Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

xeLaR blogja

Visszatérés a Majom-szigetre - The Secret of Monkey Island Special Edition 1-2

xeLaR | 2010.07.17. 10:42 | kategória: kalandjáték | 2 hozzászólás

Kétség sem férhet hozzá, hogy a 90-es évek egyik legsikeresebb kalandjátékokat gyártó és forgalmazó cége a Lucasarts volt. A játékaikat zabálták a kritikusok, a játékosok meg egyszerűen nem tudtak betelni velük. Még a jó esetben is csak közepesnek nevezhető játékaikban is volt valami olyan szintű kreativitás, ami miatt egyből szerethető lett (pl. The Dig). Meglehet jóval kevesebb kalandjátékot adtak ki, mint mondjuk a Sierránál, de általában jobb minőségű terméket tettek a boltok polcaira, mint a konkurencia. Azonban, mint ahogy azt már pár héttel ezelőtt megírtam, a kalandjátékok piaca egyre csak csökkent és csökkent. A Lucasarts viszont a végsőkig kitartott, és ezért csak gratulálni tudok nekik, mivel így megszülethetett a Grim Fandango, az egyik kedvenc játékom. Sajnos sem ennek, sem az ezredfordulón megjelent negyedik Monkey Island résznek nem voltak jó eladási mutatói, ami elég egyértelmű volt, hogy mit jelent. A műfaj halott, és végre ezt a Lucasarts is belátta. Ha ennyiben maradt volna a cég, akkor nem is lett volna semmi gond.

2003-ban viszont két új kalandjátékkal jelent meg az E3-on, ami elég sok embert meglepett. Nem csak azért, mert két nagy játék folytatásai lettek volna (Full Throttle, Sam & Max), hanem hogy egyáltalán még próbálkoztak újjáéleszteni műfajt. Természetesen örültem ennek, mint ahogy gondolom sokan mások is. Úgy értem, egy új Sam & Max? Végül is csak a gyerekkorom kedvenc játéka kap egy folytatást. Naivan várni kezdtem az újabb infókat róla, de csak a Lucasarts bejelentése jött, hogy a Full Throttle-nek annyi. Ajjaj. 2004-ben a másik játék is megkapta a kaszát, az indoklásnak a piaci helyzetet és a hozzátartozó anyagi költségeket adták meg. Természetesen ez nem tetszett a fanoknak. Ha csendben lettek volna, és nem kezdtek volna bele ezekbe a játékokba, akkor talán kicsit jobban tudnám becsülni őket. Így viszont kellemetlen, vegyes érzelmekkel vagyok teli, ha a 2000. utáni Lucasarts-ról kell beszélni.

Annak viszont annál inkább örülök, hogy pár Lucasarts-os fejlesztőnek is betelt a pohár ezzel a döntéssel, és megalapították a Telltale Games-t, és hatalmas sikerre tettek szert. Főleg azért, mert egyedül ők tudták rendesen megoldani az epizód alapú játékok dilemmáját, míg olyan nagy cégek, mint a Valve, nem. Mondjuk az is figyelemre méltó, hogy úgy sikeres, hogy kizárólag kalandjátékokat fejleszt, méghozzá jókat. Persze ehhez kellett egy nagy név, amivel betörhettek mind a játékpiacra, mind a hírportálokra. Mivel a legtöbb fejlesztőjük a Sam & Max fiaskó miatt jött el, így egyértelmű, hogy mit akartak csinálni. Két „játékévaddal” később a műfaj újjáélesztőinek is tekinthetők. És mi a legironikusabb az egészben? A Lucasarts hirtelenjében rájött, hogy mégis van piac az ilyen játékokra, és berendelt a Telltale-nél egy évadot a leghíresebb kalandjáték-sorozatához. Emellett még bejelentette, hogy az ugyanehhez a sorozathoz elkészít egy „special edition” verziót, azaz felújítja a kornak megfelelően. A kalandjátékosok az egész világon felujjongtak, hisz két játékban visszatér az egyik „messiásuk”, és 2009-ben visszatérhettek hőn szeretett „otthonukra”, a Majom-szigetre.

