Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

xeLaR blogja

2014. augusztusi PC-s összefoglaló

xeLaR | 2014.09.05. 10:43 | kategória: cikk | 0 hozzászólás

Az idei augusztus egy meglepően érdekes hónap lett a játékmegjelenéseket tekintve. Persze, jött ki pár nagynevű játék, holtszezonról igazán nem lehetett beszélni, és a hónap végére beindult a hype-tenger az ünnepi szezon játékaira. Azonban több meglepetéssel is szolgált a hónap, volt közülük örvendetes, de több olyan is, ami számomra teljesen érthetetlen. Kezdjük azonban a legnagyobb névvel, a Metro Reduxszal, ami két minőségi FPS-t ajánl feljavított grafikával, úgyhogy ha valaki még nem próbálta ki (mint pl. én), akkor itt a legjobb alkalom. A Risen 3: Titan Lords és a Sacred 3 közepes értékelésekkel büszkélkedhetnek, de aki szereti valamelyik sorozatot, az tegyen próbát vele, hátha tetszik. Kisebb platformerek is jöttek, mint például a Guacamelee! végső kiadása és a Super Time Force Ultra. Az indie Detective Grimoire, a The Journey Down második fejezete és a Shadowgate a kalandjátékok táborát erősítették augusztusban. Meglepő módon az Ultra Street Fighter IV mellett egy másik verekedős játéknak tekinthető cucc is megjelent ebben a hónapban, a Lethal League. A Lichdom: Battlemage is egy érdekes FPS-nek tűnik, vagy legalábbis a videó azt hiteti el, az értékelések Steamen sajnos ellenkezően vélekednek. Viszont a kicsivel fentebb említett érthetetlen meglepetés a Five Nights at Freddy’s volt, egy rettenetesen gagyinak tűnő játék, amit felkaptak a horrorjátékok kedvelői.

Ez a hónap jó volt játékok szempontjából számomra is, bár sajnos egy játékot nem sikerült befejezni, de legalább szeptemberben nagyon rajta leszek az ügyön. Játszottam rengeteg Ultra Street Fighter IV-et, végigvittem egy felkapott idei platformert, és befejeztem még egy Telltale játékot. Bár örülök ezeknek a játékoknak, sajnos üröm is vegyült el némelyikükben. Úgyhogy, jöjjenek az értékelések…



Ultra Street Fighter IV
A Street Fighter IV (feltehetőleg) végső lényeges tartalomfrissítését nagyon vártam, hogy végre kipróbálhassam. Szerintem ez a játék sokat tett ahhoz, hogy PC-n is újra megjelenjenek a verekedős játékok. Számomra az SF4 jelenleg a legjobb a műfaján belül. Azonban az Ultra Street Fighter IV tartalmilag egy csalódás, és ebben az állapotában a PC-s port a legrosszabb verziója.

A legtöbb kritika főleg a netkódot éri, ami miatt lényegében élvezhetetlen az online játék. Ez a probléma a Games for Windows LIVE-ról való átállástól van jelen, és sajnos az USF4 megjelenésére sem sikerült orvosolni. Ez pedig egy jelentős negatívumot jelent azok számára, akik tényleg meg akarják mutatni, hogy mit is tudnak a játékban. Azonban offline is vannak kisebb problémáim. Az USF4 új harcosokat, új harctereket és új játékmechanikai elemeket adott hozzá az alapjátékhoz, ami természetesen jó dolog, még ha a többségüket „átmásolták” a Street Fighter X Tekken-ből, illetve csináltak egy Cammy-klónt. Gonoszkodni lehet a másolással, de nagyobb probléma az, hogy bizonyos kezdő játékosokat kisegítő opciókat kihagytak. Számomra a Super Street Fighter IV egyik legjobb része a Trials mód volt, amiben meg lehetett tanulni a különböző karakterek kombóit, amivel valamelyest felkészíti a játékost az online játékra. Ezek olyan tartalmak, amiket értékelhetnek nem túl jó játékosok, mint pl. én. Nos, az USF4-ben sajnos még mindig a Super verziónak a Trials módja van, amiben több kombó már egyszerűen nem működik az új játékban. A legrosszabb viszont az, hogy az új karaktereknek meg egyáltalán nincs ilyen „útmutatójuk”. Szerencsére van helyette offline és online tréning és persze az árkád mód, amiben lehet tanulni, de manapság a verekedős játékoknak ez egy elengedhetetlen eleme. Aztán még említhetném, hogy a rivális harcoknál nincsenek speciális bevezetők az Ultra újoncainak (illetve az Arcade Editionös arcoknak), ami vagy a fejlesztők nemtörődömségről árulkodik, vagy a lustaságukról.

