Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

xeLaR blogja

2011 - Évösszegzés

xeLaR | 2011.12.31. 11:02 | kategória: cikk | 1 hozzászólás

Bár az év viszonylag jól kezdődött a számomra, sajnos a zárásra erősen negatívba változott az összkép. Mind magánéletileg, mind gamerként ez volt talán az egyik legrosszabb évem. Sajnos a játékos énemet nem igazán tudtam kielégíteni idén, mivel szinte minden mással kellett foglalkoznom (egyszer dolgoztam, most meg tanulok), illetve többnyire csak olyan játékokkal tudtam játszani, amik a laptopomon is normálisan futnak. Ezért az idei évértékelő kissé rendhagyó lesz, és megpróbálom összegezni az évet a főbb témáim szerint. Szóval, kezdjük el...

Pankrácijó?!
Ebben az évben is sikerült jó pár pankrációs bejegyzést készíteni, és az év elején jobban bele voltam merülve a témába, mint valaha bármikor. Azonban az év végére teljesen kiégtem. Bár még mindig nézek pankrációt (pontosabban a WWE-t), és nagyon érdekel, hogy milyen irányba halad tovább a mostani cselekményszál, de valószínűleg már nem lesz olyan sok bejegyzés ebből. Főleg azért, mert a TNA-féle pankrációs műsort már nem nézem, mivel többre tartom az agysejtjeimet annál, hogy ilyen hülyeség nézésével öljem meg őket. Arra úgy is ott van a WWE idiótább meccsei, promói. Persze azért valószínűleg lesz egy-két alkalom, amikor ráveszem magam, hogy írjak erről a témáról, de csak ha valami igazán érdekes dolog történik. Vagy esetleg a különböző magyar nyelvű tévécsatornák WWE RAW adásainak borzalmas szinkronjáról.

Animék
Hát ez egy nagyon gáz év volt animékből is. Visszanézve a fórumon lévő anime topikot, az nagy szégyen (legalábbis számomra), hogy idén csak egyetlen egy új, lezárt animét néztem meg (Katanagatari), és pont arról nem sikerült írnom egy szót se. Tény, nem épp a legjobb téma a PcDome-os olvasóközönségnek, de legalább lett volna valami animés írás. Nagyon sajnálom, hogy egyre kevesebb animét nézek mostanság, és hogy képtelen vagyok új sorozatokba belekezdeni, ha meg igen, akkor pedig hamar megunom. Pl. az év elején debütált Beelzebub anime elég hamar megmutatta nekem, hogy nem minden vicces mangát érdemes animésíteni.
A jövőben azonban szeretnék több anime bejegyzést írni, illetve több ilyen sorozatot nézni, és már meg is találtam két nagyszerű témát, ami remélhetőleg nem csak a műfaj rajongóit fogja megfogni. Az egyikre remélhetőleg már januárban sor kerül.

Sorozatok
2011-ben nem sok új sorozat fogott meg, de amelyiknek sikerült, annak viszont nagyon. A Trónok harca valami kegyetlen jó volt, méghozzá annyira, hogy rávett a több mint 700 oldalas regény elolvasására. Mondjuk a regény után azért húztam a számat pár jelenetnél, de még így is teljesen korrekt volt. Nagyon várom a második évadot, és remélem addigra a könyvet is el tudom olvasni. A másik új sorozat, amit nézek pedig a Terra Nova, ami valószínűleg nem fog kapni még egy évadot, mivel nagyon gagyi, de mégis volt benne valami, ami miatt nem tudtam abbahagyni. Az Eventhez képest lényegesen komolytalanabb dinós show első pár részének hülyesége lassacskán távozott a műsorból, és egy teljesen OK agykikapcsolós sorozattá vált. Sajnos azonban ezeken kívül nem sok minden történt a sorozatok témában. Belenéztem a Dead Like Me-be, de sajnos Bryan Fuller sorozata nem tudott annyira megfogni, mint a többi alkotásai (Reaper, Pushing Daisies). Még a legújabb Dexter és a legutolsó Chuck évadba sem kezdtem még bele, miközben nagyon szeretem mindkét sorozatot. Még nem igazán tudom, hogy jövőre mennyi sorozatos írás születik majd, de egy Chuck-os biztos lesz majd, úgyhogy azt nyugodtan várhatjátok (már ha akarjátok).

Játékok
Nagyon sajnálom, hogy ebben az évben nem tudtam annyi időt szentelni a számítógépes játékokra, mint ezelőtt, pedig idén is rengeteg jó játék jelent meg. Mivel nagyon keveset voltam otthon, és csak a laptopomon tudtam volna játszani, ez nagyban leszűkítette a kört, hogy milyen játékokkal játszhatok. Viszont örülök, hogy ez az alig kétéves masina képes volt pár idei játékot is elindítani, és viszonylag jó FPS-sel menni. Például a Skyrim vígan elfut rajta, ami valószínűleg sokat fog boldogítani a következő szemeszter kezdetekor. Viszont aminek a legjobban örültem, az a Portal 2 volt, ami egyszerűen letaglózott. Nem hittem volna, hogy az előző részt felül lehet múlni, de bizonyos szinten ez véghezvitte ezt a „lehetetlen” küldetést. Számomra egyértelműen ez az Év Játéka, és bár nálam kimaradtak az igazi nagyágyúk, mégis úgy érzem, hogy azok nem tudnának olyan érzést kiváltani belőlem, mint azt a Portal 2 tette.
Jövőre azért szeretnék pár hiányosságot pótolni, mint például az L.A. Noire-t, vagy az Assassin’s Creed: Revelations-t, de valószínűleg inkább kisebb játékokról fogok írni, illetve remélem, hogy többet tudok majd kalandjátékokkal foglalkozni. Magától a játékipartól pedig várom a következő nagy konzolgeneráció-váltást. Már nagyon érne egy igazi változás, hisz idén a nagyobb nevek lezárták a sztorijukat valamilyen szinten. Kíváncsi leszek, hogy az E3-on történik-e majd valami igazán újszerű, vagy megint a Nintendo Wii U-jától lesz hangos a média. Azonban, amiben teljesen biztos vagyok, hogy jövőre is rengeteg fantasztikus játék kerül majd a boltok polcaira.

Összegzés
Bár ez az év nem sikerült olyan jóra, mint számítottam, de úgy érzem, hogy nem volt teljesen felesleges ezzel a bloggal foglalkoznom. Elvégre már több mint 1 éve csinálom, kommenteket is kapok az írásokra, és (elvileg) már több mint 10000-en látogatták meg az írásaimat. Hogy mennyire jók ezek az irományok, az már teljesen más kérdés, de azért próbálkozom javítani a stílusomon. De most már tényleg abbahagyhatnám ezt az összegzést, és végre rátérhetnék a lényegre:

Sikerekben és boldogságban gazdag új évet kívánok mindenkinek itt a PcDome-on!

Hozzászólások

szbszig
1 | szbszig 2011.12.31. 21:00
Rövid leszek:

Pankrácijó?!
–

Animék
Én meg egyet sem fejeztem be. :S

Sorozatok
Trónok harca FTW!

Játékok
Csak a flash!

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.