Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

xeLaR blogja

Pankrácijó?! - 2. A karakter

xeLaR | 2010.09.29. 09:33 | kategória: Pankrácijó | 0 hozzászólás

Ha leül az ember egy pankrációs tv-műsor elé, akkor valószínűleg nem béna beszélgetős promókra kíváncsi, hanem „kőkemény” akcióra, ahogy egy pankrátor szétver egy másikat. Az a legjobb az ilyen összecsapásoknál, hogy a legtöbb pankrátor teljesen egyedi stílusban verekszik a másikkal. Van, aki a gyors, akrobatikusabb mozgásaival kápráztatja el a közönséget, míg más pedig a hagyományosabb birkózó technikákat alkalmazza. Persze a verekedési stílus attól is függ, hogy milyen testalkattal rendelkezik az ember, hisz például egy több méter magas, több száz kilós pankrátor nem igen fog futkározni, ugrándozni a ringben. A lényeg az, hogy mindegyik „harcos” kialakítja harcstílusát, és azt hozzáigazítja a személyiségéhez. Ez a személyiség legtöbbször azonban egyáltalán nem tükrözi az előadó jellemét. Ez a két dolog teszi ki egy pankrátor karakterét, ami alapján a közönség megítéli. Ebben a Pankrácijó?! bejegyzésben most a különféle karakterfajtákról fogok beszélni, ill. hogy mégis mitől lehet valaki sikeres pankrátor.

Karakterkészítés
Egy kezdő, vagy ismeretlen pankrátor karakterét legtöbbször az őt alkalmazó promócióval együttesen alakítják ki. Az idő múlásával ez a karakter sokat változhat, ami olyan befolyásoló tényezőknek köszönhető, mint például a különféle történetek hatása, jellemváltások, vagy éppen a szakmával járó elkerülhetetlen sérülések. Viszont az se biztos, hogy az először kitalált karakter lesz a befutó. Nem ritka, hogy az első karakter egyáltalán nem nyeri el a közönség „tetszését”, ami alatt azt értem, hogy nem érdekli őket figura. Az is előfordulhat, hogy ez az első próbálkozás egy elfuserált történet része, amivel szert tesz egy kis népszerűségre, de a sztori lecsengése után már feleslegessé válik. Elég sok példa van az ilyen „elrontott” karakterekre, mint például Nick Nemeth próbálkozásai (aki mostanság Dolph Ziggler néven szerepel a WWE-ben), de még ”Stone Cold” Steve Austin sem tudott jó első figurát alkotni.

A legelső dolog, amit el kell dönteni, hogy milyen legyen a karakter jelleme. Ez egy elég egyszerű döntés, mivel többnyire csak a jó és gonosz között lehet választani. A jellem sokszor befolyásolja a verekedési stílust is, mivel egy jó figura többnyire az aktuális mérkőzés szabályai szerint bunyózik, míg egy sunyi, szemét karakter pedig fittyet hány rájuk, és minden lehetséges eszközt felhasznál a nyeréshez. Emellett a nézői tapasztalataim szerint egy gonosz pankrátornak sokkal fontosabb, hogy legyen jó színészi érzéke, vagy jó beszélőkéje, mert azzal jobban hergelheti a nézőket. A jellem természetesen idővel változhat a különböző történetek és cselekményszálak szerint, de a népszerűbb karaktereké mindig arrafelé konvergál, ahol a legsikeresebb volt. Nagyon kevés olyan pankrátor van, aki egész karrierje során csak jó, vagy csak gonosz volt. Erre talán a legjobb példa Ricky Steamboat, aki hosszú pankrátor élete során mindvégig a jók oldalán állt, és ennek ellenére egyáltalán nem lett unalmas. Emellett még azt is meg kell említeni, hogy múlt évi Wrestlemania-n még szerepelt is az egyik összecsapásban Chris Jericho ellen, és meglepően jó kondícióban volt, és azonnal képes volt jó reakciót kiváltani a közönségből. Viszont van példa olyanokra is, akik képesek voltak felülemelkedni a megszokott jellemábrázolásokon. Az egyik közülük a már említett „Stone Cold” Steve Austin, aki a jó időben és a jó helyen egy mondattal sztárt csinált magából, és utána a közönség majd megőrült érte. A másik pedig Dwayne „The Rock” Johnson, aki a szakmát egy ultrajófiúként kezdte, de később a promóció egyik legnagyobb dumása és az egyik legjobb pankrátora lett. Egyikőjüket sem érdekelte, hogy most egy jó, vagy gonosz karaktert vernek el, és a közönséget sem, mivel szinte mindig az ő nevüket skandálták a mérkőzéseiknél.

