Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

xeLaR blogja

Az Emóherceg kalandja - Prince of Persia: Warrior Within ismertető

xeLaR | 2010.11.10. 20:08 | kategória: játék | 11 hozzászólás

Óh, a Prince of Persia sorozat...hogy én mennyire szeretlek téged. Gyerekként az „alapjátékokkal” megismertetted velem a platformjátékok alapjait, és a hozzájuk tartozó megannyi szórakoztató halálnemet is. Megmutattad hogyan harcol egy „igazi” herceg a gaz Jafar és csatlósai ellen. Ugyanakkor a játékok egyszerű történetét egy kicsit megcsavartad, belevittél egy kis misztikumot, amitől egyből hangulatosabb, érdekesebb lett. Emlékszem, mikor elsőnek meghallottam, hogy lesz folytatás méghozzá a harmadik dimenzióban, hát nagyon örültem. Aztán miután kipróbáltam a demót, szinte rohantam vissza régiekhez, annyira rossz lett. Teltek, múltak az évek, és én meg el is feledkeztem már a Prince of Persiaról, mikor hallottam a hírt, hogy jön egy reboot. Optimista nem voltam ezzel kapcsolatban, de kíváncsi lettem, hogy is néz ki az új játék. Pár videó megnézése után tudtam, hogy ez ütni fog, méghozzá nagyot. És végül megjelent 2003-ban...

A Prince of Persia: The Sands of Time talán az egyik legtökéletesebb játék, amivel valaha játszottam. Pedig bizton állíthatom, hogy temérdek technikai, ill. játékmenetbeli problémája van. Úgy értem ezt, hogy a játék minden eleme tökéletesen illeszkedik egymáshoz. Egyszerűen összepasszolnak. A mesebeli világ és az azt „létrehozó” grafika, vagy a történet és az akció természetes keveredése. Ez mind egy olyan innovatív akciójátékot eredményezett, amelyhez fogható talán azóta sem volt. Egy mestermű...

...ami természetesen nem produkált olyan eladásokat, mint azt az Ubisoft szerette volna. Hisz ki az a megátalkodott „gémer”, aki egy színekben gazdag és egy okos, szimpatikus és (félig-meddig) pozitív főhőssel megáldott játékot vesz meg? Az átlag játékos helyette inkább valami sötét, akciódús cuccost vételezik be, mert hát az a kúl. Az Ubisoft valószínűleg hamar észrevette, hogy mi kell a népnek, és a következő Prince of Persia-t aszerint akarta összetákolni. Kidobva a színes látványvilág és az érdekes főhős, helyette lett sötét színvilág és egy átlagos antihős arc. Mindezt azért, hogy a Prince of Persia sorozat újra sikeres és népszerű legyen. Bár nagyon nem örültem ennek a döntésnek, de utólag azt mondanám, hogy helyes lépés volt. A Prince of Persia: Warrior Within-t vették, mint a cukrot, ami lehetővé tette, hogy egy harmadik rész is készüljön, és utána még két játék. Bármily nehéz is ezt bevallanom, de a széria sokat köszönhet a Warrior Withinnek.

Számomra a Warrior Within sokáig a Sands of Time trilógia fekete báránya volt. Egyáltalán nem jött be a hirtelen hangulatváltás. Úgy éreztem ebben semmi sincs, amit én egy Prince of Persia játékkal asszociálok (pl. Ezeregyéjszaka meséi-hangulat). A véleményem az volt, hogy ez a leggyengébb a PoP szériából, és olyan rossz, hogy össze sem lehet hasonlítani a többihez. Ezek a kijelentések azonban nem voltak helytállóak, mivel ezidáig egyszer sem játszottam végig a játékot. Az első játékom vele valami oknál fogva abbamaradt, és mindig is zavart, hogy a játéktrilógia második darabját sose fejeztem be. Végre pár nappal ezelőtt azonban nekiültem, hogy ha törik, ha szakad, de akkor is kijátszom, és végre kiderülhet számomra is, hogy valóban olyan rossz, mint ahogy azt gondoltam.



