Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

xeLaR blogja

Stargate Universe sorozatkritika

xeLaR | 2011.05.28. 22:30 | kategória: sorozat | 3 hozzászólás

SPOILERES ÍRÁS KÖVETKEZIK! ÉN SZÓLTAM...


Roland Emmerich és Dean Devlin nem igazán tudhatta, hogy milyen lavinát indítanak el a 1994-es Csillagkapu című filmjükkel. Ez az átlagos popcorn-sci-fi egy titokzatos és ősi szerkezetről, amely átjárókat tud nyitni több ezer fényévnyire lévő világokra, megfogta az emberek fantáziáját. Bár maga a film megosztja az embereket, magában az ötletben rengeteg potenciál van. Így gondolhatta ezt Brad Wright és Jonathan Glassner is, akik egy TV-sorozatot alkottak a koncepcióból. A Stargate SG-1, ami itthon csak simán Csillagkapu név alatt futott, a film eseményei után játszódott, amikor is egy idegen támadás után az amerikai kormánynak újra kellett indítania a Csillagkapu-programot, hogy elhárítsák ezt a veszélyt. Így létrejött a CSK-1, egy csapat, ami 10 évadon keresztül mutatta meg, hogy is kell világokat megmenteni. Jack O’Neill, Samantha Carter, Daniel Jackson és Teal’c kalandjai máig kellemes élményként maradtak meg bennem. Egy olyan műsor volt, ami elé minden gond nélkül le lehetett ülni, kikapcsolni az agyad, és élvezni a műsort. Mert ez a show nagyon távol állt a komolyságtól.

A Csillagkapu sorozatban egyáltalán nincs semmi rendkívüli. A részek többsége ugyanarra a sémára épült: tárcsázni egy idegen világot, átmenni és felfedezni, valami aztán rosszul sül el, és aztán egy elképesztő megoldást találni az utolsó pillanatban. A karakterekben sem volt semmi újdonság, már meglévő sablonokra épültek, míg a színészi játék semmiképpen sem volt az átlagosnál jobb. Sokan a régi Star Trek-hez hasonlítják, amit lehet megtiszteltetésnek venni, de az is egy B-kategóriás sci-fi show volt akkoriban. Azonban ha van is valami, ami miatt kiemelkedett ez a sorozat a többi közül, az a humor. A Csillagkapu nem vette magát túlságosan komolyan. Voltak részek, amikben több volt a dráma, de inkább arra fókuszáltak a készítők, hogy élvezhető legyen a műsor. Lehet, hogy a történetek, vagy a karakterek nem túl eredetiek, vagy jók, de mégis elismeréssel nézel egy olyan sorozatra, mikor Napokat robbantanak fel, replikátorokat lőnek halomra, vagy éppen mikor állandóan ugyanazt a napot kell végigélniük. Szórakoztató volt, és ennek köszönhetően tíz évadot élt meg, plusz még egy másik sorozatot is indítottak, a Stargate Atlantis-t, ami többnyire ugyanaz volt, mint az eredeti, csak más helyszínen.

És azalatt a tíz év alatt elszállt felette az idő. A sorozatok komolyabbak lettek, jelentősen javult a minőségük is, így a Csillagkapuhoz hasonló „gagyi” produkcióknak már nincs helyük. Elég csak a Battlestar Galactica-ra gondolni, és máris észrevehető, hogy miért is tartják nagyra azt, míg az SG csak egy 1-est ér hozzá képest. Azonban Brad Wright nem adta fel, és Robert C. Cooperrel megalkotta a Stargate Universe-t 2009-ben, ami egy kis komolyságot próbált belefecskendezni a franchise-ba. És sikerült? Hát, tekintve, hogy másfél évad után Twitteren kaszálták el a sorozatot, az arra enged következtetni, hogy nem. Azonban ennek is külön okai vannak, úgyhogy érdemes kicsit jobban kifejtenem a véleményemet.