A másik fontos dolog a karakterkészítésnél a „gimmick”, azaz a figura különlegességének kitalálása. Ez lehet egy egyszerű dolog, mint például a karakter soha nem adja fel a küzdelmet, vagy jól viszonyul a közönséghez, de lehet bonyolultabb is, mint egy eltúlzott sztereotípia, vagy éppen egy teljesen nevetséges személyiség. Ez nagyon fontos egy pankrátornak, mivel így még jobban meg tudja különböztetni magát a többiektől. Egy gimmick is változhat idővel, mint a jellem. Ez persze újoncoknál karakterváltással is járhat, míg az ismert pankrátorok csak beleépítik a figurájukba. A gimmick kitalálását manapság kicsit nehezebben lehet megoldani. A 80-as és korai 90-es években ezzel nem volt gond, mivel ekkor sok pankrátor választott magának egy szuperhőshöz, vagy egy rajzfilmfigurához hasonlatos gimmick-et. Elég csak rájuk gondolni: Doink the Clown, ”Macho Man” Randy Savage, vagy akár Hulk Hogan. A 90-es évek közepétől azonban a közönség már nem volt kíváncsi ezekre a fura figurákra, és inkább „valóságosabb” karaktereket akartak látni, mint The Rock, Steve Austin, vagy Goldberg. Manapság, mivel a WWE egy „családbarát” programmá változott, és a vetélytársa, a TNA sem túl „hardkór”, ez a keményfiús időszak is eltűnni látszik, így a régi, viccesebb (vagy idegesítőbb) gimmick-ek is kezdenek visszatérni. Erre talán a legjobb példa, hogy a WWE-ben visszahoztak egy már régóta „halott” embert, aki képes irányítani a promóció egyik legnagyobb sztárját, The Undertaker-t. Ez a karakter ugyanis a 90-es évek elejének a relikviája, aki annak ellenére, hogy egy teljesen hihetetlen gimmick-kel rendelkezik (lényegében egy élőhalottféleség), mégis képes volt fennmaradni a WWE-ben. Pedig megpróbálkozott megváltoztatni a figuráját egy egyszerű motorossá, de végül a régi énjéhez tért vissza. Egy másik, de úgyszintén érdekes gimmick Mick Foley nevéhez köthető. Őt sok helyen a hardcore pankráció egyik nagy alakjának tartják, amit azzal ért el, hogy (elmondása szerint) jól bírja a fájdalmat. Ezt a tulajdonságát a karaktereire is átruházta, és többnyire a kimondottan brutális összecsapásai (köztük egy nagyon emlékezetes mérkőzés az Undertakerrel) miatt emlékeznek rá, nem a promójaiért (pedig azok is jók voltak).