Történet?! Hol?!

Szegény Hercegre rájár a rúd. Nem elég, hogy egy veszedelmes kalandot kellett végigszenvednie, amely során kinyitott és visszazárt egy hatalmas varázserővel rendelkező kegytárgyat, de még meg is büntetik érte. Ugyanis bárki, aki kinyitja az Idő Homokját, az halálra van ítélve. Az idővel történt játszadozása miatt a hőst egy hatalmas fekete bestia, a Dahaka vette üldözőbe, hogy kitörölje őt ebből a megváltozott idősíkból. A Herceg élete hét évig nem szólt másról, mint a lény előli menekülésről, ill. az életben maradásról. Azonban ekkor egy öreg bölcstől olyan információt kap, ami egycsapásra véget vethet ennek az életvitelnek. „Csupán” el kell hajóznia az Idő Szigetére, ahol valamilyen módon meg kell akadályoznia az Idő Homokjának létrehozását, ami elméletben kiengesztelné a Dahakát. Tengerre is száll, azonban útközben megtámadja a hajót egy feketébe (na meg „bikini-vértbe”) öltözött nőszemély, és el is süllyeszti. Szerencsére a hős így is partot ér a szigeten, ahol kezdetét veszi a kaland, melyben újfent ki kell játszania a végzetét.

Lényegében ez lenne az alaptörténet, amit kicsit kevésnek találtam. Az sem segít, hogy a játék első felében semerre sem halad a cselekmény, csupán jelenetek sorozatát láttam, ami nem segített abban, hogy jobban elmélyülhessek benne. Persze ennek is megvolt a szerepe, méghozzá a helyszínt és a hozzátartozó különlegességeket próbálta bemutatni. A második feléről viszont már el lehet mondani, hogy érdekes, ill. mennyire kreatívan lett megoldva a történetmesélés. Sajnos azonban ez sem volt elég, hogy maradéktalanul lenyűgözzön. Maga a sztori kiszámítható és sablonos, amit sajnos nem ellensúlyoznak a tényleg jól megalkotott jelenetek. Emellett még ott van az a „pici” tény, hogy több órát kell játszani ahhoz, hogy a történet előrehaladjon. Ezt az „üresjáratot” a Sands of Time-ban meg tudták oldani a Herceg és Farah közti szórakoztató párbeszédekkel, míg ebben csak a hős gondolatait hallhatjuk, vagy (jobb esetben) a Dahaka elől menekülhetünk.

Az a kevés karakter, ami volt benne, az sem esett túlzottan az ínyemre. Az első részben megismert Herceg itt nincs sehol, helyette egy kétségbeesett, mindenre elszánt embert kaptam, aki minden áron el akarja érni a célját. Ez a hirtelen jött váltás egyáltalán nem jön be számomra, de valamilyen szinten érthető is a viselkedése. Nem tudom, hogy az én személyiségem hogyan változna meg, ha hét évig egy szörnyűséges lény egyfolytában üldözne, szóval nem elképzelhetetlen ez a változás. Csak amikor a Herceg első mondata az, hogy „Te szajha!”, akkor egyszerűen már nem tudom komolyan venni. Személyisége ki is merül abban, hogy először vagdalkozik, majd káromkodik. Nem találtam benne semmi olyat, amitől megszerethettem volna. Ugyanez a helyzet a női főszereplővel, Kaileena-val, akiről a történet folyamán ki is derül, hogy sokban hasonlít a Herceghez. Csak még unalmasabb. De legalább van egy provokatív öltözéke, amitől máris „érdekesebb” karakter, mint egy mezei levágható ellenfél. Akit viszont tökéletesen eltaláltak, az a Dahaka. Bár nagyon egyszerű karakter, de nagyszerűen hozták össze. Egy elementális őserő, amely csak a „munkáját” végzi, amit bármi áron véghezvisz. Úgy érzem, hogy a játék legjobb részei neki köszönhetőek.



