Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Ismertető/teszt

Etherlords

Megérkezett tesztelésre a végleges verziója is az orosz fejlesztésű stratégiai játéknak.

2001.12.18. 00:00 | szerző: Madrac | Ismertető/teszt

Szerkesztőségünkbe nemrég megérkezett a végleges változata is az Etherlords-nak, mely - ahogy azt már a béta alapján is várni lehetett - valóban egy remek körökre osztott stratégia játék lett. A története szerint két faj és szövetségeseik küzdelméről szól. Mind a négy faj a saját varázslatokkal és megidézhető lényekkel rendelkezik. A játékos az egyik faj vezéreként küzd és a célja eljutni a Fehér Kastélyba és a Fehér Lord címet elnyerni. Az út hosszú addig és minden új területen új kihívás várja a játékost. Minden pályarész rendelkezik a saját céljával, mely az elsőn egy hős kiszabadítása, a másodikon az ellenfél legyőzése és így tovább. Időnként a szövetséges fajjal kell küzdenünk a célért nem pedig a választottal.

Etherlords

A játék hasonló nézetből van ábrázolva, mint a Heroes of Might & Magic, csak 3D-s a megjelenítése. Itt is rendelkezünk egy kastéllyal, bányáink vannak, de az egységeket úgy kell csata közben megidézni és a nyersanyagok pedig csak a varázslatok kellékeként szerepelnek. Az első csatánál azonnal kiderül, hogy a játék igazán ezekre épül és a többi rész csak körítés a harcok köré.

A csata egy kártyajáték végül is. Aki ismeri a Magic The Gathering és a hasonló kártyajátékokat, annak ismerős és könnyen kezelhető lesz ez is. Alapban kezd minden megidézett hős egy paklival, mely bővíthető a kalandok során számos új lappal. Ezekből a lapokból tudja megidézni a lényeket és erősíteni őket, illetve az ellenfél lényeit gyengíteni, sebezni. A másik varázslót szinte csak a lényeken keresztül lehet sebezni, aki többféle védekezést is alkalmazhat.

Etherlords

A csata elején mindét fél kap öt lapot, persze az ellenfélé láthatatlan a számunkra. Ebből ha a megfelelő lap szerepel közöttük és rendelkezünk megfelelő mennyiségű Ether-vel idézhetünk lényeket, vagy sebezhetjük az ellenfelet. Az Ether mennyiségünk minden körben egyre több lesz, az elsőben meg csak 1, a másodikban 2 és így nő felfelé. Vannak lapok, melyek a pillanatnyi Ether-ünket meg tudják növelni, 1 Ether-ért a lap erősségétől függően ad kettőt, hármat vagy négyet is akár. Ez nagy előnyt jelentene a csata elején, de szerencsére a játék jól ki van egyensúlyozva, így az egységei ennek a fajnak gyengébbek.

A csatát az nyeri, aki élve marad. Az ellenfelet támadni varázslattal vagy a lényekkel lehet. Ha ez ember a lényeit támadni küldi az ellenfél vagy védekezhet ellenük vagy elfogadja sorsát és a sebződést. Egyszerre védekezni és támadni nem lehet egy körben ugyanazzal a lénnyel.

Etherlords

Minden megidézett lény rendelkezik egy támadó- és egy életerővel és esetlegesen valamilyen speciális képességgel is. Ha az életereje elfogy, természetesen elpusztul a lény. A speciális képességek között szerepel a First Strike, melynek segítségével mindig az övé az első csapás, vagy a Berzerk, ami miatt minden körben támad a lény, de regenerálódhat, termelhet Ether-t vagy esetlegesen növelheti a többi lény támadó- és életerejét.

Mivel mind a négy fajnál rengeteg lap áll a rendelkezésünkre, nagyon változatos paklikat lehet összerakni és így minden csata más és más lehet. Lehet támadás vagy védekezésorientált egy pakli, de lehet jó az Ether kihasználása is.

Etherlords

A négy faj:
A Chaots: A káosz erői. Az egyik főszereplő faj. Egységeik a patkányok, az orkok, a goblinok és más gonosz fajok. Hatékony támadó varázslataik vannak, kezdetben nagy előnyt jelenthet a Zap varázslat, mely egy sebzést okoz, de akár az ellenséges varázslóba is. Fő ásványuk a rubin.
A Kinets: A Chaots-ok szövetségesei. Egységeik a különféle gépezetek. Nagyon jók a felélesztéssel kapcsolatos mágiáik. Fő ásványuk a zafír.
A Vitals: A másik fő faj. Lényeik az Aviak-ok, a sárkányok, az elementálok és más hasonló lények. Varázslataik egyformán jók minden téren, de nincs köztük túl kirívóan erős. Ásványuk a smaragd.
A Synthets: A Vitals-ok szövetségesei. Fő egységei a nővények, a rovarok és a kígyók. Jók az egységekre ható varázslataik, mint a Haste, mely First Strike-ot ad az egységnek. Ásványuk a gyémánt.

Az új varázslatokat úgy vásárolhatjuk meg a térképen található épületekben. Az új lapokért valamilyen nyersanyaggal kell fizetni, de ekkor még nem lesznek használhatóak. Kell hozzájuk néhány rúna is, melyet megint másik épületben vásárolhatunk meg hozzá, illetve a varázsló vagonokból szerezhetünk meg. Egy hős egyszerre maximum öt rúnát birtokolhat egyetlen varázslathoz, de szert tehet a szintlépések során olyan képzettségre, mely ezt megnöveli és akár hét, kilenc vagy tizenegy rúnát is eltárolhat a karakter. A használjuk a varázslatot azzal egy rúnát elfogyasztunk, így a nagyobb erejű varázslatoknál érdemes többször is meggondolni ki ellen használjuk el.

