Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

xeLaR blogja

Miért nézem ezt??? - 2. X-Faktor

xeLaR | 2010.12.06. 14:39 | kategória: MNE? | 6 hozzászólás

Ebben a bejegyzésben olyan szórakoztatási formák, vagy műsorok kerülnek bemutatásra, amiket nem igazán tartok sokra, de mégis valami miatt nem tudok betelni velük. Ezek többnyire, legalábbis az én ízlésem szerint, az „olyan rossz, hogy már jó” kategóriába tartoznak, azaz egy műsor bénasága, gagyi megvalósítása ellenére szeretem nézni.

Amikor a különféle valóságshowkról írtam, direkt kihagytam az egyik legérdekesebb fajtájukat: a tehetségkutatókat. Az igazság az, hogy ezekkel a műsorokkal nincs sok bajom. Elvégre az lenne egy ilyen show célja, hogy új, tehetséges előadóművészeket fedezzen fel, és közben szórakoztassa is a nézőközönséget. Ezek nélkül nem lennének olyan „sztárok”, mint Rúzsa Magdi, Tóth Gabi, Gáspár Laci, akik mind (többé-kevésbé) hozzátettek ahhoz, hogy a magyar popélet kicsit felpörögjön. Külföldről is van rengeteg példa, köszönhetően olyan műsoroknak, mint például a Britain’s Got Talent, ami nélkül talán nem is találkozhattunk volna Paul Potts, vagy Susan Boyle nevével, és ezek csak a legismertebb személyiségek. Tehát bizonyos szinten a tehetségkutatók jó dolgok, amik életeket változtathatnak meg, illetve olyan egyedi produkciókat mutatnak be, amelyek vagy elkápráztatják, vagy esetleg megnevettetik, vagy pedig megríkatják a nézőket.
Persze azért az ilyen reality műsornak is megvannak a maga negatívumai. Rengeteg vád éri ezeket a programokat, hogy a nézői szavazatokkal játszadoznak, és az utált, tehetségtelen, viszont nézettséget növelő versenyzőket tovább tartják bent, ami meg természetesen növeli a show publicitását. Emellett általában ezek rengeteg műsoridőt vesznek el, és sokszor egyáltalán nem sikerül a showt szórakoztató előadásokkal telepakolni, ami meg persze ahhoz vezet, hogy a néző elkapcsol máshova. Viszont talán a legnagyobb negatívum az, hogy teljesen lényegtelen, hogy ki nyeri meg az egészet, mivel nemzetközi tapasztalatok alapján általában a második, vagy harmadik helyezett fut be „nagyobb” karriert. Persze ezt lehet vitatni, hogy az utóbbi mennyire negatívum, de ez a szórakoztatói „műfaj” a legtöbb esetben ilyen következménnyel zárul.
Ebben az évben pedig végre(?) Magyarországon is debütált az X-Faktor, egy zenei tehetségkutató show, amelyben nem a versenyzőké a főszerep, hanem a zsűrié. Van ebben minden, ami egy „jó” zenei műsorhoz kell: énekhang nélküli énekes; fiatal és szexi, de tehetségtelen pojáca; idiótán szavazó(?) nézősereg; és túldramatizált események. Ez, kérem szépen, egy gyönyörű katasztrófa.


Miért nem a Megasztár?

Jogosan merülhet fel ez a kérdés, mivel a Megasztár már egy jól ismert tehetségkutató show, ami nemrég újult meg. Szinte teljesen ugyanaz, mint az X-Faktor, azzal a kivétellel, hogy ebben tényleg tehetséges énekesek vannak. Egyértelműen a Megasztár a jobb műsor a jó hangú versenyzők tekintetében. Ez csak természetes, hisz ez lenne ennek a produkciónak a célja. Viszont ahol elbukik a műsor, az a prezentációnál keresendő. Bár a versenyzők jók, az előadásaik úgyszintén, de minden más egyszerűen képtelen „felnőni” hozzájuk, és a középszerűségükkel, vagy bénaságukkal lehúzzák ennek a tehetségkutatónak a színvonalát. Till Attila és Liptai Claudia mint műsorvezetők egyszerűen nem tudják fenntartani az érdeklődést, unalmasak. A zsűriből csak Presser Gábort tartom valamire, annak ellenére, hogy a többi zsűritag is jó sok eredményt elért életében. Természetesen meg kell említenem Friderikusz Sándort, aki a műsor „Simon Cowell-je” akar lenni, de egyszerűen csak irritáló minden, amit mond, még ha éppen dicsér is valakit. Talán a legnagyobb „negatívum” viszont az, hogy kibírhatatlanul hosszú, pedig mindössze fél órával hosszabb, mint az X-Faktor. Viszont a Megasztár három óráját(!!!) sajnos eddig egyszer sem tudták úgy és olyan tartalommal teletölteni, hogy ne aludjak el rajta. Az első két óra még valamennyire jól van összerakva, de az utolsó teljesen felesleges, semmi érdekesség sincs benne. Na jó, az utolsó tíz perc „izgalmasnak” mondható, de addigra már úgyis alszok, köszönhetően annak, hogy este 8:40-kor kezd a műsor.

