Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

xeLaR blogja

Játszd a saját zenéd! - Audiosurf és Beat Hazard

xeLaR | 2010.07.03. 19:58 | kategória: játék | 3 hozzászólás

A zenés játékok, azaz a ritmusjátékok piaca újra egy egész érdekes innováció előtt áll, ami talán képes lesz felrázni a zsáner túltelített piacát. A realisztikus gitár-kontroller és a szintetizátor is bemutatkozott az idei E3-on, ami a Rock Band és Guitar Hero játékokat egy új szintre emelhetik. Meg aztán jön majd a DJ Hero 2. része, ill. a Kinectre a Harmonix táncolós játéka, a Dance Central.
Természetesen engem, mint PC-s játékost, ez nagyon dühít, mivel ezek közül egyik játék se látogatja meg a PC-s platformot. Pedig szerintem lenne egy akkora fogyasztói réteg, ami képes lenne fedezni a fejlesztők, vagy portolók kiadásait. Persze könnyebb lenne, ha szereznék egy Xbox360-at, és azon játszanék, de én már csak ilyen begyepesedett elméjű PC-s fanboy vagyok, akinek egy jó szava sincs a konzolokhoz. Persze azért nagy ritkán a PC-sek is kapnak ilyen játékokat, csak jóval kevesebbet. Most viszont abba is hagyom ezt a gondolatmenetet, mert nem is igazán ezekről a „nagy” játékokról akarok beszélni. Ugyanis mindig úgy éreztem, hogy a Guitar Hero és társainak a limitált számlistái egy nagy negatívum egy ilyen stílusú játéknál. Elég ha csak arra gondolok, hogy csak egy nagyon kevés számot játszottam szívesen, míg a számlista többi tagjához szinte hozzá sem értem. Ezért is érdekelt mindig, hogy a sorozatuk következő részébe milyen zenéket tesznek bele, mivel vártam a kedvenceimet, amikért akár még a játékot is megvettem volna. A „saját” zenémet akartam játszani. A következő indie „ritmusjátékok” pedig pont ezt teszik. Csak nem éppen úgy, mint a „nagyok”...



Audiosurf


A játék 2008 februárjában jelent meg a Steam-en, és rövid idő alatt nagy népszerűségre tett szert. Ez igazán nem meglepő, mivel a „Játszd a zenéd” szlogen nem csak egy üres reklámszöveg volt. Nem tudom hogyan csinálta, de Dylan Fitterer, az egyszemélyes fejlesztőgárdának sikerült egy olyan algoritmust (vagy mit) fejlesztenie, ami képes mp3, wma, ogg fájlokból, vagy egy zene CD számaiból különféle pályákat csinálni. Mondjuk nagyban attól is függött a játék népszerűsége, hogy csak 10 dollárba került. Szerintem ez egy elég jutányos ár egy ilyen ritmus- és „puzzle”-játékért.

