Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Ismertető/teszt

NHL 2002

Az NHL sorozat újabb tagja szokás szerint kicsivel még szebb lett az előzőnél.

2001.11.14. 00:00 | szerző: JOKER | Ismertető/teszt

Az 50-es években újítási bizottság járta a falvakat és tanácsokkal látták el a parasztokat, hogyan lehetne hatékonyabbá tenni a termelést. Így találkoztak egy öreg paraszt bácsival is, aki épp kaszált. Nézték egy darabig, majd így szóltak:
-Bácsi, miért így kaszál, szereljen a kasza másik oldalára is egy pengét, amikor visszafelé lendíti, akkor is tud vágni vele. Sokkal több füvet tud levágni.
Öreg bácsi mit tehetett mást, szerelt másik pengét. A bizottság egy idő múlva újra jött, megint volt egy "korszakalkotó" ötletük.
-Bácsi, akasszon a nadrágszíjára egy gereblyét, így rögtön össze is szedi maga után a füvet.
Öreg ezt is megcsinálta. Hanem, amikor ismét jött a bizottság, akkor a paraszt bácsi már fejvesztve menekült és úgy kiabált vissza:
-Ne is mondják, tudom mit akarnak! Akasszak a tökömre egy lámpát, hogy sötétben is dolgozhassak!

NHL 2002

Hát valahogy így járt az NHL 2002 is, mint ebben a Moldova György által előadott klasszikus történetben a paraszt bácsi. Az Electronic Arts "dizájnerei" úgy gondolták, nem elég a jól bevált stílus és játékmenet, ezért annyi új sallangot aggattak rá, hogy a végeredmény hasonlatos lett a fenti történethez.

Pedig a tavalyi kiadás már olyan jó volt! Szinte tökéletesre sikeredett, mind játszhatóság, mind a grafika szempontjából. Nehéz lett volna sokat újítani, ezért kitaláltak mindenféle "remek" újítást. Így került bele a játékba az NHL kártyák gyűjtögetése, ami magyar embernek fekszik, mert imád mindenféle pontokat áruházakban, benzinkutaknál teljesen haszontalanul gyűjteni. A játék során különféle feladatok teljesítéséért kaphatunk pontokat, amelyekért vásárolhatunk kártyákat. Ezeket beválthatjuk cheat funkciók elérésére, vagy olyan rendkívül hasznos dologra, mint például gól utáni örömködések kiválasztására, vagy esetleg mély hangú kommentátorok előhívására, stb. A felesleges bónuszok sokszor inkább idegesítőek, semmint hasznosak. Van köztük olyan, ami nyomán a jégre került játékosok mindaddig fekve maradnak, amíg a korong játékban van. Ez azt eredményezi, hogy néha már nincs is kinek passzolni, vagy egy árva hátvéd próbálja feltartóztani az ellenfél öt játékosát. Poénnak persze nem rossz, de a játékélményt nagy mértékben rontja. A leginkább használható, amikor sikerül a saját csapatbeli játékos kártyájához jutni, mert ilyenkor attól függően, hogy bronz, ezüst, vagy aranykártyánk van 1-3 harmadon át "Hős" üzemmódba kapcsol az emberünk. Ez azt eredményezi, hogy erősebb, ügyesebb lesz a játékos, bár ez nekem nem mindig tűnt fel.

NHL 2002

A másik "pompás" újítás a játék lassításokkal történő megszakítása. Nagyon látványos visszajátszásokat nézhetünk meg, több kameraállásból egy-egy védést, ütközést, csak az a baj, hogy amíg ezeket nézzük addig a korong még játékban van. A lassítás arra jó, hogy kiessünk a ritmusból egy támadás közben és ne találjuk meg hirtelen a korongot, amikor visszakapjuk az irányítás lehetőségét. Ezeket jobb lett volna arra az időszakra hagyni, amikor épp áll a játék, bár szerencsére ezt a funkciót ki lehet kapcsolni. Azonban azt el kell ismerni, hogy ezek és a szünetben visszajátszott ismétlések hihetetlen látványosak. Nagyon jól sikerült a kommentátorok szövegeinek átfésülése is, rengeteg jó poént mondanak közben, remekül együtt élnek a játékkal és viszonylag kevés az ismétlődő szöveg, még a Knézy is megirigyelhetné. Életszerű történéseket hallhatunk a közvetítői fülkéből, mint például a kávé beleöntése a mikrofonba és más hasonló kalandokat.

