Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

xeLaR blogja

Kis Játékok 1. - Shatter, Quantum Conundrum, Trine 2

xeLaR | 2012.09.09. 09:56 | kategória: játék | 0 hozzászólás

A múlt hónap sajnos korántsem volt annyira jó, mint azt vártam, és sajnos nem találtam olyan témát, amiről tudtam volna írni. Pontosabban egy volt, de annak még picit érlelődnie kell. Persze nem voltam azért tétlen, bepótoltam pár sorozatot, játszottam pár régebbi játékkal, és közben próbáltam élvezni a nyár utolsó napjait. Aztán eljött a szeptember, és számomra is az idő, hogy megtörjem a csendet, és írjak végre valamit. Ugyanis ezt a bejegyzést nem teljesen így terveztem el, több játékot szerettem volna egy írásba belesulykolni, de ez most így alakult. Talán még jobb is így, hogy több részletben véleményezem őket. Szóval mi is ez?

Ebben a többrészes bejegyzésben olyan játékokról fogok írni, amikre rá lehet ragasztani az "indie" jelzőt. Ez persze nem mindig lesz igaz, hisz például a mostani bejegyzésben is lesz egy játék, amit egy nagynevű kiadó támogatott, de ide veszem, mivel egyáltalán nem azt a stílust képviseli, mint a mostani játékok nagy része. Ezek a "kis játékok" elég érdekesen módokon befolyásolják a játékipart, mivel relatíve potom pénzekért kaphatóak, többségük minőségben is a toppon vannak, és olyan játékstílusokat élesztenek fel, amiket elavultnak hittünk. Kezdeném is akkor egy régebbi darabbal.


Shatter
Ez a játék már be lett mutatva a blogon belül már több mint egy éve, és nagyon megtetszett nekem a játék, mivel nagyon emlékeztetett az Arkanoidra, a gyermekkorom egyik legjobb játékára. Sajnos csak egy pár hónappal ezelőtt sikerült több időt tölteni a játékkal, de akkor nagyon rákattantam. Meglepő volt, hogy az újdonságokkal teletöltött játékmenet mellett olyan játékmódokat is beleraktak, mint például a sztori mód, ami inkább csak arra hivatott, hogy belerázza a játékosokat a Shatter rejtelmeibe. Utána pedig jöhet az online ranglista meghódítása, vagy a versengés a haverokkal.

Bár lehetne Arkanoid-klónnak nevezni, azonban pár kritikus játékmenetbeli különbség miatt a Shatter sokkal bonyolultabb játék annál. Itt nem csak annyit kell csinálni, hogy úgy visszapattintani a golyót, hogy eltaláljon egy színes négyzetet, vagy háromszöget, hanem van aktív lehetősége a játékosnak, hogy jobban befolyásolja a golyó menetét. Ugyanis a játék egyfajta "fújó-szívó" mechanikát alkalmaz, amivel kisebb irányváltásokra késztethetjük röptében a golyót, az eltalált tárgyakból lehulló pontokat, vagy éppen egy kósza, a pályáról leesni készülő négyzeteket. Kicsit fura is elsőnek az irányítás, mivel itt nem lehet sokra menni az Arkanoidból eltanult "ha ilyen szögből ütöm el a golyót, akkor erre fog menni" metódussal. Emellett még vannak más újdonságok is, amik még jobban színesítik a játékmenetet. Az egyik egy feltölthető csík, ami minél több pont elérésével megy feljebb, és amit fel lehet használni pajzsként a pályán kószáló tárgyak ellen, vagy maximális töltöttség esetén egy elég hatásos speciális támadást lehet vele végrehajtani, ami rendesen letarol mindent. Másik újdonság pedig, hogy egyszerre több golyót is felhasználhatunk egy pályán, ami bár nem tűnhet nagy dolognak, ám a játék pont erre ösztönöz, ugyanis így több pontot lehet szerezni. Többfajta játékmóddal is bővelkedik a játék, mint például az Endless, ami nevéhez hűen addig tart, ameddig el nem veszted az összes életed, vagy például a Boss Rush, amiben a sztoriban lévő bossokat kell legyőzni egymás után.

Ha ez még nem lett volna elég, a Shatter vizuálisan is tetszetős, a zenéje is nagyszerű. Tehát csak azt tudom mondani, hogy ez a játék mindenképpen megéri a pénzét. Egyetlen problémája csak annyi, hogy pont egy olyan zsánert képvisel, ami túl elavult. Ez például egy nagyszerű játék lett volna anno a játéktermekben jó pár évvel ezelőtt, de most sajnos már csak egy különös kuriózum. Egy bizonyos ideig nagyon szórakoztató, nagyszerű időtöltés, de semmi több. Persze a Shatter még így is egy kiemelkedő teljesítmény.


Quantum Conundrum
Nehezen lehet erre a játékra úgy tekinteni, mint egy "kis játékra", hiszen egy nagynevű kiadó áll mögötte, a benne lévő prominens szerepet játszó színész is ismertebb geek körökben, illetve az sem segíti, hogy a Portal egyik kiagyalójától jött. Én azért belebiggyesztem ebbe az írásba, mivel mind a játékmenete, mind a stílusát tekintve a "kicsikhez" szeretne tartozni. Persze főleg Portal szeretne lenni, és ez korántsem olyan jó dolog. A Portal anno nagyon egyedinek számított a vicces sztorijával és érdekes játékmenetével, de azóta eltelt pár év, még egy folytatás is kijött, ami helyesen nem imitálni akarta a nagy elődöt, hanem rá akart építeni. A Quantum Conundrum viszont alapjaiban véve a Portalt majmolja, ami nagy kár, mivel nálam ez kicsit lerontotta az összképet.