Picit hosszú lett ez a bevezető, de szerintem érdemes elgondolkodni a leírtakon. Legyen az a Lucasarts inkompetenciája a két bejelentett játékukkal (mondjuk, mint kiderült, a Full Throttle már a kezdetektől bukásra volt ítélve), vagy mondjuk a Telltale üzleti modellje. A lényeg azonban nem ez, mert ez akár még értelmes téma is lehetne. Nem, inkább csak a Secret of Monkey Island Special Edition „verzióit” tesztelném. Egyrészt kíváncsiságból, másrészt meg azért, mert eszméletlenül szeretem őket.


The Secret of Monkey Island: Special Edition


„A nevem Guybrush Threepwood, és kalóz szeretnék lenni!”
Ezzel a kijelentéssel indul az egész sorozat. A Karib-tengeren, Mêlée szigetén kezdődik a játék, ahol a bugyuta nevű főhősünk ezzel a mondattal nyit a kilátóban álló embernek, aki azonnal a SCUMM nevű bárba irányítja. Ott beszél a Kalózvezérekkel, akik három feladattal bízzák meg: győzze le sziget legjobb kardforgatóját; lopjon el egy szobrot a kormányzó rezidenciájáról; és találja meg Mêlée kincsét. Mivel kalandjátékról van szó, így biztos nem lesz könnyű a dolog, de ez így elég kevés sztorinak tűnik a számomra. Szerencsére a készítők megfűszerezték egy szerelmi szállal, ugyanis hamar kiderül Guybrush számára, hogy a kormányzó egy nő, és bizony a szebbik fajtából. Sajnos azonban más is harcol a kegyeiért, aki nem igazán tűri meg a vetélytársakat. Az ellenfelünk a rettegett Szellemkalóz LeChuck, akitől még életében is féltek a kalózok, holtában meg pláne, és nem igazán nézi jó szemmel a főhősünk ténykedéseit. A történet folyamán izgalmas vívójelenetekben, halált megvető mutatványokban és lélegzetelállító menekülésekben lenne részünk, ha nem lenne komédiára kihegyezve az egész. Ha izgalomban nem is, hát viccekben nem lesz hiány. Emellett még LeChuck titkos rejtekhelyére is ellátogatunk majd, a Majom-szigetre, ahol talán megtudhatjuk, hogy mi is a sziget titka.
A történettel jobban nem is szeretnék foglalkozni, mivel az SE kiadás egyáltalán nem változtatott meg rajta semmit (bár mondjuk ez sem tartalmazza a lemezt kérő fatönköt, ami az eredetiben volt). Ha viszont tényleg kellene mondanom valamit róla, akkor az lenne, hogy jól össze lett rakva, bár kicsit kevésnek tűnik a főszál, de azt meg ellensúlyozza valamennyire a mellékszálak kidolgozottsága (pl. LeChuck, Toothrot és a kannibálok üzenetei egymásnak). Meg természetesen eszméletlenül vicces az egész. A „sértegetős vívás” viszi nálam a prímet, szerintem az a legjobb része a játéknak. A karakterek is nagyon jók. Guybrush nagyon szerethető a bénasága ellenére, és bármennyire is inkompetens, szinte mindig ki tud jutni a csávából (a játékosnak köszönhetően, természetesen).

