Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

xeLaR blogja

Egy asszaszin reneszánsza - Assassin's Creed 2 kritika

xeLaR | 2010.07.24. 10:48 | kategória: játék | 5 hozzászólás

SPOILER-gyanús írás. Én szóltam.


Az Ubisoft az utóbbi pár évben nagyon ráállt az akrobatikusabb jellegű játékok fejlesztésére. Ezt a trendet a 2003-ban megjelent Prince of Persia: The Sands of Time kezdte meg, amelynek üdítő játékmenetét nem csak a kritikusok, de a játékosok is kiválónak minősítették. Ezután elkészült az új POP-trilógia másik két része is, és még mellé két másik Herceg-et tartalmazó játék is megjelent. Aztán 2007-ben (PC-re 2008-ban) kiadták az Assassin’s Creed című művet, amit már hatalmas nagy hype előzött meg. Elvégre a játék egy nagyon érdekes és izgalmas ötletet tarkart: a Szentföldön játszódik a harmadik keresztes hadjárat idején, főszereplőnk meg egy „profi” asszaszin, Altaïr, akinek különös fegyvereivel gyilkolunk, és a középkori városokat meg tudjuk mászni Parkour-módra. Ez mind szép és jó volt, csak semmi egyébről nem beszéltek, és ez okozott egy kis meglepetést a játékosok számára.

Egyrészt, mert a játék nem Altaïr-ről szólt (vagy legalábbis csak részben), másrészt meg annyira nem is volt túl szórakoztató. Legalábbis nekem nagyon vegyes érzéseim vannak az első részről, mert egy nagyon jó ötletet valósítottak meg, csak az a baj, hogy nem teljesen jól. Azonban az Ubisoft nem adta fel, és 2009-ben (PC-re 2010-ben) megjött a folytatás, ami elvileg az összes hibát kijavította, és egy sokkal jobb játékot eredményezett. Legalábbis elméletileg...

Szóval a történet idáig: a „közeljövőben” az Abstergo vállalat befogott egy Desmond Miles nevezetű egyént, akit egy „Animus” nevezetű gépezetbe raktak, hogy az Altaïr nevű ősétől valamilyen információt kicsikarjanak. Desmond-nak persze fogalma sem volt arról, hogy egy ősi konfliktusba keveredett a Templomosok és az Asszaszinok között, arról meg főleg nem, hogy neki asszaszin ősei vannak. Szerencsére a Lucy nevű asszisztens segít a hősünknek(?), hogy jobban elviselje a „börtönét”. Sőt! Még ki is szabadítja őt! Teszi mindezt azért, mert ő is asszaszin, és az sem elhanyagolható tényező, hogy Desmond emlékei egy lehetséges aranybánya a rendjük számára. Miután megérkeznek egy búvóhelyre, főhősünk bemutatkozik két új karakternek, a számítógépzseni Rebecca-nak, és az élcelődő történész Shaun-nak. Ők ketten fogják segíteni a karaktert, mikor benne van az Animus-ben, amin mellesleg elvileg fejlesztettek egy sort. Na de minek menne vissza abba a gépezetbe? Mivel most már „hivatalosan” is asszaszin, így, hogy meg tudja védeni magát, ki kell képezni, és az Animus tökéletes erre, hisz egy képességet már eltanult onnan. Menekülésükkor pedig Lucy pont egy olyan genetikai emléket talált, amely segíthet Desmond-nak ebben. Bár picit zavaros számára még ez az új lét, de bátran nekikezd a „tréningjének”.
Itt kezdődik Ezio Auditore da Firenze története, aki a késő 15. században élt Firenzében. Tombol a reneszánsz, neki meg a hormonjai, élvezi az életet minden tekintetben. Sajnos azonban ez az idill nem tart örökké, mert egy galád árulás miatt apját és két testvérét kivégzik, őt meg keresik a városőrök. Szerencséjére megtalál egy az apja által hátrahagyott ládát, amiben (mint később kiderül számára) Asszaszin felszerelés található. Miután megkeresi, és megöli az árulót, kiderül, hogy egy nagyon összetett összeesküvés miatt haltak meg családtagjai. Megfogadja, hogy addig nem nyugszik, míg meg nem hal az összes ember, akik a szeretteinek halálát okozták. Ezio olyan helyekre jut el, mint Firenze, San Gimignano, a Romagna régió, Velence és Róma (bár ez csak egy kisebb látogatás). Segítsége is lesz, méghozzá híres emberek, mint például Leonardo da Vinci, vagy Lorenzo de Medici. A játék folyamán egyre többet és többet tudhatunk meg az összeesküvésről, a szereplőiről, és a tervezett halálukról. Ezio meg így megtanulhatja az Asszaszin rend tanait, és elfeledett bölcsességeit...de akár gyilkolászhat is össze-vissza. Végül is te irányítod.

