Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Előzetes

Command & Conquer: Red Alert 2

2000.06.28. 00:00 | szerző: Thomas | Előzetes

A Westwoodnak sikerült meglepnie a világot, mikor bejelentette, hogy a fejlesztői már több mint egy éve az 1996-ban megjelent Red Alert folytatásán dolgoznak. Az a korábbi nyilatkozatuk, hogy a Command & Conquer 3: Tiberian Twilight lesz a C&C sorozat következő tagja még mindig érvényes, ugyanis a Red Alert kilép a C&C árnyékából, és teljesen új sorozatként indul útjára. Új univerzumként, ahol az események függetlenek a C&C eseményeitől. Ezzel a készítőknek nincs megkötve a kezük, megkapták a szabadságot, hogy tetszésük szerint alkossanak.

Command & Conquer: Red Alert 2

A történet pár évvel az első rész cselekményei után játszódik. A főgonosz, Sztálin halott, Európát újjáépítették, a Szocialista Világszövetségnél (World Socialist Alliance - WSA) pedig Romanov tábornok személyében egy bábdiktátort helyeztek hatalomra. A Szövetségesek kezdenek elkényelmesedni. A hírszerző szervek információi szerint Romanov a leggyengébb és legbefolyásolhatóbb vezető, a Szocialista Világszövetség pedig teljesen ártalmatlan. Soha senki nem gondolta volna, hogy veszélyt jelenthetnek. Romanov azonban bosszúra szomjazik, több szocialista országgal szövetkezve egyetlen célja Amerika térdre kényszerítése. Megfelelő technológiával tökéletesítették a pszionikus hadviselés "művészetét", és teljesen titokban felállítottak egy agykontrollra is kiképzett hadsereget. Már csak a megfelelő alkalomra vártak, ami a mexikói polgárháború kitörésével érkezett el. Mivel Mexikó WSA tagország, a rendfenntartás indokával Romanov csapatai "jogosan" bevonulhattak oda. Nem sokkal később, az USA korai figyelmeztető és védelmi rendszerének, valamint nukleáris arzenáljának titokzatos meghibásodása után a speciálisan képzett egységek bevonultak Kaliforniába, Texasba, és Arizonába is, ahol titokzatos jeladókat építettek fel. Nemsokára a lakosok fejfájásra és hányingerre kezdtek panaszkodni, majd zombiszerű állapotba kerülve fegyvert fogtak a saját honfitársaik ellen, és csatlakoztak a szovjet csapatokhoz. A fontosabb városok órákkal az agykontroll jeladók kiépítése után elvesztek. A WSA-nak nem célja az USA lerombolása, csak át akarják venni az irányítást a nyersanyagok, az ipar és a haditechnika felett. Az USA kormányát meglepetésként érték a váratlan események, hadat üzent a WSA-nak, és mozgósította a seregei maradékát. A Szövetségesek oldalán játszva célunk a jól felfegyverzett orosz csapatok elleni harc, a jeladók lerombolása, és végül Moszkva elfoglalása. A WSA színeiben az új agykontroll technológiát használva elszórt ellenállási gócokat kell felszámolnunk, és megfizettetnünk az USA-t mindazért, amit a szovjet hazával tettek.

A hadjáratok helyszíne elsősorban az USA területe - pl. Washington D.C., Chicago, New York City, Florida Keys, Pearl Harbor, de azért lesznek mások is - pl. Egyiptom, Németország, Franciaország és Szibéria. Olyan jellegzetes épületekkel találkozhatunk, mint a Fehér Ház, a Pentagon, a Szabadság szobor, a Washington Emlékmű vagy az Eiffel torony. Mindegyik felrobbantható, a lerombolásukra teljesen egyedi animációkat készítettek. A készítők elsősorban a tengerentúli vevőkre koncentráltak, céljuk az volt, hogy a játékosok számára ismerős területeken kelljen harcolniuk. Persze ez itthon nem nagyon fog bejönni, de azért nem árt egy kis változatosság.

