Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

xeLaR blogja

2014. októberi PC-s összefoglaló

xeLaR | 2014.11.05. 09:23 | kategória: cikk | 0 hozzászólás

Megkezdődött az ünnepi szezon, és az utánuk jövő játékáradatot nem lehet már megállítani egészen az év végéig. Az idei október sok új játékkal próbálta elkápráztatni a kritikusokat és a játékosak, ám meglepő módon sokuk fogadtatása elég megosztó volt. Például az Alien: Isolation sokak szerint egy nagyszerű túlélőhorror lett, míg többen kíméletlenül megkritizálták az elnyújtott játékidőt és a „nyolcadik utas” teljesen véletlenszerű viselkedését, ami sok frusztrációt okozott nekik. Mások meg egyszerűen unalmasnak találták. A Ryse: Son of Rome PC-s portját a kritikusok középszerű értékelésekkel fogadták, de a játékosok egy fokkal pozitívabb képet festenek róla. Ez mondjuk nem igazán mondható el a Final Fantasy XIII portjáról, ami a megjelenéskor úgy operált, hogy az ESC billentyűvel teljesen ki lehetett lépni a játékból. Maga a játék megítélése meg eléggé vitatott. Az Evil Within egy jóféle visszatérés volt Mikami Shinjinek a horror műfajához, bár a PC-s tábor a portot szidja, mások meg egy Resident Evil 4 koppintásnak tartják. A Borderlands: The Pre-Sequel nem sokat változott a második részhez képest, és ez a pontszámaiban is meglátszik, habár a játékosok viszont szeretik még mindig. A Sid Meier’s Civilization: Beyond Earth nagyszerű kritikusi értékelései kissé ellentétesek a játékosok véleményeivel, miszerint nincs igazán saját hangulata, és kevés a benne lévő játékmenet. Lényegében akkor hasonló a helyzet, mint az alap Civilization V-nél. Aztán a hónap végére jött borzolni a kedélyeket a Lords of the Fallen, a Rossz PC Játékok Sorozatból jól ismert City Interactive legújabb játéka, ami egy bugos Dark Souls koppintás. Persze minden játékot meg lehet kritizálni, de októberben nem hallottam olyan AAA kategóriájú játékról, amiről szinte kizárólag csak ódákat zengtek volna, legalábbis PC-n biztos nem. Ám voltak kisebb érdekességek ebben a hónapban is. A Styx: Master of Shadows egy középszerű, de kompetensnek tűnő lopakodós játék, ami mellesleg az ugyancsak középszerű Of Orcs and Men előzménye. Folytatások is jöttek ebben a hónapban a Costume Quest 2, a Legend of Grimrock 2 és a Dreamfall Chapters képében. Felújított változatok is kijöttek, mint például a Gabriel Knight: Sins of the Fathers 20th Anniversary Edition, vagy az Icewind Dale: Enhanced Edition. És még egy Legend of Korra játékot is kaptunk a Platinum Gamestől, habár ebben a hónapban ez volt a rosszabbik dobásuk. Ezeken kívül pedig volt még rengeteg indie és kisebb játék, mint például a Screencheat, de a lényeg az, hogy rengeteg cucc jött ki PC-re októberben.

Októberben meglepően sok játékkal játszottam, és egész jól szórakoztam velük, bár azért nem teljes mértékben. Egyértelműen jó mind a négy játék, amivel játszottam, csak sajnos van pár kivetnivalóm, amik miatt nem tudtam jobban elmélyülni bennük. De legalább összességében jó a játékmenetük, viccesek és egyedi hangulatuk van.



Wolfenstein: The New Order
Nevetséges, hogy ebből sikerült egy jó játékot kihozni. Nevetséges, mert emlékeim szerint sokat kellett halasztani a játékot, illetve kevés érdemi információ volt róla. És nevetséges, hogy ennyire pozitívan vélekednek a játékról. Lerí róla a középszerűség. A látványvilág mentes a színektől, ettől elég nyomasztó. A sztori béna B-filmekre hajaz, a szereplői pedig rendkívül egyszerűek, amitől első látásra nem igazán tűnnek maradandóak. Kivéve talán az elvetemülten gonosz nácik, akik bár szórakoztatóak, de nem lehet őket komolyan venni. A játékmenet pedig egy tipikus, old-school stílusra hajazó FPS-eket idézi. Mitől lenne ez egy jó lövölde?

