Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

xeLaR blogja

Dr. House sorozatkritika

xeLaR | 2012.07.24. 09:55 | kategória: sorozat | 0 hozzászólás

Ez is véget ért. Nem gondoltam volna, hogy ez a karakterközpontú orvosi drámasorozat idáig fogja húzni, de valahogy mégis megtette. Hiszen, ha belegondolunk az alapötletbe, akkor azt gondolhatnánk, hogy nincs benne ennyi anyag. Van egy erősen antiszociális, némely esetekben pedig egyenesen szociopata orvos, akinek a kezelési praktikái sokszor a páciens életét veszélyeztetik, mivel őt nem érdekli a beteg, csak az elé kerülő orvosi „rejtvény”. Közben persze irányítania kell a csapatát, konfliktust kell kezelni (vagy generálni) a főnökével, illetve legjobb barátjának az életét is meg kell nehezítenie. Ennyi.

Azonban az igazság az, hogy a House sosem volt egy orvosi dráma, legalábbis nem olyan értelemben, mint amilyen például egy Vészhelyzet volt. A House mindig is a karakterekről szólt, az aktuális orvosi rejtély pedig legtöbbször a háttérbe szorult. Emiatt történhetett meg az, hogy ez a sorozat nyolc évadot kibírt. Hiszen a karakterekkel annyi minden történhet, annyi témát kivesézhetnek, és annyi szívatást eszelhetnek ki, amennyit csak az írók akarnak. Viszont, hogy ez működjön, ahhoz jól megírt karakterek, és relatíve jó színészek kellettek. Ha pedig az másképp alakult volna, akkor egy teljesen más House-t kaptunk volna. Azonban mielőtt jobban belemennék a karakterek és alakításokba, először visszatekintenék hogyan is változott a House, és hogy mik voltak a főbb momentumok a sorozat történetében.


Az évadok
Nincs igazán értelme beszélni a House évadjait átfogó történetről, mivel igazán lényeges változások alig történnek, vagy pedig hamar visszaáll az eredeti felállásba. A sorozat részei végig egy bizonyos struktúrát követtek, ami elég hamar kiszámíthatóvá tette a cselekményt. Jön egy beteg érdekes tünetekkel, House és a csapata próbálják kitalálni, hogy mi a baj, és közben a hibás diagnózisaikkal majdnem megölik a pácienst, de végén valahogy House mindig rájön, hogy mi a „megfejtés”. Persze a részek alatt van jó sok poén és vita House és kollégái között, amik jól elszórakoztatják a nézőt. Vannak epizódok, amik eltérnek ettől a formulától, és nincs is velük baj, azonban az írók nagyrészt tartották magukat az eredeti struktúrához. Szóval, ha a történetet nem lehet normálisan összefoglalni, akkor hogy is lehet erről írni?

Mint azt már az elején említettem, ez egy karakterközpontú sorozat, amiben inkább a szereplők motivációin és jellemükön van a hangsúly. Ennek értelmében pedig lehetséges úgy összegezni a sorozatot, hogy melyik évadban kiken volt nagyobb hangsúly. Ezen kívül a sorozatot még két négyévados részre is lehet bontani, mivel sokak szerint a negyedik évad után a House minősége már nem volt az igazi, illetve onnantól kezdett lényegesen csökkenni a nézettség.

