Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Előzetes

Halo

Xbox után idén végre PC-re is megjelenik a Bungie nagyszerű akciójátéka.

2003.04.08. 00:00 | szerző: Warhawk | Előzetes

A Halo történetét valószínűleg a legtöbb játékos ismeri, hiszen nem mindennapi sztorit tudhat magáénak. A Myth sorozat után kezdett a Bungie ebbe az FPS-be, Macintoshra és PC-re, mely már a kezdeti korszakban valami hihetetlenül szép volt. Aztán egy ideig senki nem hallott semmit róla, amikor pedig legközelebb a középpontba került, már mint a Microsoft új konzoljának, az Xbox-nak az egyik leghíresebb játékaként emlegették. Ez persze nem tetszett sok megrögzött PC-s gamernek, mindazonáltal a Halo hihetetlenül sikeres lett, már megjelenésekor eladási rekordokat döntögetett. Nem is csoda, hiszen a készítők tökéletesen eltalálták, mi kell a játékosoknak, és soha nem látott látvánnyal, káprázatos hangokkal és kellemes történettel vették rá a tömegeket az Xbox konzol megvásárlására. A sors fura fintora pedig az, hogy az eredetileg PC-re tervezett játékkal csak nemsokára – másfél évvel a konzol változat után – játszhatunk, mikor lassan már a második rész is kijön Xboxra.

Halo

De ne szomorkodjunk, lássuk, mire is számíthatunk majd, ha kézbe vehetjük a rég várt játékot. Nos, először is látványos grafikára. A Halo véleményem szerint mostani formájában is a létező legszebb fps, legyen az PC-s, vagy konzolos (még az új Unreal játékok sem tudják megszorongatni, majd talán a DOOM 3–Stalker páros), de a készítők még jobban fel akarják tuningolni a látványt, részletesebb modellekkel, szebb, nagyobb felbontású textúrákkal. Természetesen a kitűnő látvány mellé tökéletes hang is párosul, így a konzolon is 5.1 kompatibilis játék PC-n is ki fogja használni az újabb hangkártyák képességeit, hogy még jobban érzékelhessük, milyen is, mikor elkezdik az űrhajónkat bombázni. A konzol verzió irányítását pedig természetesen teljesen átalakítják, nehogy a WASD+egér pároshoz szokott kezünknek más kombinációt kelljen megtanulnia.

Szerencsére a sztorit békén hagyták a készítők – ami tökéletes, azon nem is kell változtatni. A játékban Master Chief-et, a kiborg katonát fogjuk irányítani, és a Half Life-hoz hasonlóan, már a játék kezdetekor valami nagyon rosszul sül el, és a fő funkcióink tesztelése közben megtámadják űrhajónkat. Menekülni kell, és egy mentőkapszulában fogunk földet érni végül Halo világában, ahol az egész Covenant hadsereg minket keres. Érdemes Halo-t megemlíteni, hiszen nem egy normális bolygó ez, hanem egy óriási gyűrű, melynek a „belső fele” a terület, melyen játszhatunk. Később kiderül, hogy a Covenant erőkön kívül van egy nagyobb, erősebb ellenfél is, és a játék vége is tartogat egy-két meglepetést – pláne, ha legnehezebb szinten fejezzük be. A történet alatt bejárjuk a gyűrű nagy részét, és vezethetünk majd több érdekes járművet, például kis buggy-t, ahol a sofőrön kívül beülhet majd az anyósülésbe valaki, illetve hátulra a gépágyúhoz, egy kellemes tankot, mely pusztító erejét növelheti társaink segítsége, akik leülnek a gépezet szélére, hogy a kellemes utazás mellett puskáikkal odapörkölhessenek az ellenségnek. Az idegenek járművei közül pedig egy lebegő motorszerűséget fogunk tudni irányítani, illetve a kedvencemet, egy hihetetlenül jól manőverezhető repülőt.

Halo

Míg a történet változatlan marad, a multiplayer rész természetesen gyökerestül átalakul, hiszen PC-n az osztott képernyő, illetve a system link nem igazán elterjedt módozata az FPS-ek multi hentelésének. A készítők ígérete szerint játszhatunk majd interneten és LAN-on keresztül egymás ellen, és a másikat segítve, kooperatív módban is.

Remélhetőleg a Bungie – szokásához hűen – betartja majd ígéreteit, és a Halo PC-n is hasonlóan kitűnő és sikeres lesz, mint konzolokon. ■

Halo
HaloHaloHaloHaloHaloHalo
Halo: Combat Evolved
A legutóbbi Halo: Combat Evolved cikkek, hírek

hozzászólások (10)

HoriG
HoriG 2003.04.10. 12:06
Igen onnan :)
HoriG
HoriG 2003.04.10. 12:08
A megjelenéssel kapcs csak annyit, hogy annyi ígéret elhangzott már csillag az égen. :-D
szedrencs
szedrencs 2003.04.10. 12:09
Mi olyan jó ebben a Halo-ban? Valaki homályosítson már fel!

(A teljes levelem megtalálható a Beszélgetés a játékokról HALO topicjában. :)

Köszi.
Laci73
Laci73 2003.04.16. 12:57
Hello Szedrencs!

Elmagyarázni nemigen lehet, látnod kéne :) Bár az az igazság, hogy
mire a játék PC-re kijön már nem fog olyan nagyot szólni, mint azt tehette volna mondjuk tavaly. (a DoomIII tarolni fog)
varga__kristof
varga__kristof 2008.10.28. 07:15
Nekem még mindig az egyik legjobb FPS a világon!:-)
cikkajánló

Osiris: New Dawn Early Access próbakör

Nem könnyű űr-Robinsonnak lenni...

Paragon nyílt béta

Lehet még újat mutatni a MOBA műfajában?

Endless Space 2 (Early Access)

Kipróbáltuk az Amplitude készülő új játékát.

Torment: Tides of Numenera

Év eleje óta elérhető az Early Access verzió, nemrég pedig a PS4-es verziót is bejelentették.

Mafia III - első benyomások

Megérkezett a népszerű sorozat harmadik fejezete. Ezek voltak az első élményeink.