Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Varázsszövő blogja

A Harmadik Háború - Negyedik rész (Második szakasz)

Varázsszövő | 2010.09.09. 10:08 | kategória: Játék, könyv | 0 hozzászólás

Íme a negyedik rész folytatása :) Jó olvasást!

Az Andorhalba vezető hídon

Düh. Elkeseredettség. Harag. Utálat. Megszégyenülés. Arthasban megszámlálhatatlan érzelem váltotta egymást. Felfoghatatlan volt számára, mit tett egyetlen ember a népével. A napokig tartó menetelés során több százan csatlakoztak hozzájuk a környező helyőrségekből. Kezdte megérteni, hogy ez nem egy újabb támadás a király ellen, itt sokkal komolyabb dologról van szó. Háború készül…
Pörölyével egy újabb élőholttá vált földművest szabadított meg az öntudatlan szenvedéstől. Arcát verejtékcseppek pettyezték és marták a szemét. Látta, hogy az egyik füstölgő romhalmaz mögül újabb két zombi csatlakozik a küzdelemhez. Az élő hullák már körbevették őket.
- Fény, tisztítsd meg őket! Ish deti dalurah vanerg! - kiáltotta el magát. Az ősi imákon az elfek finomítottak sok-sok évvel ezelőtt. Arthas várt, majd elégedetten figyelte, ahogy egy hatalmas fénycsóva csapódik be az élőholtak közé elporlasztva a teremtményeket. Átkozott testük nem bírta elviselni a Szent Fény erejét. Előrelendült a sétáló hullák tömege felé, emberei hűségesen követték. Lecsapott az egyik förtelem lábára, fegyvere inakat szaggatott szét és csontokat zúzott porrá. Az élőholt hátrahőkölt, a paplovag ezt kihasználva rácsapott az ocsmány koponyára. Vér és agyvelő záporozott a közelben állókra.
A harc még sokáig elhúzódott, majd lassan lecsendesült. A katonák elégették az összes holttestet, átkutatták az összes épületet. A faluban élők felgyújtották az épületek nagy részét elkeseredettségükben, mielőtt mind átváltoztak volna. Ezzel sikerült megakadályozniuk a fertőzés továbbterjedését. Arthasnak nem voltak kétségei afelől, hogy ez csak ideiglenes megoldás és még rengeteg élőholt szolgálja a titokzatos halottidézőt.
Megtisztították a híd környékét, majd a déli piac területét. Ha Jaina-nak igaza volt, akkor a halottidézőnek itt kell valahol lennie a közelben. Amikor először hallott az északon dúló járványról, a Lordaeroni Nemesek Tanácsához hasonlóan nem érezte át a helyzet súlyát. Álmában sem gondolta volna, hogy idáig fajulhat a helyzet. A pestis már elérte a középső tartományokat, hamarosan pedig az egész országban jelen lesz. Az elmúlt hónapokban megugrott a halálkultisták száma is, kezdetben őket is alábecsülte. Nem sokkal azután, hogy elhagyták Brillt, összefutottak egy kultistákból álló karavánnal, melynek kísérői halálukig harcoltak. Ma reggel ugyanolyan ruhába öltözött alakokkal találkoztak egy régi aranybányánál. Valamilyen szertartást végeztek, mintha mágiával akarták volna kinyírni az ércet a föld mélyéről.
Aztán itt van ez a halottidéző az élőholt seregével együtt. Kifosztották a vidéket és megtámadták a független falvakat, városokat és az erődöket. Találkozásukkor a sötét varázsló elmenekült undorító bérenceire hagyva a harcot. Cyrus, az elf úgy gondolja, hogy a halottidézőnek köze van a pestis terjedéséhez. Arthas eltökélte, hogy végez a gonosz mágussal, hátha ezzel véget vethet a szörnyű járványnak, mielőtt még több ember belehal.
Korábban a nap folyamán találkozott a helyi erők néhány tisztjével, akik kitartottak, míg meg nem érkezett a felmentő sereg.
