Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

xeLaR blogja

Pankrácijó?! - 4. A Total Nonstop Action Wrestling (TNA)

xeLaR | 2010.11.28. 14:20 | kategória: Pankrácijó | 0 hozzászólás

Nehéz lehet Amerika második legnagyobb pankrációs promóciójának lenni. Elvégre a WWE már-már monopolhelyzetben van ebben az iparágban. Hatalmas entitás, amely könnyen el tudja szipolyozni a tehetségeket más promócióktól. Persze a kisebbek azért megpróbálják valahogy kijátszani a WWE dominanciát, mint például a Ring of Honor, amely sokáig csak DVD-n árulta a műsorait. Azonban a másodikkal nem ez a helyzet. A televíziót célozta meg, mint elosztó csatornát, és már sok éve próbálja elhódítani a WWE műsorainak nézőit. Azonban rengeteg problémája van még mindig ennek a promóciónak, ami miatt nem lehet egy lapon említeni a legnagyobb riválisával. Emellett még ebben az évben olyan események is történtek, amiktől az is elképzelhető, hogy nem a jó irányba terelik a TNA-t.

A Total Nonstop Action Wrestling-et 2002-ben alapította Jeff és Jerry Jarrett. Az ötlet egy saját promócióról akkor jött, mikor Jeff Jarrett és barátai elkezdték vitatni az amerikai pankráció helyzetét, amely akkor alig egy éve változott meg gyökeresen, mikor a WWF bekebelezte mind a WCW-t, mind az ECW-t. Eleinte úgy gondolták, hogy heti show sem kell, csak pay-per-view-k, azaz különkiadások, de egy pár évre rá elkezdtek televíziós csatornákon is futni. Többé-kevésbé így kezdődött a TNA iMPACT! heti műsor, amely elsőnek csak egy, majd később kétórás műsorokkal „kápráztatta el” a nézőket.

A TNA akkoriban sokban különbözött a riválisaitól. Az egyik legszembetűnőbb különbség a hatszög alakú ring volt, amit Amerikában először ez a promóció használt. A másik legfontosabb eleme a műsornak az X Division, melyben a pankrátorok akrobatikusabb és veszélyesebb mozdulatokkal szórakoztatják a közönséget. Ez volt talán a legnagyobb húzóereje a TNA-nek, mivel olyan meccseket kínált, mint amit a WCW és az ECW-n lehetett látni egykoron. Arról nem is beszélve, hogy többnyire fiatal, feltörekvő pankrátorokat eresztettek egymásnak ilyen összecsapásoknál, megadva nekik ezzel az esélyt, hogy elnyerjék a nézők szimpátiáját, amit talán a WWE-nél nem tudtak volna elérni. Persze az évek során sok legendás pankrátort is sikerült megnyerniük maguknak, mint például Sting, Kevin Nash, vagy a „Nature Boy” Ric Flair-t. Emellett a Tag Team, azaz páros divízió is nagyon erős ebben a promócióban, ahol nem csak a nagy öregek érvényesülnek (pl. Team 3D), de a fiatalok is.

Persze nem csak verekednek a TNA műsorán, hanem rengeteg interjút és „színfalak mögötti” jelenetet is láthatunk, amiről már annyira nem tudok jó dolgokat mondani. Nem, ez egyértelműen az egyik legnagyobb negatívuma a promóciónak, mivel a legtöbb ilyen szegmensnek nincs sok értelme, nem viszik előbbre az elbeszélendő cselekményt, és sokszor még azonnal el is felejtenek sztoriszálakat. Nagyon sokan Vince Russo-t okolják ezért, aki az írók feje a TNA-nél. A vádaknak van is némi alapjuk, mivel neki is nagy szerepe volt a WCW bukásában. Az sem segítette a promóciót, hogy nagyon sokáig véletlenszerűen válogatott pankrátorokat eresztettek egymásnak, ami miatt nem lehetett rendes történetet kitalálni, illetve a közönség sem tudta eldönteni, hogy akkor most ki a rosszfiú és ki a jó. Ezt még az is nehezítette, hogy általában az összecsapások valamilyen csavarral értek véget (pl. bírót kiütik, egy csapattárs rátámad a másikra, stb.), amik még jobban összezavarják és idegesítik a közönséget. Az X Division is már-már egy viccé értékelődött le, manapság már nincs olyan nagy jelentősége, mint a régi TNA-ben volt.

Most, hogy már a bejegyzés közepén járok, be kell valljak valamit. Én nem követtem figyelemmel a TNA alakulását. Pár éve láttam valamelyik csatornán (Eurosport, vagy MTV?) egy összecsapást, de nem győzött meg, hogy ezt most nekem néznem kellene. Azonban mikor elkezdtem ezt a bejegyzés-sorozatot, akkor tudtam, hogy majd egyszer bele kell néznem, hogy mi is ez az egész. Pont jókor tettem, ugyanis 2010. a nagy változás éve a TNA-nél. Még az év elején csatlakozott a promócióhoz Hulk Hogan is, ami előresejtetett egy szörnyű történetszálat. Ugyanis a legendás pankrátor belépésével egy helyre tömörültek azok az egyének (Hogan, Eric Bischoff, Kevin Nash és Vince Russo), akik a WCW-t „megölték”.

