Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

xeLaR blogja

Chuck sorozatkritika

xeLaR | 2012.02.19. 22:02 | kategória: sorozat | 0 hozzászólás

Párszor már írtam, hogy a 2007-es televíziós idény nem volt a legjobb az írósztrájk miatt. Nagyszerű, már futó sorozatok lettek ezzel megcsonkítva, és sokaknál ez volt a vég kezdete. Azonban a legrosszabbul egyértelműen az új sorozatok jártak, amiknek abból kellett felépíteni egy hűséges nézőközönséget, amennyi kész forgatókönyvük volt. Nem csoda, hogy sokaknak nem is adták meg az esélyt, hogy bizonyítsanak egy második évaddal. Azonban akadtak sorozatok, amik valahogyan átvészelték ezt az időszakot. A Chuck egyike volt ezeknek.

Pedig ha jól megvizsgáljuk az alapkoncepciót, akkor sokaknak feltűnhet, hogy ez egy nagyon általános, lerágott csont történet. Van egy ember, aki valami képességet kap, és aztán harcol a gonosz ellen, vagy kém lesz, stb. Ennyi az egész. Az sem volt újdonság, hogy a főszereplő egy „nerd”, egy tipikus lúzer, aki szereti a számítógépes játékokat, a Star Wars-t meg az efféléket. Egy hasonló próbálkozás a Jake 2.0 volt, és elég hamar megbukott. Eleinte úgy éreztem, hogy ez vár a Chuck-ra is, mivel nevetségesen komolytalannak tűnt. Azt gondoltam, hogy a Lost és a hasonló komoly sorozatok mellett ez labdába sem fog rúgni nálam. Nagyot tévedtem. Ötévadnyi nevetést, akciót és drámát kaptam, és néha jobban szórakoztatott, mint a „komolyabbak”. Ez persze nem azt jelenti, hogy ez a sorozat istencsászár volt minden tekintetben. A Chuck sok tekintetben nagyon gyermeteg volt, és néha idegesítően ostoba dolgokat húztak meg, de nagyszerű kikapcsolódást nyújtott.

Chuck Bartowski-t, a cím- és főszereplőt egy elég szerencsétlen figuraként ismerjük meg. Az életével többé-kevésbé elégedett, pedig ő maga is tudja, hogy többet is elérhetne. Elvégre okos, a Stanford-on tanult (habár onnan kirúgták), mégis inkább „elfecsérli” az életét játékokkal, filmekkel, illetve egy olyan munkahellyel, ami nem használja ki a tehetségét. A legjobb barátjával, Morgan Grimes-zal élik a „nerd-ök” életét, és eszük ágában sincs kitörni ebből a létből. Ebben próbál segíteni Chuck nővére, Ellie, aki szeretné igazán boldognak látni a kisöccsét. Az mondjuk nem segít Chuck-nak, hogy Ellie barátja, Devon is próbálkozik, aki első látásra egy kigyúrt macsónak néz ki, akinek minden sikerül. Szóval Chuck nem igazán akar változtatni semmin. Azonban az élete gyökeresen megváltozik, mikor az egykori Stanford-i szobatársától, Bryce Larkin-tól kap egy e-mailt. Mikor megnyitja a levelet, egyszerre képek áradata villan fel a monitorán, majd mikor a procedúra befejeződik, Chuck elájul. Bryce ugyanis egy kettősügynök, és ellopott egy szupertitkos adatbázist, amiben az USA hírszerzésének összes titka megtalálható. Mikor Bryce már épp megléphetne a lopott adatbázissal, lelövik, és a végső pillanataiban elküldi a szerzeményét Chuck-nak. Mind az NSA és a CIA kiküld egy-egy ügynököt, hogy szerezze vissza a titkokat, de csak Chuck-ot találják meg, akinek a fejében létezik az információ, és különféle képekre, hangokra, arcokra, és sok másra bevillannak a titkok részletei. A két ügynökségnek nincs más választása, mint megvédeni Chuck-ot, amíg létre nem tudnak hozni egy új adatbázist. Így a lúzer kap két védelmezőt: John Casey-t, az NSA egyik legkeményebb ügynökét, aki lelőtte Bryce Larkin-t; illetve Sarah Walker-t, a CIA egyik kiváló kémjét. Ezzel Chuck-nak az élete a feje tetejére áll, ahogy titkolóznia kell baráti és szerettei előtt az életéről, és közben pedig mindenféle veszélyes küldetésen vesz részt, ahol terroristákat és rivális kémügynökségeket kell megfékeznie. Mindezt persze mókával, kacagással, akcióval és románccal tölti tele a sorozat, ami egy meglepően szórakoztató elegyet alkot.