Az Audiosurf nem a Guitar Hero-féle játékmenetet képviseli, nehéz is lett volna egy olyan programot írni, ami automatikusan létrehozza a választott szám kottáját. Itt lép életbe a „surf” része a címnek, ugyanis a játék egy háromsávos „autópályát” alkot, amin egy lebegő járművel kell végigmenni. Ez a pálya aszerint épül fel, amennyire intenzív a választott szám. Így például egy viszonylag lassabb szerelmes dal egy felfele ívelő, emelkedő pályát eredményez, míg egy hangos és gyors metálhimnusznál egy lejtős menetre lehet számítani. A lényeg az, hogy minden egyes zeneszámból egyedi pályát csinál. Persze nem lenne korántsem olyan élvezetes játék, ha csak ennyit tudna. Itt meg a játék „puzzle” része jön a képbe, ugyanis a pályán különböző színű tömbök is vannak, és ha az egyszínűekből legalább három összegyűl, akkor pontot szerzünk. Mindhárom sávban csak hét tömböt tudunk felvenni, tehát összesen 21-et. Természetesen a játék lényege, hogy minél több pontot gyűjtsünk össze (hogy minek, arról majd később). Többféle variáció is van erre a játékalapra, pontosabban hat darab: Mono, Eraser, Vegas, Pusher, Pointman és Double Vision. Mindegyik játékmód egy kicsit változtat a pontszerzésben. Pl. az Eraser-rel a már felvett színek közül a nekünk nem tetszőket lehet kiradírozni; a Pusher-nél eggyel arrébb lehet tolni a szembejövő tömböket; a Pointman-nel fel lehet venni tömböket, amiket később le tudunk rakni a nekünk megfelelő sávba; és a Vegas meg véletlenszerűen megkeveri a már felvett tömbjeinket. Nagy játékmenetbeli változást csak a Mono és a Double Vision hoz, az előbbinél csak egyfajta színes tömböt kell gyűjteni és a szürkéket meg elkerülni, míg az utóbbinál meg a nevéhez hűen két járművel kell végigmenni egy négysávos pályán, de a „kocsik” csak kettőben mozoghatnak. A játékban három nehézségi fokozat van, ami meghatározza azt is, hogy milyen játékmódokon mehetünk. A legkönnyebb fokozaton nem választhatjuk az Eraser-t, Pusher-t, Vegas-t, míg az utóbbin csak a normál nehézségen lehet menni. Emellett még azt is meghatározza a nehézség, hogy hányféle színes tömb lesz a pályán: könnyűnél 3, normálon 4 és a legnehezebben 5. Bár kicsit komplexnek tűnhet a játékmenet így leírva, de biztosítok mindenkit, hogy igazából elég egyszerű, és könnyen irányítható (billentyűzettel vagy egérrel, vagy Double Vision esetében mindkettővel, de még gamepaddal is lehet).

A grafika és a látvány egész szépnek mondható, a legnagyobb beállításon tele van csili-vili effektekkel. Emellett még átállíthatjuk a tömbök alapértelmezett színeit, háttéreffekteket is beállíthatunk, de még a hangeffektusokat is megváltoztathatjuk. Itt azért megemlíteném azt is, hogy aki epilepsziára hajlamos, annak sajnos nem ajánlom ezt, mert bizony elég sok színes, villogó dolog van a pályán. Szóval összességben egy ilyen játék ellenére teljesen korrekt grafikája van.

Mint ahogy említettem, a játék célja, hogy minél több pontot érj el. Ha a pontszám elég magas, akkor akár az online toplistára is felkerülhetsz, ami az összesített lista mellett még országos és a barátok eredményeit is nyomon követi. Ez sokszor azt eredményezheti, hogy ha csak egy kicsivel maradtál le az első helyről, akkor addig próbálkozol, míg megdöntöd azt a pontszámot. Ha meg valaki átveszi a vezetést tőled, akkor e-mailben kapsz egy értesítőt erről. Szóval elmondható, hogy nagyon addiktív a játék, de nem csak ebből a szempontból. Hisz elég csak belegondolni, hogy a legkedveltebb számainkból milyen pályákat csinálhat a játék, így jóval megnöveli egy ilyen játék játékidejét.
Emellett még más szolgáltatást is tartogat a játék. Az egyik, hogy ha mondjuk nincs éppen saját zenéd a gépen, akkor sincs gond, mivel a játék egy saját számot és a Valve Orange Box-jának a zenéjét is tartalmazza, és ha ez se tetszik, akkor meg ott van a Rádió opciója, ami általában egy viszonylag ismeretlenebb banda vagy zenész munkáit mutatja be. Ezen kívül nemrég átalakították az online interfészt, így könnyebben lehet navigálni rajta. Magát a pálya menetét is módosítani lehet, bár ahhoz a zenefájlt kell egy picit módosítani.

Összességben ez egy nagyon jól összerakott játék. A látvány teljesen korrekt, és a játékmenet egyszerű, de komplex is egyszerre, és a zenéről meg saját magad gondoskodsz. Emellett még elég sokáig a képernyő elé ragaszt, ami egy nagy pozitívum egy ilyen játéknál. Szerintem ez egy nagyon jó játék lett. Nem váltja meg a világot, de ez volt végre az egyik első olyan játék, amivel a gépen lévő zenéinket lehetett „lejátszani”, és méghozzá elég tűrhetően kivitelezve.