Az első évad természetesen House karakteréről szól, mivel a nézőnek meg kell ismernie ezt a nem szokványos orvost. Az évad során nem csak a viselkedését és gondolkodását ismerhetjük meg, hanem az előtörténetét is, hogy miért is lett ilyen. Láthatjuk, hogyan lázad a „hatalom” ellen egy olyan történetszálban, ami egyértelműen a sorozat legrosszabbja, de ezen kívül az is kiderül az évad végén, hogy neki sincs kőből a szíve. Persze közben a mellékszereplők is bemutatásra kerülnek, de még csak alap, felszínes információkat tudunk meg róluk. Ők a második évadban kapnak „főszerepet”, mivel House karakterét kellően bemutatták az előzőben. Jobban elmélyednek az előtörténetükben, és olyan cselekményszálakat kapnak, amik rájuk helyezik a hangsúlyt. Példának okáért van egy kétrészes epizód, amiben Foreman elkap egy halálos betegséget, és a néző pedig jogosan izgulhat érte, mivel a második évad sokkalta sötétebb, komolyabb volt, mint az előző. Tudomásom szerint a második évadban több pácienst vesztettek el House-ék, mint bármelyik másikban, ez pedig nálam egy nagy pozitívumot jelentett a sorozatnak, mivel egyrészt hihetőbb lett az egész koncepció, hisz House sem tud mindenkit megmenteni, másrészt pedig több drámai jelenetet kaptunk, amiket szerintem jól valósított meg a sorozat. Azonban két évad alatt a House alapkoncepciója és formulája sajnos kiszámíthatóvá kezdett válni, de szerencsére ezen a második évadzáró valamennyire változtatott. Ugyanis még a harmadik évad elején úgy tűnt mindenki számára, hogy House meggyógyult, még a fájós lába is, ám hamar visszatért a fájdalom, így igazi nagy változás sajnos nem történt. Ennek ellenére a harmadik évadot tekintem a sorozat egyik legjobbjának, ami főleg amiatt van, mert bizonyos szinten lezárják magát a történetet. A legtöbb szereplőt már úgyis ismerjük, és tudjuk, hogy mik a motivációik, azaz többet már nehezen lehet belőlük kihozni. A legérdekesebb, hogy a készítők is rájöttek erre, és direkt egy olyan irányba mentek el, ami jobb történetekkel kecsegtetett. Ezen kívül a harmadik évadban volt az egyik legjobb mellékszál, amiben House egy rendőrrel packázik ki, és emberére akad benne. Egy szórakoztató sztori volt, amiben tényleg lehetett izgulni House-ért. Azonban térjünk is át végre a negyedik évadra, ami szerintem jó irányba indult el, de aztán valahogy úgy végződött, hogy lehetett érezni, hogy ez a vég kezdete. House-nak ekkor nem volt csapata, és találnia kellett pár új orvost a megüresedett helyekre. Tette mindezt egyfajta reality show keretében, ami természetesen szórakoztatóvá tette az egész kiválasztási procedúrát. Pedig igazából nem változott semmit a formula, csak új karakterek jöttek, akikről még nem tudtunk semmit. A jelöltek között pedig tényleg voltak olyanok, akiket mintha egy reality showból szalajtottak volna (pl. Amber). Szóval ez egy nagyon szórakoztató évadnak ígérkezett, de sajnos az évad utolsó harmada nagyon lerontotta az összképet. Ugyanis ekkor volt a már általam sokszor emlegetett írósztrájk, így az évad megrövidült, illetve olyan sztorit raktak össze, ami semennyire sem érdekelt engem. Az évadzáró is nagyon kiábrándító volt, bármennyire is szívszorítóra próbálták megcsinálni. A nézők pedig ekkor kezdték szépen lassan elhagyni ezt a sorozatot.