- Az élőholtak elözönlötték az északi tartományokat és a számuk egyre nő. Ha megenged egy észrevételt, uram, szerintem nem véletlen, hogy ahol felüti a fejét a pestis, ott idővel megjelenik egy kisebb hullasereg is – mondta akkor a kapitány, miközben a térképen mutatta a fontosabb helyeket. Arthasnak nem kellett a ránéznie a pergamenre, már rég fejébe véste szülőföldjének minden egyes apró szegletét.
A csata után összehívott egy tanácskozást, melyen részt vettek az erősítés parancsnokai is. Victor Kane tábornok és Laywright kapitány kiváló katonák voltak, több csatában bizonyítottak már. A megbeszélésen nem volt nyugodt a légkör, mert tudták, hogy ezalatt is folyamatosan nő az élőholtak száma. Minden jel arra mutatott, hogy az Andorhalból küldött gabonaszállítmányokkal terjedt szét a fertőzés. Útjuk során a kisebb falvakban megsemmisítették az összes gabonát, hogy elejét vegyék a fertőzésnek.
Miután a haditanács véget ért Arthas felhajtotta a sátor egyik lapját és sétálni indult. Sírás, sikoltozás és a menetelő katonák dobogása hallatszódott a távolból. Andorhal felett egy hatalmas füstfelhő emelkedett az ég felé. Túl késő… már nem menthetik meg a falut. Leült a híd szélére és visszagondolt a két nappal azelőtti éjszakára, a kérdésekre, melyekre megpróbálta kicsikarni a választ a foglyul ejtett kultistából. Tudta, hogy elragadtatta magát és nem cselekedett helyesen.
- Légy átkozott! – kiáltotta és újabb ütést mért a véres arcra. – Ki adta parancsba, hogy fertőzzétek meg a gabonát? Ki a mestered? Mi a célotok?
Hiába tette fel kérdéseit, néhány talányos válaszon kívül nem tudott mást kihúzni a fogolyból.
- Hamarosan az élet utolsó szikrája is kihuny azokból, akik nem követik a Kárhozottak Szektáját – mormolta a kultista.
Arthas megragadott egy izzó fémrudat és beledöfte a fogoly kezébe, majd lassan húzni kezdte végig a karján. A perzselő meleg és saját, égett húsának bűze sem törte meg a szekta tagját, továbbra is hallgatott. Az ifjú herceg belenézett a fájdalomtól üveges tekintetve és megdöbbent a felismeréstől. Az előtte ülő férfi is csak egy ember, aki rossz döntést hozott. A maga boldogulását kereste, de nem érdekelte, hogy emiatt ezreket taszíthat a halálba.
- A hamu hamuvá lesz, egyszer minden elbukik – suttogta a kultista. Arthason a düh és a tehetetlenség érzése suhant át, miközben nézte, hogy a férfi mosollyal az arcán kileheli a lelkét. Ellenállt a kínzásnak. Magával vitte a titkot a sírba. Semmit sem ért el ezzel…
Szörnyen megkínozta a kultistát, akit Brillben ejtettek foglyul Jaina-val. Elvesztette a józan ítélőképességét, nem paplovaghoz méltón cselekedett.
Egy villanás kíséretében a kimerült Jaina jelent meg mellette az elf pap, Cyrus társaságában. Úgy álltak egymás mellett, mint mester és tanítványa. A visszahúzódó elf hatalmas erőt birtokolt. A lány aggódó pillantást vetett rá, majd megszólalt:
- Arthas, sikerült kiűznünk az élőholtakat a város déli részéből. De valami szörnyűséget éreztem ott. Több helyen mágiát használtak, de nem a megszokott módon. Ez valamiféle torz, megváltoztatott, elkorcsosult varázslat lehetett. Úgy gondolom, hogy az emberünk műve. Még utolérhetjük, szerintem a gabonaraktárak közelében lehet.
Arthas lehajtotta a fejét.