Mint ahogy azt már írtam, ez a történet semmiképp sem a legeredetibb dolog a világon, de amitől működik, az egyértelműen a karaktereken és az színészek alakításain múlott. Chuck és Morgan barátsága természetesnek tűnt már az elejétől fogva, ami főleg annak köszönhető, hogy a színészek a való életben is jó barátok. Ami például nálam nagyon meglepő volt, az Devon személyisége volt. A magyar szinkronban „Szuper kapitánynak” (angolban Captain Awesome) gúnyolt karaktert az elején nem igazán fogadtam el, mivel az olyan művekben, amiben Chuck-hoz hasonló lúzer karakterek lézengenek, ott a kigyúrt szuperemberek mind gúnyolják, bántják őket valamilyen módon. Bár a készítők eleinte Devon-ból is egy gonosz kémet akartak volna csinálni, a végeredmény azonban sokkal jobb lett. Devon nem a megszokott sztereotípiát követte, és mindig jól viszonyult Chuck-hoz. Ennek köszönhetően pedig hamar megszerettem őt is, és számomra a show egyik legnagyobb figurája lett. Persze azonban nem szabad kihagyni a másik két kémet sem, akiknél jobbat el sem tudnék képzelni. Casey az a tipikus kemény, fegyelmezett figura, aki az évadok során egyre meglágyul, de közben persze nem veszti el a profizmusát. Sarah pedig nem csak egy egyszerű női karakter, aki csak azért van, hogy később összejöjjön Chuck-kal (illetve, hogy a közönség nyálcsorgatva bámulja őt), hanem neki is vannak nagyon bonyolult problémái, amiket valahogyan kezelni kell. Az alakításoknak és a szereplőknek köszönhetően pedig egy olyan hangulat kerekedett ki az évadok során, amilyet kevés más mostani sorozatban látok.

Az első évad viszonylag jó kritikákat kapott, és a heti nézőszám is elég volt ahhoz, hogy meghosszabbítsák a sorozatot. Ennek ellenére én például már alig emlékszem, hogy mi is történt akkor. Ez valószínűleg azért van, mert a sorozat eleje túlságosan is epizodikusra sikerült, nem sikerült összefüggő történetet kreálni neki. A már sokszor emlegetett írósztrájk is rásegített erre, ami miatt csak 13 részből áll ez az évad. És az igazság az, hogy az ebben az évadban látottak nem azt a Chuck hangulatot árasztotta, ami a későbbiekre lett jellemző. Ettől persze még nem rossz ez a 13 epizód, mert jó pár olyan dologba enged betekintést a történet, ami sokkalta árnyaltabbá tette a különféle karakterek motivációját (főleg Bryce-ét), illetve elhinti a románc magvait, ami majd csak jóval később hajtott ki. Szóval, az első évadot egyfajta felvezetésnek lehet tekinteni.

A második évadon sok múlott. Az előző csonka szezon után ennek össze kellett sűrítenie a kimaradt szálakat, és ugyanakkor a folytatásra is fókuszálni kellett. Nehéz feladat, de úgy tűnik, hogy az írósztrájk csak segített a sorozatnak, mert erősebben tért vissza a Chuck. Ezt azért mondom, mert a sztori most már valamennyire egybefüggött, és még meglepően jó is volt. Az előző évadban bemutatott Fulcrum ügynökséget mesterien kötötték össze Chuck családjával, illetve a szerelmi szál is érdekesebbé vált. Az eddig főleg a háttérben látható karakterek (például Jeff, Lester és Big Mike) sokkal nagyobb szerepet kaptak, és szórakoztatóbbak voltak. Még az epizódok gonosz figurái is jobbak lettek, mivel híresebb színészek formálták meg őket (például Michael Clarke Duncan-t már az évad első részében láthatjuk). Emellett még több olyan epizód is volt, ami vagy parodizálta, vagy pedig tisztelettel adózott kultikus, illetve népszerű filmeknek, figuráknak (például James Bond különböző megformálásainak, vagy éppen a Die Hard-nak). Talán az egyetlen, aki megszenvedte ezt az évadot, az Morgan volt, aki egyáltalán nem tűnt viccesnek, sem érdekesnek. A hihetetlenül szórakoztató és nagyszerűen megírt szezon ellenére sötét fellegek jelentek meg a sorozat feje felett. A nézőszám ugyanis kezdett megcsappanni, és a csatorna nem akarta megtartani a Chuck-ot egy következő évre. Azonban egy óriási, nézők által szervezett kampánynak és a Subway-nek köszönhetően, a Chuck folytatódhatott.

