Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

xeLaR blogja

Kisebb Kalandok

xeLaR | 2012.06.08. 14:31 | kategória: kalandjáték | 2 hozzászólás

Az utóbbi pár hónapban volt szerencsém pár kisebb-nagyobb kalandjátékhoz, amik valamilyen szempontból felkeltették az érdeklődésemet. Talán az egyetlen közös vonásuk az, hogy a hagyományos kalandjáték stílustól valamilyen szinten eltérnek, és egy újfajta játékélményt produkálnak. Nem mondhatnám, hogy mindegyikükkel meg lennék elégedve, de egyáltalán nem bántam meg, hogy kipróbáltam őket.


Big Brain Wolf
Még anno 2010 végén említettem meg ezt a játékot az Év Játéka bejegyzésemben, de sokáig nem sikerült kipróbálnom. A játék koncepciója elég bizarr, amiben az Ordas Farkasné drága kicsi fiával játszunk, aki nem éppen a többi mesebeli lény legrosszabb rémálma. Egyrészt mert a főszereplőnk vegetáriánus, másrészt meg amúgy sem az a fajta karakter, aki bántana másokat. Így nem is akarja folytatni a terrorizáló bizniszt, inkább egy dzsinn szeretne lenni. Persze ez nem igazán tetszik az anyjának és a többi farkasnak, de nem igazán tudnak mit tenni. A játék konfliktusát az adja, hogy „szegény” anyafarkast megvádolják egy szörnyű bűntettel, és csak mi tudunk segíteni rajta, méghozzá a dzsinn-tanulmányainkkal, ami végül is csak annyit jelent, hogy különféle rejtvényeket és feladványokat kell megoldani. Tehát ez bizonyos szinten egy kisköltségvetésű Professor Layton játék.

Ez a nem szokványos alaphelyzetével fogott meg. Ez a játék is arra ment rá, hogy a klasszikus mesefigurákat, mint például a három kismalac, Pinokkió, vagy Piroska, kiparodizálja vagy egy új csavart vigyen beléjük. Így a kismalacok ingatlanban utazó üzletemberek, Pinokkió egy ügyvéd, míg Piroska ennek a mesebeli világnak a vezetője. Ez még az elején mulatságos, de a játéknak ezen kívül nincs igazán sok poénja. A farkasunk néha ellő egy pár okos beszólást, de nem mondanám, hogy ez egy vicces játék lenne. A történettől sem kell sokat várni, mivel faék egyszerű, és hamar rá lehet jönni, hogy ki akarja farkasanyut lecsukni. A játékmenet sem annyira szórakoztató. Aki már játszott ilyen puzzle-játékokkal, azoknak szerintem nem lesznek ismeretlenek a feladványok, és azok közül is főleg az unalmasabbak kerültek ebbe bele. Előrehaladni csak úgy lehet, ha a lehető legtöbb karakterrel beszélsz, és megoldod a rejtvényeiket. Mindehhez egy olyan látványvilág járul, ami leginkább középszerű Flash-játékokra jellemző, szóval nem túlságosan érdekes. Szóval ez nem egy kimondottan érdekes kalandjáték, akár még rossznak is lehetne mondani, ha nem lennének benne minijátékok, amik főleg a kisebb gyerekek képességeit akarja fejleszteni. Összességben ez nem egy nagy durranás, de ha van egy kis fölös időd, amit az agytekervények edzésével szeretnéd eltölteni, akkor akár ezt is kipróbálhatod.


Ghost Trick: Phantom Detective
A Nintendo DS-en sok remek kalandjátékkal találkoztam, és ez is közéjük tartozik, ami nem is meglepő, ha azt is belevesszük, hogy az Ace Attorney sorozat alkotója készítette ezt. A Ghost Trick-ben egy Sissel nevű figurával vagyunk, akinek egy éjszaka során kell megmenteni embereket a halál markából. Csak egy problémája van. Már ő is halott! Azonban míg ez megakadályoz másokat, hogy bármit is tegyenek az élőkért, addig Sissel-nek speciális képességei vannak, amivel a korai elhalálozásukat elhalaszthatja. Egyik képessége, hogy vissza tud utazni múltba, méghozzá négy perccel az aktuális személy halála előtti időpontra. Másik képessége pedig, hogy bizonyos tárgyakat manipulálni tud, ami segít megmenteni a szereplőket a biztos haláltól.

Csakúgy, mint az Ace Attorney sorozat, ez is egy visual novel típusú kalandjáték, amiben elég lineáris a történet, és a dialógusokba sincs igazán beleszólásunk. Ez azonban annyira nem baj a Ghost Trick-nél, mivel a játék „játék” része, a „feladványok” nagyszerűre sikeredtek. Ez nem egy kimondottan nehéz játék, viszont sok helyen figyelni kell az időzítésre, hogy sikerüljön az aktuális lélek megmentése. Az ilyen „időzítős” részek miatt az animációnak tökéletesnek kellett lenni, és ezt is kapjuk a játékban. A nagyszerű animáció sokat dobott még a karaktereken is, és van olyan, akinek még a személyiségét is meghatározta. Viszont a legfontosabb dolog a szereplőknél, hogy mindenkit megszerettem benne, és ez elég ritka eset nálam. Még a játék „főgonosza” is meglepően szimpatikus, és meg lehet érteni a motivációit. A zenéről pedig nem is érdemes beszélni, mivel ez is olyan nagyszerűre sikeredett, mint a játék többi része. Nagyon szórakoztató volt a Ghost Trick, alig tudtam letenni. Akinek van DS-e, és szereti a kalandjátékokat, akkor azonnal szerezze be.


