Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

xeLaR blogja

Tales of Monkey Island

xeLaR | 2010.10.02. 10:23 | kategória: kalandjáték | 0 hozzászólás

A Monkey Island sorozat, mint ahogy az egyik előző bejegyzésemből kivehető, az egyik kedvenc kalandjáték-sorozatom. Abból is főleg az első két rész nőtt nagyon a szívemhez, hisz gyerekként elég sokszor játszottam velük. A harmadik és negyedik részt sajnos csak egyszer sikerült végigjátszani, de azok is egész élvezetesek voltak (bár emlékeim szerint számomra a 4. kicsit túl gyerekesre sikerült). Az egész világ, amiben a sorozat játszódik, és a karaktereket is mind eszméletlenmód szeretem. Ezért is örültem nagyon, mikor a Telltale bejelentette, hogy készítik a folytatást. Eddig még nem csalódtam ebben a fejlesztőcsapatban, és biztosra vettem, hogy megint egy nagyszerű „évadot” fognak összehozni. Így hát belemerültem újra ebbe a világba, hogy megtapasztalhassam az „elvetemült kalóz”, Guybrush Threepwood legújabb kalandját.

A történet és a karakterek
A Tales of Monkey Island egyből a sztori közepébe (bár inkább egy MI játék végébe) csap. A gonosz élőhalott kalóz LeChuck egy újabb briliáns tervet eszelt ki hogyan legyen a világ ura, illetve végre elvegye feleségül a csodás (és nem mellesleg eszes) Elaine Marleyt. A vudu rituáléja megkezdésekoz azonban megérkezik a főhős, a daliás (bár legtöbbször inkább ügyefogyott) Guybrush Threepwood, hogy megállítsa, mielőtt túl késő lenne. De természetesen a LeChuck elpusztításához szükséges alapanyagot Guybrush a legkritikusabb pillanatban elveszti. Egy kalandjáték főhősét ez persze nem állítja meg, és gyors kotyvaszt egy hasonló folyadékot, amibe belemártja Kaflu szablyáját, amivel végre megsebezheti a gonosz kalózt. Sajnos ez a házilag összedobott alapanyag nem hozza meg a várt eredményt. Helyette az élőhalott LeChuck újra élő emberré válik. Ezen egy picit kiakad mindenki, és csak a legutolsó pillanatban veszik észre, hogy a hajón levő puskaporos hordók fel fognak robbanni. Természetesen ennek Guybrush látja kárát, akit elrepít a robbanás, és kiütve ér partot Flotsam szigetén. Ráadásul valami miatt a bal kezét megszállta valami, nem tudja rendesen irányítani. Emellé még az is kiderül, hogy LeChuck emberré változásával az eddig benne felhalmozódott vudu energia elszabadult, és a térség kalózaira egy betegségként száll alá, amely közel olyan vérszomjassá változtatja őket, mint amilyen az egykori élőhalott veszedelem volt. Guybrushra hárul a feladat, hogy megállítsa ezt a betegséget, és „megmentse” Elaine-t a jó modorú, sármos és a jó oldalra átállt LeChucktól. Persze ez nem olyan egyszerű, és az öt epizód folyamán az ifjú kalóznak el kell hajóznia Flotsam szigetéről, egy ostromot kell megakadályoznia, egy veszedelmes szörny elől kell megmenekülnie, egy tárgyalást kell nevetségessé tennie, és aztán a végén egy veszedelmes, gonosz erőt kell legyőznie. Vajon túlélni-e a szerencsétlen kalózpalánta az eddigi legnagyobb kalandját?

