Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Rendezvények

E3 2000: Activision

2000.06.02. 00:00 | szerző: Dino | Rendezvények

Az Activision szokásosnak mondható helyén szokás szerint igen nagy méretű standdal képviselte magát. Nagy hangsúlyt kaptak a cég Star Trek játékai (egy óriási Enterprise űrhajó lógott a stand fölé), de persze nem csak ezeket mutatták be, hiszen kint volt a Quake III Arena küldetéslemeze és az új Wolfenstein játék is, és még hat egyéb PC-s újdonság.

E3 2000: Activision

Call to Power II
(2000. ősz)
Mostanában egyre nehezebben hagynak abba egy-egy sikeres sorozatot a fejlesztők, így a Civilization játékok se kerülnek a süllyesztőbe, igaz, az Activision ezúttal elhagyta az alapprogram címét új játékának címéből. A Civilization: Call to Power folytatásában az őskortól egészen a 2300-as évekig, azaz összesen 6300 éven keresztül játszhatunk, folyamatosan fejlesztve népünk fegyvereit, kultúráját, és persze minél több terület elfoglalása is a feladataink közé tartozik. A játék második részében új diplomáciai lehetőségek és uralkodási eszközök várnak majd ránk, ami hasznos is lesz, mivel a diplomácia nagy szerepet fog játszani népünk fejlődése során. Az ellenségek ugyanis mindenekelőtt a diplomáciai helyzetet fogják megvizsgálni, mielőtt támadnának, vagy saját szövetségeseket keresnének. [GAME:Call to Power II]

Dark Reign 2
(Pandemic Studios, 2000. nyár)
Hamarosan a boltokba kerül a Dark Reign valós idejű stratégiai játék folytatása, mely az előző részhez képest irtó sokat fejlődött. A leglátványosabb változás az engine-ben figyelhető meg, ugyanis teljes 3D megjelenést kapott a játék. A nagyszerű látvány és a változtatható kameranézetek mellett rengeteg új egységre és további újításokra is számíthatunk. [GAME:Dark Reign 2]

E3 2000: Activision

Quake III: Team Arena
(id Software)
A DOOM Master Levels kiegészítése óta az id Software nem csinált saját küldetéslemezt újabb játékaihoz. Ezen változtat majd ez a Quake III Arena kiegészítés. Elsősorban a csapatjáték továbbfejlesztésére koncentráltak ezúttal a fejlesztők, így az egyik új játékmódban például ha lelőnek valakit, egy koponya kerül az aréna közepére, melyet fel kell kapni, és bevinni az ellenfél bázisára, hogy pontot kaphassunk érte. Csapat szintű power-up-ok is kerülnek a játékba, ami annyit jelent, hogy egy csapat bázisán találunk pár felvehető extrát, mint például a Scout, mely gyorsítja karakterünket, vagy a Doubler, mely megnöveli sebzésünket. Ezek a power-up-ok egyszerre csak egy csapattagnál lehetnek, és ha lelövik, visszakerülnek a bázisra. Új fegyverek is kerülnek a kiegészítésbe, mint például a korábbi Quake-ekből már ismert nailgun, meg egy új, mozgásérzékelős aknavető is. Hogy egyszerűbben felismerhessük csapattársainkat, rengeteg új skin közül választhatunk majd, és fejüket is lecserélhetjük, hogy már ránézésre is gyorsan felismerjük a különböző csapattagokat. [GAME:Quake III: Team Arena]

Return to Castle Wolfenstein
(Gray Matter Interactive Studios, id Software)
Pár hónappal ezelőtt igen érdekes bejelentést tett az Activision, miszerint a 3D first-person akciójáték-mániát elindító Wolfenstein 3D-nek elkezdték fejleszteni a folytatását. A játékban egy amerikai titkosügynök, William J. "B.J." Blazkowicz irányítása vár ránk, akinek feladata Himmler tervének meghiúsítása. A náci vezető ugyanis azon fáradozik, hogy okkult módszerekkel és genetikai kísérletekkel egy egész hadsereg náci szuperkatonát állítson elő. A Return to Castle Wolfenstein engine-jének természetesen nem mást választottak, mint az id Software aktuális 3D motorját, a Quake III Arena engine-jét. Ja, és persze a multiplayer játékmód se fog kimaradni belőle. [GAME:Return to Castle Wolfenstein]

E3 2000: Activision

Star Trek: Bridge Commander
(Totally Games, 2001.)
A X-Wing játékokról ismertté vált Totally Games fejleszti ezt az űrszimulátort, mely a Star Trek: The Next Generation univerzumban játszódik. A játékban nem csak az űrhajók belsejéből teljesíthetjük a küldetéseket, hanem akár a parancsnoki hídról is. Mulitplayer játékban bármelyik hajó irányítását választhatjuk. A játékban Picard kapitány és pár további szereplő az eredeti hangján fog szerepelni. [GAME:Star Trek: Bridge Commander]

Star Trek: Voyager - Elite Force
(Raven Software, 2000. nyár)
A Hexen II készítői egy Quake III Arena engine-re épülő first-person akciójátékot fejlesztenek, melyben az U.S.S. Voyager legénységének, illetve a frissen alakult elit biztonsági osztag (The Hazard Team) tagjaként kell megvédenünk az űrhajót a támadóktól. A programban a filmből megismert ellenségek - köztük a félelmetes Borg - mellett új űrlényekkel is szembesülünk majd. A játék mind egyszemélyes, mind multiplayer módban játszható lesz. [GAME:Star Trek: Voyager: Elite Force]

E3 2000: Activision

Vampire: The Masquerade - Redemption
(Nihilistic Software, 2000. nyár)
Már arany korongra került ez az akció-RPG is, mely a White Wolf szerepjáték-rendszerét vette alapul. A játékban vámpírként kell megállnunk a helyünket, lehetőség szerint akár 800 évig is életben maradva. A grafika leginkább egy 3D akciójátékéhoz hasonlítható, a sötét középkor gótikus városaiban mászkálhatunk karakterünkkel. [GAME:Vampire: The Masquerade - Redemption]

Wizards and Warriors
(Heuristic Park, 2000. ősz)
D.W. Bradley neve a Wizardry sorozat kedvelői számára valószínűleg nem ismeretlen, hozzá fűződik a program V., VI. és VII. epizódja. Új játéka is egy fantasy first-person RPG lesz. Gael Serran középkori világában egy átok hatására egy gonosz fáraó jött a földre, és csak a legendás Mavin kardjának ereje győzheti le őt, és vethet véget ördögi tervének. A készítők legalább 120 órányi játékot ígérnek, alaposan kidolgozott történet és folyamatosan fejlődő karakterek mellett. [GAME:Wizards and Warriors] ■

E3 2000: Activision
E3 2000: ActivisionE3 2000: Activision

hozzászólások (0)

cikkajánló

MondoCon 2016. ősz

Itt az ősz, eljött az ideje egy újabb MondoConnak.

EXKLUZÍV: 100 éves a tank – beszámoló a Wargaming londoni sajtóeseményéről

Megnéztük, hogyan vonul át a Trafalgar Square-en egy Mark IV-es tank. Beszámoló és video.

E3 2016: Ubisoft sajtótájékoztató összefoglaló

Ismét meglepetéssel zárult a bemutató.

PlayIT - Szeged 2016.

A hazai játékshow ismét a szegedi volt Baumaxban várta a játékosokat.

EA Play 2016 sajtótájékoztató

Összefoglaló az Electronic Arts bemutatójáról.