Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Előzetes

Diablo II

2000.05.03. 00:00 | szerző: LeMon | Előzetes

Jött, látott, meggyőzött. Nekem ez a "rövidke" béta verzió is elég volt ahhoz, hogy bátran kijelenthessem, a Diablo második része ismét le fogja aratni a babérokat.

Diablo II

Maga az alapkoncepció nem változott, úgyhogy aki eddig nem szerette a játékot, az ezután sem fogja, viszont aki igen, azok számára a második rész maga a Kánaán lesz. A Blizzard fejlesztői tényleg megtalálták az előző epizód hibáit, és most olyan újításokat vittek a játékba, ami már kedveskedésnek számít.

Kezdem rögtön az elején. A beígért karaktersajátosságok és különbségek nem hiányoznak. A négy alaptulajdonság az erő, az ügyesség, a vitalitás és az energia. Az utóbbi a varázserőt váltotta fel azért, mert nem minden karakter használ varázslatot, inkább csak valamilyen speciális mozdulatot, de ilyenkor is a manna értékünkből fogy. Gondolom azért sokan voltak, akik az első részben szerették, ha karakterük mindenhez értett egy kicsit. Bevallom őszintén én is. Nagyobb biztonságban éreztem magam, ha tudtam, hogy többfajta menekülési, és támadási módszer áll rendelkezésemre. A Diablo második részében ez a biztonságérzet megmarad, annak ellenére, hogy emberünk biztosan nem fog gólemek megidézése után kétkezes karddal hadonászni a gonosz ellen. Ugyanis ahol eddig varázslatok voltak, oda most a karakterre sajátos képességeinek többfajta használhatósága került. Értelemszerűen a varázslónőnek megmaradtak a varázslatok, de ő már nem tud teremtményeket megidézni, mert ez már a Necromancer feladata. A Paladin szintén rendelkezik némi mágiával, de ő már inkább a fegyverére bízza a dolgot. Az Amazon, az íj és a dárda hajítás mestere, az ő speciális tulajdonságai közé tartozik a tüzes és robbanófejes nyíl, többszörös nyíllövés stb. A barbár pedig a brutális közelharcban ügyeskedik, nála a különböző kardforgatások kerültek előtérbe. De mindegyiküknél, mikor egy speciális mozdulatot használunk, a mana értékükből fogy. Ha emberünk szintet lép ismét 5 pontot oszthatunk szét tulajdonságaink között, illetve rendelkezésünkre áll egy szintlépés valamelyik speciális képességünknél is. Nem mindegyik képességet fejleszthetjük ki elsőre, vannak olyanok, melyek csak egy bizonyos szint elérése után választhatóak, de addig is lehet erősíteni a régebbi tulajdonságokat. Amit még nem említettem, hogy tényleg van a játékban futás, és egy kis erőnlét csík jelzi fáradtságunkat. Persze nem mindig a legjobb menekülési módszer a futás, mert egyes gané lények képesek és utolérnek minket.

Diablo II

A használható tárgyaknál is van némi reform. Először is hatszáz féleképpen találhatjuk meg és vehetjük fel az elszórt dolgokat. Ha valami ugyanis a földre került, az elkezd csillogni, így könnyebben észrevehetjük. De ha valakinek ez nem elég, egy gomb lenyomásával a program kiírja a képernyőn található összes holmi nevét, sőt a névre kattintva, karakterünk odaballag és felveszi azt. Ez egy nagyon hasznos figyelmesség. Ezen kívül újfajta ruhadarabok is kerültek a programba, mint a kesztyű, csizma és az öv, ami azon kívül, hogy különleges tulajdonsággal felruházhatja emberünket, még cipelő kapacitásunkat is növeli. Továbbá vannak olyan fegyverek, melyeknek mi magunk adhatunk valamilyen különleges tulajdonságot különböző gyöngyök és ékkövek segítségével. Többfajta ékkő között is vannak szintbéli különbségek. Legmagasabb természetesen a perfect jelzésű gyöngy. Maximum 3 drágakövet helyezhetünk ez adott fegyverbe, sisakba, páncélba, viszont ha már egyszer belehelyeztük, már nem távolíthatjuk el onnan.

Az igazat megvallva elsőre kicsit furcsa volt a játék, kicsit idegennek tűnt számomra, de könnyen megszoktam. Furcsálltam, hogy már nem körvonalazódik a tárgy vagy az ellenfél, ha a kurzorral fölé megyünk, hanem csak világosabb lesz. Igaz ez így jobban is néz ki, sőt látjuk ellenfelünk életenergiáját, a képernyő tetején. A pályák mérete pedig hatalmas. A központ megint egy kis falu ahol vásárolhatunk, eladhatunk, zsoldosokat vehetünk fel illetve itt rendelkezésünkre áll egy ládika, ahová megtelt hátizsákunkat pakolhatjuk ki. Az érdekes az, hogy ha új játékot kezdünk, vagy egy másikba lépünk be, a doboz tartalma megmarad, a zsoldos továbbra is mellettünk áll, sőt a program megjegyzi a már teljesített küldetéseket is. A falun belül egyébként más játékosokkal is tudunk üzletelni. A pályák most is random módon működnek, tehát nem lesz unalmas ötödszörre végigvinni a játékot. Több nagyobb régió van a falu körül, és mindegyik régió tartalmaz valamilyen küldetés és labirintust. Valamelyik nagyobbat, valamelyik csak egy kisebb katakombát. De külsőre mindegyik más. Az első részekben földalatti üregekben kell mászkálnunk, de később, különböző szellem lakta tanyákba és kolostorokba kell mennünk. Van, ahol a régiók is egy labirintussal vannak összekötve. Hatalmasra sikeredett már az első epizódja is a programnak, és ezen kívül lesz még három ekkora nagyságú bebarangolható terület a végleges verzióban. A hangulatot már csak fokozza mikor, el kezd esi az eső, vagy mikor besötétedik és tücsökzene töri meg a csendet. Attól viszont nem kell félni, ha túl messzire kerültünk a falunktól, mert rendelkezésünkre áll a portál varázslat és nagyobb helyeken elhelyezett térkapuk is. Az utóbbit, ha egyszer kinyitottuk valahol, akkor az az új játék megkezdése után is használható lesz, így nem kell az elejéről kezdeni a küzdelmet.

Diablo II

Láthatóan kitett a Blizzard magáért és kezdem megérteni, hogy mi tart ilyen sok ideig a fejlesztésben. Ha a madarak csiripelésében bízni lehet, akkor a nyárra megjelenik a program, de azt meg kell jegyezni, hogy a bétához a Battle.Neten folyamatosan kellett letöltögetni az újonnan kiadott patcheket, és a változások szemmel láthatóak voltak, tehát valóban folyik a fejlesztés. ■

Diablo IIDiablo IIDiablo IIDiablo IIDiablo IIDiablo II
Diablo II
A legutóbbi Diablo II cikkek, hírek

hozzászólások (0)

cikkajánló

Osiris: New Dawn Early Access próbakör

Nem könnyű űr-Robinsonnak lenni...

Paragon nyílt béta

Lehet még újat mutatni a MOBA műfajában?

Endless Space 2 (Early Access)

Kipróbáltuk az Amplitude készülő új játékát.

Torment: Tides of Numenera

Év eleje óta elérhető az Early Access verzió, nemrég pedig a PS4-es verziót is bejelentették.

Mafia III - első benyomások

Megérkezett a népszerű sorozat harmadik fejezete. Ezek voltak az első élményeink.