xeLaR blogja

Assassin's Creed elmélkedések

xeLaR | 2011.08.29. 16:37 | kategória: játék

Végre kijátszottam az Assassin’s Creed: Brotherhood-ot, és szerintem nem is kell senkinek se mondanom, hogy mennyire jól sikerült játékról van szó. A játékmenetet még jobban javítgatták, így sokkal dinamikusabb lett, emellett legalább annyi tartalommal töltötték meg, mint ami az elődjében is volt. És persze a többjátékos módot sem szabad elfelejteni, ami most először jelenik meg egy Assassin’s Creed játékban. Szóval ez egy nagyszerű folytatás lett, és nem véletlen, hogy ennyire dicsérik.

Azonban több problémám is van a Brotherhood-dal, ami miatt egyáltalán nem tudom egy szinten emlegetni a sorozat ékkövével, az Assassin’s Creed 2-vel. Játékmenetileg a jó irányba változott, és a multiplayernek is lehet örülni, de minden másban korántsem olyan jó, mint az elődje. Persze egy ilyen játéknál az a fontos, hogy egy jót szórakozzál, gyilkoljál pár templomos emberkét, és a többi nem fontos, de nekem ez sajna nem elég. Ám ahelyett, hogy most normálisan kivesézném a játékot, inkább kifejteném a nézetemet erről a játéksorozatról. Elvégre a kritikám nagyjából úgy nézne ki, mint a második részé csak több negatívummal bizonyos aspektusokban. Szóval kezdeném is az elején...


Volt egyszer egy Jade...

Mikor először bejelentették az Assassin’s Creed-et, én elkönyveltem magamban, hogy ez lesz az évtized egyik legjobb játéka. Egyszerűen alig tudtam elhinni, hogy a nagyszerű Prince of Persia-trilógia után az Ubisoft egy még annál is monumentálisabb játékot akarnak összehozni. Ahogy Jade Raymond elmagyarázta, hogy mi lesz benne, miket tudunk majd csinálni, és milyen csodálatosan szépen van felépítve benne minden, hát én egyszerűen elaléltam. Már előre gondolkodtam, hogy milyen történetet kreálhattak meg, és hogyan fogok végigmenni rajta a játék főhősével, Altaïrrel. Csak mikor elkezdtem a játékot, akkor jöttem rá, hogy mennyire átvertek engem, és gondolom benneteket is.


A koppanás

Ez a megtévesztő marketingfogás, amit az Ubisoft-nál csináltak egyrészt zseniális, másrészt meg szerintem nagyon is közrejátszhatott ahhoz, hogy nem lett akkora siker, mint amilyen lehetett volna. Ugyanis a játék nem Altaïr-ről szól, hanem egy Desmond Miles nevezetű egyénről, akit elrabol az Abstergo vállalat. Teszik mindezt azért, hogy Desmond-ból kinyerjenek egy nagyon fontos információt. Azonban ezt az információt csak az Animus gépezettel lehet kihalászni, amely egy egyén „genetikus memóriájába” lehet betekinteni, azaz egy páciens őseinek az élményeit lehet átélni. Így jutunk el Altaïr-hoz, aki a keresztes háborúk idején élt, és akivel a játékos kedvére mászhat, ugorhat, gyilkolhat a Közel-Kelet leghíresebb helyszínein. Persze a „kedves” kis Altaïr élete sem játék és mese, hisz már a játék elején elbaltázik egy fontos küldetést, ami miatt megbüntetik, és az asszaszin ranglétra aljáról kell újrakezdenie, hogy ismét a rendjük egyik legelismertebb tagja legyen.