Ezen problémák miatt nálam a Megasztár az „átlagos” és „középszerű” kategóriában található. Ez talán még rosszabb, mint ha csak rossz lenne, mivel nincs benne annyi szórakoztató elem, amitől érdemes lenne nézni. A versenyzők előadásai a Megasztár legszínvonalasabb részei, azokon kívül viszont csak merő unalom van, és ez a legidegesítőbb az egészben. Ez akár egy nagyon jó műsor is lehetne, de az a középszerűség, ami a TV2 műsoraira jellemző, az erre is rányomta a bélyegét. Így ez szinte felejthetően átlagos.


Mi ez a show?

Az X-Faktor Simon Cowell-től ered, aki a saját produkciós irodájának a segítségével alkotta meg a tehetségkutató show alapjait. Ez persze nem teljesen igaz, mivel az alapokat a Pop Idol-ból lettek átemelve. A különbség a kettő között csak annyi, hogy az X-Faktorban több szerepe van a zsűrinek. Amúgy meg többnyire ugyanaz a formula. Először van a Válogató, ahol a jelentkezők ezrei mutatják meg mit is tudnak. A zsűri, más néven a mentorok ekkor kiválasztják a nekik tetsző előadókat, és behívják őket további meghallgatásokra (ez alatt a show terminológiája szerint a Tábort értem). Mikor már csak 24 kiválasztott marad, akkor négy csoportra osszák őket: a Fiúk, a Lányok, Csapatok és a 25 Év Felettiek. Ekkor mind a négy mentor kap egy csoportot, ahonnan csak három versenyzőt választhat, hogy szerepeljen a „döntőben”.

Na, én mindezekről lemaradtam, csak a döntőkben kapcsolódtam be a programba, ami alig különbözik a Megasztártól. Minden héten egy bizonyos stílusú vagy témájú zenét kell választani, majd mindegyik versenyző előadja a választott dalát, amit a mentorok megkritizálnak, és a nézők meg szavazhatnak rájuk. A két legkevesebb szavazatot kapó előadónak párbajoznia kell, azaz még egy dalt kell énekelniük, ami után vagy a zsűri, vagy pedig a nézői szavazat dönt a sorsukról. „Érdemes” szavazni, mivel rengeteg jobbnál jobb nyereményeket lehet nyerni. Az X-Faktort megnyerő énekes is részesül valamilyen nyereményben, csak arról igazán nem találtam semmit a neten. Nem mintha érdekelne a dolog.


Mi a gagyi?

Inkább azt kellene megkérdeznem, hogy mi nem gagyi benne. Az X-Faktor egy az egyben a nyugati megfelelőjének a tökéletes mása, ahol az ilyen showműsorok uralkodnak. Szirupos és túldramatizáltak, bár úgy érzem, hogy azért a magyar verzió hozzájuk képest még visszafogott is (mondjuk ez megkérdőjelezhető ennek a produkciónak a láttán, de kivételesen ez tetszett nekem). Azonban lehet bármennyire is visszafogott, attól még gagyi marad, főleg azért, mert a különböző előadásokból kb. csak az előadásmódot lehet rendesen értékelni. Az énekhangot nem. Ez a legnagyobb negatívuma az X-Faktornak, ami eredetileg egy énekes tehetségkutató lenne, ami nálunk valahogy átalakult fura előadók keresésévé. Nekem ne próbálja bebeszélni senki, hogy egy Vastag Tamás egy ilyen performansz után Magyarország tehetségkutató műsorainak a döntőjében kell, hogy szerepeljen. És akkor ne is beszéljek Király L. Norbertről, akit énekesnek nevezni sértés más énektudók számára. Elég csak elképzelni mi lenne, ha az Ő hangját hallhatnád a rádióban. Ugye nem túl bíztató gondolat. Mindössze két darab jó hangú énekessel büszkélkedhet az X-Faktor, miközben a Megasztárból meg egy olyan versenyzőt dobtak ki, aki még náluk is jobb volt. Ha már a kiesés is szóba került, a műsor talán legjobban megkritizálható eleme a szavazás. Persze a nézők szavaznak, ők döntik el kik mennek párbajozni, de mégis sokszor olyan érzése van az embernek, mintha nem lenne teljesen hiteles. Úgy értem, hogy az egyik héten a két legrosszabb énekes az utolsó, majd egy héttel később a legjobbak közül ment kettő párbajozni, aztán meg a legutóbbi adásban pont a Vastag-testvérpár volt egymás ellen. Még ha nem is buherálnak a szavazatokkal az RTL Klubnál, még akkor is rosszul csinálják ezt.