Vagdalkozz okosan!

A történetről való felesleges elmélkedés után végre rá is térnék a Warrior Within leglényegesebb részére, a játékmenetre. A játék a platform és akciójátékok keveréke, „hivatalos” besorolása akció-kalandjáték. A Herceg semmit sem felejtett az akrobatikus repertoárjából a két rész között, ebben is játszi könnyedséggel mászik falakat, vagy rohan végig rajtuk. Az irányítás sem lehetne egyszerűbb, hisz csak a WASD-billentyűkre (ezekkel irányítjuk a karakterünket), a SPACE-re (ezzel gurulhatunk, ugorhatunk), a C-re (ezzel engedhetjük el az adott tereptárgyat, amibe kapaszkodunk) és a jobb egérgombra (ezzel futhatunk falakon, vagy lendülhetünk korlátokon) van szükség. A kamerával viszont érdemes néhány percet vesződni, mivel egy rakoncátlan kis dög. Ez mindig is az egyik gyengébb pontja volt a sorozatnak, de annyira nem vészes, hogy az már élvezhetetlen lenne. Ha meg olyan helyzetbe kerülünk, ahol beragad valahova a kamera, akkor próbáljuk máshogy helyezkedni, hátha akkor megjavul. Ha még ekkor sem akar normálisan viselkedni, akkor meg lehet próbálni más kameranézetre váltani (az F-billentyűvel a Herceg szemszögéből nézhetünk körül, míg a Q-val beláthatunk egy egész termet), vagy egyszerűen csak „reseteljük” az X-szel. Az irányítást muszáj jól betanulni, mivel a különféle akadályok, csapdák és a platformos részek nem a könnyebb fajtából valók. Sok teremben nem is olyan egyértelmű, hogy merre lehet menni, és ha rosszul mozdulunk meg, akkor az életünk láthatja kárát. Nem számítottam arra, hogy ennyire élvezetes és nehéz platformos feladványokat kapok. Az újragondolt Prince of Persia és a Forgotten Sandsben lévőek már-már elhitették velem, hogy újat nem tudnak nekem mutatni ilyen téren. Szóval máris egy pluszpont a Warrior Withinnek.

A játék harcrendszere viszont teljesen más, mint az előző részben volt. Nagyon sok kritika érte a Sands of Time harcait, amelyek túl egyszerűek voltak, és unalmasan is néztek ki. Így hát a Warrior Withinhez újragondolták ezt a lényeges játékelemet, aminek az eredménye egy bonyolult, de jól kezelhető harcrendszer lett. Az első lényeges újítás, hogy a Herceg már két fegyverrel is harcolhat (a bal egérgombbal az elsődleges fegyver üt, míg az E-vel a másodlagos, jobb egérgomb pedig védekezik), ha szerez egy ellenfél által elejtett fegyvert (ezt a C-vel lehetséges). Azonban figyelni kell, mert ezek a fegyverek nem annyira strapabíróak, mint hősünk alap kardja, és egy idő után használhatatlanok lesznek (eldobni ezeket ugyancsak a C-vel lehet). Egy karddal sem kell megijedni, mert ilyenkor az E-billentyűvel átdobásokat, vagy gyors helycserét hajthatunk végre. A SPACE-szel való ugrást is használhatjuk, ami ismerős lehet az előző részből. Így leírva nem tűnhet túl bonyolultnak az egész, de akkor még nem is beszéltem a kombózásról. A kombórendszer alatt nem csak azt értem, amikor egy gombot kell püfölni a végtelenségig, hanem azt is, amikor a különböző támadásokat össze kell kombinálni. Ezzel például egy alap, unalmas négyütéses kombó helyett egy két-, vagy háromütéses, extra sebzést bevivő szupermozdulatot tudunk bevinni. Azonban a harcban is óvatosnak kell lenni, mivel nem minden ellenfél egyforma. Bár nincs túl nagy variáció a levágható ellenségekben, de mindegyiknek van valamiféle specialitása, ami ellen nem árt védekezni, de néhányuk még ellentámadást is tud indítani, ha egy bizonyos módon támadsz rá. Emellett még általában sok ellenfelet is kapsz egyszerre, akik könnyen likvidálhatnak, ha valami miatt nem figyelsz. Van pár bossharc is a játékban, amiknek valószínűleg sokszor kell majd nekifutni, mivel egyikük sem a könnyebbik fajtából való. Még szerencse, hogy van egy kis segítsége a játékosnak...

