Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Ismertető/teszt

Paradise Cracked

Körökre osztott cyberpunk kalandjáték magyar nyelven. Egy jó ötlet gyenge megvalósítása.

2003.10.14. 00:00 | szerző: Madrac | Ismertető/teszt

A jövőben komoly problémát jelent a túlnépesedés és a környezetszennyezés. Ez egészen addig így volt, míg a tudósok fel nem találták a CyberBrain-t. Ez a számítógépes rendszer rövid idő alatt megoldott a főbb gondokat és kezdte paradicsommá változtatni a Földet. A másik előnye ennek a rendszernek az volt, hogy az emberek bekapcsolódhattak és a virtuális világban tölthették idejüket, horgászhattak, játszhattak, bármit megtehettek, hisz mindez csak virtuálisan történt meg. Megtehették, mivel a gépek mindent elvégeztek helyettük, hamarosan az emberiség többsége már ebben az álomvilágban töltötte minden idejét. Természetes, hogy nem működhet minden tökéletesen, a népszaporulat nagyon lecsökkent, nem voltak új felfedezések és az átlag intelligencia is ijesztően esett. Ekkor tette csodás felfedezését a CyberBrain...

Paradise Cracked

A MiST land új játékában, a Paradise Cracked-ben a játékos egy fiatal hacker szerepét kapja, aki a kibernetikus világ egy elzárt részébe hatolt be és letöltött onnan pár fájlt. Alig csatlakozott ki máris megérkezett a rendőrség és az ajtót verve követelték annak kinyitását.

A játéknak körökre osztott rendszerű, ez biztos sok embernek jelent majd nagy örömet, hisz elég kevés hasonló játék jelenik meg mostanában. Sajnálatos azonban, hogy ha simán az utcán el akarunk menni a bank automatáig az is körülményes, mivel ha velünk nem történik semmi, akkor is ki kell várni az ellenfél mozgását egy-egy kör végén. Ennek megvan oka, az utcákon bandák csatáznak, civilek mászkálnak, a sarkokon pedig kereskedők, automaták és prostik állnak.

Paradise Cracked

Már a játék elején több küldetést is kapunk, melyek közül több ki is zárja egymást azonnal, elvégre nem dolgozhatunk egyszerre a szindikátusnak és ellene is. Az első küldetésünket a házunk mögötti csöves adja, inkább csak egy tipp, mint feladat, elküld minket China Town-ba Sam Lee-hez. Szerinte ő tud nekünk segíteni. Persze ebben a városrészben nem túl nyugodtak a viszonyok, két banda csatázik itt, eldönthetjük kit támogatunk. Sam Lee azonnal pénzt akar tőlünk, melyet elég egyszerűen megszerezhetünk, csak el kell menni a közeli pénzkiadóhoz és meghackelni azt. Ezek után Sam Lee már a szindikátus ellen hangol minket azonnal, bár nem kötelező rá hallgatnunk. Pillanatnyi feladatainkat nyomon követhetjük a Journal-ban. Ugyanitt az eddig eseményeket is visszaolvashatjuk, ha valamit elfelejtettünk, részletes leírást találhatunk minden felszerelési tárgyról és fegyverről, valamint elolvashatjuk a friss híreket.

A karakterek fő tulajdonságai az erő, ügyesség, reakció, pontosság, intelligencia és mechanika. Ebből számolódik ki a látóterület, a mozgáspontok és az életerő is. Szintlépéskor természetesen növelhetők ezek az értékek.

Paradise Cracked

A harcrendszer hasonló lett az X-Com sorozatban megtalálható rendszerhez. Ha ellenfél van a látóterünkben akkor megjelenik egy piros mezőben egy szám jobb oldalt. Ha több ellenfél is van, akkor több szám is természetesen, ezekre kattintva ráugrik a kép a célszemélyre. Ha az ellenfél lőtávolságban van, akkor láthatjuk a találat esélyét is. Lehetőségünk van kapáslövésre és kétszerannyi mozgáspontért célzott lövésre is. Tapasztalataim alapján inkább érdemes keveset lőni de pontosan, mert elég nagy a különbség a két százalékos érték között.

