Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Ismertető/teszt

Crimson Skies

2001.03.24. 00:00 | szerző: Thomas | Ismertető/teszt

Be kell vallanom, inkább a hardcore repülőgép-szimulátorokat kedvelem. Minél realisztikusabbak, annál jobban. Az arcade jellegű szimulátorokat eddig messze elkerültem, mivel azok többsége egyáltalán nem jelent szellemi kihívást, maximum a reflexeket javítja. A Crimson Skies azonban szerencsére ennél jóval többet nyújt. A realitáshoz nem sok köze van, de a hangulata és a játékélmény garantáltan kárpótol ezért a hiányosságért.

Crimson Skies

A történet szerint az első - és addig egyetlen - Világháború után az USA államai egyre inkább eltávolodtak egymástól. Ezt tovább fokozta egy nagyon veszélyes influenza járvány és az 1929-es gazdasági válság. Ezek végül azt eredményezték, hogy az USA 23 független államra vált szét. Az úthálózat soha nem épült ki igazán, és a már megépülteknek jelentős része meg is semmisült az államok közötti összecsapások során. Ez a tény, valamint az, hogy az államok hatalmas, sokszor nem is legális vámokat vetettek ki a közúti áruszállításra elég hátrányosan érintette az automobilok fejlődését, de nagyon kedvezett a légi közlekedésnek, ami a szállítás és az utazás egyetlen elfogadható lehetősége lett. A játék 1937-ben játszódik, mikor már a legkülönfélébb típusú merevszárnyú repülők és kezdetleges helikopterek repkednek a levegőben. Az áru- és személyszállítás szinte kizárólag zeppelinekkel történik, amiből nem csak technikai fejlődét, hanem egy új munka- és karrierlehetőség, a légi kalózkodás kialakulását is maga után vonta. Az államok ugyan saját légierőket állítottak fel a légi közlekedés védelmére, de ők is előszeretettel bérelnek föl kalózokat és zsoldosokat, hogy jól kiszúrjanak a haragosaikkal. Mi az egyik leghíresebb kalózvezér, Nathan Zachery bőrébe bújhatunk, aki nem akármilyen karriert tudhat a háta mögött. A Nagy Háború alatt kezdetben amerikai, később pedig orosz színekben repült. Az orosz forradalom után egy ideig a Vörös Hadseregnél is szolgált pilótaként, majd visszatért az Államokba. A tőzsdén jelentős vagyon szedett össze, amit később el is vesztett a gazdasági válság alatt. Most Fortune Hunters nevű csapatával egy Pandora nevű zeppelin fedélzetén főállású kalózként tengeti nem éppen unalmas életét.

Egyszemélyes játéknál választhatunk a generált összecsapás és a hadjárat mód között. Az elsőről nem sokat lehet mondani, pillanatok alatt kiválaszthatunk egy nekünk tetsző történetet a listáról, vagy generálhatunk magunknak egy újat, ahol beállíthatjuk a társak és az ellenfelek számát, szintjét, a gépek típusát, a fegyverzetet és a helyszínt. Ezután már ugorhatunk is a pilótafülkébe és jöhet a mehet. Ennél a játékmódnál sokkal nagyobb kihívást garantál a huszonöt küldetésből álló hadjárat, melynek küldetései néha lazább, néha szorosabb kapcsolatban állnak egymással. Elvileg csak akkor léphetünk tovább, ha az aktuálisat teljesítettük, de a gyakorlatban három sikertelen próbálkozás után lehetőséget kapunk, hogy továbblépjünk a következőre. Ezzel nem hagyunk ki semmit, bármikor visszatérhetünk a korábbi teljesített, vagy nem teljesített küldetésekhez. Minden küldetés eligazítással indul, ahol a legénység és parancsnok (vagyis mi) megbeszélik a tennivalókat. Ez alatt a térképet csodálhatjuk, amin minden fontosabb tennivaló helyszínét kis zászlók jelölik. Ez a megoldás nagyon eredeti, és igazán hangulatos, csak egyetlen hátránya van, akik nem boldogulnak a beszélt angollal, azok kénytelenek lesznek beérni a rövid írásos összefoglalóval. Az indulás előtt még kiválaszthatjuk a gépünket és a fegyverzetet, majd egy hosszabb töltögetés után már repülhetünk is. A hadjárat küldetései között nincs két egyforma. Más a helyszín, mások az ellenfelek, mások a feladatok és más géppel repülünk mi is. A küldetések céljai között olyan mindennapos feladatok szerepelnek, mint egy elsüllyedt kalózhajó kiemelése, egy professzor kimentése egy orosz személyszállító zeppelinről, egy színésznő megszöktetése egy hollywoodi stúdióból, egy repülő prototípusának ellopása, vagy a kalózvezérek közötti akrobatikus repülőverseny megnyerése. Minden küldetés tartalmaz teljesítendő elsődleges, valamint kevésbé fontos, de plusz pontokat jelentő másodlagos feladatokat, és vannak bonusz pontokat jelentő akciók is, mint pl. egy látványosabb manőver egy híd alatt, stb. Az elsődleges feladatok általában tartalmazzák az összes ellenséges gép lelövését is, de a történet szempontjából lényeges feladatok ennél sokkal érdekesebbek - pl. egy zeppelin motorjainak kilövése, egy emberünk felszedése egy száguldó vonatról, egy másik emberünk feljuttatása egy utasszállító zeppelinre, stb. Az elsődleges feladatok általában összetettek, és egymásra épülnek. Egy hatalmas hidroplán ellopásakor például először ki kell lőnünk a hangárajtókat (persze belülről :-), el kell takarítani az útból az uszályokat, ki kell lőni az őrhajókat és közben védelmezni kell a gépet a folyamatosan támadó ellenséges repülőktől. Vannak küldetések, amikor különböző akrobatikus mutatványokat kell bemutatnunk a lehető legidétlenebb helyeken (pl. a HOLLYWOOD felirat valamelyik O-betűjén, barlangban, hangárban, felhőkarcolók között, hídon, vagy híd alatt, stb.). Ezekről fényképek is készülnek, amiket később viszontláthatunk az emlékkönyvben újságkivágások (ezeket el is olvashatjuk), más emlékek és olyan statisztikai adatok mellett, mint pl. lelőtt gépek száma és típusa, találati pontosságunk, stb. Minden küldetésünk után újabb oldalakkal bővül ez a könyv, ami szerintem egy eredeti és szépen megvalósított ötlet.