Nagyon fura volt elsőre a játék a történet és a cselekmény szempontjából. A két régi Monkey Island felújított változatát okolom ezért, mert hangulatilag teljesen egyediek voltak, ami valahol a gyerekes humor és a komor, sötét atmoszféra között volt. A Tales eleje inkább a harmadik és negyedik részre hasonlít, és szerintem azoktól is egy picit elmarad, így szokni kellett a humort és az idióta feladványokat. Szerencsére a későbbi epizódokkal a színvonal egyre csak javult. Míg az első három epizód inkább gyerekesebb, viccelődős hangulatot áraszt, a negyedik és ötödik viszont egy nagy adag komolyságot is belevisz a történetbe, amivel izgalmasabbá teszi a végkifejletet. Összegezve az évad története egész jó lett (annak ellenére, hogy a Majom sziget közelében sem voltak), és emellett még a sorozat állóvizét is jól felkavarta azzal a pár csavarral, ami benne van. Epizódonként már más a helyzet, de ott sincs sok panasz. Ha választanom kellene egy kimondottan rossz epizódot, akkor az a második lenne, amely kevés jó poénnal szolgált, és idegesítő rejtvényei voltak. Viszont ha nagyon jót kellene, akkor kettőt is tudnék mondani: a harmadik és ötödik epizód. A harmadikban minden játékelem, talány, dialógus stimmel, de inkább a poénokra van kihegyezve (nem mintha azzal baj lenne, ezen az epizódon nevettem a legjobban), míg az utolsó pedig egy tökéletes lezárása az évadnak, pedig abban is volt pár idegesítő puzzle.

Összességben a karakterek tűrhetők lettek, de mégis vegyes érzéseim vannak velük kapcsolatban. Ezt többnyire az elején lévő mellékszereplőkre értem, akik picit semmilyenre sikerültek, és sok esetben még teljesen egyformán néztek ki. Guybrush is fura volt, amit nagyon nehezen tudtam megszokni. Ahogy Yahtzee is megmondta, a Monkey Island sorozat főhőse ügyetlen, naiv és eszméletlenül béna, és csak a szerencsének, ill. a saját eltökéltségének köszönheti, hogy egyáltalán túlélte ezeket a kalandokat. A Tales-beli figurája viszont sokkal tapasztaltabbnak, gyakorlottabbnak tűnik, így még akár el is hinné az ember, hogy ő tényleg egy kiváló kalóz. Persze kicsit kritikusabban tekintek erre a pontra, mint kellene, mivel Guybrush ettől függetlenül ugyanaz a szerethető karakter maradt, aki az első részben volt, és el tudom fogadni, hogy az évek folyamán egyre jobb kalóz lett belőle. Aztán ott van Morgan LeFlay, egy ügyes fejvadász, aki a főhősünket akarja visszavinni Flotsam szigetére, pedig a főszereplő egyik legnagyobb rajongója. A rajongása és a „kompetens Guybrush, csak nőbe” jelleme miatt nem nagyon fogott meg elsőre a karaktere, de a harmadik epizód történései viszont megszerettették velem őt is, és az évad egyik meglepetése lett számomra. Egy másik meglepően jó szereplő pedig maga az „élő” LeChuck volt, mivel nagyon szimpatikus karakterként ismerjük meg, és élvezet nézni minden egyes jelenetét. Mást nem is tudnék kiemelni ebben a témában.

Az irányítás és játékmenet
Mivel a Telltale a konzolokat is becélozta ezzel a játékával, az irányítást is inkább annak megfelelően alakították ki, és ennek a megszokott point and click metódus látta kárát. A karakterünk mozgását ugyanis nem irányíthatjuk a képernyőn való klikkelgetéssel, kivéve ha egy felvehető, használható, vagy egy kiemelt tárgyra kattintunk. Helyette viszont a bal egérgomb nyomva tartásával, és utána az egér mozgatásával bírhatjuk mozgásra az ifjú hőst. Természetesen a WASD billentyűkkel is irányíthatjuk Guybrusht, ha nem jönne be az egérrel való irányítás. Az igazság az, hogy az előbbi irányítási módról egyáltalán nem is tudtam, mikor végigjátszottam a játékot, de teljesen jól megvoltam nélküle. Egy másik változtatás, ami már a játékmenethez is kapcsolódik, a tárgylistához köthető. Itt az „újítás” a kombinálás opciója, ahova a tárgylistából két tárgyat el kell helyezned a kombinációs ablakba, majd kombinálod őket. Tudom, hogy ez is a konzolok miatt lett így megoldva, de a régi „megfogsz egy tárgyat, majd a másik fölé helyezed, és klikk” rendszer sokkal egyszerűbb, és teljesen feleslegesnek érzem ezt a változtatást.

