Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

yeppgnu blogja

Amikor az ufók el akarták rabolni Tóth Istvánt

yeppgnu | 2010.03.05. 10:04 | kategória: novella | 2 hozzászólás

Először is üdv mindenkinek! Az oldal rendszeres látogatójaként sűrűn találkozom az itteniek párperces szösszeneteivel, így én is kedvet kaptam hogy megosszam Veletek az egyik régebbi kis \"novellácskámat\".
Nem születtem írónak (a vizuális alkotás közelebb áll), viszont vannak ötletek, víziók, melyeket csak így tudok megosztani másokkal (tudom, ott a mozivászon is, de annyi pénzt még nem nyomtattam egyszerre ;) )
Kellemes olvasást!

Szép, verőfényes éjszaka volt. Szép éjszaka, mivel minden a Nyár dicsőségét hirdette: a felhőtlen égbolton tisztán kivehetőekké váltak a csillagok, csillagképek; a szél kellemesen langyos, lágy fuvallatokkal nézett be a kertvárosi házak nyitott ablakain; az udvarokat pedig szerteszét hagyott vízipisztolyok, ideiglenes gyerekmedencék, felfújt úszógumik tarkították.
Verőfényes pedig azért, mert éppen abban a pillanatban szállt le a Tóthék kertjébe egy fénylő, korong alakú jármű. A Tóth házaspár persze ebből semmit sem vett észre, mivel régen az igazak álmát aludták. Így az sem tűnt fel nekik, hogy két alacsony termetű idegen lény termett a hálószobájuk közepén egyik pillanatról a másikra. Az idegenek sem zavartatták magukat; nekivágtak a ilyenkor szokásos protokollnak: mintapéldányok lebénítása, a „ne félj, nem azért van ez a nagy tű a kezemben, hogy megszúrjalak vele...” jellegű, eredetileg nyugtató célzattal hajtogatott mondóka, esetleg egy-két látványelem (hadd lássa a sok primitív őslény, hogy milyen fejlettek vagyunk), mint például emberi testek lebegtetése, vagy az iménti „teleportáljunk a szobájuk közepére” móka – nem mintha az idegenek nem ismernék a kilincset – és végül persze a „ne mondj el senkinek semmit” mondat, ami már az emberek közt is jól ismert fordított pszichológia elvén sült el általában – mivel az alany rendszerint elmondja az őt ért eseményeket; aminek vagy az a vége, hogy a fajtársai nem állnak vele szóba többet, vagy pedig – szélsőséges esetben – a kedves alany kap egy saját bejáratú, utcára néző ablakkal rendelkező gumicellát.
- Na, barátom, ez a belépő most egész jóra sikeredett, legközelebb is így kéne nem?
- Ja, de nem lehetne kicsit kevésbé kivilágítani a hajót? Egyszer még csúnyán megüthetjük ezért a bokánkat...
- Ne tojj be, mindenki így csinálja, és lám még senki sem bukott bele!
- Na igen, valószínűleg azok a kollégák is ezt hajtogatták, akik lezuhantak hatvan éve, egy kontinenssel arrébb...
- Csitt! Vegyél vissza az agyhullámaidból, inkább koncentráljunk a feladatra. Meg tudnak mozdulni?
- Már nem, kezdheted.
- \"Üdvözöllek titeket földlakók! Ne haragudjatok, hogy ilyen eszközöket kell alkalmaznunk, de ez mind a ti érdeketeket szolgálja! Nem akarunk bántani\" – na, milyen vagyok?
- Nagyon király vagy, pajtás! Folytasd!
- Ok! - \"mi egy nagyon távoli bolygó szülöttei vagyunk, és békés céllal vizsgáljuk fajtájukat évtizedek óta...\"