...méghozzá maga a Homok ereje, amely az előző rész egyik fénypontja volt. A Homokot az R-billentyűvel aktiválhatjuk, de nem mindegy, hogy melyik erejét szeretnénk használni. Hosszabb nyomva tartás és elengedés után visszaforgathatjuk egy kicsit az időt, amivel megmenekülhetünk vesztett szituációkból, vagy akrobatikus ballépésekből. Egy egyszerű lenyomás után pedig lelassíthatjuk az időt, ezáltal gyorsan bevihetünk pár végzetes mozdulatot az aktuális ellenfeleknek, vagy könnyebben átjuthatunk a veszélyesebb csapdákon. Ezek mellett még van egy pár Homokkal kapcsolatos képesség, de őszintén szólva én egyiküket sem használtam. A végigjátszáshoz bőven elég volt a visszajátszás és a lassítás.

A játék mentése az ivókutaknál lehetséges, amik többnyire tűrhető távolságokban helyezkednek el egymástól, így ezzel sincs probléma. Ha pedig véletlen elhalálozunk valami fontosabb helyen, akkor sem kell félni, hogy újra kell játszani az egészet, mert pár helyen automatikusan elmenti magát, hogy onnan folytassuk. Mondjuk ezzel is volt egy kisebb gondom, mivel egy brutális harc után homok nélkül maradtam, illetve minimális életerővel rendelkeztem. Természetesen utána nem sokkal meghaltam, és egy ilyen automatikusan elmentett pozícióban kezdtem. Sajnos az volt a baj, hogy a játék nem csak engem teremtett újjá, de még a szemét robbanókutyákat az ellenfeleket is, ezzel egyfajta lehetetlen helyzetbe hozva engem. Azonban nem kritizálom ezért az ellenfelek újjáéledését, mivel kellenek ők ahhoz, hogy valahogy visszanyerjük az elvesztegetett Homokot.

Bár frusztráló volt néha, de viszonylag hamar „visszaszoktam” a kicsit több kihívást igénylő Prince of Persia részhez. A játékmenet csak dicséretet érdemel, mivel tökéletesítette és fejlesztette azt, amit az elődje elkezdett, ezáltal egy sokkal jobban kezelhető, akciódús játékot kapunk.



A mindent beborító sötétség

A grafikáról nem igazán tudok beszélni érdemlegesen, mivel a játék nem ismerte föl a laptopom paramétereit, és a képernyőfelbontást sem tudtam átállítani az alap 1024x768-ról. Emellett még rengeteg grafikai hiba is volt, és még jelentősen be is lassult a ködeffekteknél (miközben a Dragon Age alacsony beállításokon vígan elfut rajta), de ezeket el tudom nézni a játéktól. Ha magát a grafikát nem is, de a látványt tudnám kritizálni, ha nem lenne olyan jól megvalósítva. Sötét hangulatot akartak a készítők, amit képesek voltak elérni, köszönhetően a helyszínek kidolgozottságával, illetve a sötétebb színek használatával. Ezt a látványt könnyen elronthatták volna, de úgy tűnik a fejlesztők tudták hol a határ ilyen téren, és csinálták teljesen nevetségesre. Külön kiemelném a különböző helyszínek múlt és jelenbeli ábrázolásait, amik közül néhány tényleg elkápráztatott.