A legnagyobb gondom az első résszel az volt, hogy a sztoriját nem sikerült élvezetesre megcsinálni. Mind az Altaïr-es részek, mind Desmond szálát sem sikerült túlzottan érdekfeszítőre megcsinálni. A második résszel szerencsére nincs ilyen gond, mivel végre valahára beindul a sztori. Ismerjük már az előkészítést, és ez meg a bonyodalmat hozta. Ennek nagyon is örülök, csak ennek fényében Ezio története, hát, nem igazán fogott meg, pedig egyértelműen jobb, mint Altaïr-é. Több a főszálon történő orgyilkossági feladat, és az akkori világot is egész jól bemutatja. Csak aztán, ha belegondol az ember, hogy ez „csak” egy tréningpálya, és ez valamilyen szinten érezhető is a történeten. Mint ahogy azt már mondtam, ez még mindig jobb, mint a „legprofibb asszaszin vagyok, csak egy amatőr hiba miatt elvették a legtápabb cuccaim” ötlet, de pár helyen Ezio története nagyon ellaposodik. Az igazi főszál, bármennyire is kevés jelenetet is kapott, az nagyon tetszett, és inkább az érdekelt már Ezio pár évtizedig tartó bosszúja helyett. Még az összegyűjthető kódexoldalak (pár bekezdéssel lejjebb) is érdekesebbek voltak, mint az életútja. Az igazi főszál eszméletlen lett, még a túlságosan is őrült befejezés ellenére is. Örülnék neki, ha a folytatásban több ilyen jelenet lesz, mert már most is felkeltette az érdeklődésem.
A karakterek meg ugyancsak nagyszerűre sikerültek. Shaun-on nagyon meglepődtem, hogy mennyire köcsög, ill. jófej is tud lenni. Már csak ezért is a játék egyik legjobb karakterének tartom, pedig van benne egy ugyancsak vicces, és nagyon segítőkész Mario, a nagybátyánk. A célpontok viszont sokat egyszerűsödtek az elsőhöz képest, mivel míg ott valamennyire szimpatikus karakterek voltak, itt a legtöbbjüknek meg semmilyen pozitív tulajdonságaik sincsenek. Nem mintha ez rossz lenne, nekem tetszett ez a változtatás.

A játékmenet kisebb változásokon ment át, hogy egy picit érdekesebb legyen a játék. Az irányítás nem változott lényegesen: alapjáraton csak gyalogol Ezio, míg az egér jobb gombja lenyomásával már fut; falat / házakra mászni is a jobb gomb, ill. a „Space” lenyomásával (az ugrás billentyűjével) lehetséges; a harc is hasonló, itt is vannak ragyogóan és fájdalmasan kinéző azonnali gyilkolások, de itt többféle lehetőségünk van. A változtatások, amiket eszközöltek a készítők nagyban segítették a játék élvezhetőségét. Az említett harcrendszer ki lett bővítve egy kicsit, így amellett, hogy akár a harc elején leteríthetünk két ellenfelet a rejtett pengéinkkel, még a maradék katonáknak el is vehetjük a fegyverét, és azzal darabolhatjuk fel őket. Mondjuk nem is muszáj elvenni az ellenfeleink fegyverét, mert ha a rejtett pengékkel harcolunk, akkor egy sikeres ellentámadás azonnali halált eredményez, jelentősen megkönnyítve a harcot. Akár még harcolni sem kell, ha egy füstbombát használunk, vagy szétszórunk egy kis pénzt az utcán, amire a tömeg azonnal megindul (néha még pár őr is). Egy másik változtatás az, hogy akár követőket is bérelhetünk, akik a képességeikkel elterelhetik rólunk a figyelmet: a zsoldosok egyszerűen csak harcolnak; tolvajok felesleges harcba és utána hajszába kergethetik az üldözőinket; a kurtizánok meg elcsavarhatják az őrök fejét. Fontosabb változtatás a boltok megjelenése, és a pénz jelentősége a játékban. Sok különböző boltot találhatunk a játékban, amelyek néhánya elég hasznos (pl. a kovácsműhely és a doktor), míg pár másik meg leginkább „kozmetikai” célt szolgál (pl. a szabóműhely és a művészeti tárgyak kereskedője). Talán a legfontosabb bolt a gyorsutazást teszi lehetővé megismert városok és helységek között. Ezeknél florinnal kell fizetni nekik a kívánt dolgokért. Pénzt küldetésektől, és később a játékban a Monteriggioni-i villánk bevételéből kaphatunk (elsőnek viszont pénz kell a lepusztult hely feltámasztására). A mesterséges intelligencia is sokat változott az elsőhöz képest, így pl. az őrök nem rohannak le azonnal, ha elkezdesz eszeveszett tempóban rohanni az utcán, és még akkor sincs nagy baj, hogyha nekik mész, mert akkor csak szóban figyelmeztetnek érte, és ez egy picit megnöveli hírhedtségedet. Érdekes figyelni erre a hírhedtségi mutatóra, mert ha túl sok kihágást gyűjtünk össze, akkor az őrök akár azonnal letámadhatnak. Persze van pár módszer, hogy csökkentsük ezt, mint például a „wanted” poszterek letépkedése, városi kikiáltók megvesztegetése, vagy városi hivatalnokok eltávolításával.
A sztoriküldetések mellett van sok más játéklehetőség is. Vannak mellékes bunyós, verseny és orgyilkossági küldetések, amik az extra pénzen kívül igazán nem tartogatnak mást a játékosoknak, de legalább jó sok van belőlük. Főleg az orgyilkos küldetésekből, amiket picit untam már a végére, pedig elég változatosak. Emellett még van az előző részben szereplő „Viewponts” (azaz a város legmagasabb épületeinek a megmászása), ami megkönnyíti a navigációt a városban, és a tollgyűjtögetős opció is. Újdonságként jön a „glyph-ek” keresése, amik csak bizonyos, fontosabb épületeken vannak, és ha az összeset összegyűjtjük, akkor megtudhatjuk az „Igazságot”, amit a rejtélyes (és nagyon őrült) 16-os alany hagyott hátra számunkra, ill. van még a katakombákban való „Prince of Persia-szerű” ugrálós játék.
A játékmenetbeli változtatásokat jónak találtam, és az extra kis játéklehetőségek (főleg a glyphkeresés és a katakombák) nagyon tetszettek. Sokkal könnyebb lett így a játékban való utazás, és jóval változatosabbra sikerült, mint az előző rész.