Egy 12 éves kisgyereket testesítünk meg a játékban, aki meglátogatja nagybátyját, Fritz Quadwrangle professzort. Azonban megérkezésünkkor a professzor épp egy kísérletet végzett, aminek köszönhetően a házban teljesen elment az áram, és a professzor egy másik dimenzióban csapdába esett. Csak mi tudjuk megmenteni egy IDS szerkezet segítségével, amivel meg tudjuk változtatni egy helység dimenzióját, és amivel újra működésre bírhatjuk a ház generátorait. A játék során pedig a professzor mond mindenféle marhaságot nekünk, néhol segítőkész, néhol viszont gúnyos megjegyzéseket tesz. Itt például észrevehetünk egy párhuzamot a Portallal, csak annyi a különbség, hogy ebben a megjegyzések korántsem olyan viccesek. Tény, hogy a professzor teljesen más karakter, mint GLaDOS, de az ebben hallható poénok többsége szerintem erőltetettre sikerült. Bizonyos szinten sajnos ez igaz az egész játék dizájnjára, és picit túl komolytalanra vették a figurát, hogy egyfajta Portalos hangulatot teremtsenek. Sajnos én csak a komolytalanságot láttam meg benne.

Mondjuk azért nehezen lehet komolyan venni bármit is egy olyan játékban, ahol össze-vissza ugrálunk egy dimenzióból a másikba. Azonban a komolytalansága ellenére a játékmenet nyújt némi kihívást az agytekervényeinknek. Már a négy különböző dimenzió használata sem olyan könnyű, de ez még megspékelve a pályákon található akadályokkal és veszélyekkel tényleg nem egyszerű feladványokat eredményez. Szerencsére a legtöbbször csak két vagy három dimenzióval lesz dolgunk egy szobában, így nem kell aggódni, hogy túlontúl komplikált lesz az egész. Kevésbé szerencsés, hogy rengeteg ugrálós feladvány van, ami kicsit megkönnyíti az agytekervényeket, de idegesítheti azokat, akik nehezen tudnak pontosan ugrani. A látványhoz számomra teljesen rendben van, bár kicsit kiábrándító volt egy idő után ugyanazokat a portrékat látni, amit pár szobával ezelőtt is láttam.

Szóval a Quantum Conundrum nem lett egy mestermű, de jól elszórakoztatott, ameddig tartott. A végén lévő fordulatot érdekesnek találtam, és kíváncsi vagyok, hogyan fogják folytatni. Már ha látnak annyi koncepciót a játékban a készítők. Remélem azért több rendes feladvány lesz majd benne, mint ügyességi feladatok.


Trine 2
A finn Frozenbyte nagyot robbantott a Trine-nal. Az ismerős játékmenet, az egyszerű, de szórakoztató karakterek, a lenyűgöző látványvilág és zene rengeteg embert levett a lábáról, köztük engem is. Pedig ha jobban belegondolunk, akkor elég hamar rájövünk, hogy nem hozott sok újdonságot a játék. Csupán úgy rakták össze, hogy tartalmazza a modern játékok legátlagosabb elemeit (pl. fizikát), és mindezt átültetni egy Lost Vikingsre hajazó alapra. Aztán már "csak" a fantasy környezet létrehozására kellett koncentrálni. Az eredmény pedig egy retró hangulatú, de mégis újszerű játék lett, ami bármilyen játékost levesz a lábáról. A második rész pedig erre csak rárakott egy lapáttal.

Picit rossz, hogy pont a történet a játék legrosszabb eleme, de az igazság az, hogy egyáltalán nem fontos ez. A lényeg az, hogy a Trine egy újabb kalandra hívja a három hőst, a varázsló Amadeust, a harcos Pontiust és a tolvaj Zoyát. Ezúttal élőholtak helyett goblinokkal és a természettel kell megküzdeniük 13 fejezeten keresztül. A játékmenet szinte semmit nem változott az előző játékhoz képest, habár kisebb javítások azért történtek. A varázsló még mindig tud ládákat, pallókat varázsolni, de a tárgyak levitálása mellett akár élőlényeket is fel tud emelni. A harcos repertoárja is kibővült egy-két új támadással, amiket nem csak a harcban tud érdemben használni. A tolvaj még mindig a legjobb karakter, ha gyorsan szeretnénk egyik helyről a másikra jutni, ám neki is kicsit megváltoztatták a harci képességeit. A pályák továbbra is fel vannak osztva harcolós, ugrálós és logikai részekre, csak mindez színpompásabb környezetben történik. A látványra egy rossz szava nem lehet senkinek, egyszerűen árad belőle a hangulat, a meseszerűség. És természetesen ott a zene is, ami ugyancsak ezt a hangulatot erősíti. Szóval, minden részletében nagyszerű lett a második rész.

Persze vannak ennek is problémái, például volt olyan nálam, hogy egy feladvány nem akart rendesen működni, és újra kellett kezdenem a fejezetet, hogy továbbjussak, de szerencsére ez csak egy egyszeri alkalom volt. Meg igazán nem tudok rosszat mondani erről. A vége ennek kicsit rosszabb, mint az első résznek, de ez is elhanyagolható probléma. Ez egy zseniális játék tele szívvel, ami szerintem a fejlesztők célja volt. A legjobb az egészben, hogy a Frozenbyte az alapjáték mellé még egy egész nagy DLC kiegészítőt is készített, amit sajnos még nem volt időm kipróbálni, amiben egy új sztori mellé a karakterek is új képességeket kapnak, amit akár a rendes játékban is fel lehet használni. Úgyhogy le a kalappal a finnek előtt, mert másodszor is sikerült lenyűgözniük. Csak így tovább...

Utolsó módosítás: 2012.09.09. 09:59

Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.