A zene is meglepően jó volt. A Sands of Time-hoz képest persze elmaradt, de itt is megvannak a lassabb, misztikusabb keleti dallamok, míg a harcoknál inkább a „metál” dominál. A legjobb az egészben, hogy jól passzolnak a játék atmoszférájához, így emelik a hangulatot. Egyetlen pici negatívum talán a Dahaka zenéje volt, ami hangulatilag szerintem kilóg a többi közül. Persze ez azért van, mert a Godsmack I Stand Alone című számát használták fel hozzá, és a zenék közül egyik sem hasonlít erre. A hangokkal már nagyobb bajom van, pedig ezt általában nem szoktam megemlíteni. Elég sokszor fordult elő, hogy nem adott be hangokat a játék, amikor kellett volna. Volt olyan is, hogy az egyik átvezetőben nem voltak hangjai a karaktereknek. Mondjuk ennek inkább örülnöm kellene, mert a karakterhangokról sem lehet ódákat zengeni. A Herceg és Kaileena közti párbeszédeket hallgatni nem volt túl jó élmény.



Végre Vége

Azt kell mondjam, pozitívan csalódtam a Prince of Persia: Warrior Withinben. A kezdeti nehézségek és frusztrációk után elkezdtem élvezni a játékot. Nem érdekelt, hogy a történet nem ér fel az elődjéhez, vagy hogy a karakterei két lábon járó, kicsit kirívóan öltözködő sablonok. A játékmenet elfeledte velem a rosszat, és csak arra fókuszáltam. Több kihívás volt ebben, mint a legutóbbi két Prince of Persia játékban. Tehát, mint játék, ez csillagos ötös. Azonban azt is figyelembe kell venni a végső értékeléskor, hogy az elődje nem csak a játékmenetével vette le a lábáról a nagyközönséget, köztük engem is. Az egy élmény volt. Ez „csak” egy játék.

Még mikor a játék elején jártam már körvonalazódott bennem egy gonosz kis végszó, miszerint a Warrior Within csak nagyobb pénzbevétel reményében lett olyan amilyen, csak a pénzért készült, stb. Most már látom, hogy ez nem igaz. Az előbbire jó példa a Forgotten Sands, amiben semmi sem lett jól átgondolva, vagy implementálva. Ezzel szemben ebben elég sok elem összepasszol, és érezhető, hogy sokat foglalkoztak vele. Ez lenne a trilógia fekete báránya, a legrosszabb rész? Sajnos nem tudom megmondani. Ahhoz újra kellene játszanom a The Two Thrones-t. Ha az is lenne, akkor sem jelentene semmit. Miért? Mert a Sands of Time trilógia tagjai mind 8 és 10 pont közötti játékok. Gyöngyszemek mind.

Hozzászólások

Creativ3Form
1 | Creativ3Form 2010.11.11. 00:08
Remek, összeszedett írás lett, minden során érezni, hogy te bizony nagy fan vagy. Nagyon helyes, én is az vagyok. Nekem ez a kedvenc részem, számtalanszor kitoltam anno, és most is már a 2. újrajátszásnál vagyok. Mondjuk az összes életfeltöltő megtalálásához kicsit puskáznom kellett, de sebaj.

Amúgy a Dahakaval kapcsolatban olvastam egy olyan érdekességet, hogy állítólag visszafele beszél, és ha visszatekered az időt közvetlenül azután, hogy megszólalt, állítólag olyan mondatok hagyják el a száját, hogy "Luke, én vagyok az apád" meg ilyesmi. Még nem próbáltam ki, de most a 2. kitolásnál megnézem.:-D
Gobiakos
2 | Gobiakos 2010.11.11. 08:54
Tetszett a cikk. Bár a játékkal ezer éve játszottam utoljára, de az írásod olvasása közben sorra villantak be a képek, és ez nagyon jó volt! Bár nekem a TT a kedvenc részem a 3 közül, de ezt is nagyon nagy élmény volt végigjátszani.