- TÖK JÓ!
- Nem azt mondtad, hogy nem tud mozogni?
- De igen, úgy is volt, de... nem tudom mi az isten van...
- Haláli! Hallom a hangotok, de nem mozog a szátok!
- Csinálj már valamit vele...
- Próbálom, de nem stimmel...
- És akkor ti most el fogtok rabolni? Megmutatjátok az űrhajótokat is?
- Na ne, egy fanatikus, csak ezt ne...
- Ez is a te hibád, nem ellenőrizted az alanyt!
- Mi? Jól hallom, az én hibám? Amerre megyünk fényes nappal van az éjszaka kellős közepén, feleslegesen teleportálunk ide-oda, és az én hibám, ha a küldetés alatt valami balul sül el? Na ne röhögtess...
- Ahelyett, hogy itt járatod az agyad, nem kéne esetleg tenni is valamit? He? Az alany tud mozogni, és...
- \"Próba egy kettő... hallotok engem?\"
- Ilyen nincs, ez kommunikálni próbál az agyával...
- Ez is a te hibád, ha teszed a dolgod, akkor ez nem történik meg...
- Ja, az én hibám, hogy a főnökség pont egy mutánst szúrt ki rutinellenőrzés céljából, ugye?
- Ez állat! Hallom ahogy beszélgettek, döbbenetes! Na, visztek az űrhajóra? Mutattok majd csillagtérképeket is meg minden?
- \"Ö... khm... nyugodj meg, földlakó, nem akarunk bántani...\"
- Nagyszerű, tegyél föl egy másik lemezt, ez már nem lesz elég...
- Csitt! Pofa be! Te foglalkozz a saját feladatoddal! - \"Szóval... ö... igen... izé... még majd meglátjuk...\"
- \"Na, ne legyetek már olyan szőrösszívűek... tényleg, van szivetek? Vagy mitek van? Hasonlítotok ránk?\"
- Na szépen vagyunk, a végén még majd azt is megkérdezi, hogy...
- \"Vezethetek?\"
- Basszus, ez olvas az agyunkban?
- Úgy néz ki, ezért egy kicsit fogd vissza magad, ok?
- \"Hű, az előbb káromkodtál gondolatban? Ez állat! Az idegenek is káromkodnak...\"
- \"Khm... szóval földlakó, hallasz mindent, amit mondunk - azaz gondolunk?\"
- \"Aha, mindent! Honnan jöttetek?\"
- \"Mint mondtuk egy nagyon távoli bolygóról érkeztünk, és...\"
- \"Mi a neve? Hogy néz ki? Milyen ott az idő?\"
- \"Hé, hé lassabban, egyszerre egy kérdés – nem tudnád kiejteni, randa, és hideg. Megfelel?\"
- \"Állat!\"
- \"Ja, ha te mondod...\"
- \"Na, ne legyetek már olyan morcosak, fiúk...\"
- \"Nem.\"
- \"Mi nem?\"
- \"Nem fiúk.\"
- \"Hát akkor? Lányok?\"
- \"Az sem talált.\"
- \"De hát a hangotok mély és férfias...\"
- \"Eleinte egy kellemesen női hanggal próbáltunk, de a hím alanyoknál jelentkező folyamatos erekció miatt váltani voltunk kényszerűek.\"
- \"Ez állat!\"
- \"Próbáltál már valakit úgy vizsgálni, hogy... izé... érted? Szóval nem, nem állat.\"
- \"Na, indulunk, vagy mi lesz? Reggel hatra megyek dolgozni, nincs sok időm, úgyhogy...\"
- Még egy ilyen beszólás, és esküszöm elégetem itt helyben...
- \"Nana, ne ilyen hevesen idegen-pajtás, nem én játszom Télapót a saját házamban...\"
- \"Hogy mit?\"
- \"Törzsi babona egy emberről, aki primitív állatok húzta primitív járművel járja a éjszakát, és dobozzal ajándékozza meg azokat, akik egy szúrós növényt áldoznak neki a házuk kellős közepén... ha figyeltél volna az eligazításokon, nem lennénk ekkora zűrben...\"