A Stargate Universe alapszituációja a következő: egy tudósok és civilekből álló csapat, illetve egy kisebb katonai osztag egy katasztrofális esemény miatt egy ősrégi idegen űrhajóra utaznak egy csillagkapun keresztül, ahonnan nem tudnak hazajutni. Ezek az emberek egyáltalán nem olyan hihetetlenül képzettek és találékonyak, mint a CSK-1 tagjai, így a hazajutásuk nem túl valószínű. Egyetlen lehetőségük a túlélésre maga a hajó, ahova kerültek, amely a Végzet névre hallgat. Azonban veszély leselkedik mindenhonnan. Egyrészt a hajó nem bővelkedik a létfenntartáshoz szükséges elemekben, másrészt pedig idegen létformák is a Végzetre pályáznak. Ha ez még nem lenne elég, akkor az ellentét a katonák és civilek között még tovább csökkenti az esélyeiket. A túlélők egyetlen lehetősége, hogy feltérképezzék az új „élőhelyüket”, és megtegyenek mindent, ami tőlük telhető, hogy valahogy életben maradjanak, és kitalálják, hogy hogyan jussanak haza. A túlélésüket maga a hajó is segíti, ami bizonyos időközönként megáll különböző rendszerekben, ahol valamiféle fontos, létfenntartáshoz elengedhetetlen dolgot kell megszerezni. Így hát ennek a fura legénységnek mindent meg kell tennie, hogy ez a régi, „rozoga” űrhajót ideiglenes otthonukká tegyék, és megtalálják a módját, hogy épségben hazajussanak.

Az SGU karakterei alapvetően mások, mint amit ettől a franchise-tól megszokhattunk. Talán az egyetlen olyan figura, aki hasonlít is valamennyire a régebbi szereplőkre, az Eli Wallace (David Blue), egy lusta, de briliáns elme, aki miután megfejtett egy hihetetlenül komplex kódot, bekerült a Csillagkapu-program Végzet szekciójába. Ő ennek a szériának a humorforrása. Rajta kívül azonban egy egész rakás olyan személyiségű karakter található, akikkel eddig még nem találkozhattunk a szériában. Itt van máris Nicholas Rush (Robert Carlyle), egy elviselhetetlen géniusz, aki megszállottja a Végzetnek, és akinek motivációi elég eltérőek a többiekétől. Everett Young (Louis Ferreira) a hajó „kapitánya”, a katonák vezetője, aki bár mindenáron haza akarja vinni az embereket, mégis sokszor nem biztos magában. Camile Wray (Ming-Na) a civilek vezetője, akinek nem igazán tetszik a jelenlegi helyzetük, illetve a katonai irányítás. Ennek a három embernek a szembenállása adta az első évad sava-borsát, habár Wray nem igazán volt túlzottan benne. Fontosabb karakter még Tamara Johansen (Alaina Huffman), Matthew Scott (Brian J. Smith) és Ronald Greer (Jamil Walker Smith), akik a katonák táborát erősítik, illetve Chloe Armstrong (Elyse Levesque), akit egy szenátor lányaként ismerhetünk meg. Természetesen van még egy rakás mellékszereplő is, akik vagy eltűntek a sorozat előrehaladtával, vagy kiemelkedtek a többiek közül.

Ahogy azt már említettem, az SGU hangulata merőben más, mint az előző sorozatoké volt. A showra rátette a bélyegét a Battlestar Galactica, amitől sokkal inkább a karakterekre fókuszálnak, illetve a drámára. Kevés humoros momentuma van ennek a sorozatnak, és azok sem hagynak maradandó élményt. És itt van a Stargate Universe legnagyobb problémája. A hangulat hihetetlenül lehangoló, a történetvezetés lassú, mivel idő kell a karakterek lelkivilágának bemutatására, és maguk a részek történetei sem olyan élvezetesek, mint az elvárható lenne. Mondhatni a dráma megölte a Csillagkapu-érzést. Azonban így sem volt annyira rossz, hogy két évad után kaszát érdemeljen. Egy teljesen átlagos, viszonylag unalmas show volt, de ahhoz, hogy abbahagyják a sorozatot, a nézettségnek volt sok köze, de erről majd később.