Command & Conquer: Red Alert 2

A Westwood nem követi a trendet, továbbra is ragaszkodik a 2D megjelenítéshez. A Red Alert 2 esetében mindennél fontosabb a játékélmény, a látvány csak ez után következik. A Tiberian Sun grafikus motorját használták fel, de leegyszerűsítették azt, hogy megfelelő sebességgel tudja kezelni nagyobb mennyiségű egységeket. Az egyszerűsítésnek áldozatául esett pl. a többrétegű, deformálható felszín. A készítőknek egy egyszerűbb engine-re volt szűkségük, hogy inkább a játékmenet tökéletesítésére és a rengeteg egység kiegyensúlyozására tudjanak figyelni. Az egységek megjelenítésére vegyesen használnak sprite-okat és voxeleket. A screenshotok alapján a grafika azért nem szenvedett csorbát, sőt még szebb is lett. Az épületek részletesek és színesek. A kamera sokkal közelebb van az eseményekhez, mint az eddigi C&C játékoknál. Ezzel sokkal mélyebben el lehet merülni az akcióban, másrészt pedig meg lehet csodálni az aprólékos és részletes grafikát. A maximális felbontás 1024x768.

A legtöbb RTS az első 10 percben mozgalmas, az ember nem győzi kapkodni a fejet és visszaverni a támadásokat. Ha túléltük ezt a 10 percet, akkor hosszadalmas építgetés kezdődik, és esetleg több órán keresztül alig történik valami, leszámítva pár vérszegény támadást. A készítők célja, hogy elkerüljék ezeket a hosszadalmas, unalmas építgetési fázisokat. Kisebbek lesznek a térképek, cserébe gyors (30-45 perces pályák), fordulatos és változatos játékmenetet ígérnek, ahol az egyik pillanatról a másikra megváltozhat minden. Arra külön ügyelnek, hogy ne legyen egyetlen hatalmas rohanás az egész, ahol a stratégiai mélység teljesen elveszik. A RA2 sokkal komolyabb és átgondoltabb stratégiák használatát teszi lehetővé és szükségessé. Csak egy példa: felszerelhetünk egy bombát egy teljesen ártalmatlannak tűnő tehénre, akit az agykontroll segítségével be lehet küldeni az ellenséges bázisra.

Command & Conquer: Red Alert 2

A készítők teljesen új multiplayer módokon is dolgoznak, bár ezekről közelebbiek még nem ismeretesek.

Végül ízelítőnek néhány egység és épület a teljesség igénye nélkül.

Command & Conquer: Red Alert 2

Szövetséges egységek:

  • Spy (kém) - Az előző részben szereplő kém és tolvaj tulajdonságait ötvözi. Hatása attól függ, hogy milyen épületbe sikerül bejutnia. Egy erőműbe belopózva például 30 másodpercre az egész bázison kikapcsolja az energiát, vagy az ércfinomítóból az összes pénzt el tudja lopni. A pénz mellett technológiákat is el tud lopni, azokat felhasználva teljesen új egységeket építhetünk. A kutyákat még mindig nem szereti.

    Command & Conquer: Red Alert 2

  • GI (tengerészgyalogos) - A szokásos géppuskás gyalogos egység, de erősebb, mint a szovjet társa. Képes menet közben és állva is tüzelni, de pár pillanat nyugalmat kihasználva lefekszik, kitámasztja a kétlábú géppuskáját és védi a területet. Az épületekbe elszállásolva őket annak védelmében is kiveszik a részüket.

  • Navy SEAL - Úszni is tudó szuperkatona. Az orosz polipok étrendjének fontos része.

    Command & Conquer: Red Alert 2

  • Rocketeer - A Tiberian Sun repülő gyalogosa, de nem géppuskával, hanem rakétákkal felszerelve. Ideális gyors ellentámadásokkor.

  • Tanya - Az ellenséges gyalogosok és épületek réme, C4-gyel és hatalmas lőtávolságú fegyverrel, aki már úszni is tud. Átúszik a folyókon, de akár az óceánra is kiúszik és felrobbantja az ellenséges hajókat.

    Command & Conquer: Red Alert 2

  • Chrono Legionnaire - Különleges gyalogos egység, aki önerőből képes teleportálni. Elég lassan tüzel, de az eltalált egységet kitörli az időből.