A grafika is szépre sikerült, a különböző reneszánsz városok nagyon tetszetősen néznek ki, és élettel teliek. A különféle helyszínek színpalettában nagyon változatosak, így pl. Forlí városa sokkal sötétebb színekkel operál, míg Velence jelentősen színesebb. A karakterek modelljei is nagyon jóra sikerültek, az animációk is folyamatosak. A zene is egész jóra sikerült, már ahol volt, mondjuk annyira nem tűntek ki a játékból. A hangok viszont tetszettek nagyon, főleg a karakterek hangjai, mert a szinkronszínészek legalább megpróbáltak hihető olasz akcentussal beszélni. Szóval egy rossz szavam nem lehet a játék ezen részeire.

Szóval összességben nagyon tetszett, de még mindig úgy érzem, hogy több van ebben az ötletben. Nem tudom, miért van ez, de sajnos a sokadik óránál egy picit untam már a dolgot. A harc is egy idő után unalmas lett, csakúgy mint a történet, ahol szinte mindig „ugyanazt” kellett csinálni (1. kitalálni, hogyan lehet megközelíteni a célpontot; 2. előkészíteni a gyilkosságot; 3. a célpont meggyilkolása). Szerencsére volt más lehetőség is, így annyira nem volt gond ezzel. Ezio története viszont egy idő után nem érdekelt, sokkal inkább az „Igazság” és Desmond sztorija kötött le. Nem értem, hogy a közelgő Brotherhood „kiegészítő” hogyan fog Ezio-ból érdekesebbet kihozni, mert szerintem már semmi újat nem tud mutatni. Ez persze csak az én véleményem, és nem is erről a játékról. Lényeg a lényeg, az Assassin’s Creed 2 nagyon jóra sikerült, az év legnagyobbjai között volt (PC esetében meg van). Remélhetőleg a folytatásai csak javítanak majd a játékmeneten és a történeten.

Hozzászólások

Dark Archon
1 | Dark Archon 2010.07.29. 10:09
Asszaszin? Már ilyen szó is van a magyar nyelvben? A bérgyilkos miért nem jó? :-P
2 | KKroy 2010.07.29. 11:20
Ezért:
http://hu.assassinscreed.wikia.com/wiki/Asszaszinok
xeLaR
3 | xeLaR 2010.07.31. 18:48
Kicsit későn reagálok, de...

Mivel az egész bérgyilkos rendjük a "történelmi" Asszaszinoktól ered, és azoknak a leszármazottai folytatják a küzdelmet a templomosok ellen, ezért úgy gondoltam, hogy inkább az Asszaszin a megfelelő szó ide.

Nekem se igazán tetszik, lehet nem is kellett volna lefordítani, de végülis teljesen mindegy :)

KKroy: Üdv a PcDome-on! :D
4 | KKroy 2010.08.01. 09:23
Csőőőő! :D
Sucee
5 | Sucee 2010.08.03. 13:08
Nem is igazán hívnám őket bérgyilkosnak, főleg az első rész alapján. Nem pénzért, hanem elvből ölnek.

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.