Az a fura a Wolfenstein: The New Orderben, hogy a részletei rendkívül nagyot dobnak a viszonylag átlagos alapkoncepción. Egyértelműen a játékmenete a legerősebb része, ami bár első látásra egyszerű, mégis meglepően komplex. Van egy átlagos fegyverarzenál, de a játék folyamán mindegyik kap egy másodlagos funkciót, amivel különböző nehézségű ellenfelekre lehet hatni. Ha pedig valakinek Rambózni támad kedve, akkor bizonyos fegyverekből kettőt is lehet használni egyszerre. Viszont pár pályarészen megadatik annak is a lehetősége, hogy halkan tegyük el láb alól a náci katonákat, már ha úgy szeretne játszani valaki. Vannak felszedhető tárgyak és rejtett cuccok a játékban, de sokuknak nincs jelentősége, kivéve talán a német slágereket bemutató bakelitlemezeknek és az Enigma kódoknak, amikkel új játékmódokat lehet megnyitni. És akkor még persze ott van az, hogy a játék elején van egy döntésünk, amely két valamelyest különböző idővonalat eredményez, ezzel pedig újrajátszásra lehet sarkallni a játékost.

Azonban a B-filmes sztorijában is van egy kis mélység, amitől élvezhető lesz ez az alapvetően buta koncepció. Főleg a karakterek azok, akik hihetővé teszik ezt a bizarr történetet, annak ellenére, hogy ők is elég hihetetlenek, és sokszor elég nevetséges szövegeket mondanak. Például maga B. J. Blazkowicz egy tipikus reszelős hangú izomagy, akinek mélyenszántó gondolatait kell hallani, de a másokkal való interakciói és a játék végére kiteljesedő sztoriszála miatt ez a klisé simán elnézhető. A mellékszereplők szinte egyáltalán nincsenek kidolgozva a játékban, de ugyanakkor mindegyikük kap valami nagyobb jelenetet, amiben való emlékezeteset csinálnak, vagy ami utalhat a jellemükre. Például a játék elején van egy öregember, aki segít a lányának és Blazkowicznak Berlinbe jutni, és mondja a főhősnek, a nácigyilkos szuperembernek, akinek épp az előbb sikerült egyet elég brutálisan elintézni, hogy vigyázzon a lányára, vagy különben vele gyűlhet meg a baja. Ez egy teljesen egyszerű és már-már átlagos jelenetsor, utána pedig nem is látjuk a játékban, de mégis valamitől hihetőnek, valóságosnak tűnik a karaktere. A Frau Engelt és Bubit bemutató jelenet pedig egyszerűen zseniális lett, de ezek az őrült nácik már csak ilyen szórakoztatóak az effajta történetekben. Bár maga a színvilág kevésbé jön be, a látvány legalább kárpótol. Változatos helyszíneken lövöldözhetünk, ami részletesen ki lett dolgozva. Grafikailag mondjuk lehetnek problémák, hisz az id Tech 5 motort használja, de ha sikerül rendesen beállítani, akkor nagyszerűen fut.

A Wolfenstein: The New Order objektíven nézve elég középszerű. Nincs benne semmi újdonság, problémás lehet a grafikai beállítás és elég komolytalan. Közelebbről nézve viszont előjönnek a játék apró sajátosságai, ami miatt kiemelkedik a középmezőnyből, és jónak lehet elkönyvelni. Legalábbis az eredeti Wolfenstein 3D után ez a legjobb a sorozatban. Egy szórakoztató régi stílusú lövöldözős játék.
7/10



Guacamelee! Super Turbo Championship Edition
Már-már túl sok platformjátékkal játszom idén, de talán azért, mert legalább ez a műfaj kipróbál új dolgokat, vagy érdekes módokon csomagol be már ismert játékmeneteket, hogy felkeltse az emberek érdeklődését. A Guacamelee! is egy ilyen alkotás, ami tavaly jött ki viszonylag pozitív visszhangra. Az idén kijött speciális változatban pedig benne van az összes DLC és pár extra opció, amitől egy jó játék jó maradt. A probléma csak annyi, hogy bár maga a játékmenet szórakoztató, sajnos nincs elég saját hangulata, amitől a klasszikusok között lehetne számon tartani. De legalább jó humora van.