  • Chrono Miner - A továbbfejlesztett harvester, aki miután megtöltötte a rakterét ásványokkal visszateleportálja magát a finomító mellé. Hátránya, hogy a teleport csak egy irányba működik, az ásványokért még mindig ki kell gurulnia. Ha a finomító foglalt, akkor nem teleportál, hanem szép komótosan visszagurul.

    Command & Conquer: Red Alert 2

  • Terror drone - Egy olcsó, mindkét oldalon gyártható pókszerű egység, ami kimondottan a tank rush ellen lett kitalálva. Átfúrják magukat a járművek páncélján és felrobbannak. Szerencsés esetben a célpontjukat is magukkal viszik.

  • Dolphin (Delfin) - Hangradarjával meg tudja semmisíteni az ellenséges vízi egységeket, és az orosz tengeralattjárókat is felderíti.

    Command & Conquer: Red Alert 2

  • Aircraft Carrier (Repülőgép hordozó) - A célpont hatótávolságába érve automatikusan indítja a bombázókat. A repülőkön kívül csak repülőgépek elleni fegyverei vannak.

  • Aegis cruiser (Aegis cirkáló) - Úszó légvédelmi állás, a repülőket egyetlen lövéssel leszedi, és még az orosz rakétákat is le tudja lőni.

    Command & Conquer: Red Alert 2

     

    Szövetséges épületek:

    Command & Conquer: Red Alert 2

  • Chronosphere - Mint az első részben, gyalogosok és járművek teleportálására képes.

  • Weather controll device (Időjárás-irányító gép) - Kellemes vihart generál a orosz bázis fölött, a csapkodó villámok maradandó nyomokat hagynak a legerősebb védelemben is.

    Command & Conquer: Red Alert 2

  • Prism Tower - Leginkább a NOD Obelisk of Light tornyához hasonlít. A napsugarakat prizmák segítségével halálos sugárrá alakítja át. Több ilyen torony képes együttműködni, és így erősíteni a sugarat.

  • Solar refractor - egy hatalmas tükör, ami a napsugarakat halálos fénysugárrá koncentrálja. A sugár többször is visszaverődhet a célokról, így több egységet is károsítva.

    Command & Conquer: Red Alert 2

  • Gap generátor - A jól ismert álcázó generátor.

     

    Command & Conquer: Red Alert 2

    Szovjet egységek:

  • Tesla trooper - Egy hordozható tesla generátorral a jobb kezén nagyon veszélyes járművekre és gyalogosokra egyaránt. Több ilyen Tesla trooper fel tudja tölteni a Tesla tornyot, megnövelve annak erejét és hatótávolságát.

    Command & Conquer: Red Alert 2

  • Crazy Ivan - Bármire képes bombát szerelni, akár a tehénre is. Mindkét kezében egy késsel rendkívül veszélyes a gyalogosokra.

  • Yuri - Pszionikus képességei segítségével át tudja venni egy ellenséges katona irányítását, vagy pszionikus lökéshullámmal minden közelben lévő gyalogos katonát elintéz.

    Command & Conquer: Red Alert 2

  • Conscript - A gyalogos katona lángszóróval.

  • War miner - Az oroszok szakítottak azzal az elképzeléssel, hogy a betakarítónak fegyvertelennek kell lennie. Felpakoltak rá két 80 mm-es ágyút, és a páncélját is megerősítették.

    Command & Conquer: Red Alert 2

  • Tesla tank - Ugyanaz mint a Tesla trooper, csak kicsit erősebb.

  • Rhino Heavy tank - Lassú, de erős páncéllal és komoly tűzerővel.

    Command & Conquer: Red Alert 2

  • Apocalypse Atomic tank - A régi, jól bevált mammoth tank visszatért. Iker ágyúkkal, és rakétákkal bárkinek az idegeire tud menni.

  • Kirov léghajó - Lassú és gyenge páncélzatú, de erős bombáival komoly károkat tud okozni.