Hogan csatlakozása olyan változásokat hozott maga után, mint például a négyzet alakú ring bevezetését, azaz a promóció egyetlen legjellegzetesebb elemének az eltávolítását. Egy másik pedig a TNA iMPACT! hétfőre való áthelyezése volt, hogy a WWE RAW műsorával versenyezhessen, amivel egyfajta második hétfő esti háborút akart megkezdeni. Ez persze annak tudatában, hogy a TNA vezetősége minden héten egy minden tekintetben másodrangú műsort küldött a ringbe a WWE „megaprodukciójával” szemben, nem igazán volt jó döntés. Két hónap után vissza is álltak a csütörtöki sugárzásra, hogy ne kapjanak ki nézettségben annyival a nagy riválistól.

Azonban úgy vélem, hogy Hogan jelenléte egy pozitív változást is hozott maga után. Ez főleg a cselekményben nyilvánult meg, ami bár még mindig erősen kritizálható maradt, de jobb történetszálakat vezetett be. Ilyen például a Ric Flair vezette Fortune csapat, egy rosszfiúkból álló különítmény, akik jó sok borsot törnek a jók orra alá. Régi ECW-s pankrátorok is szerződtetve lettek, sőt! Még egy saját különkiadást is kaptak, és többségük jól be is illeszkedett a TNA-be. Szóval kicsit javult a helyzet ezen a téren.

Aztán jött a Bound for Glory különkiadás. Ettől félt mindenki. Egy második nWo jött létre, csak most Immortal néven. A történetszál szerint átvették a hatalmat a promóció felett, és igazán senki sem tud semmit tenni ellenük. Ismerős szituáció, mivel az nWo sem tűnt el a WCW-ból egészen a „haláláig”. Ez bizonyos szempontból nagy gond, másrészről viszont kicsit szánalmas, hogy egy több mint 12 éves sztorit kell újra elmesélni. És mivel egy Vince Russo felel az egészért, így nem túl bíztató ez az egész.

Nem sokkal ezután kapcsolódtam be az eseményekbe, és elsőnek kicsit túlzónak éreztem a negatív kritikákat a TNA-ről. Ez lehet azért volt, mert a Turning Point nevezetű különkiadás volt az első dolog, amit láttam tőlük, és az többé-kevésbé tetszett. Ez főleg a páros meccsnek, ill. a fiatal akrobatikus tehetségeknek köszönhető. Azonban voltak baromságok is, ami Vince Russo állandó kényszere miatt van, hogy egy mérkőzésnek valami csavaros befejezése kell, hogy legyen. A heti iMPACT! részek viszont meggyőztek a kritikák igazáról. Így sem teljesen rossz az összkép, mert bár nagyon kevés pankráció van a műsorban, de a látottak többsége tűrhető. A legnagyobb probléma még mindig a TNA történetvezetésével van. Például az Immortal-szálat bármennyire is utálom, de látok benne fantáziát, csak az írók képtelenek fenntartani az érdeklődést a sztori iránt, és amikor próbálkoznak, akkor meg néha lényeges elemeket vagy elfelejtenek, vagy pedig rosszul mesélnek el.

Aztán ott van még a TNA másik showja is, a TNA ReACTION. Ez egy egyórás dokumentumfilmes stílusban készült program, melyben a promóció legnagyobb alakjait kérdezik ki az aktuális iMPACT!-en történt eseményekről. Szóval ez egy színfalak mögötti műsor szeretne lenni, csak az a baj, hogy már épp elég van ezekből a rendes programban is. A ReACTION egy felesleges időpocséklás, amiben igazán nem történik semmi. Az utóbbi időben azonban sokszor történt olyan, hogy az iMPACT! utolsó mérkőzését a ReACTION első perceiben fejezik be. Ezzel persze azt akarják elérni a készítők, hogy a másik programot is nézzék, ne költekezzenek rá feleslegesen. Ettől még persze nem lesz jobb a műsor, hisz csak az első pár perc tekinthető akkor izgalmasnak, azután pedig dögunalmas interjúk jönnek. Csak egy-két ReACTION-t néztem végig eddig, de szerintem többet nem is fogok, mert nincs értelme egy órát rááldozni, mikor annyi minden mást csinálhatnék magammal. Még a semmittevést is többre tartom, mint ezt a szemetet.

Szóval ez lenne a TNA? Ez lenne a második legjobb amerikai pankrációs promóció? Hát ez nem győzött meg. Valószínűleg fogom még nézni, de csak a különkiadásait, mert a végén még a sok hülyeség kihat majd rám. Van a TNA-ben potenciál, ami inkább köszönhető a fiatalabb pankrátoroknak, illetve az új közönségkedvenceknek (pl. Samoa Joe), mint a legendáknak. Az íróknak kellene nagyon összeszedni magukat, hogy egy rendes történetet hozzanak össze, de úgy érzem, hogy ahhoz Russo-t kellene eltávolítani. Addig is reménykedek, hogy ha sztori tekintetében nem is érnek fel a nagy riválishoz, legalább majd a ringbeli teljesítményben megverik a WWE-t.

Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.