Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

xeLaR blogja

2014. Évértékelő - "Meglepetések" éve

xeLaR | 2014.12.22. 17:43 | kategória: cikk | 2 hozzászólás

Bár nem sikerült az összes általam érdekesnek megítélt játékkal játszanom idén, de a játszottak alapján kijelenthetem, hogy 2014. egy elfogadható év volt játékok szempontjából. Sok jó cucc jött ki, de azt nem mondhatnám, hogy találkoztam olyannal, ami teljességgel levett volna a lábamról. A Dragon Age: Inquisition valószínűleg ütött volna, a hallottak alapján megkockáztatom, hogy simán Év Játéka esélyes lenne, de majd máskor kerül pótlásra. Lényeg az, hogy az idei játékokkal jól szórakoztam, de igazán egyik se olyan kategória, mint mondjuk egy Bioshock, vagy egy Portal. Ám lehet csak én vagyok túl szőrös szívű, hiszen 2014. a meglepetések éve is volt. Kellemesek és kellemetleneké egyaránt.


Meglepő és mulatságos(?)
A PC-s játékplatform tovább erősödött idén, ami rengeteg konzolport mellett több „exklúzív” játékkal is kecsegtetett. Persze a többségük kisebb-nagyobb stratégiai játék, illetve RPG volt, de az is több mint a semmi. A konzolportok mennyisége is nőtt véleményem szerint, nagyrészük pedig népszerű címek az utóbbi évekből. A portok minősége már egy más kérdés, de meglepő módon figyelnek a fejlesztők a PC-s problémákra, és próbálják a játékokat játszhatóbbá tenni. Ez szerintem egy jó trend a PC-s tábornak, hiszen így több olyan műfajú játék mutathatja meg magát, amik ezen a platformon nem megszokottak.

Másik virágzó trend, amire csak a Geoff Keighley által vezényelt The Game Awardson figyeltem fel, az a népszerű játékok „remaster” verzióinak a készítése. Mondjuk már egy ideje megy a „HD-sítés” a PC-s fronton, de a konzoloknál idén lényegében ezek a verziók tartották a lelket a X1 és PS4-ben . Nem mintha ne lett volna idén játék ezekre a konzolokra, de kb. a legjobb dolgok, amik kijöttek rájuk, pl. The Last of Us és a GTA V a PS4-re, és az új Halo pakk az X1-re. Ez a trend már kevésbé tetszik nekem, mert csak a remaster verziókkal nem tudnak ezek a konzolok a saját lábukra állni. Durva, hogy a Nintendo milyen jól tudott erősíteni a WiiU-n idén, de az „új” konzolok meg igazán nem. Mondjuk nem kellene ennyire szekálnom ezért a konzolokat, mert effajta csinosítás miatt jön majd a GTA V PC-re, és remélhetőleg több hasonló cucc is eljut így rá. Mindenesetre ezek a felújítások is jó ütemben jönnek majd ki jövőre. Pl. máris januárban jön majd a Grim Fandango Remastered, illetve az Ubisoft kiadásában a Heroes 3 HD.

És ha már Ubisoft, akkor elérkeztünk 2014. legnagyobb meglepetéséhez. Bár valószínűleg az eladási adatok ellenem beszélnek majd, de a francia kiadó idei teljesítménye egyszerűen elkeserítő. Pár éve ők voltak a toppon, de most nagyon rossz helyzetben vannak a fogyasztók szemében. Nem mintha ez bármi új lenne a PC-sek szempontjából, mivel állandó jelleggel képesek bicskanyitogató hivatalos közleményeket tenni a platformról, de idén kitettek magukért. Úgy értem elég rossz, hogy a négy nagy címükből csupán egy volt képes arra, hogy jó értékeléseket és publicitást kapjon. Kezdődött az egész a Watch_Dogs körüli botránnyal, miszerint az E3-as videókhoz képest jelentősen lebutították a grafikát, illetve hogy azok a beállítások benne maradtak a kész játékban. A kiadó még valamelyest kezelni tudta ezt az ügyet valahogy, de a kritikusok nagy része szerint ez egy teljesen rendben lévő open-world akciójáték lett. Semmi különleges. Szerencsére ez az év első felében volt, amikor az Ubisoft tarsolyában még volt pár érdekesség. Kiadták a South Park: The Stick of Truth-t, ami az év egyik legjobb licensz alapú játéka, és emellett volt még két UbiArtos cucc is, a Child of Light és a Valiant Hearts: The Great War, amelyek művészileg és játékmechanikailag is azt hozták, amit kellett. Ám az év vége botrányosan rossz lett. Mondjuk ott egy Far Cry 4, ami lényegében ugyanazt hozta, mint a harmadik rész, de ez nem tudta ellensúlyozni a másik két játékkal kapcsolatos problémákat. A nagyobb felháborodást az Assassin’s Creed Unity okozta a látványosan félkész állapota miatt. Nem elég, hogy amúgy is a sorozat leggyengébb részének tartják, de még hemzsegett a hibáktól, és PC-n rendkívül optimalizálatlan. The Crew engem igazából elkerült, mert nem túlzottan kedvelem az autós játékokat, de sajnos arról sem jöttek jobb hírek. Egyrészt a kritikusok rinyáltak egy sort a játék miatt, mert nem küldtek ki nekik előzetes példányokat, amitől az értékelések nagyon sokat késtek. A játékosok inkább azért, mert mechanikailag nincs a toppon, nehézkes az irányítása, és gyakoriak a szerverproblémák.