A Special Edition kiadás nem sokat változtatott látvány tekintetében a játékon. Az eredeti játék grafikáját a mostani modern korhoz megfelelően igazították, a hangokat és zenéket is mind vagy újravették, vagy csak újrakeverték, ill. még szinkronszínészekkel (akiket a Curse of Monkey Island-ban lehetett hallani) felvették az összes dialógust. Pár egyéb játékmenetbeli változtatás mellett csak ennyi lenne, amit az SE adni tud. Ezek közül viszont pont az újrarajzolt grafikával volt bajom, ott is leginkább az animáció nem tetszett. Ez is valószínűleg csak azért van, mert viszonylag „kevés” animációs lépést tartalmazott az eredeti játék, és az újrakészítők nem igazán tudták megoldani, hogy ebben a „nagyfelbontású korban” szépnek nézzen ki. Bizonyos szinten jó a látvány, de valahogy az eredetit szebbnek találom ennél, és ez már egy nagy mínusz pont az SE kiadásnak. Szerencsére csak egy gombnyomás szükséges (F10), hogy váltogassunk a grafikák között, szóval valamennyire megoldották ezt a problémát. Mondjuk azt viszont hülye döntésnek tartom, hogy a régi verziónál a szinkron nem hallható, így azt csak és kizárólag a felújított grafikával lehet élvezni. Arról meg nem is beszélek, hogy az eredeti realisztikusabb ábrázolásokat a legtöbb helyen rajzfilmes formákra cserélték (pl. mikor először beszélünk a kormányzóval a két verzió erősen eltér), de igazán ezt nem lehet hibának felróni, mivel régóta megváltozott a sorozat stílusa. A szinkronszínészek meg egy elég jó munkát végeztek, csakúgy mint a zenei felújítást végzők is. A kezdőszám eszméletlen jó lett, pedig már eredeti formájában is zseniális volt.

A játékmenet sem változott sokat, ez is point and click alapján működik. Egy kattintás bal egérgombbal a képernyőn a karaktert irányítja, míg egy jobb kattintás egy használható tárgyon vagy személyen általában a legésszerűbb interakciót váltja ki, azaz beszélni, kinyitni dolgokat, stb. Felvehető tárgyaknál természetesen ez nem alkalmazható, és itt jön a képbe a Special Edition irányítási változtatásai. Mivel nem csak PC-re lett fejlesztve, hanem a konzolokra is, így inkább egy olyan kontrollerhez igazították az irányítást. Ettől persze nem irányíthatatlan a PC-s verzió, csak kicsit körülményesebb. Persze simán lehet használni a régi irányítást, ha átváltunk F10-zel, de inkább az újításokra lennék kíváncsi. A megfelelő interakciót többféleképpen is ki lehet választani: van egyszer az egér görgője, amivel egyszerűen végiggörgethetjük a lehetőségeinket; van a „V” vagy a „Ctrl” billentyű lenyomásával megjelenő lista, amiből ugyancsak egyszerű megtalálni a nekünk tetsző igét; vagy egyszerűen csak megnyomjuk a cselekvéshez tartozó alapértelmezett billentyűt (pl. „P”-t a „pick up”, azaz vedd felhez). A tárgylistát pedig az „I” billentyűvel hozhatjuk fel. Az klasszikus megoldás jobban tetszik ezeknél, de legalább a készítők több választási lehetőséget kínáltak ilyen téren. Mint a legtöbb mostani kalandjátékból, ebből sem hiányozhat a segítségrendszer, ami játékom során egész használható volt. Itt is három segítséget lehet kapni egy feladathoz, amely fokozatosan vezet rá a talányok megoldására (pl. az első csak amolyan „útbaigazítás”, míg a harmadik egyértelműen kimondja, hogy mit-mivel-hogyan). Remélhetőleg a segítségekre nem lesz szükség, mert viszonylag könnyű a játék, csak a Majom-szigeten okozhat nagyobb fejfájdalmakat.

Szóval csak ennyi lenne a Special Edition, ami szépen szólva is kevésnek tekinthető. Mondjuk nem is akart más lenni, csak egy egyszerű „ráncfelvarrás”, de számomra még az sem sikerült a legjobbra. Kicsit csalódtam benne, mert nagyon kevés „special”-lal pakolták teli ezt a verziót. Viszont ez még mindig Monkey Island, még mindig a világ egyik legjobb kalandjátéka, és most egy új, valamennyire tetszetősebb formában egy új generációnak is be lehet mutatni, akik talán jobban fogják értékelni ezáltal ezt a műfajt. Nem tökéletes, de legalább átválthatsz vele a tökéletesebb verzióra.


