Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Ismertető/teszt

RollerCoaster Tycoon 3: Soaked!

Itt az idő, hogy a vidámparkok mellett aquaparkot is igazgassunk! Az RCT3 elázott kiegészítő lemeze.

2005.09.10. 00:00 | szerző: Lacko | Ismertető/teszt

Míg valódi vidámparkért igen sokat kell utaznunk nyugati irányba, addig aquaparkból egyre több épül a térségben és Magyarországon is. Így aztán több hazai játékos térhet meg számítógépe mellé egy nyári vízicsúszdázástól elázva, és vetheti bele magát valós élményei rekonstruálásába saját vízi-vidámparkjában. Esetleg pont azért, mert valamit hiányolt a valóságban, vagy ne adj’ Isten valami nem tetszett neki. Erre a játékra pont megfelelő a méltán sikeres Rollercoaster Tycoon harmadik részének kiegészítő lemeze, a Soaked!

RollerCoaster Tycoon 3: Soaked!
A kiegészítő alapja: a strand

A Soaked! persze csak az eredeti játékkal együtt működik, így az RCT3-nak telepítve kell lennie a gépünkön. A kiegészítő lemez egyből rá is engedi a javítókészletet az alapjátékra, majd önmagát is felpakolja. Ám a telepítés után eltehetjük a CD-t, mivel a futtatáshoz továbbra is az eredeti alap CD-t kéri a játék. A javítócsomagról annyit érdemes elmondani, hogy ennek köszönhetően szerencsésen visszakerült a játékba a látogatók tömeges közvélemény-kutatása, mely az RCT1-ben és 2-ben is igen hasznos segítség volt arra, hogy megtudjuk, miért is megy rosszul a parkunk, mit csináltunk helytelenül, vagy miről feledkeztünk el. Sajnos a kiegészítő mellé kapott kézikönyv meglehetősen sovány, az újdonságokról nem esik benne elég szó. Pedig ezekben éppen nincs hiány.

Kezdjük is rögtön az újdonságokkal, hiszen egy kiegészítőnél másról nem is nagyon írhatunk. :-) A Soaked! alapja a strand, ezt új menüben találjuk a különböző ride-oknál. Kialakíthatjuk a medencét, mely persze nemcsak klasszikus négyzet lehet, hanem mindenfajta formájú. E mellé kell helyeznünk a csempézett teret, ahol a strandolók közlekedhetnek vagy „száraz-idejüket” tölthetik. Erre a területre tehetjük a napágyakat, pezsgőfürdőket, zuhanyzókat, stb. A medencékbe is tehetünk hullámgépet és víz alatti lámpákat, melyek az éjszakai hangulatot dobják fel. És persze ugródeszkákat is adhatunk a látogatóinknak. Kicsiket is, melyek a medence szélén állnak, és emeletes toronyugró deszkákat is.

RollerCoaster Tycoon 3: Soaked!
Láttál-e már cápahasat?

A medencékhez tartoznak, de külön menüből érhetők el a csúszdák. Ezek az aquaparkok hullámvasútjai. Viszont önmagukban nem állhatnak (vagyis állhatnak, csak rögtön bezárják őket automatikusan, mivel a kemény talajra huppanás nem éppen kellemes, és egy kicsit balesetveszélyes. Tehát ezeknek a végei mindig medencébe kell érjenek. Felszállni is csak a vízi részből (medence és csempézett környezete) lehetséges. Hiszen a csúszdákban víz is folyik és hát utcai ruhában csúnyán néznének ki a végén a látogatók. Az építésük egyébként hasonló a hullámvasutakéhoz. Amiben különbség van, arról sajnos pont nem szól a kézikönyv, de a gyakorló küldetéssel és egy kis homokozós (sandbox) gyakorlással elsajátítható.

Kedves kis színfolt a kiegészítőben a delfin- és gyilkos bálna show. Ezek szerencsére nem olyan passzív látványosságok, mint az alapjáték cirkusza vagy a cowboy show, amit csak lerakunk és megy magától. Itt – hasonlóan a tűzijátékhoz – mi magunk állíthatjuk össze a show elemeit, hogy mit csináljanak vízi kedvenceink. Ráadásul nem csak fix listából választhatunk figurákat, hanem fejlesztéssel újakat dolgozhatunk ki. Az igazán profik pedig összehangolhatják a delfinek és bálnák ugrálását szökőkút-, tűzijáték- és lézershow-val is. Ezt a fénykavalkádot persze nem csak a delfinekkel együtt, hanem önállóan is megteremthetjük. Így a parkunkat este nem csak tűzijátékkal dobhatjuk fel.