Csapatunkat gyarapíthatjuk zsoldosokkal, akik pénzért vagy valamilyen célért hajlandók segíteni nekünk. Szükség is van az útitársakra, mivel hackerünk nem a harci képességek terén jeleskedik, bár van egy pisztolya alapban.

Paradise Cracked

Később sokkal jobb fegyvereket találhatunk, és fejleszthetjük karaktereinket beültetésekkel is. A felszerelési tárgyaknak öt csoportja van, a fegyverek, a lőszerek, az orvosi felszerelések és gránátok, páncélok és az egyéb felszerelések. Nem minden felszerelést használhat mindenki, sok cucc van valamelyik tulajdonsághoz kötve.

A játék grafikája nem éri el a 2003-ban elvárható szintet. A menürendszer nagyon tetszetős és jól áttekinthető lett. A játék zenéi és hangjai kellemesek, illeszkednek a világhoz és a megfelelő hangulatot árasztják.

Paradise Cracked

A magyar fordításról is ejtenék pár szót. Érezhető, hogy aki fordította a szövegeket, nem látta a játékot (vagy ha igen, akkor érthetetlenek a hibák, amiket ejtett :-). A fegyverek leírásánál két sorba csúszott egy szöveg, így az egész táblázat eltolódott, és a fele után már nem jó sorban vannak az értékek. Ez még elfogadható lehetne akár, ha nem épp egy iszonyú félrefordítás miatt történne mindez, nevezetesen a „golyók száma a tárban” felirat helyett nem a „körök száma a tölténytárban” szerepelne ott. A párbeszédeknél sokkal kevesebb már a hiba, az angol beszéd alatt a magyar szöveg olvasható, mely ha nem is ér fel egy szinkronnal, sokat segít az angolul kevésbé – vagy egyáltalán nem – tudóknak. A bevezető videóban szintén a fenti módszert alkalmazták: magyar felirat van az angol nyelvű videóra rámásolva. Remélhetőleg a magyar fordításban található nagy mennyiségű hibát gyorsan korrigálják a Cenegánál, és egy patch formájában megjelentetik.

Maga a történet és a játékrendszer jól megalkotott. Akik szeretik a cyberpunk világokat és a körökre osztott játékmenet nem riasztja el őket, azok kellemesen fognak szórakozni a programmal, mely már nálunk is kapható a fentebb jellemzett magyarítással. ■

Paradise Cracked
Paradise CrackedParadise Cracked

értékelés

Paradise Cracked

Pozitívumok
  • Jó hangulat
  • Több küldetésszál
Negatívumok
  • Ma már nem megfelelő grafikai szint
  • Borzalmas magyarítás
Minimális rendszerigény: Pentium II 400 MHz, 128 MB RAM, TNT2 8 MB, 300 MB HDD
Ajánlott konfiguráció: Pentium III/Athlon 800 MHz, 128 MB RAM, GeForce2 32 MB, 300 MB HDD
7,0
grafika 6
hangok 8
játszhatóság 7
hangulat 8
Paradise Cracked
A legutóbbi Paradise Cracked cikkek, hírek

hozzászólások (0)

cikkajánló

Shadow Tactics: Blades of the Shogun videobemutató

A játék első küldetésébe pillanthattok be videónkban.

Planet Coaster

Végre megjelent egy modern elvárásoknak megfelelő vidámparképítő játék

Call of Duty: Modern Warfare Remastered

Modern hadviselés posztmodern köntösben?

Assassin's Creed: The Ezio Collection

A sorozat talán legmeghatározóbb trilógiája megérkezett a legújabb konzolokra.

Adam Wolfe 3-4. epizód

A két újabb epizóddal befejeződött az izgalmas kaland.