Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Ismertető/teszt

Black & White

Peter Molyneux és a Lionhead hosszú évek fejlesztése során elkészült új játékával. A grafika szép, a játék ötletes és humoros. Maximálisan megérte a várakozást.

2001.04.23. 00:00 | szerző: Warhawk | Ismertető/teszt

Az ártatlanság földjének nincs szüksége istenekre. Egészen addig, míg a Sors bele nem szól életükbe. Akárhányszor a földiek imádkoznak, egy új isten születik. Így születtél Te is. Vajon áldás leszel néped számára, vagy átok? Te döntöd el. Valahogy így kezdődik minden idők egyik leginkább várt játéka, ami pedig utána jön, az maga a színtiszta tökéletesség!

Black & White

De lássuk is, mivel állunk szemben. Ha eddig nem hallottál volna erről a játékról, akkor valószínűleg a Marson tengetted életed utóbbi néhány évét. De ha véletlenül kimaradtál volna a hírzuhatagból (meg kell dicsérni az EA marketingeseit, hiszen ha belegondolunk, úgy tudtunk meg mindet a játékról, hogy közben nem tudtunk meg semmi konkrétat!), most pár sorban összefoglalom mi fog lekötni a következő másfél-két évben (minimum!). Adva van tehát Éden világa. Ez egy boldog kis föld, ahol a kisemberek élik életüket, ha hisznek valamiben (vagy talán inkább Valakiben), akkor bőszen imádkoznak hozzá, tehát majd kicsattannak a boldogságtól. Ebbe a világba "születsz", mint kezdő isten. Miután nem sokkal születésed után megmented egy kisfiú életét, egy piciny törzs rájön, hogy Te vagy az, akiről az ősi próféciáik szólnak, és eldöntik, hogy ezek után téged fognak imádni. Eközben feltűnik két segéded, akik a jó és a gonosz oldaladat fogják megszemélyesíteni. Az ő segítségükkel fogsz szépen lassan belemélyedni a történetbe, mely jó pár szigeten keresztül vezet a végkifejletig. Ezalatt minden döntésed befolyásolja a világot, annak hangulatát. Ha elhalmozod híveidet minden földi jóval, meghallgatod siralmaikat, és segítesz nekik, egy csodás, szikrázóan fényes világot fogsz steremteni, de ha inkább úgy gondolod, hogy oldják meg maguk a gondjaikat, esetleg még nehezítesz is rajta, az emberek félni kezdenek tőled, és egy sötét, borongós világ lesz "jutalmad".

Ami először megfogja az embert a játékban, az 100%, hogy a grafika lesz. A Lionhead beváltotta ígéreteit ezen a téren, csodálatosan részletgazdag, élő táj fogad, és az annyira hangoztatott extrém zoom is szerepel. Ez ugyebár azt fedi, hogy a zoom nagysága akkora, hogy magasan a föld felettről is nézheted Édent, vagy éppen egy virágot vizsgálgathatsz a mező közepén. Ráadásul a zoomolás szinte akadás nélkül megy végbe, ami egyedül belerondít a képbe, az az, hogy a program néha kicsit lekésik a textúrák cseréjével, ezért néha olyan kép fogad, hogy a mező egyik fele már a "közeli" textúrával van felruházva, a másik pedig a távolival, a kettő közt pedig egy éles vonal található. Szerencsére ez viszonylag ritkán látható, és akkor sem túlságosan zavaró. A tereptárgyak kidolgozása tökéletes, ugyanez mondható el az élőlényekről. A fák, búzamezők szépen lengedeznek a szélben, az emberekre ránézve pedig rögtön látható, hogy éppen mit csinálnak. A grafikai motor sokszínűségét bizonyítja, hogy templomunkat belülről is megcsodálhatjuk, és bent gyönyörű, FPS-eket megszégyenítő látványban lesz részünk! Nem beszéltem még a Teremtményekről. Ezek, az emberekhez hasonlóan csodaszépen vannak kidolgozva, szinte még az érzelmeik is leolvashatók az arcukról!

Black & White

Ha kigyönyörködtük magunkat a látványban, akkor itt az ideje, hogy elinduljunk. A játék elején lelkiismereteink egy kis tutorial részben (egyébként lényegében az egész első sziget egy nagy gyakorlópálya) elmagyarázzák, hogyan működik a mozgás ebben a világban. Itt megint le kell borulnom a fejlesztők előtt. Ugyanis a játékban szinte bármit megcsinálhatsz pusztán az egér segítségével, bár a készítők feltételezik, hogy minden felhasználónak minimum egy háromgombos, görgős egere van. ha te nem ilyen rágcsálóval vagy felszerelve, vagy esetleg idegenkedsz ettől az irányításfajtától, megnyugodhatsz, a billentyűzet segítségével is tudsz mozogni. Ekkor is szükség lesz az egérre, de legfeljebb csak a varázslatok, vagy a speciális mozdulatok végrehajtásához.