A gagyi-vonat nem áll meg, hisz itt vannak még a mentorok is. Nincsenek köztük olyan nagy zenészek, mint a Megasztárban, de mégis őket preferálom, már csak azért is, mert köztük mindenki tapasztalt, elismert zenész, vagy előadó. Most így belegondolva nincs is bajom velük. Na jó, egy azért akad: EZ. Imádom Geszti Péter bandáit és a zenéjét, baromi jó meg minden, de a Macskafogó legjobb zenéje tabu téma. Elolvasva az átírt szöveget azt kell mondjam, hogy jó, frappáns, de az egész feldolgozás egyszerűen felidegesített. Írtak volna egy felejthető dalt, ne a magyar rajzfilmgyártás egyik legzseniálisabb alkotását „becstelenítsék meg”. Tudom, hogy amúgy ez egy parányi probléma, de emiatt nagyon megharagudtam az X-Faktorra. Persze már ebből a mentor-produkcióból is levonhatja mindenki azt a következtetést, hogy ebben a műsorban a zsűrinek több szerepe van. Talán túl sok is. Rengeteg kritikát kap a műsor emiatt, mivel sokan úgy gondolják, hogy a versenyzők a háttérbe szorulnak a mentorok jelenléte miatt. Tekintve, hogy mennyi befolyásuk van a saját csoportjukra, ezek nem alaptalan vádak.

A végső kissé idegesítő eleme a műsornak Ördög Nóra, aki Sebestyén Balázs „sziporkázó humora” mellett erőltetettnek tűnik. Míg Balázs a szokásos stílusával képes bizonyos szinten megnevettetni, addig Nóri visszaszólásai, vagy megjegyzései kiölik a humort a műsorból. Úgy érzem, hogy nem való az X-Faktorba, de csak azért, mert nincs egy szinten műsorvezető-társával.


Mi tetszik?

Csak egy dolog miatt tetszik jobban ez a műsor a Megasztárnál, mégpedig az, hogy az X-Faktor egy SHOW. A TV2 produkciója minden tekintetben egy versenyre emlékeztet, ami bár szép és jó, de nem mindig szórakoztató. Az RTL Klub műsora azonban mindent belead, hogy egy shownak adja el magát, és csak másodlagos legyen a verseny. Ez lehet nem épp a legjobb a versenyzők számára, de ha jól összerakják az előadásukat, az akkor jobban megmarad a nézők fejében. Erre talán a legjobb példa a Non Stop együttes. Ennek az öt fiatalembernek a zenéje és értéke a rádión egyszerűen nem jönne át, viszont élőben meg már egész más a helyzet. Minden egyes előadásukat nagyszerűen összehozták, szórakoztató volt. Már hetekkel ezelőtt kiestek, mégis jobban megmaradtak bennem, mint a Megasztáros versenyzők. Ugyanez a helyzet Király L. Norberttel is, mert bármennyire nincs hangja, mégis úgy fel tudja hergelni a közönséget, olyan eszméletlen előadásai vannak, hogy akkor is Ő „nyeri” a műsort, ha ki is esik. Az ilyen és ehhez hasonló produkciók miatt „érdemes” nézni az X-Faktort, mert ebben legalább együtt nevethetsz az előadással, vagy ha akarsz, akkor rajta.

Ami még emeli az X-Faktor hangulatát, az egyértelműen a humor és a kis csipkelődések a mentorok között, illetve műsorvezetők megjegyzései is viccesek szoktak lenni. Ezzel amolyan fiatalos, kötetlenebb, már-már baráti légkört alakít ki a műsor, ami segít elhitetni a nézőt, hogy ez inkább egy showműsor, mint egy tehetségkutató. Ez segít még jobban megszerettetni a zsűrit, vagy a versenyzőket, akiket éppen értékelnek. A díszletek, a háttértáncosok, még a különleges sztárelőadók is tetszenek. Nagyszerű hangulata van, aminek köszönhetően simán elrepül az a két és fél óra műsoridő.