Azonban ezek olyan problémák, amiket kisebb frissítésekkel simán ki lehet javítani, magával a játékmenettel nincs bajom. Ez még mindig az a SF4, amit jó pár éve megszerettem. Még mindig jó a látványvilága, élvezetes a játék, és a szereplői is nagyon bejönnek. Számomra még mindig a legjobb a játékmenet tekintetében. Sajnos azonban nem tudok eltekinteni a tartalmi hiányosságaitól, illetve a játékélményt elrontó problémáktól. Jelenlegi állapotában ez a játék nem tekinthető jónak. Ez pedig elszomorít. Szeretek játszani ezzel a játékkal, és elképesztő, hogy mások mit képesek vele csinálni, de ebben a formájában szinte nevetséges az Ultra Street Fighter IV. Remélhetőleg azért az év végére sikerül orvosolni a hibáit és hiányosságait.
6/10



Shovel Knight
Az indie piacon ezerszámra található retró platformjáték, amelyek közül valamiért pont ez emelkedett ki idén. Az egy dolog, hogy Kickstarter siker, de játékmenetben a műfajon belül nem hoz lényeges újítást. Egy 8-bites nosztalgiajáték akart lenni, ami ötvözte az éra legjobbjainak az elemeit. Az alap inspiráció természetesen a Mega Man volt, a Ducktalesből átvették a pogózást, a Super Marióból a térképet, Castlevaniából a városokat és a tárgyak vásárlását, stb. Általában az ilyen „kotyvalékok” nem szoktak ennyire sikeresek lenni. Úgyhogy pár kérdés felmerül a játékkal kapcsolatban:
1) Több-e a Shovel Knight az összerakott elemeinél?
2) Van-e létjogosultsága 2014-ben a műfajon belül?

Egy jó platformjátéknak jól irányíthatónak kell lennie, pályáit pedig okosan kell kidolgozni. Ha túlságosan nehéz, vagy nem lett valami a játékos tudtára adva, akkor a játék felesleges frusztrációt okoz. Úgy kell kialakítani a játékot, hogy a játékos képességein múljon minden, és a Shovel Knightot ez alapján készítették el. A játék fokozatosan adagolja a nehézséget, a végén már próbál olcsó halálokkal operálni, de ad rengeteg dolgot, amivel kisegíti a játékost (pl. több életerő, új tárgyak, stb.). Az is jó, hogy a halál nem jár életvesztéssel, csak pénzünk egy része marad ott, amit (jobb esetben) simán visszaszerezhetünk. Ez az alap játékdizájn teszi lehetővé, hogy a fentebb említett játékokból átvett elemek tökéletesen illeszkedjenek, és ne tűnjenek ki túlságosan. Azonban a játékmenet kivesézése nem ad kielégítő választ a két kérdésre. Ez így alapjaiban csak egy tűrhető játék.

A Shovel Knightnak viszont van egyfajta személyisége. Már eleve aranyos és vicces az, hogy egy lovag fegyverként egy lapátot használ, de az egész világ is ugyanilyen mentalitásban készült el. Emberekkel és két lábon járó állatokkal találkozunk a városokban, akik tippek mellett vicceseket mondanak, de van olyan is, aki egy boss leverésével egy táncot jár. Az ellenfelek is hasonlóan aranyosan megalkotva, mint például a „helikopteregerek”, vagy a jeges pályán a farkasok, amik ugyanúgy csúszkálnak a jégen, mint mi. A legérdekesebb viszont az, amit a történettel csináltak. A sablonos „mentsd meg a lányt” sztorit sikerült pont annyira elmélyíteni, amelynek köszönhetően a játék főbb karakterei emlékezetesek maradnak. És akkor még nem is írtam a zseniális zenéről, ami még jobban megdobja a játékélményt.

A Shovel Knight lényegében egy modern útmutató, hogy miképp kell egy retró stílusú platformjátékot megalkotni. Méltó emléket állít a nagy elődöknek, amiktől átvett dolgokat, de a saját humorát, báját ötvözte velük, amitől lényegesen jobb lett a végső termék. Több az elemeinél, és nem csak a nosztalgia miatt van létjogosultsága. Az egyik legjobb platformjáték idén.
8/10



The Walking Dead: Season Two
A Walking Dead első évada az egyik legjobb kalandjáték volt, amivel valaha játszottam. Pedig ha azt veszem, akkor egy nagyon alap zombis történetet mesélt el, amit a karakterek töltöttek meg érzelemmel és tartalommal. A szereplői sablonosak voltak, ám mindig tudtak olyan helyzeteket mutatni, amikor szinte már hihetőnek tűntek. Az meg nem igazán érdekelt, hogy lényeges döntésünk nincs a játékban. Jól mesélt el egy történetet jó szereplőkkel.