A TT-rôl is lesz cikk,tervben van?
Shadowguard
3 | Shadowguard 2010.11.11. 10:31
A cikk nekem is tetszett, mondjuk én a sorozatból csak a SoT-ot játszottam ki, ezt a részt háromszor kezdtem el, de mikor van a terem amiből több felé is lehet menni, meg tekergetni kell az időt előre-hátra besokalltam. Lehet csak nekem nem volt szerencsém vele, de egyszerűen nem találtam a helyes irányt...
xeLaR
4 | xeLaR 2010.11.11. 11:01
Először is köszönöm mindenkinek a kommentet! :)

Creativ3Form: Jó, hogy megemlítetted az életfeltöltőket, mert az, meg hogy 2 befejezése van a játéknak sajnos kimaradt a cikkből. Kicsit gáz, de később talán majd kijavítom.

Gobiakos: Nincs még tervben, de valamikor majd újrajátszom azt is (meg ha már azzal is játszok, akkor valszeg az első résszel is fogok :)).

Shadowguard: Na igen, nálam is volt ilyen probléma. A végefele volt egy terem, amit vagy 3-szor, 4-szer körbemásztam, mert nem tudtam, hogy most merrefele kell mennem. Csak nagy nehezen találtam meg a helyes irányt, ami a frusztrációk ellenére is nagy pozitívum, mivel a már-már megszoktam az újabb játékok "lineáris", egyszerű pályavezetését (vagy mit). Egyébként ott ahol megakadtál nem is nehéz továbbmenni. Kétfelé indulhatsz ha a "sztorit" akarod csinálni, van egy irány, ami egy életfeltöltőhöz vezet, míg az uccsó meg (ha jól tudom) a palotán kívülre vezet.
Creativ3Form
5 | Creativ3Form 2010.11.11. 16:57
Asszem arról a teremről beszéltek, amikor a herceg álmodik. Én se találtam ki a logikát, de a neten olvastam, hogy mindig abba a járatba kell bemenni, ahonnan vízcsobogást hallasz. És igaz volt, onnantól kezdve, már simán ment.:-D
Creativ3Form
6 | Creativ3Form 2010.11.11. 16:58
Illetve ez a hsz-em, xeLaR "végefelé volt egy terem" mondatára ment.:-)
MattMatthew
7 | MattMatthew 2010.11.11. 19:12
Nem rossz írás, bár nehéz eldönteni, hogy mi ez. Az irányítás magyarázásánál a gombok behozatala nekem nem tetszett. Nemcsak azért mert aki ismeri az tudja amúgy is, aki meg nem ismeri az ebből nem tudja meg, hanme azért is mert sokan nem billentyűzet+egér kombinációval játszottak.
Ezen kívül ezek az áthúzások szerintem komolytalanná tesznek egy cikket. Nyilván lehet, hogy nem is volt cél a komolyság; azért írom mert ha cél volt akkor nem sikerült.

A harmadik dolog pedig inkább mondanivaló kapcsán jut eszembe. Már többeknél láttam ezt a hős-jellem-lehúzást, ami szerintem teljesen értelmetlen. Ez nem egy szerepjáték, hogy kidolgozott jellemek legyenek, és legyetek erősek, a SoT sem volt az. Ott több párbeszéd volt, merthogy volt kivel beszélni. Ennyi.