A Guacamelee! vegyíti a mexikói folklórt a Metroidra hajazó játékmenettel és a pankrációval. A hős, Juan egy egyszerű farmer, aki sajnos egy lány megmentése közben elhalálozik, ám egy hihetetlen erejű luchador maszk segítségével elindul elpáholni a gonoszt. Mindez pedig egy stilizált rajzfilmszerű világban játszódik, amiben az élők és a holtak világa között kell ugrálnunk, hogy különböző akadályokat áthidaljunk. A harcrendszer pusztán a közelharcra és a kombózásra épít, és elég hatásosra sikeredett, vagy legalábbis elég nagy örömmel tölti el az embert, ha egy seregnyi ellenfelet életveszteség nélkül tudunk elagyabugyálni. A játék folyamán pedig kapunk extra támadásokat, lehet felszedni extra életet adó dolgokat, de az ellenfelek legyőzéséből szerzett pénzt is el lehet költeni, hogy erősebb és jobb legyen a hősünk. Szóval a játékmenetre nem lehet panasz, egy teljesen rendben lévő platformjáték.

És akkor a humorról nem is beszéltem. A játék tele van vicces karakterekkel és momentumokkal, csak sajnos szerintem sikerült a ló túloldalára esniük. Túl rajzfilmszerű lett, ami nem egy óriási probléma, csak teljesen komolytalanná válik így a főtörténet, és ettől nem lehet annyira beleélni magunkat. Az sem segít, hogy rengeteg utalás van benne régi platformerekre és mémekre, ettől még kevesebb önálló hangulata van. Vicces, szórakoztató a játékmenet, egy könnyedebb platformjáték, ami humorosan mutatja be ezt az érdekes világot. De lényegében csak ennyi, humoros. Azonban nem szabad túlzottan kritizálni a Guacamelee!-t, mert egy teljesen elfogadható, minőségi játék lett. Érdemes a műfaj szerelmeseinek kipróbálni.
7/10



The Vanishing of Ethan Carter
Egy Gone Home utáni világban nehéz meglepődni ezeken az elsőszemélyű kalandjátékokon. Nagy csavarokra építenek, de azok kevésbé működnek, ha már előre tudjuk, hogy valami turpisság lesz a végén. És The Vanishing of Ethan Carter is ilyen. Azonban ezek a lengyel fejlesztőfiúk és lányok tudtak valamit, mert bár várható benne csavar, mégis összességében sikerült úgy megoldani, hogy működjön ez a játékmenet, illetve hogy egy valamelyest kielégítő végkifejlete legyen.

Persze nehezen lehet ezeket „játékoknak” tekinteni, mivel nem igazán játszol vele, inkább végigsétálod, de ebben legalább vannak olyan játékelemek, amik valamelyest annak minősülnek. A játékban egy Paul Prospero nevezetű detektívet játszunk, akinek paranormális képességei vannak, aminek segítségével ki tudja deríteni, hogy egy tetthelyen mi is történt igazából. Ez alatt azt kell érteni, hogy a játékosnak különböző nyomokat kell találnia, vagy a helyére kell tenni őket, ami után pedig helyes sorrendbe kell rakni a tetthelyen történteket. Ezeken kívül pedig van egy pár fura „minijáték”, amik eltérnek a megszokott játékmenettől, de ezeket is lehet parajelenségeknek venni a sztori szerint. Azonban ez alapvetően egy rendkívül egyszerű lineáris játék, senki sem fog megszakadni a feladványaiban, ami kissé sajnálatos.