Úgyhogy az Ubisoft az év végére nagyszerűen leamortizálta a jó(?) hírnevét, amit persze most rettentően próbál helyrehozni, főleg az Assassin’s Creed Unity miatt. Persze nem csak ők buktak nagyot, mivel a Bungie Destiny játéka sem váltotta be minőségileg az ígéreteket, de mondjuk az extra tartalmak és leárazások még segíthetnek rajta. Ám elmondhatjuk, hogy 2014-ben a legnagyobb hype-pal érkező játékok nagyot buktak, ami nem túl jó előjel a jövőre nézve. Reméljük jövőre nem folytatódik ez a trend.


Váratlan befutók
2014-ben volt pár olyan játék, ami az előzetes elképzeléseket, illetve a megszokott papírformát felrúgták, és képesek voltak pozitív nyomot hagyni ebben a játékmezőnyben. Úgy értem egy Amnesia: The Dark Descent mellett a Five Nights at Freddy’s lehet csak egy lábjegyzet lenne, ám az elmegy szintű The Evil Within mellett ez lett az idei horrorjáték szenzáció. No, nem a játékmenete, vagy a mechanikája lett itt megemlítve, inkább a közösségformáló ereje miatt, ami a karaktereinek és a rejtett történetének köszönhető. Illetve talán annak, hogy mindössze két hónappal a megjelenése után kijött a folytatása, és szinte minden részletében javulni tudott. Amúgy középszerű és emberre válogatja, hogy bejön-e a hangulata vagy sem? Persze, így is sikernek kell elkönyvelni, hogy egy ilyen játék képes volt ilyen kiemelkedő eredményt elérni idén.

Ám nem csak a kisebb játékok tudtak meglepetést okozni. A bugos játékairól híres Obsidian által fejlesztett South Park: The Stick of Truth rengeteg halasztáson és egy kiadóváltáson is átesett, ám mégis nagyszerű játék lett, ami teljes mértékben hű a népszerű sorozathoz. A Wolfenstein: The New Order a „nácik robotokkal” koncepciójával eleve egy középszerű végeredményt vetített elő, de a MachineGames csapata összehozott egy élvezhető old-school lövöldét, ami a történetmesélés tekintetében is viszonylag jól teljesített. És akkor persze ott van még a Call of Duty: Advanced Warfare, ami a Ghosts által keltett rossz szájízt nem csak, hogy kimosta, de az újdonságainak köszönhetően egy sajátos hangulatot eredményezett.

Viszont a legnagyobb csobbanást ilyen téren a Middle-earth: Shadow of Mordor érte el, ami szinte mindenkit váratlanul ért, köztük engem is, mivel egyáltalán nem vártam semmi jót. Aztán kipróbáltam és végigvittem a játékot, és csak egyet tudok érteni a pozitívabb véleményekkel. Elég kellemetlen lett volna, ha a Unity mellett az új Batman sem lett volna túl jó (már ha idén jött volna ki), mert a róluk másoló Shadow of Mordor nagyszerűen vegyítette a két játék elemeit, hogy egy viszonylag stabil játékmechanikai alapot adjon a játéknak. Történet és karakterek szempontjából viszont rendkívül gyenge, inkább az orkok és a nemezis rendszer viszi a hátán az egészet. Pontosabban az sem, hanem mert összességben élvezetes az egész. A képességek, amikre szert teszünk a játék során, mind jók, így érdemes csak úgy szimplán az orkok ellen harcolni, akik ugyanúgy erősödnek velünk együtt, ezzel pedig még élvezetesebbé teszik a játékot. Tehát játszani jó ezzel, csak mögötte nincs igazán semmi. És emiatt nem igazán lehet teljes mértékben az Év Játékaként beszélni róla. Viszont ennél nem igazán lehet meglepőbb megjelenést találni idén.


2015: Beindul a gépezet?
A jóslás nem az én asztalom, de szerintem senki sem akarja, hogy az idei nagyobb játékoknál jelentkező trend jövőre is folytatódjon. Főleg annak tekintetében, hogy lesz az új Batman, a Starcraft II is végre befejeződik (remélhetőleg), GTA V PC-n, és elvileg a Metal Gear Solid V: The Phantom Pain. És akkor meg sem említettem, hogy biztos jön új Assassin’s Creed, ami valószínűleg jobb állapotban jön majd, mint a Unity, illetve még The Division is lesz tőlük. Bár az indie és a kisebb játékok hozzák a kötelezőt, de remélhetőleg a nagyobbak is beindulnak majd, hogy ezt a generációt végre rendesen elindítsák.

Hozzászólások

Pras
1 | Pras 2014.12.26. 22:30
Érdemben nem tudok hozzátenni sokat, mivel a játékipart tekintve akad mondjuk, évi két cím, amire ráfüggök, a többi pedig vagy egy-egy hírben valahogy elémkerül, vagy nem; viszont tudom, hogy hálátlan feladat a blogírás, úgyhogy gondoltam, megjegyzem: egy korrekt, olvasmányos összefoglaló volt, köszönöm. :)
xeLaR
2 | xeLaR 2014.12.27. 17:32
Én is köszönöm. Próbálkozom. :)

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.