Dear Esther
A kipróbált játékok közül számomra ez volt a legérdekesebb, mert ez teljesen elrugaszkodott a zsáner megszokott játékmenetétől. Ez a díjnyertes Half-Life 2 mod új életre kelt a felújított grafikának köszönhetően, ami nagyban növelte a játék hangulatát. A játék sztorija elég zavaros. A karakterünk, aki egy szigeten ébred fel, narrálja végig a történetet, de azt is elég érthetetlen módon. Egyszer a címben szereplő Esther-hez címez „leveleket”, máskor meg olyan emberekről beszél, akikről a játékos nem tud semmit. Ahhoz, hogy többet megtudjunk az egész sztoriról, muszáj bejárni a sziget zegét-zugát, mivel a fontosabb monológok bizonyos helyszínekhez van kötve. És ennyi is lenne a játékmenet. Nincsenek ebben ellenfelek, vadállatok, amik az utunkat állná, de ugyanakkor teljes szabadságunk sincs a sziget felderítésében. Egyszerűen csak „végigsétálunk” a történeten, ami, valljuk be, egy egészen egyedi játékmenetet eredményez.

Azonban azt sem érdemes elfelejteni, hogy mitől játék egy játék. Ez inkább tűnik egy interaktív novellának, mint egy rendes kalandjátéknak, ami egyáltalán nem rossz, de rendkívül leszűkíti azoknak a számát, akik élveznék ezt a fajta játékot. A történetvezetés is elég zavaros az elején, ami ugyancsak nem segít a játék pozitív megítélésében. Azonban nem szabad csak ezek alapján ítélkezni, mert ez nem egy átlagos játék. Csakúgy, mint jó pár művészfilm, ez is egy bizonyos hangulatot próbál teremteni. A sziget egyrészt gyönyörű, de ugyanakkor sivárnak is tűnik, és a zene is ezt próbálja hangsúlyozni. A monoton narráció, a sztori szürkesége, a csodaszép táj és a sejtelmes zene egy olyan hangulatot eredményez, ami magával ragad. Azonban sajnos csak egy kis időre, mivel a játékon kb. 2-3 óra alatt simán végig lehet sétálni, ami számomra nem pozitívum. Az a játék szerencséje, hogy a történet kissé más minden egyes újrajátszásnál, mint például a kezdő monológ más, vagy a fontosabb sztori részleteket más helyen kapjuk meg. Ettől függetlenül nem éreztem azt, hogy a Dear Esther egy óriási előrelépés lett volna. Habár én nagyra értékelem, ha egy játéknak intelligens sztorija van, és a játékosokat is úgy kezeli, de ez inkább egy olyan művészfilmre hasonlított a számomra, ami túl komolyan akarta venni magát. Az sem segít neki, hogy egy játék formában jelent meg, amivel egy ember természetesen játszani szeretne, és nem csak az előre gombot nyomni. Nem rossz a Dear Esther, de nem való mindenkinek.


Botanicula
Az Amanita Design a Machinarium-mal megmutatta számomra, hogy mire is képes (habár már előtte is nagyszerű játékokat készített), és az új kalandjátékukban sem kellett csalódnom. A Botanicula nem is lehetne másabb, mint a Machinarium. Míg az előző játékukban egy sivár, technológiára épülő világban kellett kalandozni, addig ebben az élettel teli természetben kell játszani. A sztori szerint öt erdei élőlénnyel kell elültetni egy magot a földbe, ami később majd új élőhelyet jelenthet a többi élőlény számára. Azonban útjukat állja egy különös, sötét, pókszerű lény, ami kiszipolyozza az életet mindenből, amihez hozzáér. Hogy véghezvigyék a küldetésüket, ennek az ötfős kis csapatnak ki kell segíteniük az élőhelyük többi lakóját, és le kell győzniük ezt a veszedelmes lényt. Természetesen ennek az öt élőlénynek különböző képességeik vannak, amik segítenek a továbbjutásban.

Szerintem nem is kell mondanom, hogy a játék látványvilága gyönyörű. Egyszerűen még mindig nem hiszem el, hogy Flash-ben készült az egész. A színek kavalkádja egyszerűen lenyűgöző, és a karaktermodellek pedig nagyon aranyosak. A zene szintén zseniális, amiből árad az életszeretet, és nem lehet nem mosolyogni rajta. Ezzel egy olyan „aranyos” hangulatot teremt a játék, amit lehetetlen nem megszeretni. Érezhető, hogy a fejlesztők inkább a kisebbeket próbálták megfogni ezzel a hangulattal, így a játékot is eszerint építették fel. A Botanicula-ban nincsenek olyan nehéz, bonyolult feladványok, mint a Machinarium-ban voltak, inkább amolyan felderítős, azaz „kattints-mindenre-amire-lehet” típusú feladatok vannak. Ez sokaknak lehet, hogy negatívumként hat, hiszen a tapasztalt kalandjátékosoknak ez nem jelent kihívást. Viszont ezek a feladványok olyan ügyesen lettek beleszőve a játékba, hogy alig lehet észrevenni, hogy most egy klasszikus puzzle-t old meg a játékos. Nekem nagyon tetszett ez a megoldás, és az is, hogy a fejlesztők egy ilyen minden szempontból pozitív és okos játékot raktak össze a kisebb játékosoknak. Csak így tovább Amanita.

Hozzászólások

1 | sipec 2012.06.09. 19:03
a botaniculat en is megvettem a GOG-rol es kitoltam, nagyon jopofa, megerte mevenni :) a machinariumot is megkaptam a rendelessel, viszont annak meg nem mentem neki. akkor az is ilyen jo?
xeLaR
2 | xeLaR 2012.06.09. 20:56
Sztem még jobb is, mint a Botanicula. A hangulat ott is zseniális, csak a kihívás nagyobb. Nyugodtan próbáld ki :)

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.