Ami viszont számomra naggyá teszi The Vanishing of Ethan Cartert, az a hangulata, amihez egy elképesztő látvány- és egy nagyszerű hangi és zenei világ járult hozzá. Őszintén, szegény laptopom majd belehalt a végigjátszásom alatt, szaggatott sokat, de teljes mértékben megérte, mert ez a képi világ orbitálisan megnöveli a játék értékét. Nem szoktam a grafikát dicsérni, de itt muszáj, mert ezek a ködös, színekkel teli tájak egyrészt csodaszépek, másrészt meg sejtelmesek, növelve ezzel a sztori misztikumát. A zene ugyancsak egy erős pontja a játéknak, ami egyszerre tud nyugtató és baljós lenni. A történetről nem igazán tudok ekkora lelkesedéssel beszélni, mert valamelyest kiszámítható, hogy merre halad a játék, viszont így is jónak találtam összességében. Legalábbis jobban tetszett, mint egy Gone Home, vagy egy Among the Sleep. Kategóriáján belül ez az egyik legjobb alkotás, és nagyon remélem, hogy ettől a lengyel csapattól még majd kapunk jó játékokat.
7/10



Outlast
A tavalyi nagysikerű horrorjátékhoz sajnos nem volt szerencsém, de a nyugatról importált ünnep közeledtével úgy gondoltam, hogy érdemes lenne ezt végre kipróbálni. Szerencsére nem csalódtam, bár elég hamar rá lehetett jönni a trükkjeire. Sokkal kiforrottabb, mint egy Amnesia, de mégsem tudott abba a magasságba felemelkedni.

Most tök mindegy, hogy Miles Upshur vagyunk, vagy Waylon Park, az Outlast lényege a túlélés, és a trükkje az infra kamerában rejlik, amivel a sötét helyeken navigálhatunk. Eközben persze a frászt is ránk hozhatja, ha látjuk, hogy egy őrült ered a nyomunkba a sötétben. Viszont a probléma az, hogy az éjjellátó üzemmód gyorsan lemeríti a kamera elemeit, így a játék során gyűjtögetni kell azokat, hogy ne halálozzunk el. Semmi fegyverünk sincs, csak elbújni tudunk szekrényekben, ágyak alatt, és várnunk kell, amíg aktuális őrült faszi másfele veszi az irányt. Az Amnesiával egyetemben ez is nagyban az ijesztésekre megy rá, amit szkriptelt eseményekkel oldottak meg. A különbség itt annyi, hogy az ellenségeink valamivel okosabbak, így jobban oda kell figyelni, nehogy megtaláljanak minket. Vannak emellett neves karakterek is a játékban, akik jobban megborzongathatják a játékosok idegeit, mint például az alapjátékban a doktor, vagy a DLC-ben egy Eddie Gluskin nevezetű figura.

Azonban igazi elmélyülést szerintem nem kínál ez a játék. Jól van megcsinálva, egy darabig pedig jól működnek az ijesztései, a hangulata is kellően nyomasztó, ám egy idő után rá lehet jönni a játék trükkjeire. Pár kivételtől eltekintve az őrült szereplőknek meg sajnos nem igazán adott kellő figyelmet a játék, ami miatt kevés emlékezetes momentuma van. A DLC próbált ezen javítani, viszont az mellékes az alaptörténet szempontjából. Ha már a sztori szóba került, az sem a játék erőssége, habár az ilyen játékoknál nem is mindig az a legfontosabb. Persze jobban örültem volna egy koherensebb történetnek, amitől nagyobb beleéléssel tudtam volna játszani. Ettől függetlenül ez teljesen rendben van. A látvány nagyszerű, az játékmenet az Amnesia következő evolúciója, új játékelemeket is behozott, ám nem eleget ahhoz, hogy egy klasszikusként lehessen beszélni róla.
7/10



Novemberi előzetes
Rengeteg bombabiztos siker várat magára novemberben, amik közül az egyik legnagyobb már meg is jelent, a Call of Duty: Advanced Warfare. A WoW legújabb kiegészítője, a Warlords of Draenor is hamarosan megérkezik, ami a kiegészítő tartalmak mellett még szebb grafikával is felruházza a játékot. Az Assassin’s Creed Unity alig pár nap múlva bemutatja, hogy milyen is volt a francia forradalom, de az ugyancsak Ubisoftos Far Cry 4-re sem kell olyan sokat várni. Egyszerre izgatottan és félve várok a Dragon Age: Inquisitionre, remélhetőleg ez jól fogja vegyíteni a két előző játék pozitívumait, hogy egy új klasszikust köszönthessünk a személyében.
Novemberben próbálok majd bepótolni pár nagyobb nevet, illetve a Dragon Age 2 legújabb végigjátszása, hogy „kínozzam” magam egy darabig az új rész érkezéséig.

Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.