A játék természetesen jó és sikeres volt, amit el is vártak az Ubisoft-nál. Azonban elég sok olyan eleme volt az Assassin’s Creed-nek, ami nem működött megfelelően, és ami miatt el is vesztette az Év Játéka címeket. Bár nem szabad nagyon hagyatkozni a GameTrailers véleményére, de ha a különböző műfaji nevezések mellé még a Legnagyobb Csalódás kategóriában is „indult” a játék, az szerintem jelent valamit. A játék korántsem volt olyan monumentális és korszakalkotó, mint azt először elképzeltük. Inkább az unalom jellemzi a legjobban. Sajnos nincs elég tartalom a játékban, hogy kellőképpen odabilincseljen a képernyő elé. Aki pedig egy nagyszabású történetre vágyott, az nagyon csalódhatott ebben, mivel a hőseink meglehetősen unalmas karakterek, és a sztorijuk sem túlzottan érdekes. Például szerintem az elég szánalmas, hogy jobban érdekelt az a mellékszereplő, aki a játék elején Altaïr hibájából sérül meg, és ahogy a történet folyamán egyre jobban kezd megbocsátani neki. Kb. másra nem is emlékezek a sztoriból, de ő, egy megnyomorodott kis senki, jobban megmaradt bennem, mint bármilyen más szereplő. Ez egyszerűen nevetséges. Az Assassin’s Creed-nek megvolt minden esélye, hogy nagyszerű legyen, ámde valami miatt az egész egy unalmas, de gyönyörűen kinéző játékká változott. Azonban örülhetünk, hogy sikeres lett...


Reneszánsz

Az Ubisoft felismerhette, hogy milyen óriási lehetőségek rejlettek még a koncepcióban, amit az első játéknak nem sikerült kiaknáznia. Így ahelyett, hogy minden változtatás nélkül kihoztak volna egy újabb részt, meghallgatták, hogy mi volt a probléma az első résszel, és megpróbálták kijavítani a hibákat. Amit pedig kézhez kaptunk az 2009. (PC-n pedig 2010.) egyik legjobb játéka lett. Az Assassin’s Creed 2 játékmenetben elképesztően sokat fejlődött, sokkal dinamikusabb lett, és szinte csordulásig megtöltötték tartalommal, hogy a játékosnak ne legyen ideje unatkozni. Mehetsz egy csomó mellékküldetésre, megmászhatod az összes itáliai látványosságot, vagy akár kereshetsz nyomokat, amik az „igazsághoz” vezetnek, és még sok mást. És a cselekmény, a történet is ezerszer jobb, mint az elődjében. Már a játék első jelenete is izgalmas, és összességében annyi minden történik, hogy az első epizód egy hihetetlenül hosszan elnyújtott felvezetésnek tűnik hozzá képest. Bizonyos szinten tényleg az volt, de szerintem maguk az írók is rájöhettek, hogy a történet alapvetően érdektelen, átlagos és unalmas volt. Ennek köszönhetően jöhetett ez a fajta „radikális változtatás”, hogy Desmond már a játék elején kiszabadul az Abstergo fogságából, és találkozik más, segítőbb szándékú bajtársakkal. Illetve maga a „nem tudjuk megnyitni a memóriát” dolog is jól lett megoldva ebben, hisz Desmond-ot akarják felkészíteni a harcra a templomosok ellen. Ennek köszönhetően a fő történeti szál és maga Desmond is érdekessé válik. Azonban a második rész sztárja egyértelműen...

...Ezio Auditore da Firenze. Ez az itáliai nemesi családból származó ficsúr hamar megtapasztalja, hogy nem minden fenékig tejfel, amikor a családját kivégzik egy templomos összeesküvés miatt. Ezio-nak meg kell tanulnia az „orvgyilkolás” művészetét, hogy egyrészt túlélje a különféle megpróbáltatásokat, illetve hogy levadássza azokat, akik felelősek a családja haláláért. A játékban éveken át követjük hősünket, aki gondtalan fiatalemberből komoly, profi harcossá válik. Már ebből a kis összefoglalóból is láthatjuk, hogy Ezio miért jobb főszereplő, mint Altaïr. Ezio története sokkal személyesebb, és a játékos is jobban tud azonosulni vele, mint egy már mester szintű asszaszinnal, akivel úgymond „kicsesznek”. Persze egy idő után Ezio sem tudná megtartani a játékos figyelmét, így kapott rengeteg ugyancsak szerethető mellékszereplőt, ami a játékot sokkal élvezetesebbé teszi. Egyszerűen elképesztő, amit véghezvittek az írók, hisz történelmi személyeket tettek magukévá, és úgy szőtték bele őket a történetbe, hogy az nem lett túlságosan bosszantó. Minden tekintetben zseniális lett, és talán ez lett a legjobb pontja a játéknak.