Bár vicces volt látni az évad során a szponzor különféle reklámjait, ez mégsem csökkentette a sorozat színvonalát. Bár el kell ismerni, valamennyit csökkent az előző óta, de az annyira zseniális volt, hogy nehezen lehetett volna überelni. Ez főleg két dolognak volt köszönhető. Az egyik, hogy eleinte csak 13 rész lett berendelve a sorozatból, de aztán hattal még megtoldották az évad közepén, ami azt eredményezte, hogy a történet nem lett olyan jól összerakva. A második pedig Daniel Shaw-hoz (Brandon Routh alakításában) köthető, aki feleslegesen szította az indulatokat Sarah és Chuck között. A szerelmi szál sajnos eddigre idegesítővé vált. Kb. mindenki tudta, hogy a címszereplő összejön a szexi szőke kémlánnyal, viszont az meg nem érdekelt senkit, hogy ez hogyan is történik meg. Azt sem találtam jónak, hogy többet szerepeltették Jeff és Lester párosát, mint azt kellett volna. Mondjuk azért volt újdonság ebben az évadban is, köszönhetően annak, hogy Chuck adatbázisa egy jelentős változtatáson esett át a második szezonfináléban. Megint volt rengeteg híres vendégszínész, akik közül Armand Assante-t emelném ki, aki nagyon szórakoztató volt számomra, és a következő évadban is szerepelt. Az utolsó hat részben pedig Shaw is pozitívumok közé került, amit igazán nem részleteznék, hogy miért, mert azt látni kell. Nem volt rossz ez az évad, mert sokkal többet ment előre a történet, mint az előzőben. A karakterfejlődés jobb volt, több titok derült ki, és jól lett kezelve minden. Viszont érezhető volt az is, hogy a Chuck-ban nem volt már sok szufla, és sokan (köztük én is) azt várták, hogy a következő évad egyben az utolsó is lesz.

Nem lett. Bár megint 13 berendelt részről volt szó, végül összesen 24-et kaptunk. Azonban itt sajnos nem működött a „több az jobb” elve. Kezdett nagyon ellaposodni a sorozat, ahogy a legtöbb konfliktusforrást lezárták. Pár új dolgot azért beleraktak, de összességben az nagyon kevés volt ahhoz, hogy a sorozat a régi fényében tündököljön. Persze attól még szórakoztató maradt a szereplők beszólásai, és az akció is viszonylag jó volt, de nem volt már a régi. Ami viszont mindenképpen pozitívum, az Timothy Dalton alakítása volt. Egyszerre volt félelmetes és nevetséges, és az évad során mindig meg tudott nevettetni. Emellett örültem a sok visszatérő karakternek, mert többnyire szórakoztatóak voltak, és vicces sztorikat kreáltak köréjük. A főcsapat dinamikája is egy picit megváltozott, és ez inkább pozitív változás, mint nem. Összességben csak ennyit tudok írni róla. Egy teljesen OK évad volt, ami elég nagy indikátora annak, hogy a Chuck már a végét járta.

Szerencsére a készítők is észrevették ezt, és már előre bejelentették, hogy az ötödik az utolsó, és csak 13 rész lesz. Ennek örültem, mert ez azt jelentette, hogy a sztoriban nem lesz olyan törés, mint az előző két évadban. És nagy dolgokat vártam a végső évadtól. Sajnos hiába. Nem mondom, hogy rossz lett, de a hangulata már nem volt meg. A részeken alig nevettem, és nem is volt túlzottan érdekes. Talán a legrosszabb dolog benne a végső gonoszként felépített Nicholas Quinn (Angus Macfadyen alakításában). Egyszerűen nincs meg benne az, ami az előző évadban Volkoff-ban, és az azelőttiben Shaw-ban is megtalálható. Ez elég nagy hiba, mert az évad során újra láthatjuk Shaw-t, és a közreműködésével az évad egyik legjobb részét kaptam meg. Érdekesség még, hogy a szezon egyik része „Budapesten” játszódik, és próbálnak magyarul beszélni. Az egy dolog, hogy nem magyar statisztákat használtak, de több olyan jelenet is van abban a részben, amikor tökéletes magyarsággal beszéltek. Biztos így viccesebbnek tűnt. Az évad során több kisebb cselekményszál volt, ami vagy elment, vagy teljesen hidegen hagyott, de érezhető volt, hogy próbálják elvarrni a megmaradt szálakat. A kétrészes finálé pedig számomra kicsit felemás lett, de úgy ért véget, ahogy elkezdődött.

Ennyi volt a Chuck. Egy egyszerű, humoros akciósorozat, ami nem vette túlságosan komolyan magát. A benne játszó színészek megtettek mindent, hogy élettel töltsék tele a képernyőt, és hogy megszeressük őket. Ezért a nézők mindent megtettek, hogy a képernyőn tartsák őket, amit évadokon keresztül sikerült teljesíteni. A Chuck egy különleges sorozat volt a számomra. Nem örülök, hogy többé nem láthatom, ahogy újabb és újabb kémszervezeteket döntenek romba, vagy hogy milyen újabb idióta dolgok történnek a Buy More-ban. De örültem, hogy nézhettem. Köszönöm Chuck.

Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.