Itt meg is állunk egy kicsit, mert ez egy másik nagyon okos dolog! A játék folyamán igen sok, szám szerint kb. 22 varázslattal lesz dolgunk. Ezek a szimpla tűzlabdától egészen az iszonyatos pusztítással járó Mega Blastig terjednek. A varázslatrendszer nagyon egyszerű, megjegyzem észrevehetőek rajta a Populous nyomai. Adva van a templomod, és annak egy imahely részlege. Ha vannak varázslataid, akkor a városközpontban beállíthatód, hogy híveid hány százaléka imádkozzon, ezzel növelve mágikus erődet. Minden varázslat igényel bizonyos mennyiségű mágikus erőt (gyk: mana), hogy melyik mennyit, azt mindenki a kézikönyvben szépen megtalálja. A lényeg az, hogy minél több embered imádkozik, annál gyorsabban nő a manád (egyébként áldozatokkal növelheted ezt a mennyiséget, a lényeg, hogy valami élőt dobj az oltárba, lehet az ember, állat, vagy akár egy fa is!), és annál gyorsabban kapod meg a varázslatot. Azt, hogy melyik mágikus praktikád szeretnéd alkalmazni, három helyen döntheted el. A templomodnál, ahol szépen sorban, minden általad "irányított" nép varázslatai egymás mellett csücsülnek (mellesleg itt lehet látni, mennyi manád van). Fontos, hogy ha például két népet irányítasz, akkor mindkét nép tagjaiból kell imádkozókat hívni, mert a népek csak a saját varázslataikhoz biztosítják az erőt! A második hely a nép főépülete. Itt csak azok a varázslatok találhatók, melyeket a nép képes "előállítani", mellesleg itt lehet beállítani, hogy a nép hány százaléka imádkozzon. A harmadik módszer pedig a speciális mozdulatok. Minden varázslathoz van egy, a többitől merőben különböző speciális mozdulat, pl. a mágikus ételt egy stilizált S alakjával lehet előhívni. Ehhez csak a mutatót az akciógomb lenyomása mellett S alakban kell mozgatni, és máris kezünkben van a varázslat! Ezzel az ötlettel elérték az a készítők, hogy semmilyen kezelőfelület nincs a játékban, mégis tökéletesen irányítható, hiszen ezek a mozdulatok bárhol előhívhatók! Más kérdés, hogy egy picit gyakorolni kell, mert elsőre úgysem fog senkinek az összes varázslat sikerülni.

Black & White

Aki viszont azt gondolná, hogy milyen jókat fog majd így háborúzni, az nagyon téved. Tény, hogy el lehet kezdeni az ellenségre lövöldözni tűzgolyókkal, de sajnos biztos te fogod húzni a rövidebbet! A játék ugyanis nem a harcról szól, legalábbis nem a nyílt harcról. Segítenünk kell közben népünk életben maradását (fákkal, étellel, esetleg gyógyítani őket), be kell határolni, hogy ki mit csináljon (fontosak pl. a breederek, akiknek csak az a dolguk, hogy gyermekeket nemzenek. Ha véletlen nem figyelsz a népedre és nincsenek ilyen egységeid, könnyen elöregedhetnek, kipusztulhatnak), és a Teremtményedet is gondozni kell.

Hogy mi is az a sokat emlegetett Teremtmény? Ő isteni erőd földi formája. Érthetőbben, egy olyan állat (a játékban alapból egy orángután, egy tigris, és egy boci közül választhatsz, de az internetről már letölthető akár ló, vagy gorilla is!), melyet a te cselekedeteid formálnak. A teremtmény is tud varázsolni, ha már megtanulta tőled a varázslatot, foglalkozhat az emberekkel, de akár meg is eheti őket (bár ha úgy vesszük, ez is bizonyos mértékű foglalkozás)!Az, hogy milyen lesz, teljesen rajtad áll. Hála az égnek, bár az állat gondolatai, és cselekedetei igen bonyolultan vannak felépítve, mi mégis nagyon egyszerűen fogjuk tudni irányítani. Például, ha dicső tigrisünk nagyon éhes, és éppen a falu közepén van, hajlamos arra, hogy felkapjon egy embert, és gyorsan megegye. Ha mi ezt nem szeretnénk, akkor gyorsan verjük meg a tigrist. Ez megérteti vele, hogy az emberhús nem neki való, más étel után fog nézni. Lehet, hogy találni fog mondjuk halakat, és azokat kezdi el enni. Ekkor megsimogatva az értésére adjuk, hogy mi is így gondoltuk a táplálékfelvételi formát, és ezentúl nagy valószínűség szerint inkább halat fog enni, mint embert. Egyébként nagyon megéri gondosan nevelni a kis bestiát, mert nincs annál jobb érzés, mikor tudod, hogy nyugodtan foglalkozhatsz a hódítással, Teremtményed otthon szépen öntözi a búzamezőket, fát, ételt varázsol, sőt akár együtt táncol az emberekkel (ajánlom mindenkinek a második szigeten Khazar teknősbékájának break bemutatóját!).