A játékmenet viszont a szokásos kalandjátékokra hasonlít. Beszélgetni kell az összes fellelhető teremtménnyel, meg kell vizsgálni minden képernyőn látható kiemelt tárgyat, kombinálni kell eszközöket a tárgylistában, felhasználni őket bizonyos helyzetekben, és különféle rejtvényeket megfejteni. A legtöbb talányt hamar ki lehet találni, logikusan vannak felépítve, de persze vannak hajtépős, idegesítőek is, ahogy azt már megszokhattuk ebben a sorozatban. Mindegyik epizód tartalmaz olyan fejtörőket, amelyek a másikban nem találhatók meg, ezzel is fenntartva az érdeklődést. Ebből a szempontból a harmadik epizód kitűnőre vizsgázna, mivel a többihez képest rengeteg új rejtvénnyel szolgál, amik amellett hogy viccesek, még jól is illeszkednek az adott részhez. Szóval a megszokott játékmenetet kapjuk, de az a Telltaletől elvárható jó minőségben érkezett.

A látvány és a hangok, zenék
A grafika engem vegyes érzésekkel tölt el. Egyrészt ez már egy szinte megszokott látványvilág, mivel a Telltale előző játékai is hasonlóan néztek ki, csak a grafikai motor lett feljavítva. Egyáltalán nem néz ki rosszul, de valamiért ezt is szoknom kellett. Úgy érzem, hogy ehhez a játékhoz pont nem ez a látványvilág kellett volna. Egyfajta rajzfilmes megvalósítást képzeltek el, de sajnos számomra inkább tűntek műanyag bábuknak a játék karakterei. A Sam & Max évadokban jól nézett ki ez a megvalósítás, de ebben valahogy idegennek éreztem. Az sem segített, hogy az első két epizódban egyfolytában ugyanazokat a karaktermodelleket használták fel a mellékszereplőkhöz, de szerencsére ezt meg tudták oldani a rákövetkező részekben.

A hangokra sem lehet sok panasz. Aki már játszott a Telltale előző játékaival, azoknak ismerős lehet pár szinkronhang. Rajtuk kívül azonban tiszteletüket teszik a Monkey Island sorozat „állandó” szinkronszínészei is (Dominic Armato, Alexandra Boyd és Earl Boen), akik nagyszerű munkát végeztek. Külön dicséret jár még ki Kevin Blacktonnak, aki LeChuck emberi formáját töltötte meg élettel. A zene is tetszetősre sikerült, ami egyáltalán nem meglepetés, mivel elég sok dallamot átvettek a korábbi játékokból.

Végszó
Mindent összevetve egy nagyon korrekt munkát végeztek a Telltalenél, hogy Guybrush legújabb kalandját elmeséljék. A történet jól össze lett rakva, megtalálhatók benne mind a régi, komor, mind az új, gyerekes humorral megáldott játékok hangulati elemei, amik nagyon jól összekapcsolják a sorozat két eltérő „világát”. A régi és új főbb karakterek mind szerethetőre sikerültek, ugyanúgy humorosak maradtak. A játékmenetre sem lehet panasz, tipikus Monkey Island fejtörőkkel vannak teli, habár összességben kicsit könnyűek. Az irányítás viszont egy fájó pontja a játéknak, de inkább ezt áldozzák fel a „konzolizáció” oltárán, mint valamelyik más játékelemet. Meg egyébként sem olyan vészes ez, ha mondjuk a Grim Fandango, vagy az Escape from Monkey Island irányítása is bejött. A grafika szintén egy gyenge pontja a Talesnek, de ez igazából tetszés kérdése. Őszintén szólva nekem ez a látvány nem igazán tetszett, de az epizódok elteltével egyre jobb és jobb lett ebben a tekintetben is. Mindent összegezve úgy érzem, hogy ez egy egész jól megcsinált Monkey Island rész. Nem váltja meg a világot, és a sorozaton belül sem a legjobb, de tűrhető lett, ami nem félt egy kicsit felkavarni a MI-játékok mitológiáját, és a status quo-t kicsit átrendezni. A sorozat rajongóinak ez kötelező, de újonc kalandjátékosoknak is ajánlom. Csak aztán keressék meg az előző részeket.

Szóval ez lett volna a Tales of Monkey Island kritika. Bár Guybrush következő kalandjáról még nincs hír, de legközelebb a Force Unleashed 2-ben szerepel majd, mint a főhős egyik alternatív skinje. Azt mindenki döntse el maga, hogy ez most jó, vagy rossz hír...

Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.