Az ötödik évad nálam a feledés homályába veszett, pedig egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy olyan rossz lett volna. Az új orvosok nagyon szimpatikusnak tűntek, köztük pedig nagy kedvencem lett Kutner, aki a negyedik évad elején elég bénának tűnt, de az ötödik évadra nagyon is megkomolyodott, és az egyik legjobb orvos karakter lehetett volna belőle, ha a színész maradt volna a sorozatnál. Helyette azonban a Fehér Házban folytatta a karrierjét, és Kutner-t kiírták a sorozatból. Legmeglepőbb viszont az, hogy milyen módon írták ki. Egyszerűen sokkoló volt látni, hogy ezt húzták meg a készítők, és még működött is. Nem véletlen, hogy nem emlékszem erre az évadra, mert szerintem az elmém azonnal el akarta nyomni a benne történteket. Az ötödik évad ugyanis nagyon sötétre sikeredett, amelyben jobban elmélyedünk, hogy miképp működik House, és komolyabban veszik a Vicodin-függőségét. Az évad vége megint jókora váltást ígért, ami csak részben működött a hatodik évadban. Bár elvileg a nagy átfogó probléma az lenne, hogy vajon House tiszta tud-e maradni, de az igazság az, hogy a hatodik évad inkább a szereplők egymás közti kapcsolatáról szól. Chase és Cameron, Foreman és Hadley (Tizenhármas), Taub és felesége, és House és Cuddy mind kapnak külön kis sztorit maguknak. Más dolog nem is nagyon történt, ami valószínűleg közrejátszhatott, hogy egyre csak esett a színvonal. Azért a hatodik évadzáró nagyon szívszorítóra sikerült, méghozzá olyannyira, hogy nálam ez biztosan benne van Top 3-ban. A hetedik évad többnyire a régóta várt Cuddy és House párosításról szólt, illetve egy új orvosról, aki az etikus és morális nézetei miatt kerül sokszor House kereszttüzébe. Azt is lehetne mondani, hogy ez az évad a szerelmi szálakat „boncolja szét”, mivel jobban belemerülnek olyan elemekbe, amik okokként merülhetnek fel szakítások és válásoknál. Nem is csoda, hogy az évad végére House és Cuddy különválnak. Ekkor már nagyon érezhető volt számomra, hogy nincs már a House-ban annyi szufla, hogy sokáig lehessen ezt még húzni. Se az orvosi esetek, se pedig a karakterek interakciói sem voltak már olyan jók, mint évadokkal ezelőtt. Sokan azt várták, hogy a hetedik lesz az utolsó, de még úgy gondolták a készítők, hogy egy még kellett. Azonban a nyolcadik évad sem hozott megváltást. Jött két új orvos, akik szerintem egész jól kiegészítették a társaságot, de semmi újat nem mutattak. A megváltozott kórházi vezetés (Foreman-nel az élen) sem jelentett újdonságot, csak újból megmutatta House lázongását az ilyesmi ellen. Az egész évad nem ment semerre egészen az utolsó pár részig, ami pedig egyértelműen House és Wilson-ról szól. Az évad és a sorozat egyik legjobb jelenete pont ebben a cselekményszálban van benne, ami egyben vicces és megható. Ez már sajnos nem mondható el a sorozat lezárásáról, ami olyanra sikerült, mint az utolsó évad: átlagosra. Nem örültem, hogy így ért véget, de legalább végleg abbahagyták, még mielőtt tényleg kifutottak volna az ötletekből.

Az orvosi esetekről nem írtam sokat, mivel összességben úgy érzem, hogy nem ezekről szólt a House, de mindenképpen meg kell említeni őket, mert nem voltak szokványosak. A sorozat első felében nagy hangsúly volt ezekre fektetve, jóval érdekesebbek, bizarrak voltak, mint a későbbi évadokban. Viszont a második felében lévők sokkal karakterfüggő esetek voltak, amik valamilyen szinten kihatottak az orvosokra, ami nem annyira rossz. Azonban a végére teljesen érdektelenekké váltak ezek az esetek, ami pedig hozzájárult ahhoz, hogy a House végleg kimúljon.