Etherlords

A lapok után ejtsünk pár szót a hősökről is. Minden hősnek megvan a maga specializációja. Ez lehet olyan, hogy van rá esély, hogy nem használ el rúnát a varázslatához, de lehet olyan is, hogy az Ether marad meg a varázslat után. Vagy akár esély arra, hogy kétszeres sebzést okozzon valamely fajta megidézett lény. Sok lehetőség van a specializációra és mind nagyon hasznos.

A hősök tapasztalati pontokat kapnak minden megnyert csata után. Ha kellően sok TP gyűlik össze szintet lépnek. Ez nem csak azért fontos mert így több az életerejük, hanem mert minden szinten tanulhatnak képzettségeket is. Itt is elég sok lehetőség van arra, hogy mit válasszunk. Mindig háromféle lehetőséget ajánl fel a program. Minden képzetségnek három szintje van, így ha olyat ajánl fel, ami már megvan akkor az a következő szint belőle. A választható képzettségek közt van a Strength, mely szinttől függően 10, 20 vagy 30% is megnöveli az életerőt. De választható a Regeneration is, mely minden harmadik, második vagy akár minden körben növelheti eggyel a hős életerejét, persze csak a maximumig. A lehetőségek itt is hatalmasak, rengeteg választási lehetőségünk van.

Etherlords

Természetesen a stratégiai részt sem hanyagolták el a készítők, hiszen a bányák nélkül egy idő után nem lennének varázslataink és újakat sem tudnánk a területen fellelhető varázslók tudása nélkül. A térképen is sok ellenféllel találkozhatunk, így nem csak a fő ellenfelünk keseríti meg majd az életünk.

A fő nyersanyagok a Mandrake Root, Black Lotus (növények, elég gyakori nyersanyag), Bloody Ruby, Poison Emerald, Star Sapphire, Smoke Diamond (ásványok, ritkábbak jóval de még fellelhetőek), Frozen Flame (ásvány, de nagyon ritka).

Etherlords

Minél ritkább egy nyersanyag, annál jobban védik a lelőhelyét, de annál erősebbek is a varázslatok, melyek felhasználják azt. Természetesen az ellenfél is megpróbálja majd ugyanazokat a bányákat megszerezni, hiszen neki is szüksége van rájuk, így hamar összetűzésbe keveredhetünk vele, bár ha jól csináljuk, akkor lehet, hogy ő kaparja ki nekünk a gesztenyét, illetve a bányát.

Mivel a jó és a rossz erőkhöz is két faj tartozik, így nem csak ellenséggel találkozhatunk a pályákon. Lehetőségünk van szövetséget kötni és így lecsökkenteni ellenfeleink számát a pályán, és bár nem szép dolog, de ketten mégis könnyebb legyőzni a maradék ellent. A szövetségnek négy fajtája van:
Ethereal Truce: Nem lehet megtámadni a másik egységeit, illetve ártó szándékú mágiát használni ellne, de a segítő szándékúak mindkét fajra hatnak.
Land Truce: Nem támadhatóak a másik hősei és épületei.
Shared access to Shops: mindkét fél vásárolhat a másik boltjaiban.
Shared Field of Vision: Mindkét fél látja azt, amit a másik.

Etherlords

A játék összességében egy jól eltalált stratégia lett. A csata rész maga a tökély, bar a lapjárástól nagyon függ az ember, de a paklik összeállítása, kikísérletezése kárpótol ezért a kis hibáért. A játék grafikája lehetne szebb is, bár a célnak tökéletesen megfelel, jól áttekinthető, könnyű felismerni a tereptárgyakat, nem vesznek el, mint némely más játék színkavalkádos táján. A hangokra ugyanaz vonatkozik, mint a grafikára. Összességében nem lehet rá rosszat mondani, de túl sok jót sem. A játék zenéje is monoton kissé egy idő után, bár a kezdeti időkben még kellemes. A kezelhetősége és a hangulata kiválóra sikerült. Mindenkinek csak ajánlani tudom a játékot, aki szereti a körökre osztott stratégiákat vagy a kártyajátékokat, aki pedig mindkettőt, annak kötelező darab. ■

EtherlordsEtherlordsEtherlordsEtherlordsEtherlordsEtherlordsEtherlordsEtherlords

értékelés

Etherlords

Pozitívumok
  • Ötletes harc
  • Jó kezelhetőség
Negatívumok
  • Rossz lapjárás esetén túl nehéz
Minimális rendszerigény: Pentium II 233MHz, 64MB RAM, 16 MB-os 3D-s kártya, 4xCD-ROM
Ajánlott konfiguráció: Pentium III 450MHz, 128MB RAM, 32 MB-os 3D-s kártya, 32xCD-ROM
8,0
grafika 7
hangok 7
játszhatóság 8
hangulat 9
Etherlords
A legutóbbi Etherlords cikkek, hírek

hozzászólások (1)

Dauby
Dauby 2001.12.25. 19:58
Grafika: 7??? Hmmm...nem vagy Te egy kicsit nagyon is szőrösszivű? :)
cikkajánló

Shadow Tactics: Blades of the Shogun videobemutató

A játék első küldetésébe pillanthattok be videónkban.

Planet Coaster

Végre megjelent egy modern elvárásoknak megfelelő vidámparképítő játék

Call of Duty: Modern Warfare Remastered

Modern hadviselés posztmodern köntösben?

Assassin's Creed: The Ezio Collection

A sorozat talán legmeghatározóbb trilógiája megérkezett a legújabb konzolokra.

Adam Wolfe 3-4. epizód

A két újabb epizóddal befejeződött az izgalmas kaland.