Viszont sajnos a második évad egy csalódás a számomra. Ahogy a Wolf Among Usnál, ebben is az egyik lényeges probléma, hogy az epizódok átlagos játékideje olyan 1,5 órát tesz ki, ami az első évados 3-hoz képest jelentős csökkenés. Ugyancsak rossz, hogy az évad végére nem igazán lehetett a Walking Deadről játékként beszélni. Teljesen lineáris a játékmenet, alig voltak olyan részek, aminél legalább be lehetett járni a területet. Ám a játékmeneti problémák simán eltörpülnek egy ilyen játéknál, ha maga a sztori, a dialógusok és a karakterek jók, érdekesek. Az első évad végére is beszűkült a játékmenet, ám mégis nagyszerűen sikerült lezárni. Meg hát a Telltaleről beszélünk, a történetet és a szereplőket biztosan nem fogják elrontani.

Hát majdnem sikerült. Persze emberfüggő, hogy miképp ítéli meg a játékos az ilyen dolgokat, és sok is függ attól, hogy a játékos milyen döntéseket tett a játék során, de szerintem még így is gyengébb volt az első évadnál. Az új szereplőkkel, akik az elején még relatíve érdekesnek indultak, végül semmi sem lett kezdve, így sokuk végig sablonos maradt. Egyszerűen nem kaptak időt ahhoz, hogy rendesen kibontakoztassák, megszeressük őket. A legrosszabb egyértelműen Carver volt, egy unalmas, idegesítő sablongonosztevő, aki dumált Clementinenak, hogy ők ketten így meg úgy hasonlóak, tehát ment a sablonos blabla. Tény, a lényegi sztorit ő indítja el, de az nevetséges, hogy három részt kellett rápazarolni. Mert bár a negyedik se volt túl jó, de a negyedik epizódnál már lehetett érezni, hogy merre halad a sztori. Ám az igazán nagy meglepetés az volt, hogy az évadzáró valahogy tudta hozni azt a minőséget, amit az első évadnál tapasztaltam. A karakterek beszélgettek egymással, kiderült róluk pár dolog, és egy lényeges döntéssel ért véget a játék. Tehát ez akár még jó is lehetett volna, de olyan irányba ment el, amit nem tudtam értékelni.

Összességben ez még mindig ugyanaz a játék, csak gyengébb a sztori. A döntéseid befolyásolják a játékmenetet, így tehát Te rontod el, vagy jobban elmélyíted a játékélményedet. Valószínűleg újra fogom játszani valamikor a közeljövőben, de igazán kétlem, hogy jobb véleménnyel leszek a folytatásról. Meg nem rossz ez…csak csalódott vagyok.
6/10



Divinity: Original Sin
Szóval mostanság a szerepjátékoknál az átlagos játékidő olyan 40 óra, főleg ha Bioware játékokról van szó. Ha pedig már vagy 20 órát beleölt a játékba az ember, akkor már viszonylag tudja miről van szó, illetve merre haladhat majd a történet. A Divinity: Original Sinnél 20 óra csak a bevezető! Bár a Divinity név valamennyire ismert a PC-s játékok körében, de akkor is kissé nevetségesnek tűnik, hogy egy cRPG kijátszása annyi időt vesz igénybe, mint mondjuk a Skyrim. Ez vagy arról tanúskodik, hogy mennyi tartalom van a játékban, vagy pedig azt, hogy a játékmenete megfontolt lépésekre kényszeríti a játékost, ezzel lassítva az előrehaladást. A lényeg az, hogy ez egy rendkívül hosszú játék, és sajnos az értékelés is elmarad emiatt. Legalább a „kezdeti” érzéseimet azért megosztom.