- \"Mi? Jól hallom? Még mindig az én hibám? Ez egy átkozott mutáns, amit további kutatások céljából haza kéne vinni boncolásra!\"
- \"HOGY MIRE!?\"
- \"Jaj, bocsáss meg, földlakó, nem mondtuk? Rutineljárás. Ha génhibás alanyt találunk, meg kell néznünk, hogy mi okozza a problémát.\"
- \"Igen, persze, majdnem elfelejtettem. Így van. Szóval akkor, jössz az űrhajónkra?\"
- \"Nem... izé... nézzétek, én senkinek nem fogom elmondani, hogy itt jártatok, esküszöm, csak... légyszi ne vigyetek el...\"
- \"Nem kell félned, semmit sem fogsz érezni! Sőt! Ha jössz, mesélek a bolygónkról és mutathatok térképeket is, amit annyira akartál...\"
- \"Na... ne kéresd magad, gyere...\"
- \"Én... inkább meggondoltam magam, boncolásról nem mesélt még senki...\"
- \"De csak mert a tehenek nem tudnak beszélni...\"
- \"Azok is ti voltatok... ?\"
- \"Mondtam én neked, hogy ne a tisztás kellős közepén kéne hagyni azt a rothadó tetemet, de te nem, te hajthatatlan mókamester vagy...\"
- \"Én tényleg úgy érzem, hogy nem akarok veletek menni, komolyan... nagyon jó fejek vagytok, és izgalmas lehet, meg minden... de ezt most kihagynám, jó? Lehet?\"
- \"Hát jó. Mint értelmesnek mondható lény, szabad akarattal rendelkezel. Ok, nem viszünk el.\"
- \"Hurrá, köszönöm!!\"
- \"Akarom mondani MOST nem viszünk el. Később lehet, hogy beugrunk egy rutinellenőrzésre...\"
- \"Addig is szép álmokat!\" - és a két idegen eltűnt a Tóth házaspár hálószobájából. Tóth István visszafeküdt felesége mellé, és remélte, hogy valaha is el tudja felejteni ezt a harmadik típusú találkozást. Eközben az űrhajón folytatódott a gondolatcsere:
- Fantasztikus voltál! „Haza kéne vinni boncolásra...”, eszméletlen vagy haver!
- Muszáj volt kitalálnom valamit; te beégtél, ez az emlőrágó meg mindjárt űrhajós akart lenni... ezért jössz nekem eggyel.
- Kérj bármit!
- Ok. A következő tíz vizsgálatnál te paralizálod az alanyt, és én beszélek. Ja és vezetni is én fogok.
- Kezet rá!
- Kezet rá.
- Még valami. Mi lesz az ellenőrzéssel?
- Figyelj, ha valaha is visszajön ide valaki tőlünk, akkor sem fog kihúzni belőle semmit. Könyörgöm, halálra volt rémülve...
- Akkor jó, bízom benned. Csak nem örülnék neki, ha hazaérve várna rám a felmondólevelem...
- Nyugi, lazíts.
Ezzel a korong alakú űrhajó emelkedni kezdett, fénye lassan csökkent, és egy pillanat alatt eltűnt a langyos nyári éjszakában.
Tóth István azóta sem mondta el senkinek, mit történt vele ezen a különös éjjelen.

Hozzászólások

Gobiakos
1 | Gobiakos 2010.03.05. 10:44
Erős nyitány és nálam totálisan betalált, csillagos ötös! :-D
Ami kissé zavaró: a három fél beszélgetései alatt előfordult, hogy kicsit belekavarodtam, hogy épp ki is beszél/agyhullámoz, de amúgy baromi jó írás!

Ha vannak még ilyen gondolatok a fejedben, akkor azonnal ragadj klaviatúrát és pötyögd be, majd lódítsd fel a DomeBlog-ra, én vevő leszek rá! ;-)
2 | yeppgnu 2010.03.05. 10:49
Köszönöm :P
Még agyalok rajta (illetve van még egy-két hasonló régebbi irományom, meg erőt gyűjtök egy napló-szerű sorozathoz is...)

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.