiatal mágusok bontogatták szárnyaikat. Majdnem elmosolyodott, amikor meglátta a tanoncokat, de észbe kapott, és komolyan arccal nézett körbe. Jaina is ilyen volt egykor, határtalan kíváncsisággal kutatta a mágia rejtelmeit, működését, kapcsolatait, a világ jobbá tevésének lehetőségeit. Már három éves korában is, amikor az apja a főmágus gyámsága alá helyezte. Daelin Proudmoore volt Kul’Tiras királya és a Szövetséges Haditengerészeti Erők admirálisa. Jaina olyan nemesi családból származott, amely sokat szenvedett a Második Háború idején. Testvére odaveszett a Harmadik Flotta pusztulásánál, rokonainak nagy részét lemészárolták az orkok, amikor partra szálltak Kul’Tirasnál. Daelin teljesen megváltozott a háború alatt. A régi Daelin tréfás, barátságos ember volt, akit barátai, Thoras Trollbane, Stromgarde vezetője, valamint Antonidas akármikor el tudtak csábítani egy jó sörre. A háború után azonban csak a munkájának élt, ebben szerepet játszott felesége tragikus halála is.
Miután megérkeztek, Jaina felnézett tanítója arcára, amit sűrű, fehér szakáll keretezett.
- Hallottam a pletykákat, amik az északi járványról szólnak. Valóban úgy gondolja, hogy a járvány mágikus eredetű? – kérdezte kíváncsian.
Az öreg megvonta csontos vállát.
- Nagy a valószínűsége – szólt és elnézett észak felé, ahol Lordaeron déli vidékei terültek el. – Ezért döntöttem úgy, hogy elküldelek. Nem egyedül fogsz menni, már írtam egy levelet, hogy ne lepődjenek meg az érkezéseden. Könyveket, ételt, mindent előkészítettem, amire szükséged lehet az utazás alatt. A Királyok Útján menj – intett az Ibolya-fellegvár keleti tornyain túl tekergő kövezett út felé. Ez volt a leghosszabb út a kontinensen, még az Arathori Birodalom idején építették, amikor megkezdődött a nagyobb városok közötti kereskedelem. Hatalmas gránit táblákból áll, melyekre Arathor régi uralkodóinak neveit vésték fel.
Jaina bólintott. Tudta, hogy amilyen egyszerű a feladata, legalább annyira fontos is. Utazzon keletre, keresse meg a fertőzött falvakat, gyűjtsön mintákat, tanulmányozza őket, mindezt igen rövid idő alatt.
- Köszönöm, uram! Megteszek minden tőlem telhetőt – mondta határozottan.
- Tudom, gyermekem. Vigyázz magadra! – búcsúzott el, majd visszavonult a szállására.
A szövetség hadvezetése eddig nem vette komolyan a figyelmeztetéseiket, ezért cselekednie kellett. Ha lesz elég bizonyítékuk, akkor ő maga fog Terenassal beszélni az északi földek karanténba zárásáról. Rossz érzése volt a járvánnyal kapcsolatban. Tudta, hogy minél hamarabb meg kell állítani.

Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.