Monkey Island 2: Special Edition: LeChuck’s Revenge


Áh Guybrush, mily nagyszerű egyén. Nem tud egyszerűen betelni azzal, hogy sikerült legyőznie LeChuck-ot (hoppá, mekkora spoiler, hehe), és kb. mindenkinek elmeséli a történetét. A probléma az, hogy vagy nem hiszik el neki, vagy már ezerszer hallották, és már nagyon unják a dolgot. Végül aztán hősünk is rájön erre, és úgy gondolja, hogy itt az idő egy újabb nagyszabású kalandra. Most a Big Whoop nevezetű kincset keresi, amiről igazán csak annyit tud mindenki, hogy eszméletlenül értékes. Szerencsére hatalmas vagyonra tett szert a főhősünk, így gyors neki is vághat Scabb szigetéről a keresésnek. Természetesen össze is találkozik a helyi rosszarcú keménylegénybe, Largo-ba, aki el is lopja az összes petákunkat. Kiderül, hogy őmiatta egyetlen hajó sem hajózhat ki a szigetről. Nekünk kell kezelésbe vennünk ezt a szemetet, hogy folytathassuk a küldetésünket. Azonban, ahogy az lenni szokott, kiderül, hogy ez a Largo gyerek LeChuck jobbkeze, és ténykedésünk folytán képes lesz feléleszteni őt. Bár nagyon megriad, de Guybrush-t nem olyan fából faragták (értsd: túl hülye), hogy egy ilyen veszedelemtől megfutamodjon, és folytatja tovább Big Whoop keresését. Főleg azért, mert a kincs elvileg megmentheti a nemezisétől.
A történet sokkal jobb az elsőhöz képest, főleg azért, mert egyrészt hosszabb is a játék, másrészt meg sokkal összetettebb lett a sztori. Viszont még mindig vicces. Bár nincs benne olyan kaliberű humorbomba, mint a „sértegetős vívás” volt, de helyette lehet kínozni egy szegény térképkészítőt, koporsóba lehet zárni az első rész egyik legidegesítőbb karakterét, de még a főgonosz gatyáját is el lehet lopni (hogy miért, arra jöjjetek rá ti). Több karakter is van a játékban, mint az előző részben, és jobban ki is vannak dolgozva. Kedvencem Largo LaGrande, aki annak ellenére tetszett meg, hogy mekkora egy szemét dög.

A legnagyobb problémám a grafika volt az előző SE résznél, viszont ennél nem voltak ilyen gondjaim. A rajzolás, az animáció és a látvány mind gyönyörűre sikerült. Azt kell mondjam, hogy ilyen minőségű munkát kellett volna az elsőhöz is csinálni, ilyen egy pokolian jó grafikai felújítás. Persze még minden rajzfilmszerűen van ábrázolva, de nem nagy gond, mivel az eredeti is már olyan volt. A szinkronszínészek többsége is visszatért, és megint egy nagyszerű munkát végeztek. A régi-új zenék is nagyon jól lettek újrahangszerelve. Ha viszont ez valakinek nem lenne világa [kéretik ide Erőszakik idézet], akkor az „F1” billentyűvel simán átválthat a klasszikus grafikára, és még a szinkront is hallhatja hozzá.