Crimson Skies

A Crimson Skies-nak több köze van egy jó kalandjátékhoz, mint egy igazi hardcore repülőszimulátorhoz, leginkább a Rogue Squadron-hoz hasonlít. A gépek repülési tulajdonságai csak a legnagyobb jóindulattal nevezhetőek realisztikusnak, de szerencsére nem is ez a lényeg, a hangsúly egyértelműen a játékélményen van. Nem kell bonyolult fedélzeti rendszerekkel, fizikai jellemzőkkel, repülési tulajdonságokkal és egyebekkel bajlódnunk, még a fel- és leszállás sem jelent gondot, mivel a gépek a zeppelinről indulnak és oda is dokkolnak be a küldetések végén. A dokkolás automatikus, tehát ez a művelet is csak minimális gyakorlást igényel. Van ugyan némi hatása a gravitációnak, de ez nem akadályozza meg a gépeket abban, hogy szokatlanul hosszú ideig repüljenek akár függőlegesen felfelé is és olyan manővereket produkáljanak, amiktől a mai sugárhajtású gépek is elpirulnának. A fegyverek kínálata elég nagy, bár csak különböző kaliberű géppuskákat és nem irányított rakétákat pakolhatunk fel, de a lövedékeknek több változata is létezik (robbanó, páncéltörő, stb.). Néha érdemes elgondolkodni rajta, hogy melyiket válasszuk, de többnyire megfelel a robbanó változat. Az egyszerű repülési tulajdonság egyszerű és kényelmes irányítással párosul. Egy joystick és hat-hét gomb bőven lefedi a gyakran használt funkciókat. A műszerek ugyancsak egyszerűek, csak a legfontosabbakat találjuk meg - magasságmérő, sebességmérő, műhorizont, egy sérülésjelző és egy-egy kijelző a rakétákhoz és géppuskákhoz. A kapott sérülésnek minimális hatása van a repülési tulajdonságra. Annak ellenére, hogy szép vastag füstcsíkot húzunk magunk után, és a motor ki-kihagy nem nagyon vettem észe változást.

A többi gépet irányító mesterséges intelligencia egyik nehézségi szinten sem jelent komolyabb kihívást, de azért nem is veszélytelenek. Ha nem figyelünk pillanatok alatt darabokra szedik a gépünket, de még a legjobbak sem képesek hosszabb ideig a gépünk mögött maradni. Mélyrepülésben néha produkálnak látványos manővereket pl. hidak alatt vagy épületek között. Ilyenkor oda kell figyelni, ha követni akarjuk őket, de általában elég kiszámíthatóan repülnek. A társainkra általában jellemző, hogy nem sok vizet zavarnak, jó, ha az ellenséges gépek 10%-át ők lövik le. Arra ne is számítsunk, hogy megvédenek minket, de néha azért vannak világosabb pillanataik.

