Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Zoo_Lee blogja

8 bites mazochizmus

Zoo_Lee | 2012.02.27. 14:01 | kategória: ajánló | 3 hozzászólás

A videojáték manapság már popculturális ikon, a játékosokról kialakított szemüveges hurkapálca klisé is a pozitív irányba mozdult el, és általánosságban véve nehéz olyan embert találni, aki aktívan használ valamilyen elektronikus eszközt, és még soha semmilyen formában nem próbált ki játékot. A probléma csak az, hogy ennek eléréséhez kicsit enyhíteni kellett a kihívásokon, és minden platformot elárasztani könnyű, casual kihívásokkal, miközben a hardcore játékosok ideáljai, az igazi, bedurvított nehézségi szintű, több napos játékidejű programok a kihalás szélére kerültek.

Panaszkodni viszont újabban nem sok okunk van. Az elmúlt időben a független fejlesztők (és néhány mainstream kiadó) ellátta az öreg rókákat (vagy az őket majmoló hipster gamereket) múltidéző, esetenként nyolc bites grafikára hajazó gyöngyszemekkel, amelyek a játékélményt ismét a felfedezés, a kihívás öröméhez és izgalmához kötötték, nem pedig a "fullhálivúdfíling" megvalósításához. Ezt a sort gazdagítja az aktuális nemhivatalos kritikám alanya is, a Realm of the Mad God.

Egy független fejlesztők által készített, flash alapú kis 40 mega körüli MMORPG-ről van szó, ami az elmúlt hetekben került fel Steamre, és így a legtöbb játékos radarjára. A feladatunk, hogy csatlakozzunk egy maximum 85 játékos befogadására alkalmas világba, majd ott társainkkal együttműködve kimaxoljuk karakterünket a maximális huszadik szintig (egy-másfél óra elég rá), majd meginduljunk, és legyőzzük a világot irányító sötét istenséget. Az egyes világok térképei véletlengeneráltak, a játékmenet pedig abból áll, hogy a térkép különböző pontjain folyamatosan respawnoló szörnyek közül a játék kijelöl számunkra egyet, amit meg kell ölnünk, miközben ezzel a metódussal egyre beljebb kerülünk a térképen és egyre közelebb a sötét isten rejtekhelyéhez. Időnként még találhatunk rejtett, kifosztható instance-okat, az elhullott ellenfelektől potionöket, felszereléseket és újabb speciális mozdulatokat vehetünk fel, a többi játékoshoz pedig spontán oda is teleportálhatunk, hogy segítsük egymást (a tapasztalati pontot és a küldetés teljesítését mindenki megkapja, aki az adott lény legyőzésénél klikkelgetett).

Ezek után nyugodtan bárki nekem szegezhetné a kérdést, hogy dehát ez egyszerű, mint egy pofon, minek kellett a felvezetés a kihívással, meg a múltidézéssel? A kifejtéshez kölcsön venném a Dark Souls marketingszövegé(nek az általam emlékezetből ismert válatozatá)t: Meg fogsz halni. Újra és újra. A Realm of the Mad God ugyanis bár viszonylag könnyen indul, nagyjából a tizedik szint elhagyása után elkezd embertelenül bedurvulni, a végigjátszása pedig egyedül gyakorlatilag lehetetlen, még csapattársakkal is legfeljebb csak akkor könnyű, ha az adott világon tartózkodó mind a 85 gamer összefog - erre pedig még nem láttam példát. Ha pedig meghaltál, Game Over, a karaktered törlődött, az addig összegyűjtött felszerelés elveszett, visszakerülsz a karakterkészítő képernyőre, ahol ha van egy kis szerencséd, a teljesítményed alapján legalább néhány új kaszt megnyitási feltételeit teljesítetted, hogy ne csak az egy szem varázslóval szórakozhass. És hiába mordulhatna fel a tömeg, hogy ez szemétség, higgyétek el, a játékban ez a tipikus flash alaprecept a felülnézetes lövöldözéssel annyira addiktív, hogy nem számít, hányszor haltál meg, újra és újra neki fogsz futni, míg meg nem nyitod a számodra tökéletes kasztot, olyan reflexeid nem fejlődnek, mint egy hajdani NES szuperkockának, és meg nem találod a tökéletes világot, a tökéletes játékostársakkal. Ekkor kis szerencsével legyőzhetitek a sötét istent, de a játéknak még ekkor sincs vége, hiszen maximalista jellemel még lehet, hogy meg szeretnéd nyitni a többi karaktert, újra neki akarsz futni, hogy lezúzd az összes rejtett instance-t, fel akarsz kerülni a toplisták élére, vagy csak épp a fejlesztők tettek fel új karaktereket és ellenfeleket, amiket ki akarsz próbálni. A játék végigjátszható két óra alatt. Az idő, ami alatt ténylegesen végigjátszod, valószínűleg másfél-két nap, vagy egy hét, attól függően, hogy mennyire vagy hardcore. Viszont, hogy medddig fogod még elővenni ezt a kis 40 megás csodát? Ha megfelelő hangulatban vagy, akár hetekig.

Hozzászólások

1 | Sityi 2012.02.27. 15:18
A Steames oldala nem igazán fogott meg, épp ezért jó volt olvasni az ajánlódat róla. Már töltöm is. :D
2 | Sityi 2012.02.27. 15:58
Kipróbáltam: jópofa! emlékeztet kicsit a Dungeons of Dredmorra.
3 | Zoo_Lee 2012.02.27. 22:44
Remek, pont a Mad Godot védő istenekkel küzdöttünk, erre túl messzire kerültem a csapatunk gyógyítóital, és megint kezdhetem elölről...

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.