A játékmenet is hasonló az előző Special Edition-höz, csak okosan átalakították. Természetesen ez is point and click (csak tudnám, miért említem meg folyton), és többnyire ugyanaz, mint az első SE-nél. A változás a jobb kattintásnál jön, amivel nem csak a legésszerűbbnek tartott interakciót tudjuk végrehajtani. Ha ugyanis nyomva tartjuk, akkor megjelenik egy pár ikon a kurzor felett, hogy miket csinálhatunk az aktuális tárggyal. Emellett még a görgő lenyomásával a tárgylistát is meg tudjuk jeleníteni, és így nagyjából egy egér elegendő a játék irányításához. Természetesen az összes többi opció is megmaradt az előző kiadásból (kivéve az igés listát), így még mindig sok lehetőségünk van ilyen szempontból. A segítségrendszer is ugyancsak megtalálható ebben, bár kicsit több gondom volt vele, mivel több mindent kell csinálni a játékban, mint az előző részben, és sokszor nem igazán tudott segíteni. Viszont amikor tud, akkor nagyon hasznos kis opció. Egy másik segítséget is beleraktak a játékba, ugyanis a bal és jobb egérgomb egyszerre történő lenyomásával a képernyőn látható használható tárgyakat kivilágítja, így még a háttérben megbúvó fontosabb dolgokat is egyszerűen megtalálhatjuk. A játék nehézsége viszont nem olyan egyszerű és könnyű, mint az első résznél volt. Itt már az elején is nehézségekbe lehet ütközni, hát még azután, hogy hajóra szállunk, és végiglátogatjuk a játék három darab szigetét. Ami természetesen nem gond, csak anno az eredeti játék adott egy választási lehetőséget a játékosoknak, hogy egy könnyebb, vagy egy nehezebb verzióval szeretnének-e játszani. Csodálkoztam is, hogy ezt a Special Edition-ből kihagyták, mivel így kezdő játékosok nagyon elveszhetnek benne, és csak a sokszor rossz információt adó segítségre tudnak hivatkozni (vagy egyszerűen csak felmennek az Internetre, és ott keresgélnek). Bár mondjuk az is igaz, hogy kezdő kalandjátékosok valószínűleg nem ezzel kezdenének.

Még meg kell azt is jegyeznem, hogy ennek végre vannak már olyan extrái, ami miatt érdemes is lehet kipróbálni az SE-t. A játék során bizonyos dolgok végrehajtásakor koncepciós rajzokat kapunk, amiket meg lehet nézni a főmenüben. Emellett még a játék eredeti készítőinek (Ron Gilbert, Tim Schafer és Dave Grossman) kommentárját is tartalmazza, amit egész jól építettek bele. A játék bizonyos pontjain ugyanis az „A” billentyű lenyomásával hallhatóak a véleményeik az adott jelenetről. Én szeretem az ilyen kommentárokat, és nem is sikerültek rosszul véleményem szerint, érdekes információkat lehet belőlük megtudni. Az egyetlen baj, hogy a játék nem áll meg, amikor beszélnek, így bár hallod a háttérinformációkat, csak magáról a sztoriról és párbeszédekről maradsz le. Azért általában olyan részekre vannak berakva ezek a pontok, ahol nincs ilyen probléma.

A második Special Edition sokkal jobban sikerült, mint az előző, és ez csak tovább javítja az eredeti játék élvezhetőségét. Könnyebben lehet irányítani, szebb, és végre vannak érdekes extrák is. Persze azért maradtak gondok is, de azok nálam nem befolyásolták a játékélményt. Maga a játék pedig egy klasszikus, az elsőhöz képest több, és bizonyos szempontokból jobb is. Nagyon örültem, hogy kipróbálhattam, és annak még jobban, hogy csak jobb lett a játék.

Hozzászólások

1 | RAI*DEN 2010.07.20. 15:20
Most miattad tegnap kipróbáltam az első rész special edition-jét, és megmondom őszintén tetszett! Valóban jó kis játék az írásod tetszetős, megvolt benne a potenciál, hogy neki ugorjak eme csodának. Köszönöm!
xeLaR
2 | xeLaR 2010.07.20. 20:09
Szívesen! :)
Örülök, hogy tetszett az írásom, annak viszont még jobban, hogy a játék is tetszik. :)

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.