Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

DVD

Halálosabb iramban DVD

Az illegális autóversenyekre alapozó történet második része Miamiban játszódik.

2003.12.16. 00:00 | szerző: Dino | DVD

A Halálos iramban című film az illegális autóversenyek világába vezette a nézőket, és ebben a filmben vált leginkább ismertté Vin Diesel, aki azonban már nem várta meg a folytatást, így már nélküle – ráadásul más rendezővel – készült el a folytatás, a Halálosabb iramban. Ez pedig egy elég gyenge film lett, melyben igyekeztek a készítők minél inkább az autókra és a nőkre terelni a figyelmet, ezzel is leplezve a gyakorlatilag nulla történetet. Mindezek ellenére sokaknak tetszett a film, így valószínűleg sokan várták a DVD megjelenését. És le a kalappal, egy igen komoly kiadvány kerül ezzel a vásárlók polcára.

Halálosabb iramban DVD

Az első meglepetés akkor ért, amikor kiválaszthattam, hogy milyen menüt szeretnék látni. Három főbb szereplőhöz és autójához igazított designvilágban jelenik meg ugyanis a menü, és míg a fő pontok (film indítása, fejezetválasztás) megegyeznek, mindegyik néhány csak az adott menüből elérhető ponttal is rendelkezik. Lássuk először az egyező részeket.

A mozifilm előtt megtekinthetünk egy 6 perces kisfilmet, mely az előző rész vége és a második kezdete közötti átvezetést adja meg: főhősünk útját mutatja be Los Angelesből Miamiba. Ez tartalmaz az előző részből vett jeleneteket és néhány újonnan rögzített részt is. A film hangját magyarul és angolul, 5.1-es Dolby Digital kódolásban hallhatjuk, de választható a rendező, John Singleton audiokommentárja is. (Plusz természetesen nem maradt le a magyar felirat sem.) Végül érdekesség még, hogy az „Animated Anecdotes” választásával a film közben különböző érdekes információk jelennek meg a film nézése közben, az MTV és VH1 pop-up video klipjeihez hasonlóan.

Halálosabb iramban DVD

Inside 2 Fast 2 Furious címmel látható a werkfilm, egy tízperces, pergő összeállítás, de igazából nem túl mélyre szántó. Hat percnyi törölt jelenetet is kapunk, ezek előtt a vágó kommentálja, miért is maradtak ki. Egy kis bakiparádé is került lemezre (3 perc), majd egy kisfilmet nézhetünk meg arról, hogyan tesznek látványosabbá egy sportautót. Supercharged stunts címmel a kaszkadőr-tervező szemszögéből mutatják be az egyik jelenetet, viszonylag hosszan és részletesen (15 perc). Egy újabb rövid, 5 perces filmecske a filmzene hátteréről szól, a filmben is szereplő Ludacris közreműködésével. Ezzel elérkeztünk a háromféle „skinhez” kapcsolódó extrákhoz. 2-3 perces kisfilmek kapcsolódnak mindhez. Az egyik a színészeket (Paul Walker, Tyrese ill. Devon Aoki) mutatja be, a második a filmbeli autójukról szól, míg a harmadik egy kis összeállítás a vezetéstechnikai oktatásról, melyben rész kellett venniük. Végül meg kell említeni, hogy az extrákhoz is választható magyar felirat.

A Halálosabb iramban DVD egy szépen összerakott lemez lett, változatos extrákkal. Akinek tetszett a film, annak mindenképpen megéri beszerezni, egy színvonalas koronggal bővülhet gyűjteménye. ■

Halálosabb iramban DVD
Halálosabb iramban DVDHalálosabb iramban DVDHalálosabb iramban DVDHalálosabb iramban DVDHalálosabb iramban DVDHalálosabb iramban DVD

hozzászólások (0)

cikkajánló

S.Ö.R. - Shakespeare Összes Rövidítve könyv+DVD

DVD-n is megjelent a már 500 magyar előadással büszkélkedő darab.

Ákos – Arénakoncert 2011 DVD

CD-n és Blu-rayen is megjelent a nagyszabású produkció felvétele.

AC/DC: Live at River Plate DVD

Buenos Airesben rögzítette a hard rock banda legújabb koncertfilmjét.

Üvegtigris 3 DVD

DVD és Blu-ray kiadásban is megjelent Rudolf Péter filmje.

Ákos: Szindbád turné 2010 DVD

A 2010-es koncertsorozat anyagának egy része jelent meg DVD-n.