Beat Hazard


Ezt már egyáltalán nem lehet ritmusjátéknak nevezni, de ezzel is a saját zenéinket játszhatjuk le. A Beat Hazard űrhajós-lövöldözős játék ebben az évben jelent meg a Steam-en, és leginkább az ősrégi Asteriods-ra hasonlít. A cél az, hogy minél több űrtörmeléket és ellenséges hajót likvidáljunk, hogy a lehető legtöbb pontot gyűjtsük össze. Mindezt persze úgy, hogy a háttérzene az általunk választott szám. Persze jogosan felmerülhet a kérdés, hogy ezzel hogyan is játsszuk a kedvenc zenéinket, de a válasz szinte ugyanaz, mint az Audiosurf-nél: itt is a zene határozza meg, hogy milyen ellenfelek jönnek mikor és milyen mennyiségben, így minden egyes szám egy teljesen egyedi „level-t” eredményez. Ez szerintem egy elég kreatív megközelítése a „Játszd a zenéd” formulának, de vajon mennyire sikerült jól?

Szóval a játékmenet elég egyszerűnek tűnik. Veszel egy zeneszámot, és aztán megpróbálod a képernyőn megjelenő legtöbb dolgot elintézni, míg véget ér a zene. Az űrhajónk irányítása a WASD billentyűkkel történik, míg célozni az egérrel tudunk. Természetesen nem csak ennyiből áll a játék. A hajónk erőssége jelentősen függ attól, hogy milyen számot is játszunk éppen. Pl. lassúbb és halk részeknél nagyon keveset, vagy egyáltalán nem tud lőni a gépünk, míg a hangosabb helyeken szinte az egész képernyőt is beteríthetik a lövedékeink. Emellett, mint minden űrhajós lövöldében, itt is vannak poweruppok, azaz olyan felvehető tárgyak, amik segíthetik a túlélésünket. Ezeket általában a kilőtt ellenfelekből nyerhetünk. A „POW” a hajónk fegyverzetét erősíti, így egyre több és több lövedéket tudunk kilőni, míg a „VOL” a háttérben hallatszódó zenét hangosítja föl, ezzel is erősítve a fegyverünk hatékonyságát. Az utolsó felvehető tárgy a „+1”, ami a szorzónkat növeli, ezáltal több pontot tudunk szerezni a lelőtt ellenségekből. Ha összegyűjtünk elegendő „POW” és „VOL”-t a szám alatt (mindkettőnek van egy feltölthető csíkja a képernyő alján), akkor elérjük a Beat Hazard módot, azaz a maximális tűzerőt és maximális pusztítást. Persze vigyázni kell, mert ha meghalunk, akkor elveszítjük ezt a módot, és kezdhetjük elölről a gyűjtögetést. Egy pályára csak három életet kapunk, amire nagyon kell vigyázni, mert jóval több ellenséget küld a gép, mint amennyivel el tudunk bánni, és akkor még nem beszéltem a különböző bossokról, amik a „kicsitől” a brutálnagy kategóriáig terjednek, és néha többen is jönnek egyszerre. Ilyenkor se kell annyira pánikba esni, ugyanis a standard fegyverzet mellé még kapunk bombákat is, ami a kisebb akadályokat azonnal elpusztítja, míg a nagyobb hajókat és űrkupacokat csak megsebzi.
Pontokat itt most nem azért gyűjtünk, hogy bármiféle toplistán fenn legyünk (habár van lista, ami rangsorol minket az addig összegyűjtött pontjaink szerint), hanem a rangunk növelése miatt. Minden egyes rangi előléptetés egy adott összpontszámhoz van kötve, és elérésük általában valamilyen bónuszt ad a játékunkhoz, pl. alapból két POW-val indulunk, vagy éppenséggel nagyobb szorzókat ad. Érdemes a legnagyobb rangot mihamarabb elérni, ugyanis akkor már kezdéskor Beat Hazard módban kezdünk, megkönnyítve ezzel a játékot. Mondjuk azért annyira nem, mert ekkor a nehezebb nehézségi fokozatok is megnyílnak, amik jóval több ponttal kecsegtetnek, viszont tényleg megizzasztják a játékost. Azonban ezen kívül igazán nincs semmi, ami a játékidőt megnövelné. Kevésbé találtam addiktívnak a játékot, főleg azért, mert igazán nincs sok újdonság és érdekesség egy idő után. 2-3 óra alatt el lehet érni a legmagasabb rangot, és azután már igazán nem tartogat semmi meglepetést a játék.