Az első évad egy háromrészes történettel kezdődött, ami bemutatta a hajót és a főbb szereplőket, és előrevetítette, hogy milyen témákkal fog foglalkozni a sorozat. Az évad első fele a hajó lakhatóvá tételéről, illetve a kiismeréséről szólt. Ez egy nagyon is okos húzás volt, hisz egy ősrégi űrhajónak nem biztos, hogy még vannak működőképes létfenntartó rendszerei. Így jó pár rész eltelt azzal, hogy levegőt, vizet és ételt találjanak a legénységnek, illetve energiát a hajónak. Ezalatt persze kapunk is egy képet arról, hogy milyenek a karakterek, és mire számíthatunk tőlük. Az egyik leglényegesebb cselekményszál a Rush-Young ellentét, ami a sorozat legérdekesebb eleme volt. Emellett megismerkedhetünk még a „kommunikációs köveknek” nevezett eszközökkel is, amiket a közönség a Csillagkapu sorozatban találkozhatott először. Ezek ugyanis lehetővé teszik, hogy a Végzet legénysége bizonyos formában hazatérjen a Földre. Az ilyen történetszálak általában azért voltak, hogy jobb betekintést nyerhessen a néző a karakterek múltjába, személyiségébe. Az évad első fele meglehetősen átlagosra sikeredett, ahol igazán nem sok kiemelkedő dolog történt. Az egyik kivétel a 8. epizód, mely a Time névre hallgat, amely egy eszméletlen jól összerakott időutazós rész lett, ahol a dráma még működött is. Az tényleg egy sötétebb, komolyabb Csillagkapuhoz hasonlított. A másik kivétel a félévet záró Justice volt, ami igazán csak a végével sokkolt, amely bizonyos tekintetben pontot tett a Rush-Young hatalmi harc végére. Sajnos az évad második felében már jó sok probléma felfedezhető. Egyrészt ezek a részek is eszméletlenül lassúra sikeredtek, pedig addigra már félig-meddig megoldódott minden létfenntartó szükségletük. Pedig itt már megjelennek ellenséges idegenek is, akikből bár hiányzik az a valami, ami a franchise idegen lényeit naggyá tette, de végre történik valami érdemleges a sorozatban. Azonban szinte azonnal ezután jönnek olyan hihetetlenül agyalágyult részek, mint például amikor a legénység egy része eldönti, hogy egy lakatlan, de lakható „Éden-bolygón” akarnak maradni. Ez az epizód természetesen tele van vallási utalásokkal, és persze eszméletlenül idióta döntésekkel. Felőlem lehetnek vallási témák sci-fi sorozatokban, igazán nem érdekelnek, de egyszerűen ebben nem tudták ezt jól megoldani. Emellett még voltak olyan események is, amelyeknek lényegesen nagyobb drámai szerepet kellett volna szentelni, de hipp-hopp megoldódtak egy szempillantás alatt. Ilyen volt, mikor az egyik epizód végén három főszereplő egy bolygón reked, és a Végzetnek meg tovább kellett ugrania. Ez zárásként nagyot ütött mikor láttam, és vártam, hogy hogyan oldják majd meg. Természetesen azt nem mutatták, csak azt, hogy mintha mi sem történt volna, megérkeznek a csillagkapun keresztül. Újabb problémát jelentett a kommunikációs kövek túlzott használata, ami ugyancsak lelassította a már amúgy is lassú cselekményt. Azonban jöttek a záró epizódok, amik egy hatalmas ostromot vezettek fel, ahol a Lucian Szövetség (egy ellenséges emberi faj) készült megkaparintani a hajót. Az évad az egyik legkilátástalanabb pillanatban ért véget, és legénység élete csak egy hajszálon függött.