Szóval a játék „nehéz” több szempontból is. Az első nehézség abból fakadhat, hogy erőteljesen betartja a cRPG hagyományokat, és nem igazán mutatja meg a játékosnak, hogy merre kell mennie. Kalandozni kell, szóba elegyedni a nem játékos karakterekkel, stb. Még extra nehézséget ad az is, hogy vannak tárgyak, amit ha elveszünk, akkor lopásnak minősül, pedig az ilyen játékokban nem ez a megszokott. Lényeg az, hogy figyelni kell a játék során, és akkor nem lesz baj. A harc is nehéz, főleg mert a Larian Studios vette a fáradtságot, hogy valami egészen újszerűt tegyen le az asztalra ilyen téren. Nem elég, hogy egy körökre osztott rendszer szerint megy a harc, amit rengeteg minden befolyásol (pl. a gyorsaságod több pontot ad körönként, az állóképességed a maximum pontszámaid növeli, stb.), de még elemi rendszer is befolyásolja az egészet. Az egy dolog, hogy tűzvarázslatok hatására a karaktered „égni” kezd, vagy megmérgezik, de ezek kiterjedhetnek a harctérre. Egy tűzlabda nem csak a karakteredet érinti, hanem a közelében lévő területet is. Ha pedig ez megtörténik, akkor egy eső varázslattal el lehet oltani a tüzet és az égő karaktered. Az ellenfelek meg nagyon kihasználják ezt a játékmechanikát, és amíg rendesen meg nem tanulja a játékos, hogy miképp lehet ezt kihasználni, addig valószínű nagyon nehéz lesz a harc. Azonban ettől lesz a játék nagyon élvezhető. Voltak olyan „egyszerű” összecsapásaim, amik vagy harminc percig tartottak, és bár kissé frusztráló volt, de ugyanakkor szórakoztató is, ahogy a zombik futottak a karaktereim után, akikkel meg lassan legyengítettem őket.

Nemrég értem az első pálya végére, és bár kezd kibontakozni a történet, sajnos nem ettől térek vissza a játékhoz. Két szálon halad a történet, egyik az isteni szférán (vagy min), a másik pedig egy lényegében átlagos fantasy környezetben, a karaktereinknek pedig közük van mindkettőhöz. Ja igen, két karakterrel kezdünk, akiknek nincs meghatározott kasztja, bárhogy alakíthatjuk őket. Emellett a játék során egymással(!) is beszélgetnek, amitől személyiségjegyeket kaphatnak, amelyek kihatnak a karakterükre. Mondjuk kissé idegesítő néha, hogy egyszer sem értenek egyet a karaktereim, de ez is egy extra pozitív adalékot adott a játékomba. A sztori mellett még nem sikerült elmélyednem a crafting rendszerben, ami pedig elvileg rendesen kisegítene abban, hogy ne költsem el a pénzemet feleslegesen (habár a szokásos „vegyél fel mindent, majd add el” metódus rendesen működik itt is). A crafting elvileg elképesztően részletes, amivel lényegében mindent meg lehet csinálni, illetve olyat is, amit nem gondoltál, hogy kell (próbálja ki mindenki a kést a sütőtökön).

Megvett kilóra a játék, de igazán csak azzal. A sztori és szereplői még igazán nem tudtak elbűvölni, és kevés esélyét látom annak, hogy ez megváltozzon. Viszont a játékmenetet nem győzöm dicsérni, szerintem rendkívül innovatívra sikerült. És akkor ne is írjak a vele járó szerkesztőről, amivel a játék szavatosságát elképesztő módon meg lehet hosszabbítani. Lényeg a lényeg, ez lesz nálam az Év RPG-je. Nem hiszem, hogy még ilyen minőségű szerepjáték jönne ki idén. Történetben és szereplőiben valószínűleg verni fogják, de játékmenetben ez az igazi RPG.



Szeptemberi előzetes
És indul az ünnepi szezon, vagy legalábbis az előszele. Lassacskán csordogálnak majd a jobbnál jobb (vagy inkább csak a nagynevű) játékok, amik az év utolsó pár hónapját (reméljük) örömmel fogják megtölteni. És itt van máris a legnagyobb név, az egyik legnagyobb eladásokat produkáló játéksorozat legújabb darabja, amivel valószínűleg mindenki fog játszani, a Sims 4. Viccen kívül, lesz itt Dead Rising 3, Wasteland 2, Stronghold Crusader 2 és a Middle-earth: Shadow of Mordor, úgyhogy lesz újdonság, amivel el lehet ütni az időt.

Én maradok inkább a Divinity: Original Sinnél, amit jó lenne még szeptemberben befejezni. Viszont eleget halogattam már 2014. legvitatottabb játékát, úgyhogy végre nekiugrok, hogy tényleg annyira jó-e, mint azt sokan mondják.

Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.