Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Varázsszövő blogja

A Harmadik Háború - 2. rész (Utolsó szakasz)

Varázsszövő | 2010.07.12. 10:19 | kategória: Játék, könyv | 0 hozzászólás

Thoradin-helyőrség, Észak-Lordaeron

Iaes Sundrast megállt a mellvéd mellett és körbenézett, körülötte fehér és kék zászlók lengedeztek lustán a szélben. Az Északi-tenger veszélyes hely volt, tele kalózokkal és jéghegyekkel. Tőle balra az őrök fegyverei egy kupacba halmozva, jobb oldalán társai hozzá hasonlóan végtelen unalommal bámulták az azúrkék tengert. Már régóta ebben a helyőrségben szolgál, bajtársaival többször is megfutamították a banditákat és a kalózokat, akik a háború után a városokra támadtak. Néhányan közülük katonák voltak, akik a háború után nem tért vissza a seregbe, s elveszett javaikat lopással pótolták. Sok fosztogatót a mohóság hajtott, mások csak a puszta kaland kedvéért garázdálkodtak.
Ez a tél eddig nyugodtan telt, a Thoradin-helyőrség védőinek csak a nagy hideggel kellett szembenézniük. A kastély egy apró, elszigetelt kikötővárosra nézett, a közelben másik jelentős település nem volt. Iaes az apja halála után jelentkezett katonának, édesanyja a születésekor meghalt. A földek, amiket megörökölt túl nagyok voltak, egyedül nem tudta bevetni, ezért eladta őket az apró parasztházzal együtt. Ezután már elég pénze volt, elhagyta a szülőföldjét és elindult, hogy bizonyítsa rátermettségét, de a katonaságba kezdetben nem volt mersze beállni. Az apja is részt vett a Második Háborúban, és a fél karját ott is hagyta a csatatéren.
Letelepedett Wallaceburgban és gyógynövény-kereskedelemből élt, de hamar ráunt, végül jelentkezett a hadseregbe. Harminc koronát kapott egy hónapra, ebből vissza tudta fizetni a tartozásait. A koszt nem volt rossz, főleg halat ettek rizzsel, de néha eljutott hozzájuk egy-egy kenyérszállítmány is a nyugati elosztó központok valamelyikéből. Megfogadta, hogy egyszer elzarándokol Lordegarde-be, a Nagy Monostorban található Szent Kövekhez, de ez az álom most távolinak tűnt.
Egy különösen hideg szálroham csapott le a mellvédre, a katonák reszkettek láncingükben.
- Esni fog. Idén először – szólalt meg Rorrak Nole parancsnok, miközben elsétált az őrök mellett.
- Egyetértek, uram – felelt Iaes, hangja tisztán csengett. Még csak tizenkilenc éves volt, nemrég vált férfivá. Dörzsölni kezdte lábait, megpróbált életet lehelni elgémberedett végtagjaiba.
A távolban egy fából készült kereskedőhajó közeledett a kikötő felé, az árukkal együtt friss híreket is hozva. Iaes csak annyit tudott, hogy a környéken felütötte a fejét egy újfajta járvány, de a kereskedők szerint nem kell törődni vele. Amikor nem volt szolgálatban, akkor leballagott a városba és információk után érdeklődött. Mostanában nyugtalanító dolgokat hallott, a város menti állattartók eltűntek, jószágaikat szétmarcangolva találták meg a pajtáikban. A katonák ettől kezdve éberebbé váltak.
Pár órával később egy lovas vágtatott be a kastélyba, hátasa a kifulladás szélén állt. A hírvivő leugrott fújtató lováról, majd a kapitányhoz lépett. Rorrak odasietett feletteséhez, aki kétségbeesetten járkált fel-alá, majd a Második Kard Századáért, Iaes csapatáért kiáltott. Mikor megérkeztek parancsokat kezdett osztogatni:
- Valami történt a faluban, utána kell néznünk! Közvetlenül Dreng úrtól kaptuk az utasításokat, ő a térségben lévő helyőrségek legfőbb parancsnoka. Ne kérdezzétek micsoda, mert nem tudom. Azonnal indulunk – kiáltotta a század százhuszonöt katonájának, akik alig fértek be a szűk térre.
