Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Ismertető/teszt

4x4 Evo

2000.12.20. 00:00 | szerző: Chris [PCD] | Ismertető/teszt

A múltkoriban, még egy előzetesben beszámoltam egy hasonló off-road versenyről, nevezetesen a Screamer 4x4-ről, ami egy magyar fejlesztésű és igencsak belevaló játék volt. Izgatottan vettem át tehát a 4x4 Evo dobozát is, melyet az angol Terminal Reality cég készített. Sajnos azonban nagyon hamar rá kellett döbbennem, hogy az említett két játék hasonló külcsíne igencsak eltérő belbecset takar. A terepen való száguldozás megvalósítása mindezidáig a számítógépek korlátai miatt nem valósulhatott meg. Most már nincs határ a horizonton, de a szabad három dimenziós mozgás dinamika modelljének leírása, az említett fejlesztőcsoportoknál igencsak eltérőre sikerült.

4x4 Evo

A 4x4 Evo első indítása után igen sok apró hiba tűnt fel, s egy kicsit "béta verzió hangulat" áradt a képernyőről. Ez a hangulat a játék folyamán végig megmaradt, tönkretéve az egyébként nem rossz alapkoncepciót és a grafikába belefektetett sok munkát.

Az intro megtekintése és a játékosprofil elkészítése után négy különböző játékmód közül választhatunk. A Quick race választása esetén a lehetséges 16 pálya bármelyikén zúzhatjuk - a számolatlan modell közül kiválasztott - terepjárónkat. Ellenfeleink számát és minőségüket itt szabadon megválaszthatjuk, ugyanúgy, mint a teljesítendő körök számát. A Time attack beállításnál a pályák ugyanazok, de ellenfeleink nincsenek. A verseny az óra, illetve a legjobb köridőnket jelképező szellemautó ellen folyik. Ezek az eredmények elmenthetők, így később visszanézhetők, vagy az interneten továbbíthatók.

4x4 Evo

A két legizgalmasabb játékmód közül az egyik a Career, azaz a karrier üzemmód. Itt egy bizonyos mennyiségű készpénzzel indulunk, amiből autót, javításokat, tuningalkatrészeket vásárolhatunk, továbbá a versenyekre való nevezéshez szükséges nevezési díjat is ebből kell kigazdálkodnunk. Kétfajta versenyen indulhatunk. Az első a "szokásos", az előmenetelhez szükséges versenyek, illetve egyéb kupák (pl. az aktuális versenyautón márkakupája, vagy éppen a 2 kerék hajtású autók kupája, vagy bármi más). Ezeken pénzt nyerhetünk, de indulni csak akkor érdemes, ha elsők leszünk, mert különben a nevezési díj több, mint a nyert összeg. A nyert összegből fejleszthetjük autónkat, vagy vehetünk erősebbet. Az autó- és tuningalkatrész-választék meglepően széles. Nemcsak teljesítményfokozó dolgokat vehetünk, hanem akár optikai kiegészítőket is, mint például gallytörő rács, vagy oldallépcső.

A negyedik játékfajta a Network, azaz a hálózati játék. Itt TCP/IP alapú hálózaton (LAN vagy Internet) játszhatunk egymás, vagy egymás és mesterséges intelligenciájú versenyzők ellen vegyesen. Sajnos rossz hírem van a vállalati/iskolai tűzfal mögül játszóknak: a játék egy ismeretlen 7243-as porton próbál kommunikálni, ezt pedig a legtöbb tűzfal nem honorálja... De ha sikerül bekapcsolódnunk a Terminal Reality központi szerverére, akkor a világ minden részéről találhatunk magunknak játszópajtásokat, akikkel kitombolhatjuk magunkat.

4x4 Evo

Ha elindult a játék, örülhetünk a változatos és ötletes pályáknak, de sajnos sokat fogunk bosszankodni az autók mozgásának esetlenségén. Tetszeni fog a rengeteg kameraállás, amik közül sok látványos ugyan, de használhatatlan. Hiányozni fog a műszerfalas nézet, de rengeteg látványos apró dolgot fogunk észrevenni.

Nagyon kétarcú a játék. A két fő ellenpont a grafika szépsége, szemben az autó dinamika modelljének primitívségével. Az autóink hatalmas rúgóútjaik ellenére kanyarban alig dőlnek meg, vagy ugratásnál a levegőbe emelkedéstől kezdve az autó ugyanazt a pozíciót tartja egészen a földreérkezéséig. Az irányíthatóság egész egyszerűen siralmas, a kerekek kipörgésénél a földből előtörő háromszögek látványától pedig a korai C64-es demók jutnak az ember eszébe.

4x4 Evo

A játék többet nyújt a konkurenseknél az autók számában és azok fejleszthetőségében, tuningolhatóságában, ad néhány nagyon érdekes opciót (márkaversenyek, optikai tuning), lehetőséget ad hálózati játékra (néhány versenytárs nem tudja ezt), de sajnos ezek az előnyök szempillantás alatt válnak felejthetővé, amikor meglátjuk a pályán esetlenül bukdácsoló versenyautónkat. Kár érte. Emberek! Biztos, hogy nem béta-verziót kaptam tesztelésre? ■

4x4 Evo4x4 Evo4x4 Evo4x4 Evo4x4 Evo4x4 Evo4x4 Evo4x4 Evo4x4 Evo4x4 Evo4x4 Evo4x4 Evo4x4 Evo4x4 Evo

értékelés

4x4 Evo

Pozitívumok
  • Sok autó
  • Rengeteg tuninglehetőség
  • Sokfajta verseny
  • Karrier-üzemmód
Negatívumok
  • Az a fránya mozgás
  • Grafikai és program hibák
6,8

hozzászólások (0)

cikkajánló

Shadow Tactics: Blades of the Shogun videobemutató

A játék első küldetésébe pillanthattok be videónkban.

Planet Coaster

Végre megjelent egy modern elvárásoknak megfelelő vidámparképítő játék

Call of Duty: Modern Warfare Remastered

Modern hadviselés posztmodern köntösben?

Assassin's Creed: The Ezio Collection

A sorozat talán legmeghatározóbb trilógiája megérkezett a legújabb konzolokra.

Adam Wolfe 3-4. epizód

A két újabb epizóddal befejeződött az izgalmas kaland.