Ezen utolsót nem bántásként mondtam, csupán nem tudom máshova tenni a dolgot, mint az "én mekkora fan vagyok és átérzem a dolgokat" kategóriába.
... belegondolva lehet, hogy ez is bántó lett, ne vegyétek zokon.
xeLaR
8 | xeLaR 2010.11.11. 20:46
Na egy ilyen kommentre vártam :)

Az irányítás magyarázása nem tudom pontosan honnan ragadt rám (valszeg a régi 576Kbyte magazinokból), de néha nehéz is megfogalmazni az erről szóló mondatokat. Ennek ellenére fontos elemének érzem egy ismertetőnek. Majd legközelebb megpróbálom lerövidíteni, vagy jobban beilleszteni az irományba.
És természetesen nem volt cél a komolyság. Olyan idióta címmel, mint "Az Emóherceg kalandja" nem igazán lehet túl komoly. Ha kicsit komolyabban szerettem volna írni, akkor nem kezdtem volna azzal, hogy mennyire fanboyszerűen szeretem a szériát. Nem vagyok én olyan kaliberű cikkíró/blogíró, hogy komoly bejegyzéseket tudjak írni.

A jellem-lehúzást viszont teljes mértékben megvédem. A SoT nem csak játékmenetben volt innovatív, hanem történetmesélés területén is. Ez olyan játékoknak nyújtott alapot, mint a Batman: Arkham Asylum, vagy az Uncharted. Olyan játék volt, ami félig-meddig törekedett a filmszerűségre is. És ehhez fordulatok, kidolgozottabb karakterek kellenek, hogy legyenek. Ha vmi olyan játékról lett volna szó, amiben tényleg nem ez a lényeg (pl. Mario), akkor nem is beszéltem volna róla. Itt viszont úgy éreztem, hogy kell.

És nem vettem zokon a kommentet, inkább örülök neki, hogy megkritizáltad :)
MattMatthew
9 | MattMatthew 2010.11.11. 21:17
Örülök, hogy az iylen igényeket ki tudtam elégíteni. Viszont legközelebb ne mondd, hogy nem vetted zokon, nehogy vérszemet kapjak:-P.

Lehet, hogy rég játszottam már a SoT-al és ezért nem rémlik annyira az emlegetett filmszerűség. Dehamár filmszerűség... A Sand Wraith-szel vlaó találkozás, a megtalálása és játszása az egyik legnagyobb királyság volt. A maszk felvétele számomra az egyik csúcspont a trilógiában (... majdnem olyan jó mint a Dark Prince). Egéybként meg az, hogy kevesebb szereplő van a filmszerűségen nem ront. Ahogy átveri a Dahakat a herceg, ahogy eljut az Empress-hez, ahogy rájön, hogy 'he is the architect of his own destruction" mind-mind nagyon jó filmes elemek, és az, hogy nem flangál egész játék alatt körülötte egy igen nagy mortalitású alulöltözött hölgyemény nem vesz el. (Szerintem:-).)
xeLaR
10 | xeLaR 2010.11.11. 21:49
Hát igen, a Sand Wraith...onnantól indul nálam a játék második fele, azaz abban voltak a leglényegesebb és legérdekesebb történések. Előtte fogalmam sem volt, hogy mi, vagy kicsoda az a sötét fószer, első tippem az volt, hogy ő az ifjú Dahaka :-D Aztán mikor a maszkos téma felmerült, akkor már egyértelmű volt, hogy kicsoda. Csúcspontnak nem mondanám, de jó jelenet volt a maszk felvétele. Voltak persze ezzel is problémáim (pl. ha tényleg ő volt a Sand Wraith mikor még nem volt rajta a maszk, akkor sztem nem sikerülhetett volna saját maga likvidálása), de inkább kihagytam, mert úgy éreztem feleslegesen kötnék bele.

A kevés szereplő természetesen nem ront a filmszerűségen, csak az egyszerű, sablonos jellemük. Persze azt is meg lehet jól csinálni (mint pl. a Dahaka), de sajna a főhős nem sikerült jóra...sztem.

Egyébként meg sztem annyira nem volt alulöltözött Farah az első részben, legalábbis nem annyira, mint ebben a bikinivértes csaj, nameg Kaileena :)
MattMatthew
11 | MattMatthew 2010.11.12. 16:04
Az igaz, de Farah kevesebbet tudott mutatni.

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.