Crimson Skies

A grafikára nem lehet panasz, igazán szép és a sebességgel sincsenek problémák. A repülőgépek szépek, színesek és nagyon változatosak. Nincsenek ugyan mozgó kormányfelületek, vagy akár kerekek de ez ennél a játékstílusnál nem is fontos. Felépítésük változatos, és néhány valószínűleg egyetlen percig sem lenne képes a levegőben maradni, de nagyon eredetiek. A sérüléseket erős füst és repkedő darabok jelzik, de magán a gépen nem vettem észre jelentősebb változást. A robbanások látványosak, bár a lökéshullámok néha érdekesre sikerülnek, de azért szépek. A zeppelinek hatalmasak, látványosak, és sok-sok apró darabra szét lehet lőni őket. Lelőhetjük a motorokat, a külső fegyvereket, és az oldalsó nyílásokon belőve a belső ágyúkat is felrobbanthatjuk. A belső robbanások hatására a külső burkolat egy része is leválik és egy motor kilövésekor a propeller elrepülése olyan látvány, amit nem érdemes kihagyni. A táj megjelenítése az egyik erőssége a grafikai motornak. Nagyon élethű, és a különböző tereptípusok nem csak szépek, de a repülés szempontjából is tartogatnak kihívásokat. A hegyek, szakadékok, barlangok és sziklafalak mellett olyan mesterséges építmények, mint hidak, változatos épületek és alagutak is nehezítik a dolgunkat. A felhők gyönyörűek, a legszebbek amiket eddig szimulátorban láttam. A gépünket három nézetből irányíthatjuk, van egy belső nézet műszerfallal, egy előre nézet műszerfal nélkül, és egy gép mögötti nézet. A választás teljesen fakultatív, mindhárom használható, mivel a műszereket mindegyikben látjuk. Egyetlen kivétel a műhorizont, amit valamilyen okból csak a belső nézetben láthatunk. Többen jeleztek stabilitási problémákat, de ezeket nem erősíthetem meg. Nálam a játék példátlanul stabilan és minden bug nélkül futott. Egyetlen probléma talán csak a kicsit hosszadalmas töltögetéssel volt, de ezt el lehet viselni, és a legújabb patch elvileg ezt is javítja.

A játékhoz mellékeltek repülőgép szerkesztőt is, amivel mindegyik játékmódhoz készíthetünk egyedi gépeket. A sárkányszerkezettől a motoron és fegyvereken át a festésig mindent mi választunk ki, és minden módosítás után azonnal megkapjuk annak a repülési tulajdonságokra (sebesség, mozgékonyság, páncélozottság, tűzerő) gyakorolt hatását. Természetesen nem könnyű ideális gépet összerakni, mivel a különböző jellemzők egymás ellen is hatnak. Hiába választunk ki jó mozgékonyságot biztosító, könnyű szárnyakat, ha annak teherbírása korlátozza a választható motor, a fegyverek és a páncélzat mennyiségét. Az elkészült gépeket nem kapjuk meg ingyen, konfigurációtól függően fizetnünk kell értük. A pénzt repüléssel szedhetjük össze, a hadjárat közben pl. már néhány teljesített küldetés után összejön annyi, hogy az első gépüket kifizessük. Természetesen a hadjárat közben ingyen is hozzájutunk újabb, és jól használható gépekhez, tehát nem vagyunk rászorulva a tervezésre.

Crimson Skies

A Crimson Skies egy nagyon hangulatos játék, jól kidolgozott, eredeti történettel. A grafika szép és gyors. A hangok nagyon jók, a beszéd tiszta és érthető, a színészek jó munkát végeztek. A zene illeszkedik a környezethez, bár egy idő után azért már kezd egyhangúvá válni. A küldetések változatosak, és egyáltalán nem unalmasak. A nehézségi szintjük változó, vannak igazán nehezek is, de a többségnél két-három próbálkozás elegendő a teljesítéshez. A generált küldetés és a hadjárat mellett természetesen van multiplayer lehetőség is, ami deathmatch, csapat és capture the flag módot tartalmaz. A tesztelés során nem találtam hiányosságot, nálam nagyon stabilan, minden hiba nélkül futott. Egyetlen negatívum talán a hosszabb töltögetési idő, de ez sem jelent komoly problémát. Sajnos a multiplayer módot nem volt lehetőségem kipróbálni, tehát ott még lehetnek problémák.

Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki egy kis kikapcsolódásra vágyik. ■

Crimson Skies
Crimson SkiesCrimson SkiesCrimson Skies

értékelés

Crimson Skies

Pozitívumok
  • Szép grafika
  • Egyszerű irányítás
  • Érdekes történet
  • Kiemelkedő hangulat
Negatívumok
  • Hosszú töltögetési idők
Minimális rendszerigény: Pentium II 266, 64 MB RAM, 4xCD-ROM
9,0
Crimson Skies
A legutóbbi Crimson Skies cikkek, hírek

hozzászólások (0)

cikkajánló

Transport Fever

...avagy amilyennek a Train Fevert megálmodták.

Dishonored 2

Bosszúvágy 2.0 impresszionista, steampunk köntösben.

Shadow Tactics: Blades of the Shogun videobemutató

A játék első küldetésébe pillanthattok be videónkban.

Planet Coaster

Végre megjelent egy modern elvárásoknak megfelelő vidámparképítő játék

Call of Duty: Modern Warfare Remastered

Modern hadviselés posztmodern köntösben?