Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Előzetes

Dark Reign 2

1999.12.21. 00:00 | szerző: Phoenix | Előzetes

A fejlesztők nagyon sok újítást ígérnek: a program teljesen új 3D engine-t kap, és az új kameranézetek segítségével sokkal áttekinthetőbbé és élvezhetőbbé válik a játék. Az on-the-battlefield nézettel például teljesen "leereszkedhetünk" katonáink szintjére, és a játék szinte 3D-s emberszimulátor jelleget kap, de ha akarunk, az RTS-ekben már jól megszokott felső kameranézetből is játszhatunk, és természetesen a kettő közötti átmenetek bármelyikéből. Az objektumok sokkal arányosabbak lesznek, egységeink pedig egy-egy feladatra specializálódnak.

Dark Reign 2

A Dark Reign II-ben a Jovian Detention Authority elnyomó hatalom, és az ellenük fellázadó Tribes harcait játszhatjuk végig 25 valódi kihívást jelentő pályán. A háború a Földön kezdődik a 26. században, de végül az egész naprendszerre kiterjed. Játszhatunk nappali vagy éjszakai pályákon, épületeken belül vagy kívül, sőt az is előfordulhat, hogy amíg a szabad ég alatt irányítjuk csapatainkat, addig egy kisebb különítménnyel egy épületet belülről kell megsemmisítenünk.

A játék új kezelőfelületet kap, így az irányítása sokkal könnyebbé válik. Realisztikus karakteranimációk fogják jelezni a sérülést, a győzelmet, vagy az esetleges vereséget.

Dark Reign 2

A továbbfejlesztett "forradalmian új" mesterséges intelligenciának köszönhetően a csapatok összehangoltan fognak támadni, és fedezik egymást, mint egy igazi katonai alakulatban a jól összeszokott bajtársak.

A már teljesen 3 dimenziós világ környezeti tényezői, és fizikai jellemzői befolyásolni fogják a játékmenetet. Elrejtőzhetünk majd a fák között, esetleg felégethetjük az erdőt, hogy a gaz ellen ne rejtőzhessen el a fák között, alacsony gravitációban harcolhatunk, és a sötétség leple alatt lopózhatunk az ellenség közelébe.

Dark Reign 2

Multiplayer módban legfeljebb nyolcan játszhatunk majd egymás ellen. Sőt akár még szövetségesekként is játszhatunk kooperatív módon. Lesz még Capture the flag, és King of the hill mód is.

A Pandemic Studios által fejlesztett játék hamarosan napvilágot lát az Activision jóvoltából. Körülbelül az idei év végére várhatjuk. ■

Dark Reign 2
Dark Reign 2Dark Reign 2Dark Reign 2Dark Reign 2Dark Reign 2Dark Reign 2Dark Reign 2Dark Reign 2Dark Reign 2Dark Reign 2Dark Reign 2Dark Reign 2Dark Reign 2Dark Reign 2Dark Reign 2Dark Reign 2Dark Reign 2Dark Reign 2Dark Reign 2Dark Reign 2Dark Reign 2Dark Reign 2
Dark Reign 2
A legutóbbi Dark Reign 2 cikkek, hírek

hozzászólások (0)

cikkajánló

Osiris: New Dawn Early Access próbakör

Nem könnyű űr-Robinsonnak lenni...

Paragon nyílt béta

Lehet még újat mutatni a MOBA műfajában?

Endless Space 2 (Early Access)

Kipróbáltuk az Amplitude készülő új játékát.

Torment: Tides of Numenera

Év eleje óta elérhető az Early Access verzió, nemrég pedig a PS4-es verziót is bejelentették.

Mafia III - első benyomások

Megérkezett a népszerű sorozat harmadik fejezete. Ezek voltak az első élményeink.