Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Előzetes

Warlords IV: Heroes of Etheria

A körökre osztott stratégiai sorozat hamarosan folytatódik.

2003.10.18. 00:00 | szerző: Gerry | Előzetes

Ha megkérdezünk egy átlagos játékost arról, hogy melyik a két legpatinásabb körökre osztott stratégiai sorozat, akkor a nagy többség azonnal rávágná: „A Heroes, és a... mi is a másik?”. Ugyanis bár hajdanán a két nagy sorozat tagjai vetélkedtek egymással, a nagy öregek közül mára csak a Heroes sorozat maradt versenyben, hiszen a két legutóbbi Warlords immáron RTS és nem körökre osztott fantasy stratégia volt, két újabb sorozat (Disciples ill. Age of Wonders) pedig csupán 1999-ben debütált. Azonban az Infinite Interactive fejlesztői idén felelevenítik a klasszikus Warlords sorozatot, és megpróbálják megtörni a Heroes játékok, illetve annak legutóbbi részének, a tavaly év közepén megjelent negyedik epizódnak a dominanciáját.

Warlords IV: Heroes of Etheria

A Heroes of Etheria ott folytatja, ahol elődje, a Darklords Rising véget ért: Lord Bane grandiózus erődítményéből újabb hódító hadjáratra indul, azonban miközben Etheria világának nagy része ellen küzd, feltűnik egy nálánál sokkal nagyobb hatalmasság, aki szintén azon dolgozik, hogy a sötétség elnyelje a világot...

A választható felek egy részét már a korábbi részekben is megismerhettük, egy részük pedig most fog bemutatkozni. Összesen tíz felet ígérnek a fejlesztők (lovagok, birodalmiak, sötét elfek, élőhalottak, törpék, ogrék, elfek, orkok, démonok, sárkányok). A különféle fajok között igen nagy különbségek lesznek, akárcsak a harci taktikákban: a játékos most már saját maga kommandírozhatja egységeit, varázsolhat, és különféle cseleket vethet be, hiszen a repertoárban többek között olyan hadmozdulatok szerepelnek, mint a bekerítés, a hátba- vagy csapat-specifikus támadás. Mint minden mai körökre-osztott stratégiában, a Warlords 4-ben is választhatjuk az automatikus csata funkciót, melyben a gép gyorsan lejátssza a küzdelmet helyettünk – ennek előnye az időmegtakarítás, hátránya pedig az, hogy így értelemszerűen nem tudunk beleszólni a csata menetébe.

Warlords IV: Heroes of Etheria

A Heroes of Etheria-ban igen jelentős szerepük van a különféle hősöknek: velük az élen csapataink hatékonyabbak, körönként maximum két varázslatot süthetnek el, melyek hatásfoka nagyban függ attól, hogy az illető hős mennyire gyakorlott az adott mágia használatában. Így aztán érdemes külön hőst kiképezni a támadó-, ill. a védőmágiák használatára és persze szintlépéskor a megfelelő helyekre elosztanunk a tapasztalati pontokat, hiszen egy minden lében kanál varázsló-harcos nem a leghatékonyabb fegyver egy boszorkánymesterrel szemben...

Az erőforrás-menedzselés igen egyszerűen működik: minden városnak van egy meghatározott sugara, mely szintlépéskor nő, és az így fennhatóságunk alá tartozó territóriumokon található nyersanyagokból tudunk gazdálkodni. Ezekből képezhetjük ki egységeinket, és fejleszthetjük a városainkat. A nyílt konfrontáció helyett a diplomácia ingoványos talajára is léphetünk, nem kell feltétlenül szomszédunk torkának ugranunk – bár gyanítom, hogy ennek az opciónak nem lesz túl nagy jelentősége.

Warlords IV: Heroes of Etheria

A Warlords 4 a Battlecry 1-2 alatt is futó motort használja, mely kissé kopottasnak tűnik akár az immáron másfél éve debütált Disciples 2-vel szemben is, bár a Heroes 4 szintjét megüti, és egy stratégiában a vizualitás másodlagos szerepet tölt be, a hangsúly a játékmeneten van.

Őszintén remélem, hogy a Heroes of Etheria jó játék lesz, hiszen igen kevés körökre osztott fantasy stratégia jelenik meg mostanában, és a legutóbbi nagyobb hullám is már több mint másfél éve volt. Az utóbbi hónapokban már csak kétes értékű kiegészítők jelentek meg. A Warlords 4 egyetlen komolyabb riválisa a hamarosan boltokba kerülő Etherlods 2 lesz, reméljük mindkettő állja majd a sarat, és karácsony környékén olyan programok fognak megjelenni, melyekre hosszú évek távlatából is emlékezni fogunk. ■

Warlords IV: Heroes of Etheria
Warlords IV: Heroes of EtheriaWarlords IV: Heroes of EtheriaWarlords IV: Heroes of EtheriaWarlords IV: Heroes of EtheriaWarlords IV: Heroes of EtheriaWarlords IV: Heroes of EtheriaWarlords IV: Heroes of EtheriaWarlords IV: Heroes of EtheriaWarlords IV: Heroes of EtheriaWarlords IV: Heroes of EtheriaWarlords IV: Heroes of EtheriaWarlords IV: Heroes of EtheriaWarlords IV: Heroes of EtheriaWarlords IV: Heroes of EtheriaWarlords IV: Heroes of EtheriaWarlords IV: Heroes of Etheria
Warlords IV: Heroes of Etheria
A legutóbbi Warlords IV: Heroes of Etheria cikkek, hírek

hozzászólások (7)

hunter06
hunter06 2003.10.18. 13:42
Ez általában így van: a készítők mondanak fűt is, meg fát is...:,-(

De amúgy a game tényleg jónak ígérkezik:-)
HaaS_
HaaS_ 2004.01.26. 14:59
The BEST strategy game eva'!

Hali:))
Gerry
Gerry 2004.01.26. 15:08
Valóban?;-)
HaaS_
HaaS_ 2004.01.27. 15:59
Hát én már sok mindent láttam, de ezt a négyest nagyon eltalálták. A régi Master of Magic - ha emlékszel rá - és ez itt, igen eltalált játékok.
Most kártyázni próbálok, amolyan Éteruras módon... érdekes, mert piszkos nehéz. (Etherlords)

Neked mi nem tetszik annyira a Warlords IV-ben? És miben találtad meg? Hátha mondasz vmi körös finomságot.

HaaS
_________________
panem et internet
Gerry
Gerry 2004.01.27. 16:34
Véleményem, kritikám, lehúzásom, egónövelő csodaszerem:
http://www.pcdome.hu/review.php?id=1494

A Pc Dome felvilágosító királykisasszonyát hallották.:-P
cikkajánló

Osiris: New Dawn Early Access próbakör

Nem könnyű űr-Robinsonnak lenni...

Paragon nyílt béta

Lehet még újat mutatni a MOBA műfajában?

Endless Space 2 (Early Access)

Kipróbáltuk az Amplitude készülő új játékát.

Torment: Tides of Numenera

Év eleje óta elérhető az Early Access verzió, nemrég pedig a PS4-es verziót is bejelentették.

Mafia III - első benyomások

Megérkezett a népszerű sorozat harmadik fejezete. Ezek voltak az első élményeink.