Szórakoztató?

Miután itt ömlengtem, hogy jó is ez a műsor, azt kell mondjam, hogy nem mindig szórakoztató. A Takács Nikolas – Wolf Kati fiaskó, Vastag Tamás észbontóan rossz előadásai és egyéb dolgok miatt sokszor kaptam fel a vizet, és már-már megesküdtem, hogy nem nézem ezt a műsort, de sokszor meg fülig ért a szám egy-egy performansz láttán. Nem jó ez a műsor, ez tény, hisz egy valóságshowról beszélünk. Viszont annak ellenére, hogy jobban is elüthetnék két és fél órát, mégis vannak az X-Faktorban olyan dolgok, ami miatt érdemes ezt nézni. „Szerencsére” már úgysincs sok hátra.

Kedvenc karakter: Király L. Norbert

Kedvenc mentor: Nagy Feró

Kedvenc versenyző: Janicsák Veronika

Utolsó módosítás: 2010.12.06. 18:25

Hozzászólások

1 | Szekuj 2010.12.06. 18:17
Egy dolog: a 4. csapat, ha jól tudom a 25 év felettiek, nem a 25 év alattiak, de javíts ki ha utánanéztél és tévednék.
xeLaR
2 | xeLaR 2010.12.06. 18:26
Óh fáákk...ezt elcsesztem. Javítva. Kösz, hogy szóltál.
szbszig
3 | szbszig 2010.12.07. 01:43
Régen nem néztem se a Megasztár, se a Csillag születik, se más hasonló műsorok korábbi szériáit. Idén ősszel viszont úgy alakult, hogy mind a Megasztárból, mind az X-faktorból elcsíptem egy-két részt. Na, nem mindet, és nem mindig végig, de azért belepofázom.

Már csak azért is használtam ezt a szót, ugyanis nálam a kettő közül a Megasztár nyerne, ha választanom kéne. Számomra az X-faktor az, ami unalmasabb, jellemzően arról kapcsoltam el mindig jóval hamarabb, a Megasztárt bírom hosszabb ideig nézni.

Nincs abszolút hallásom, sőt relatív se nagyon, hiába jártam zenetagozatos általános iskolába négy évig, és hiába tanultam zongorázni is mellette akkoriban; erről eléggé meggyőzött, amikor akkordfelismeréses feladatokat játszottunk, és hát nem túl gyakran találtam el, mi szólal meg a zongorán éppen... Szóval az én véleményem nem túl mérvadó a versenyzők zenei tehetségének megítélésében, de alapvetően hajlok arra, amit írsz: hogy a Megasztárban szerepelnek inkább énekesek, az X-faktorban pedig előadóművészek. Ott egyébként nyíltan vállalják is, hogy nem a hang a legfontosabb, hanem az a bizonyos színpadi plusz, az X-faktor.

Ennek ellenére még csak azt sem mondanám, hogy az X-faktorban sikerült színesebb mezőnyt felsorakoztatni. A Megasztár nálam ilyen szempontból is erősebbnek tűnik, illetve tűnt. Most csak nevek és a teljesség igénye nélkül, de utóbbiban sikerült találni egy magyar Susan Boyle-t, aki önmagában egy jelenség, és fordulókon átívelő, megingathatatlan első helye bizonyítja, hogy a nézők még mindig nem unják a stílusát; aztán van a szokásos határon túli lány, mellette még amerikai-magyar félvér srác is, akiket persze össze is boronáltak közben, úgyhogy a valóságshow-t idéző háttérmunka is megfelelően működik; szegénylegény bárénekes, aki ki akar törni eddigi, művészetileg nem túl igényes karrierjéből; meg korábban megvolt ugye az elvárt kislány, tinifiú kategória is, stb.

Az X-faktorban igazából csak a hörgőbajnok az, aki kifejezetten érdekes személyiség, és még mindig tud újdonságokkal szolgálni, mint most legutóbb, amikor a zongoratudásával állt elő; illetve bulvár szempontból az afrikai férjjel és félvér babával megáldott csaj volt még magasra értékelhető, csak hát a porondon túl gyenge volt ahhoz, hogy sokáig életben tartsák. Ja, meg a testvérpár, de szerintem ezt is elbaltázták, hogy idáig húzták a párbajukat, mert mostanra már akkora volt a különbség köztük, hogy semmi feszültséget nem hozott. (Vedd észre, hogy nem is kalkulálok azzal, hogy a szavazás ne lenne valamilyen szinten manipulált!)