A katonák sorai között izgatott moraj futott végig, többségük még sosem látott csatát. Miért kell odamenniük? Mi történt? Iaes nem tudta, de nem is akarta tudni. Ő azért jött ide, hogy legyen miből kifizetni adósságait, nem harcolni. Pár perc múlva a hadoszlop áthaladt a hatalmas tölgyfa kapun, és az erdőn át vezető keskeny földúton át elindult a város felé. Ahogy egyre jobban behatoltak a rengetegbe a félhomály körbevette őket. Többször is olyan érzésük támadt, mintha valaki figyelné őket, ezért Rorrak előreküldött egy felderítőt. A menet megállt, és várt. A felderítő csak három óra múlva tért vissza, pedig alig egy mérföld volt az út. Szinte kirobbant az erdőből, sisakját elvesztette, arca elzöldült, undorodó kifejezést öltött magára. Zihálva megállt, majd összegörnyedve hányni kezdett. Mikor végzett összeszedte magát, parancsnokhoz lépett, és valamit súgott neki, amitől Rorrak szemei elkerekedtek. A század továbbindult, de Iaes észrevette, hogy irányt változtattak, a sűrű erdőn át haladtak, amerről a felderítő érkezett. Ahogy haladtak előre a fák törzsei egyre feketébbek lettek, az ágak elszáradtak.
Az élen haladó katonák hirtelen megtorpantak. Előttük több tucat holttest hevert, a vérző massza beterítette a földet. A páncélokról felismerték a városi őröket. Undorodva kiáltottak fel, ahogy körbenéztek. Belső szervek és belek borították be a környező fákat és a földet, a vér vörösre festett mindent. Rorrak néhány katonával együtt átvizsgálta a mészárszéket. A csapatból csak ő harcolt a Második Háborúban, de ez a látvány még őt is megdöbbentette. Iaes és néhány társa térdre rogyva öklendezett, amikor meglátták a félig felfalt hullákat. Volt valami furcsa rajtuk, mintha hetek óta itt feküdtek volna itt, pedig pár órája halhattak meg.
- Ha ezek tényleg a Városi Gárda tagjai, akkor a város nagy veszélyben van – motyogta a parancsnok, majd visszasietett embereihez. Néhány embert hátrahagyott, a többiekkel tovább indult. Amikor kiértek az erdőből szemük elé tárult az égő város képe, felette fekete füstfelhő terült szét.
- A Fény irgalmazzon nekünk – kiáltott fel Iaes. Nem látott túlélőket, de szétszaggatott holttesteket sem. Furcsállotta a hullák hiányát, de még furcsább volt a halálos csend, ami a városra telepedett. Nem csiripeltek a madarak, nem susogtak a fák, csak a katonák döbbent kiáltásai hallatszódtak. Szinte már sajátjukként szerették a települést. A parancsnok három csoportba rendezte az embereket, majd megközelítették a várost. Már majdnem beértek a házak közé, amikor hátulról mennydörgő hang hallatszott. Egy őrmester szaladt előre hangosan ordítozva:
- Készüljetek fiúk! Nyakunkon vannak az élőholtak! A szárnyakat támadják!
Iaes egy magaslaton állva nézte, ahogy az erdőből előretörő fekete tömeg lerohanja a hátul álló katonákat. Egyetlen szó maradt meg elméjében… élőholt? Csak azokról az élőholtakról hallott, akiket az ork halottidézők keltettek életre a Második Háborúban. Mi történik itt? A Kirin Tor betiltotta az effajta mágia használatát. Miféle gazember folyamodhatott ehhez? Honnan szereztek holttesteket az erdőben? Eszébe jutottak a széttépett őrök, és megfagyott ereiben a vér. Ez a csata nem hasonlított a gyakorlati kiképzésekre.
Megragadta kardja markolatát, majd kihúzta hüvelyéből. Szembefordultak a következő hullámmal. Ahogy az ellenség közeledett, Iaes egyre több részletet ki tudott venni. A homályos, szürke alakok emberiek voltak, testükből mintha egy ormótlan bárddal nagyobb részeket hasítottak volna ki, csontjaik több helyen átszúrták vékony bőrüket.