Azonban ez egyben a negatívuma is lehetne. Lehet, hogy csak velem van a probléma, de nekem elegem volt Ezio-ból, mire a játék végére értem. Teljesen jó karakter, láthattam hogyan változik az évek alatt, és ez nagyszerű volt. Köszönöm, ennyi elég is volt. Azonban úgy tűnik, hogy Ezio története túlságosan is jóra sikerült, ami az Ubisoft szerint (akik biztos egyáltalán nem akarták kihasználni azt a tényt, hogy óriási sikert értek el a második résszel) megérdemelt egy folytatást, amit Assassin’s Creed: Brotherhood címmel illettek. Már ekkor nem tetszett nekem valami ezzel a játékkal. Nekem nem tűnt többnek, mint egy „egyszerű” multiplayer kiegészítőnek. Persze Ezio története pont egy olyan ponton állt meg, ahonnan annyi felé el lehetett volna menni, de én elfogadtam volna, ha nem foglalkoznak vele. Hisz ugyanezt Altaïr-rel is megtették, de ugyanakkor tovább is vitték a sztoriját, méghozzá elég mesterien az Assassin’s Creed 2-ben. Meg egyébként is, Ezio egy „tréningpálya” volt, semmi több. Azonban sajnos kapott egy folytatást, ami egyáltalán nem rosszabb, mint a második rész, sőt! Sokak szerint még jobb is lett annál.


Kiegészítő kiegészítő

Szóval a múlt évben megérkezett a Brotherhood, míg PC-n idén jelent meg, és ahogy azt írtam az elején, a játékmenet gyorsabb lett, kapott többjátékos módot, és folytatták a sztorit is. Bár valamennyire tetszett a Brotherhood, mégsem tudok rá úgy tekinteni, mint egy normális folytatásra. Ez tényleg egy multiplayer kiegészítő annak ellenére, hogy egy viszonylag hosszú egyjátékos módja is van. Méghozzá egy unalmas történettel. Félreértés ne essék, a Desmond-os részek hihetetlenül érdekesek, és abban történik a legtöbb változás, de az Ezio-s részek (avagy a játék „játék” része) hihetetlenül unalmas és felesleges(!) is.

Miért is gondolom ezt? Először is ott van a „nem tudjuk megnyitni a memóriát” probléma, amit sajnos nem tudtak rendesen beleszőni a játékba. Az első részben még elment, hisz Altaïr életének egyik leglényegesebb pontja, amihez csak úgy nem lehet hozzáférni. A második részben is teljesen rendben van, mivel Desmond tréningjéhez kell átélnie Ezio életét. Itt azonban semmi olyan nagy trauma sincs, ami miatt ne lehetne belekukkantani abba a memóriába, de ha mégis, akkor meg simán ki lehetett volna hagyni egy csomó dolgot előtte. Ha viszont végig kell már játszani ezt, akkor azt egy érdekes karakterrel szeretném megtenni, és ez egyáltalán nem Ezio. Az előző részben már meguntam, ebben meg semmit nem változott a játék alatt. Ugyanaz a komoly, erőteljes, tekintélyt parancsoló és unalmas karaktere van, mint a második rész végén. Bizonyos szinten Altaïr-hez tudnám hasonlítani, annyira nem érdekelt már. Az sem segített még, hogy aki ellene volt, az mennyire nem volt félelmetes. Persze az Assassin’s Creed 2-ben Rodrigo Borgia sem volt túlságosan nagy fenyegetés, de a történet úgy volt felépítve, hogy annak tűnjön. Rodrigo szövevényes tervének kibogozása élvezetes volt, és vártuk az összecsapást vele. Ezzel szemben Cesare-t egyáltalán nem találtam fenyegetőnek, és egyszerűen nevetséges főgonoszként. A sztori pedig eszméletlenül kevés, és ezt még a gyönyörűen összetákolt Colosseum sem tudja feledtetni velem. Most játszottam végig, de már nem emlékszem, hogy kik voltak a leglényegesebb emberek, akiket meg kellett ölni, vagy meg kellett félemlíteni. Egyszerűen unalmas, amit csak hozzávágtak a multiplayerhez, hogy legalább legyen benne valami. És ez nekem túl kevés...