Ami a műsorvezetőket illeti, arra adok egy döntetlent, mert igazából mind a négyükben van számomra ellenszenves elem. Kiben több, kiben kevesebb, és ez még közben is alakul, például a párhuzamosan vezetett műsorok alapján. (Nem mintha nézném a Való világot, Isten ments, de tudom, kik ott a műsorvezetők...)

Amiben viszont a Megasztár nálam magasan vezet, az a színpadi technika. Már maga a színpad felépítése is látványosabb, hogy körbejárható, a közönség egy része pedig belül található, így jobban hozzájárulhatnak a hangulat fokozásához. A vokalistáikat és a háttértáncosaikat pedig teljesen nyugodt lelkiismerettel dicsérhetik az adások folyamán, mert nagyon változatos, bonyolult koreográfiákat szerveznek a zeneszámok köré. Részben ehhez kapcsolódik, hogy az általam látott műsorok közül az övékében szerepelt eddig a legérdekesebb téma: amikor vendégelőadókkal énekeltek duetteket (pedig a dalválasztás sokszor pocsék volt, egyszemélyes számokat daraboltak önkényesen ketté, és nem alapból kétszereplős számokat választottak).

Azt, azt hiszem, nem kell magyaráznom, hogy mindkét műsor - mint az e kategóriába tartozó, SMS-ben szavazós tévéműsorok máshol is a világon - nem tehetségkutató elsősorban, hanem valóságshow. Ami pedig nevével gyökeresen ellentétesen általában azt jelenti, hogy nem a pőre valóságot látod, hanem nagy része bizony megrendezett. Szóval ilyen szempontból nehéz igazságot tenni. Nekem alapvetően tetszik a mentorrendszer: tetszik, hogy némely mentorált szó szerint rajong a mentoráltjaiért; tetszik, hogy egymás versenyzőit erősebben kritizálják, egymást pedig fikázzák műsor közben. Nem tetszik ugyanakkor, amikor mindezt látványosan eltúlozzák: meghatódni picit lehet, de bőgni perceken keresztül már nevetséges, és éppen ellentétes hatást kelt.

Igazából össze kéne gyúrni a két műsor elemeit, akkor lehetne egy még jobb produkciót összehozni. A Megasztárból jöhetne a színpad és a koreográfia. Az X-faktorból én talán megtartanám a mentorrendszert, de úgy, hogy a mentorok fogják kicsit vissza magukat, kevesebb műbalhét produkáljanak. A versenyzőknél előnyben részesíteném az énektudást az X-faktorral szemben. A párbaj az utolsó kettő között megint jó ötlet, maradhatna. Viszont a végső szavazás rendszerén én módosítanék: a két érdekelt mentor nyilván a saját versenyzőjét támogatja, a másik kettőnél viszont egyidejű voksolást várnék (akár úgy, hogy leírják előre, és utána lehet külön-külön indokolni, nekem mindegy), mert a jelenlegi szisztémában a nyilatkozási sorrend akár meghatározó is lehet, és adott esetben a résztvevők számára eltérő súlyt, illetve stratégiai lehetőséget tartogat (lásd a két héttel ezelőtti adás "bízzuk a közönségre" befejezése).

Ui.: A válogatókat én sem láttam, csak a Bikicsunájra és erre a gyalázatos esetre emlékszem. Ettől függetlenül nem hiszem, hogy az X-faktor sokkal értékteremtőbben és emberségesebben viselkedett volna a műsor ezen szakaszában. A véleményem mindössze annyit változott a fenti hozzászólás megírása óta, hogy akkor még mindig inkább ilyen énekes műsorokat szeretnék látni a tévében, mintsem Való világot, ahol a versenyzők egyedül a böfögéshez és a fingáshoz értenek.
xeLaR
4 | xeLaR 2010.12.07. 09:42
Én nem akartam ebben az évben ilyen hülyeségeket nézni, de aztán egyszer végignéztem az X-Faktort, majd utána a Megasztárt is, és vmennyire megfogalmazódott bennem ez a bejegyzés. Nem akartam Megasztár vs. X-Faktorra kihegyezni a dolgot, de egyszerűen meg kell említeni a konkurenciát, ha már az egyikről írok.