A karakterek
Ahogy már az írásom elején említettem, a sorozat fő hangsúlya szerintem a karaktereken volt, és korántsem lett volna olyan élvezetes a House, ha nem ilyen szerepeket írnak, és nem ezek a színészek lettek volna. Kezdjük először a mellékszereplőkkel. House diagnosztikai csapatában lévő orvosok eltértek valamelyest a zsáner sablonjaitól. Mindegyiküknek megvolt a saját kis értékrendje, és sokszor összeütközésbe kerültek egymással az aktuális páciens egy tulajdonságától. Ez hihetőbbé tette a sorozatot, hisz annak ellenére, hogy orvosok, akiknek kötelessége segíteni a betegeken, nem biztos, hogy jó érzéssel teszik ezt. A nyolc évad alatt pedig megismerhettünk jó pár „orvosfajtát”, és nem sok olyan volt, akiket nem szerettem volna valamilyen szinten. A színészeik viszonylag jó munkát végeztek, habár az első hármasnak kellett egy kis idő, hogy jobban beleéljék magukat a szerepbe. Mint a kórház vezetője, Cuddy egy érdekes szereplő volt, mivel többször is megmutatta az évadok során, hogy nem a legjobb orvos, de tudja kezelni House marhaságait. Pedig House elég sok komoly „csínyt” elkövetett, ami miatt már rég ki kellett volna rúgni, és ez Cuddy-nak az érdeme, hogy mégsem tette meg. Egy erős női karakter volt, akit szórakoztató volt nézni. Wilson-nal a kezdetek óta nem volt semmi problémám. A színészt, Robert Sean Leonard-ot már a Holt Költők Társaságában is jónak találtam, ebben pedig ugyancsak nagyszerű volt. Érezhető rajta, hogy bizonyos szinten irritálja House, de csak ő az egyetlen, aki nyugodtan átverheti, viccelődhet a barátjával. A jelleme is érdekes, mert egyfajta kritikája az együttérző, rendes, jólelkű orvosnak. Wilson korántsem olyan morális, etikus karakter, mint azt hinnénk, de mindenféleképp a sorozat egyik jobb alakja, aki kiegészíti House jellemét.

És akkor rá is térnék a főszereplőre. Mint már azt írtam az elején, Dr. Gregory House nem az a szokványos orvos. Mindenkihez van egy-két ironikus, gúnyos megjegyzése, és a szarkazmust nagy szeretettel használja. Szereti átverni az embereket, főleg ha az valamilyen kibúvót jelent valami felelősség alól. Nem egy kellemes figura, de mégis oda voltak érte az emberek nyolc évadon keresztül. Miért van ez? Hisz például a Vészhelyzetben Romano doki egy hasonló jellemű karakter volt, akit a nézők (köztük én is) szerették utálni. Egy szemét karakter volt, aki mindig talált valakit, akit inzultálhat. A nagy különbség a két karakter között az, hogy House a sorozat főszereplője lenne, akit a nézőnek szeretnie kéne, nem pedig utálnia, különben a show megbukott volna. A karakter negatív tulajdonságait úgy kellett a nézők felé átadni, hogy az inkább szórakoztassa őket, minthogy felháborítsa. Ezért is volt jó választás Hugh Laurie, aki szinte egész életében komikus szerepeket játszott, mivel így ezt a komoly, megsavanyodott karaktert humorral töltötte fel. Az egy dolog, hogy House jelleme Sherlock Holmes-éra hajazott, de ezt a különcséget szórakoztatóan kellett bemutatni, hogy ne legyen olyan idegesítő a néző számára. Ez az, ami a sorozatot naggyá tette. Ha nem Laurie lett volna House, akkor nem is biztos, hogy ennyi évadot ért volna el a show. A karakter már megvolt, és az első osztályú volt, de ha nem lett volna egy olyan színész, aki képes lett volna úgy eljátszani ezt a negatív figurát, hogy a néző szimpátiát érezzen iránta, akkor megbukott volna a koncepció. Mert ne mondja nekem senki, hogy nem House miatt szerette meg a sorozatot. Szerencsére Laurie nagyszerű választásnak bizonyult, akinek köszönhetően nyolc évadon keresztül követhettük végig ennek a tragikus karakternek a sorsát.


Végszó
De kellett nyolc évad ehhez? Nem lett volna jobb hamarabb befejezni? Én jobban örültem volna, ha hamarabb fejezik be, de az igazság az, hogy még tovább is nézném. A karakterek és az interakcióik annyira tetszenek nekem, hogy a minőségromlás ellenére is a TV előtt ültem volna minden egyes résznél. A House egy eredeti orvosi dráma volt, ami hiányozni fog. De ha nem is így ítéli meg majd az utókor ezt a sorozatot, legalább egy világsztárt csinált Hugh Laurie-ból, és ezt teljesen megérdemli. Szóval, végezetül csak annyit írnék, hogy ne feledje senki, hogy „mindenki hazudik”.

Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.