Black & White

Azt hiszem, a fenti példákból látszik, hogy nem éppen egy egyszerű játékkal van dolgunk, de higgyétek el, ez az összetettség fog lekötni órákra! A hangokról is csak jót tudok elmondani. A zenék tökéletesek, bár nem olyan, amit az ember a játékon kívül is szívesen hallgatna. Ellenben nagyjából dinamikusan változnak a zenék, ami nagyon jó hangulatot kölcsönöz a játéknak! A hangok nagyon jók. Minden fontosabb személy nagyon eltalált hangon beszél hozzánk, ha a falunk fölött vagyunk, halljuk, hogy miért sír a nép, de akár a kisgyerekek vihogását is hallgathatjuk a "gyermekmegőrző" mellől. A Teremtmények hangjai is nagyon jók, elégedetten morognak, ha valami tetszik, vgy fájdalmasan nyivákolnak, ha valami bajuk van. Egyedül talán azt tudnám negatívumként felhozni, hogy ha valami kell népünknek, akkor bizony amíg meg nem adjuk nekik, nem fogják befogni a szájukat!

Persze, a készítők nem hagyhatták ki a multiplayer opciót. Interneten igen jó sebességgel lehet egymás ellen játszani (nekem egy 56-os modemmel sem volt lassú), de sajnos itt is amerikai és német túltengés van, szívesen találkoznék pár magyarral is. A készítők, és a játék támogatja a klánokat is, tehát, ha valakinek ilyen tervei vannak, ne fogja vissza magát!

Black & White

Tehát azt kell mondanom, a Lionhead betartotta majdnem minden ígéretét, és elkészítették a nagybetűs Játékot! Nem mondom, hogy kinek kell kipróbálni, ki ódzkodjon tőle, mert ezt mindenkinek látni kell! Persze, egy nagyon lényegeses dolog azért van, ami gátat szabhat az élvezeteknek, ez pedig az a fránya gépigény. Bizony ez elég magas, de meg is értem, hiszen a csodás látvány mellett minden egyes embernek az érzelmeit, cselekedeteit vezérelni kell! Mindenesetre egy Celeron 400, 128 MByte RAM és egy GeForce2 MX társaságában 800*600-ban maximális részletességgel csak néha volt lassú a játék. Ajánlom tehát mindenkinek, és biztos vagyok abban, hogy aki egyszer belekezd, azt soha többé nem engedi! ■

Black & WhiteBlack & WhiteBlack & WhiteBlack & WhiteBlack & WhiteBlack & WhiteBlack & WhiteBlack & White

értékelés

Black & White

Pozitívumok
  • Csodás grafika
  • Kitűnő irányítás
  • Példás játékélmény
Negatívumok
  • Nagy gépigény
9,5
grafika 10
hangok 8
játszhatóság 9
hangulat 10
Black & White
A legutóbbi Black & White cikkek, hírek

hozzászólások (7)

Pet-r
Pet-r 2001.04.27. 20:40
Hát párhelyen tényleg nem árt a nyelv, de a fontosabb dolgokat megmutatja a két segéd. (Majd szervezni kéne egy magyar multit!)
Toyko
Toyko 2001.05.06. 03:47
Figyeltétek az apró pojénokat?
Például amikor segítesz a hajókészítőknek és végre vízbe lökik a csónakot és az elindul az óceán felé, az elején ott vigyorog tárt karokkal Kate Winslet és Leonardo Decaprio!
A haverok csak Titanic effect-nek nevezték, de amikor először megláttam majdnem leestem a székről.
Giraffe
Giraffe 2001.05.08. 13:43
Hali!

En is tamogatom a magyar multit, bar meg csak tegnap este ultem le a progi melle es csak a tutorialnal tartok. De allat nagyon! Mindenkinek ajanlani fogom! Honnan lehet mas allatokat letolteni? En peldaul zsirafot vagy elefantot szeretnek!
II Sc Fan
II Sc Fan 2001.05.09. 19:56
Szerintem nincs benne zsiráf és elefánt, de van benne leopárd, orrszarvú, jeges és barnamedve meg még sok más.
Tényleg jó "gém"!

-II Sc Fan-
Warhawk
Warhawk 2001.05.13. 00:04
Ha áttúrod itt a híreket, akkor találhatsz olyat, ami új lény letöltési helyéről szól, de egy official site-on, pl. a BWPlaneten ( http://www.planetblackandwhite.com ) tutira ott vannak mind a Lionhead által kiadott három plusz lény, mind a külső lényváltoztató programok!
cikkajánló

Transport Fever

...avagy amilyennek a Train Fevert megálmodták.

Dishonored 2

Bosszúvágy 2.0 impresszionista, steampunk köntösben.

Shadow Tactics: Blades of the Shogun videobemutató

A játék első küldetésébe pillanthattok be videónkban.

Planet Coaster

Végre megjelent egy modern elvárásoknak megfelelő vidámparképítő játék

Call of Duty: Modern Warfare Remastered

Modern hadviselés posztmodern köntösben?