A siker titka
Tehát megvan a verekedési stílus, a jellem és a gimmick, mi kellhet még? Természetesen, mint minden más dologban az életben, kemény munkára és egy nagy adag szerencsére van szükség. A legelismertebb pankrátorok sem azonnal lettek szupersztárok, és sokan közülük csak „kisebb” sikereket értek el. Például Bret Hart egy legenda pankrációs körökben, de sosem ért el olyan népszerűséget, mint Hulk Hogan, vagy éppen Steve Austin, pedig náluk jóval több tehetséggel rendelkezett. Kicsit jobb a helyzet Shawn Michaels karrierjével, akit ugyancsak nagyra tartanak a szakmában, de ő sincs sehol egy Rock-hoz képest. Szóval lehet, hogy minden része klappol a karakternek, és még a bunyózás is jól megy, de mégsem lesz óriási nagy siker. Mi kell még?

A színészi játék is eszméletlenül fontos ebben a szakmában, mivel az lehel életet a karakterbe. Ez párosul a jó beszédkészséggel, ami egy jó promóhoz szinte nélkülözhetetlen. Néha ez a két dolog még a pankrátor technikai képességének a hiányosságait is ellensúlyozni tudja. Példának okáért ott van a Miz, egy viszonylag fiatal pankrátor, aki egykoron egy valóságshow szereplő volt. Technikai képességeit folyamatosan kritizálják az elért eredményei ellenére, pedig az évek folyamán egyre csak fejlődött e téren. Ha nem is kizárólag, de a sikerei többnyire a promóiból fakadnak, mivel nagyon jól tudja hergelni a nézőket, és bár nem egy Rock, de még vicces is. Öregebb példát is tudok hozni erre, méghozzá nem mást, mint Hulk Hogant. Ő leginkább a gimmickjének köszönheti népszerűségét, mivel nem igazán kápráztat el senkit a technikai tudásával. Természetesen nem von ez le semmit Hogan népszerűségéből, de elég sok rajongó szerint túl van becsülve. Sokan ugyanígy vannak a mostani „inkarnációjával”, John Cena-val, akinek ugyancsak korlátozott pankrátori képessége van. Még azt sem mondanám, hogy jók lennének a promójai, viszont jól el tudja adni a karakterét, ami miatt a WWE arca lett. Még filmekben is szerepelt emiatt, bár legtöbbjüket a WWE finanszírozta. Cena gimmickje egyszerű: hihetetlenül erős, és soha nem adja fel. Ez még érthető is lenne, de az már kevésbé, hogy bár nagyon jól rájátszik a kapott ütésekre, de a mérkőzések legkritikusabb pillanataiban (mikor már eszméletlen sokat kapott) azonnal felpattan, mintha mi sem történt volna, és megveri valamilyen módon az ellenfelét. E „képesség” miatt szeretik, és utálják őt. Ettől függetlenül azonban ezért lett az egyik legnépszerűbb pankrátor.

Végszó
A szerencsének is nagyon nagy szerepe van egy pankrátor életében. Ha például a WCW nem rúgja ki Steve Austint, akkor talán nem is lett volna a 90-es években, és most akkor az lenne Amerika vezető pankrációs promóciója. Ha a Triple H-ként ismert pankrátor nem vesz részt egy elég vitatott eseményen, akkor Steve Austinnak nem lett volna lehetősége elmondania azt a mondatát, ami miatt népszerű lett. Ha szép fokozatosan mutatták volna be a fiatal Dwayne Johnsont a pankrációs közönségnek, akkor talán utálták meg volna olyan hamar, és a Rock nem is születik meg. Ha a nyolcvanas években nem sikerült volna az akkori WWF-et a TV-csatornáknak bemutatni, akkor talán Hulk Hogan sem lett volna olyan nagy sztár. Ez csak egy pár példa, ami a kívülről befolyásolhatott volna egy karakter történetét. Viszont a szerencse mindig is csak egy kis részben befolyásol egy pankrátort. Ahhoz, hogy sikeres legyen a szakmában kemény munkára, kitartásra van szüksége, és a megfelelő időben jó döntéseket kell hoznia. Elvégre, ha Steve Austin mást mondott volna az Austin 3:16 helyett, akkor talán sosem vált volna szupersztárrá.

Utolsó módosítás: 2010.09.29. 09:36

Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.