A hangulat is nagyon jó lenne, ha a korábban ecsetelt pluszokkal nem rontanák el. A grafikai megjelenítés is csodálatos, bár a tavalyihoz képest annyival nem lett jobb, mint amennyivel viszont megnőtt a játék hardverigénye. Nekem tavaly óta erősebb processzorom, jobb videokártyám, jóval több memóriám van a gépemben és mégis döcögősebb volt a progi hasonló felbontásban, mint az NHL 2001, ráadásul sokkal több grafikai hiba található benne. A sirámaim ellenére azért jó a játék, bár az alkotók mindent megtettek mégsem sikerült elrontani, túl jó volt az alap. A játszhatóság szempontjából kiváló, a játékosok mozgása szinte tökéletes, nagyon jók a kispad életét bemutató kis bejátszások, csapattagok beszélgetése, az ellenfelek összetűzése, vitái, egyszóval a hangulata van a programnak. Ezért volt kár lerontani a mindenféle felesleges sallanggal teletűzdelni.

NHL 2002

A játék irányítása során mindenki kiválaszthatja a sokféle kameraállásból a neki legjobban tetszőt, nekem legjobban az "Ice camera" jött be, ami érdekes módon nem a jégközeli képet mutatja, hanem egy közeli felső kamerával követhetjük a játékmenetet.

A bírók sokszor túlságosan is szigorúak velünk szemben, de legalább igazságtalanok. Volt olyan meccsem, amin az első harmadban 19 percet emberhátrányban játszottam. Ez kicsit durva volt, a játékosaimat a legenyhébb lökés után 5 perces nagybüntetéssel jutalmazták, de bezzeg amikor az ellenfél nagy gondosan matricát gyártott a palánkra és a jégre az emberemből akkor a bíró sípja néma maradt.

NHL 2002

Lehetőségünk van a gépi ellenfél mesterséges intelligenciájának hangolására is korongkezeléstől kezdve, a fáradékonyságon át, az agresszivitás mértékéig sok mindent beállíthatunk. Mazochisták még a korong mozgásának fizikáját is birizgálhatják.

Aki unja az előre beépített zenéket, az a már megszokott módon a saját kedvenc muzsikáját is hallgathatja játék közben. Természetesen lehetőség van ismét egyedi játékos készítésére, akár a fényképünket is rábiggyeszthetjük a hokisunk arcára.

NHL 2002

Az online játék is megmaradt, sőt bővültek a lehetőségek, mivel rá lehet kapcsolódni közvetlenül a társunk gépére, vagy chat szoba segítségével akár 10 különböző ellenfél ellen is lehet mérkőzéseket vívni, illetve az EA.com oldalán a világon szinte bárkinek meg lehet mutatni mekkora királyok vagyunk az NHL-ben. Az elért eredményeket fel lehet vinni egy világranglistára is, ahol nyomon követhetjük a világon elfoglalt pozíciónkat is. És hogy teljes legyen az öröm, online liga indítására is van lehetőség.

Végül is tetszett is meg nem is az NHL 2002. Sok új negatívum keveredett a korábbról megmaradt jó megoldásokkal. Persze nehéz helyzetben volt a kiadó, hiszen a tavalyi darab annyira jól sikerült, hogy nehéz lett volna túlszárnyalni. Talán szerencsésebb lett volna, ha az EA nem akart volna mindenáron kiadni ebben az évben is egy új darabot az NHL sorozatból. Lehet, hogy ha 2 évente jönne egy-egy új progi, többet tudna nyújtani mind játékélményben, mind grafikában. Azért az NHL sorozat megmaradt a hoki szimulátorok királyának, de a korona fénye már nem csillog annyira, mint tavaly. ■

NHL 2002
NHL 2002NHL 2002NHL 2002NHL 2002NHL 2002

értékelés

NHL 2002

Pozitívumok
  • Látványos grafika
  • Rengeteg beállítási lehetőség
Negatívumok
  • Néhány értelmetlen újítás
Minimális rendszerigény: Pentium 300, 32 MB RAM, 4xCD-ROM, 4 MB-os 3D kártya
9,0
grafika 9
hangok 8
játszhatóság 9
hangulat 9
NHL 2002
A legutóbbi NHL 2002 cikkek, hírek

hozzászólások (0)

cikkajánló

Shadow Tactics: Blades of the Shogun videobemutató

A játék első küldetésébe pillanthattok be videónkban.

Planet Coaster

Végre megjelent egy modern elvárásoknak megfelelő vidámparképítő játék

Call of Duty: Modern Warfare Remastered

Modern hadviselés posztmodern köntösben?

Assassin's Creed: The Ezio Collection

A sorozat talán legmeghatározóbb trilógiája megérkezett a legújabb konzolokra.

Adam Wolfe 3-4. epizód

A két újabb epizóddal befejeződött az izgalmas kaland.