Persze standard egyjátékos játékmód mellett ketten is lehet tolni, bár azt nem igazán próbáltam ki. Van még egy nemrég belerakott „Chill Out” mód is, ahol végtelen élettel játszhatunk, és a számok egymás után jönnek, de van „Survival” mód is, ami az előzőnek a rendes változata, azaz három élettel mennyi ideig bírod az ellenfeleket irtani.

A grafika itt is csili-vili effektekkel van tele, talán már túlságosan is. Egyáltalán nem ajánlom a játékot olyanoknak, akiket irritálnak a villódzó fények, ugyanis ebben van dögivel. Mondjuk ez is egy érdekes része a játéknak, hisz egy idő után annyi dologgal telik meg a képernyő, hogy az is egy extra nehézséget jelent. Ettől még persze idegesíthet. Viszont a csillogáson, villogáson kívül nem igazán kiemelkedő a grafika.

Bár el kell ismernem, hogy ez egy nagyon érdekes ötletnek tűnt, csak a megvalósítással van probléma. A grafika elsőnek egész újszerűnek hat, de egy idő után megszokjuk, és inkább idegesítővé válik. A pályák se túl változatosak, de egy ilyen nagyon behatárolt műfajtól nem is igazán lehet sokra várni. Talán a legrosszabb mégis az, hogy nincs olyan addiktív elem a játékban, ami a „kijátszása” után a képernyő előtt tarthatna. Persze, a Steam-es Achievement-ekért még lehet játszani vele, de utána nincs semmi, ami miatt játszani kellene vele. Persze most csak a negatív elemeket emeltem ki, ami kicsit igazságtalan a játékkal szemben. A játékmenet szinte tökéletes lett, a felépítése is teljesen logikus, és legalább itt is a zenéiden alapul a játék. Vannak hibái, de ettől függetlenül ez egy OK játék lett.

Hozzászólások

Beny12
1 | Beny12 2010.07.04. 08:40
A Beat Hazarddal játszottam már. Unalmas pillanatokra nagyon jó, de én nem ajánlom, hogy valaki sokat játszon vele (de nem is fog tudni), mert van egy olyan érzésem, hogy durván pszichés problémákhoz vezethet hosszútávon.

Tény hogy a grafika újszerű, teletömték neonhatású, villogó löveggel. De pl. egy 10 perces power metal szám után nekem a szemem is fájt, és feszült is voltam ettől a sok effekttől. Főleg, hogy a 2. perctől kezdve végig Hazard módban voltam, ami tulajdonképpen annyit jelentett, hogy az egész képernyő a ritmusnak megfelelően, különböző színekben villogott, mint egy rossz stroboszkóp.

Ennek ellenére igazán eredeti ötlet, de ma már nem ülnék le vele játszani:D
xeLaR
2 | xeLaR 2010.07.04. 18:08
Engem mondjuk kevésbé irritál a villódzó grafikája, de idegesít, ha amiatt halok meg. Meg aztán egy óra játék után már meg is szereztem a rangok felét, ami picit kiábrándított, de végülis jól elszórakoztam vele. Néha most is előkapom, de csak ilyen 10-15 percre. Na ezt pl. az Audiosurffel nem tudom megcsinálni, ahol általában kb. csak egy óra játék után szoktam szabadulni :)
xeLaR
3 | xeLaR 2010.07.07. 17:51
Na megjelent még egy ilyen játék. A Turba névre hallgat, és ez is a Steam-en lelhető fel. A demóját kipróbálva az kell mondjam, hogy érdekes, nekem egy kicsit nehéz. Sokkal inkább puzzlejáték a cucc, mint a bejegyzésben szereplők. Sztem próbáljátok ki...

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.