- Tartsátok a vonalat! Vissza kell jutnunk a várba! – kiáltotta valaki a csata forgatagában.
Iaes döbbenten bámulta a rohamozó élőholtakat, fejében érezte szívének lüktetését, vérének száguldását. Felemelte pajzsát, megvetette lábát és várt. Hirtelen akkora ütés érte a pajzsot, hogy azt hitte rögtön leszakad a karja. Az élőholt emberfeletti erővel kitépte kezéből a pajzsot. Iaes szemtől szemben állt a bűzlő csontvázzal, hús alig borította testét, szemei helyén zöld láng égett. Úgy tűnt, mintha valami irányította volna a testet, aminek a célja a gyilkolás volt. A csontváz újra lecsapott, Iaes félreugrott, de a fém tüskékkel borított buzogány végigszántotta mellkasát. A világ elmosódott körülötte, elugrott az élőholt újabb csapása elől, majd látta, ahogy egyik mellette harcoló társának szétrobban a mellkasa vérrel permetezve be a tántorgó katonát. Öklendezni kezdett, közben kerülgette az ostobán hadonászó lény buzogányát. Lebukott, a fegyver elsuhant felette, és beszakította a mögötte álló fiatal férfi koponyáját. A csata alig pár perce kezdődött, de a tapasztalatlan katonák egy része már megfutamodott, a vonalak felbomlottak.
Egy újabb kitérés után Iaes összegyűjtötte bátorságát és lecsapott a csontvázra, minden erejét a támadásba sűrítve. Ellenfele is megpróbálta elkerülni a csapást, de nem volt elég gyors. A kard végighasított a mellkasán, majd egy széles lendítés után lefejezte az élőholtat. Iaes ránézett a fekete vérrel borított kardra, majd a földre rogyó rothadó csontokra. Amikor meglátta, hogy társai az erdő felé futnak kétségbeesetten felkiáltott és futásnak eredt. Kardját eldobta, csak rohant, ahogy tudott, nyomában az életre kelt lidérces álmokkal. Felpillantott az égre, amely furcsa narancssárga színben pompázott, de nem volt sok ideje a nézelődésre, mert egy kiáltás harsant mellette. Oldalra fordult, és az utolsó pillanatban hárította a csapást.
Iaes lélekszakadva futott a kastély felé. Többé nem hallotta az elesettek sikolyait, nem hallotta a lépteket mögötte, az életéért rohant. A félelem hajtotta a helyőrség felé, de lábai felmondták a szolgálatot, összecsuklottak és azonnal rátelepedett a sötétség. Mikor magához tért, azonnal körbenézett a támadókat keresve. A nap már magasan járt az égen, amely újra kék színben pompázott. Figyelmeztetnem kell a többieket, futott át a gondolat az agyán. Újra nekiiramodott, nem is figyelte az utat, a lábai szinte maguktól vitték. Hirtelen felbukkant előtte a Thoradin-kastély irdatlan tömege. Véres arcán könnyek csorogtak le, és rohant tovább, de megtorpant, amikor egy nyílvessző csapódott be nem messze tőle.
- Állj! – kiáltott le egy hang a falról. – Ki vagy és mit akarsz?
- I-i Iaes Sundrast közlegény – felelt rémülten. –Második Kard Század.
Nem kapott választ, de a kapu kinyílt, mint egy éhes vadállat szája. Iaes berohant, majd lerogyott a fal mellé. Körbenézett, és meglátta a kapitányt, aki gondterhelten állt apródjai között. Az éppen a kapuőrt kérdezte, közben a fal mellett ülő katona felé nézett.
- Még egy a Második Századból, uram – mondta az őr, miközben egy kisebb csoport felé bólintott, akik épp véres sebeiket ápolták, majd odament a katonához, felsegítette és a társaihoz vezette. Iaes megpillantotta Rorrakot, aki hátát a piszkos falnak vetve a nyakára tekert kötéssel bajlódott. Leült melléjük, lehunyta a szemét és átadta magát a jótékony álomnak.

Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.