A második évad pedig már eleve rosszul indult, de erről maga a sorozat igazán semmit sem tehetett. A Syfy csatorna ugyanis bizonyos okokból péntekről keddre rakta át az SGU-t, ezzel a már amúgy is csökkenő nézőszámot még tovább csökkentette. És mivel a második évad első fele folytatta ugyanazt a színvonalat, amit az előző évben is láthattunk, így nem csoda, hogy már decemberben kiderült, hogy ez a sorozat jövőre nem tér majd vissza. A történet ott folytatódott, ahol abbamaradt, avagy az ostrom végre véget ért, és vele párhuzamosan pedig egy gusztustalan, egyenesen dühítő vallási mellékszál is bemutatásra került. Természetesen a következő rész sem hagyott lenyugodni, mivel ott úgy gondolták a készítők, hogy simán kinyírhatják az egyik legkarakteresebb, legnormálisabb mellékszereplőt, hogy egy kis felesleges drámát fecskendezzenek a sorozatba. Itt utáltam meg egy picit az SGU-t. Ugyanis ez az értelmetlen halál csak arra szolgált, hogy Young elkezdjen jobban kételkedni vezetői képességében, aminek köszönhetően részeken keresztül leépítették ezt a karaktert, és helyébe egy unszimpatikus barmot raktak. Azonban ugyanez elmondható Rushról is, aki olyan dolgokat csinált, amik miatt emberek haltak meg feleslegesen. Pedig ha kicsit okosan viselkedik, akkor talán elkerülhető lett volna az egész. Rush ekkor vált számomra unszimpatikus pöccsé. Még sorolhatnám a számomra idegesítő momentumokat, amik az évad első felében történtek. Túlontúl lassúvá vált, a melodráma mindent körbevett, és a karakterek személyiségei is túlságosan eltorzultak. Egyedül talán Greer maradt meg szimpatikusnak, ami főleg annak köszönhető, hogy Robert Knepper karakterére kellett ügyelnie. Persze voltak itt is elviselhető események, mint például mikor egy újabb idegen fajjal találkoztak, vagy mikor Rush elindult megbosszulni szerelme halálát. Szóval minden, ami probléma volt a sorozattal, az ezerszeresére felnagyítva megtalálható ezekben a részekben. A második tíz epizód szerencsére kicsivel jobbra sikerült. A karakterek „rendbejöttek”, és a sztori is elviselhetővé vált. Azonban ezek sem voltak jobbak az átlagos szintnél. Igazából nem tudnék kiemelni semmit ezek közül az epizódok közül. A legénység végre valahára már-már egy egységként funkcionált, és a Rush-Young párharc ideiglenesen szünetelt, azaz szinte minden szál elvarrásra került. Talán az utolsó két rész volt az, ami picivel jobbra sikerült, de azon is sajnos érezhető volt, hogy eredetileg nem ez volt tervezve. Szerintem ez át lett dolgozva úgy, hogy egy félig-meddig normális befejezést adjanak ennek a sorozatnak. Az utolsó rész pedig hibernálta véglegesen az SGU-t.

A Stargate Universe-ben rengeteg potenciál lett volna, ha nem próbálták volna olyan irányba terelni a sorozatot, ami végül az elkaszáláshoz vezetett. Ha nem lettek volna a vallási maszlagok benne, ha kicsit jobban kidolgozták volna a karaktereket, ha a sztorik jobban hasonlítottak volna az eredeti szériához, de ugyanakkor komoly is tudott volna maradni, akkor egy nagyszerű sorozatot kaptunk volna. Sajnos ez nem történt meg. Az SGU egy átlagos sci-fi lett túl sok drámázással, kevés akcióval és humorral. Kár érte, hogy véget ért, de, őszintén szólva, talán jobb is így.

Hozzászólások

MattMatthew
1 | MattMatthew 2011.05.28. 22:47
Nem tudom ez már hanyadik SGU kritika, minden esetre örülök neki, hogy sokan nézték az SG-1-et és az SGA-t. Eddig ezekről a sorozatokról a Te véleményed hasonlított a legjobban a sajátomhoz...
SGU pedig nem hinném, hogy megérdemel egy ilyen hosszú írást.
xeLaR
2 | xeLaR 2011.05.29. 13:57
Már csak a nagy előd miatt érdemes ilyen hosszan írni erről, annak ellenére, hogy messze elmarad az elvárt színvonaltól. Meg egyébként is, ez egy teljesen átlagos, vmilyen szinten elfogadható sorozat lett. Vagy legalábbis jobb, mint a jövő heti sorozatkritikám alanya...
Dark Archon
3 | Dark Archon 2011.06.08. 14:45
Azért hiányozni fog, legalább volt mit nézni s annyira nem volt rossz. Pl. a Fringe-től már agyf*szt kaptam 1,5 évad után, annyi állatság van benne. Más volt, nyilván... de az alap receptről már annyi rókabőrt lehúztak, ami 10 rókának is sok lenne.

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.