- Elkapjuk a szörnyeteget, akárhová is bújt. Menjünk – szólt, mintha észre sem vette volna az elfet. Cyrus csendesen követte őket a távolból. Miközben áthaladtak a város utcáin megszemlélték a rombolást, a hullahegyeket. Több helyen még mindig égett a tűz. Szürke felhők gyülekeztek felettük, majd eleredt az eső, mintha az ég is az elesetteket siratná. Átkeltek a város főterén, majd beértek egy kis udvarra, ahol egy megsárgult koponyákból rakott halom állt. Az ellenálló parasztok holttesteit a kultisták karókra tűzték, az élőholtak így lakmároztak belőlük. A macskakövekre rászáradt a vér, a levegőben a halál szaga terjengett. Tovább haladtak a gabonatároló felé. Odaérve elszörnyedve látták, hogy a zombik elvonszoltak néhány holttestet a csatatérről, majd szétszaggatták őket. Két élőholt még mindig a testeket marcangolta. Mögöttük az árnyékban egy sötét alak állt, ruhájának sárgaréz gombjai néha megcsillantak. Megfordult és lehúzta a csuklyáját. Ugyanannak a megfáradt öregembernek az arca tekintett rájuk, mint pár napja Brillben.
Arthast elöntötte a gyűlölet és megragadta pörölyét. Jaina nyugodtan állt, miközben a férfi arcát tanulmányozta. Valamiért ismerős volt neki.
- Üdvözöllek, gyermekem. A nevem Kel’thuzad – szólalt meg a mágus- szakálla között mosolyra húzódott a szája. Jaina nem tudta leplezni megrökönyödését. Ez a mágus hagyta ott Dalarant, hogy a sötét, tiltott művészeteknek hódoljon. Miért nem gondoltak erre a lehetőségre? - Ugyanazt tudom mondani, mint múltkor. A kíváncsiságod fogja okozni a veszted.
- Te állsz a pestis mögött? A szektád felelős mindenért? – üvöltötte Arthas.
Villám csapott le nem mesze tőlük, a várost valami beteges, zöld fény lepte el.
- Igen, én rendeltem el, hogy osszák szét a fertőzött gabonát, de az érdem nem egyedül az enyém.
- Ezt hogy érted? – csattant fel Jaina.
- Mal’Ganist, a rémurat szolgálom. Ő irányítja a Falkát, amely megtisztítja a földet és elhozza az örök sötétség paradicsomát – kiáltotta lángoló tekintettel Kel’thuzad. Az eső egyre jobban esett, a szél viharossá fokozódott.
- És mitől tisztítja meg ez a Falka a földet? – tette fel az újabb kérdést a paplovag,
- Mindentől… ami él, természetesen – felelt vigyorogva a halottidéző. – Már mindent eltervezett. Stratholme-ban megtalálhatjátok, ha annyira kíváncsiak vagytok.
A két élőholt hirtelen megindult feléjük, miközben Kel’thuzad behátrált a sötétségbe.
- Azt már nem! Nem fogsz még egyszer meglógni! – kiáltotta bele Arthas az alaktalan ködbe.
- Arthas, vigyázz! – sikoltott fel Jaina. Az egyik zombi ráugrott az ifjúra és a földre döntötte. A lány egy tűzgolyót hajított a másik lényre, ami azonnal szénné égette. A földhöz szögezett paplovag megpróbálta megragadni a pörölyét, de a szörny fogai már egészen közel csattogtak az arcához. Már kezdte megadni magát, amikor vakító fény villant és a rém lerepült róla. Oldalra nézett és meglátta az elf papot, amint előlép egy ház mögül.
- Felétek ilyen egy romantikus séta? – kérdezte mosolyogva Cyrus.
- Nagyon vicces – vágott vissza Arthas. – Kel’thuzad után megyünk és végre igazságot szolgáltatunk. Ha a felderítők nem tévedtek, egy másik élőholt sereg állomásozik a várostól északra. Valószínűleg ott megtaláljuk. És amint végeztem vele, felkutatom azt a rémurat, Mal’Ganist. Nem hagyom, hogy pusztulásba taszítsák a földemet!
Odarohant a tároló ajtajához és feltépte. Odabent szörnyű látvány és bűz fogadta. Legyekkel borított szétmarcangolt hullák mindenhol, de a helyiség ettől eltekintve üres volt.
- Az összes gabonát elszállították… elkéstünk – suttogta maga elé döbbenten.
Jaina lesütötte a tekintetét és várta, hogy a férfi összeszedje magát. Majd visszatértek a táborba és felkészítették a csapatokat, hogy összecsapjanak Kel’thuzad erőivel. Eljött a visszavágás ideje.

Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.