    Command & Conquer: Red Alert 2

  • HIND transport - Az első részből megismert szállítóhelikopter, de ezúttal nem gyalogosokat, hanem járműveket cipel, és géppuskával is fel van szerelve.

  • Dreadnought - Míg az első részben az oroszok csak tengeralattjárókkal képviselték magukat a tengereken, most komolyabb haderőket vonultatnak fel ott is. A Dreadnought rengeteg ágyúval, és cirkálórakétákkal több korábbi szövetséges hajó tulajdonságait egyesíti.

  • Sea Scorpion - Gyors elsősorban légvédelmi célú hajó, de aknákkal és mélységi bombákkal is rendelkezik.

  • Tengeralattjáró - Ez egység változatlanul megmaradt az orosz flottánál.

  • Giant squid - Pszionikusan irányított óriáspolip, ami a legyengült ellenséges hajókat lerántja a mélybe.

     

    Szovjet épületek:

  • Cloning vats (klónozó kádak) - Felépülése után minden legyártott katonáról rögtön kapunk egy másolatot is. Másik szerepe, hogy mikor Yuri átveszi egy ellenséges katona irányítását azt beparancsolhatjuk ebbe az épületbe, és azután gyárható lesz.

  • Iron Curtain - Egy 3x3 területen minden egységet sérthetetlenné teszi 45 másodpercre. Nem hat légi és víz alatti egységekre, és a gyalogosokból pirítóst csinál.

  • Nuclear reactor - Atomreaktor, ami rengeteg energiát termel. Kilövése után viszont a rádióaktivitás miatt elfelejthetjük egy időre a környéket.

  • Psychic Sensor - Pszionikus szenzor, ami érzékeli az ellenséges csapatmozgásokat, és kijelzi, hogy melyik épületre céloznak.

  • Tesla Coil - A régi ismerős. Rengeteget fogyaszt, de megéri az árát. A Tesla trooper és a Tesla tank tovább tudja tölteni, hogy megnöveljék a hatótávolságát.

  • Nuclear missile silo - Az orosz atomrakéta szülőhelye, ami sokkal komolyabb károkat fog okozni, mint az előző részben. Egyetlen épület sem lesz képes kibírni egy atomrobbanást, és a közelben lévő gyalogosok radioaktív mérgezésben haláloznak el. Az egyetlen esély egy ilyen támadás biztos átvészelésére a kilövés megakadályozása, éppen ezért mindenki figyelmeztetést kap, mikor valaki előkészít egy kilövést.

  • V3 rocket launcher - Tüzérség. Nem túl pontos, de ott fű többé nem terem, ahová odadurrant.

     

    Ennyit előzetesen a Westwood új stratégiai játékáról, reméljük, a beígért novemberi megjelenéstől nem nagyon fognak eltérni. A fentiek mellett érdekesség még az, hogy természetesen szokásukhoz híven élő szereplőkkel felvett átvezető jelenetek lesznek a programban, és már nagyban folyik a forgatás is. Az IGN-nél találtunk pár képet, melyen többek között Kari Wuhrert láthatjuk, ő fogja alakítani Tanyát. (A TV-ben többek között a Sliders sorozatban láthattuk Karit pár évvel ezelőtt, ő játszotta a leadott sorozat második felében lévő katonanőt.) Aki többet szeretne megtudni a forgatásról, nézzen el a pc.ign.com oldalra, ahol még egy videó-interjú is található. ■

Command & Conquer: Red Alert 2
A legutóbbi Command & Conquer: Red Alert 2 cikkek, hírek

hozzászólások (0)

cikkajánló

Osiris: New Dawn Early Access próbakör

Nem könnyű űr-Robinsonnak lenni...

Paragon nyílt béta

Lehet még újat mutatni a MOBA műfajában?

Endless Space 2 (Early Access)

Kipróbáltuk az Amplitude készülő új játékát.

Torment: Tides of Numenera

Év eleje óta elérhető az Early Access verzió, nemrég pedig a PS4-es verziót is bejelentették.

Mafia III - első benyomások

Megérkezett a népszerű sorozat harmadik fejezete. Ezek voltak az első élményeink.