Abban egyetértünk, hogy a Megasztárban vannak jobb énekesek, abban már kicsit kevésbé, hogy jobb lenne a mezőnye. Engem kb. teljesen hidegen hagy, hogy ki honnan jött, hány éves, stb. Én azért kapcsolódok be, hogy meghallgassam ezeket a feltörekvő énekeseket, és egy jót szórakozzak az előadásukon. Az egy plusz dolog, ha megérint az élettörténetük. Lehet, hogy nekem sincs jó hallásom, nameg ízlésem ilyen téren, de pl. a Kállay-Saunders András hangja számomra teljesen egyedi volt, amit akár szívesen hallgattam volna rádión. Viszont nem igazán érdekelt, hogy félvér-amerikai-stb. gyerek.

Igazából csak két nagy egyéniség van ezekben a műsorokban, akik teljes egészükben érdekelnek. Az egyik természetesen Szíj Melinda, akinek nagyon jó hangja van, csak az önbizalmával vannak gondok, amiből rengeteg dráma fakad. Pedig azt kell mondjam, hogy Ő nem is igazán a kedvencem a Megasztáros felhozatalból, mégis érdekel, hogy mit csinál abban a műsorban. A másik meg Király L. Norbert, aki a normától teljesen eltérő hanggal(?) van megáldva, ami miatt mindenki leszólja (még én is), mégis olyan showt csinál, hogy az elképesztő. Bár sokan mondják, hogy elveszett belőle az az "egyszerűség", ami miatt bekerült, de adásról adásra hallom, hogy javul a hangja, és az előadásai "profibbnak" néznek ki. Ha énekes nem is, de showman lehetne.

A többi versenyző nem igazán fogott meg. Jó hangjuk van, de kb. azonnal el is felejtem őket. Ott van pl. Giorgio, aki egy elég furcsa alkat, jó hangja is volt, mégse tudnám felidézni, hogy mit csinált, miközben az X-Faktoros elég korán kiesett Summer Sisters-re meg igen (mondjuk az azért, mert olyan eszméletlen gázok voltak).

A színpadi technika...hát ez megint csak nézőre válogatja. Nekem kicsit jobban bejön az X-Faktorban lévő. Nem tudnám megmondni miért, de jobban bejön. Viszont tényleg nem említettem meg ezt, amikor a Megasztárról írtam, ami elég sajnálatos. Sokszor úgy éreztem, hogy ezek a "miniprodukciók" elvesznek az versenyzők előadásaiban, és így nem is igazán érdekelnek. Aztán most eszembe jutott a Miklósa Erika - Kökény Attila duett, ahol a "háttérben" lógnak a "táncosok"...szal wow. Csak most esik le nálam, hogy ilyet X-Faktorban biztos nem látni. Ugyanakkor meg az gáz, hogy ennyire háttérbe szorulnak ezek az előadások.

A vendégelőadásokról jut eszembe...A Megasztárban lévő dalválasztások azért hagynak némi kívánnivalót maguk után. Az X-Faktorban ezt simán megoldják, hisz a mentoroknak is van beleszólásuk ebbe, míg a Megasztárban viszont csak a versenyzőé a választás. Legjobb példa erre a filmslágerek éjszakáján Tolvai Renáta választása a Szex és New York filmből. Lehet velem van a gond, de én híres filmslágert akarok hallani, nem ezt. Vagy legalább tudjon úgy énekelni, mint Alicia Keys. De ez is kb. ilyen "egyéni szoc. probléma" jellegű negatívum.

Bár összegyúrni valszeg nem tudnák a két műsort, de tetszik az ötleted. Mindkét műsorban vannak jó dolgok, meg amúgy is jobbak lehetnének, de a szervezők nem tudják jól kivitelezni őket. És abban is igazad van, hogy ValóVilág meg egyéb ilyen balfaszság (pl. Ezek megőrültek).
szbszig
5 | szbszig 2010.12.08. 05:27
Nocsak, nocsak!

Régen örültem így a TV2 népszerűségének, de a VV ellen bármilyen műsornak szorítok, amíg nem hasonló valóságshow.
xeLaR
6 | xeLaR 2010.12.08. 07:43
Én is csodálkozok, hogy az emberek TÉNYLEG nem nézik annyian ezt a szennyet. Hátha ettől vmennyire erőre kap a TV2, és amitől az RTL Klubnak végre színvonalas műsorokat kell gyártania / leadnia.

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.