Reveláció

Az idén jelentették be, hogy jön a következő Assassin’s Creed játék Revelations alcímmel, és én megint morogtam, hogy már megint Ezio, csak most hobó kivitelben. Aztán kiderült, hogy nemcsak vele, de még Altaïr-ral is mászkálhatunk különféle helyszíneken. Azonban talán az egyik leglényegesebb információ az volt, hogy Desmond a saját elméjének rabja lesz, és saját magának kell összeraknia az emlékeket, hogy kiszabaduljon. Remélem, hogy ez azt jelenti, hogy Desmond több szerepet kap a játékban, és az ő cselekményszálával kapcsolatos dolgok is kiderülnek majd, nem csak az Ezio-Altaïr szálról. Emellett még azt is reméltem, hogy kicsit lineárisabb is lesz a játék. Persze, a linearitás már-már szitokszónak tekintendő ilyen játékoknál, de itt a történet előrehaladásának érdekében lenne a dolog. Egyszerűen nem hiszem, hogy egy normális történetet tudnának összehozni Ezio és Altaïr-nak, hogy megengedjék az eddig jól ismert játékmenetet. Azonban egy kis keresgélés után kiderült számomra, hogy ebben Konstantinápoly lesz az „otthonunk”, és abban irányítjuk majd Ezio-t. Nem vagyok bizakodó a játékkal kapcsolatban, nagyon nem értem miért erőltetik Ezio-t, ahelyett, hogy Desmond-ot hagynák végre a reflektorfényben. Inkább a történetre vagyok kíváncsi, mint magára a játékra, ami egyrészt azt jelenti, hogy érdekel még a sorozat, de másrészt meg azt, hogy unom is már, hogy egyszerűen nem képes újat mutatni a második rész óta. Remélem a konzolos generációváltás elhozza majd nekünk a régen várt Assassin’s Creed 3-at...

Hozzászólások

1 | Juraviel.Ihuan.Bedvin 2011.08.30. 16:16
Ez érdekes. Elég sok helyen olvasom, hogy nem kedvelik Ezio karakterét. Pedig én sokkal jobban csípem Altaïrnál. Már az "alap" AC2-nél olyan történetet kanyarítottak, hogy az emberhez nőtt a karakter, sokkal személyesebbé tették a karakterét, akinek a sorsáért lehet aggódni.

Sőt, engem legjobban az ő élettörténete érdekel, szemben akár az egész Desmondos jövővel.

Örülök, hogy egy "al-trilógián" keresztül az egész életét végigkövethetjük.

Az egyik "legszerethetőbb" karaktere a digitális illúziók világának, persze ez magánvélemény. Ez a szerethetőség inkább az első részre igaz, a testvériségre kevésbé.

2 | xeLaR 2011.08.31. 19:50
Én viszont meg még több helyen olvastam azt, hogy mennyire jó Ezio karaktere. Nekem semmi bajom nem lett volna vele, ha csak kizárólag 1 játékra korlátozzák a szerepét. Tetszett az AC2-ben, még jobban is mint Altair, de az bőven elég is volt nekem. Azzal pedig, hogy a Brotherhood-ban mennyire nem volt érdekes, még rontottak is a karakteren. És ahogy elnézem az uccsó mondatod, ez nálad is leesett...

3 | Juraviel.Ihuan.Bedvin 2011.09.01. 16:40
Igen, a "második részében" kevésbé volt karakter és személyiség központú a rész, inkább az első rész sablonjait követték tovább, illetve a Savonarola küldetés után elmondott beszéde vonalán haladtak tovább.

Ennek ellenére nem volt rossz története, egyáltalán nem!

S ha már Ezio élete jelentős szakaszát megismertük, akkor jó lenne tudni a végét, mert az animációs film trailere nagyon hangulatos lett:

http://pckfeliratmuhely.blog.hu/2011/08/12/assassin_s_creed_embers_magyar_feliratos_elozetes_hd_ben

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.