RollerCoaster Tycoon 3: Soaked!
Lézershow! A tüzijáték mellett...

Persze került még a lemezre néhány új alapjáték is, körhinták meg egyéb forgó-pörgő-leeső sokkoló. Illetve pár újfajta hullámvasút is. Mivel azonban az alapjátékban is annyi fajta volt, hogy nem tudnék számot adni róluk, így nem ezek azok, amiket észre lehet venni elsőre. Ellenben nagyon tetszett két útra helyezhető mütyür. Az egyik egy pecsételő gép, amiből letehetünk néhányat a park legtávolabbi sarkaiba és kihirdethetjük, hogy aki összegyújt négy-öt különböző pecsétet, az kap egy ingyen felfújható kalapácsot. Ezzel arra ösztönözzük a látogatókat, hogy oda is kutyagoljanak el, ahova önszántukból nem mennének.

A másik új érdekes installáció egy vízágyú. Ezt a kedves gépet élőben is volt szerencsém tesztelni a nyáron egy valósi vidámparkban. Ez arra jó, hogy a járókelők megviccelhetik a többieket, és rendesen a nyakukba locsolhatnak. Az élvezet akkor maximális, ha a vízágyú egy nagyobb terep feletti részen van (mondjuk egy hídon vagy felüljárón). Ennek sajnos nincsen belépődíja (a valóságban egy euróssal működött :-), így ezen nem szedhetjük meg magunkat, de azért vicces. Újdonság még – a vízhez kapcsolódva – két új téma. Ahogy eddig vadnyugati, horror, kalóz stb. témákban lehetett játékokat és díszletet választani, úgy most már építhetünk Atlantisz és Hawaii témákban is.

RollerCoaster Tycoon 3: Soaked!
Én vagyok David Hasselhoff

És hogy ne csak az építkezésekben legyen újdonság, hanem a játékmenetben is, egy kedves kis ötletet is csomagoltak a lemezre: a kihívásokat (Challenges). Ezek a játék közben néha előugró feladatok. Például egy kebab gyártó cég felajánl nekünk némi pénzjutalmat, ha a következő két hétben ezernél több kebabot értékesítünk a parkunkban. Ez mondjuk nem egy nehéz kihívás, hiszen ha elbukjuk, akkor ugyanott vagyunk. Van azonban olyan is, amin bukhatunk. Például egy másik vidámpark kihív minket egy versenyre: kinél épül hosszabb hullámvasút egy éven belül. Ebben az a rizikó, hogy ha vesztünk, akkor a látogatottságunk csökken. Szerencsére akit nem érdekelnek az effajta kihívások, az mondhatja mindegyikre, hogy nem fogadja el, hisz’ van neki épp elég baja.

Mindez a sok újdonság új pályákkal és karrierrel érkezik meg a játékba, ám a régi küldetéseket is megcsinálhatjuk újra a kiegészítőkkel. Azonban alapvetően megjelölődnek azok a dolgok (pályák, hullámvasutak, lézershow-k, stb.) amikhez kell a Soaked kiegészítő-lemez. Gondolom azért, hogy ne legyen kavarodás, ha csereberélünk valakivel, akinek csak az alapjáték van meg. Természetesen most sem az összes küldetésnek eshetünk neki az elején, hanem csak akkor nyílnak meg az új pályák és új előre elkészített hullámvasutak, ha teljesítettük az első párat.

RollerCoaster Tycoon 3: Soaked!
Kalózvár, kalózhajó, kalózcsata...

Tényleg nem lett más ebből az ismertetőből, mint az újdonságok felsorolása, de nehéz is nagyon mást elmondani. Nekem személy szerint nem olyan fontos, hogy ezentúl strandokat is építhetünk majd a parkjainkba, hiszen én a hullámvasutakat szeretem. Ennek ellenére nagyon tetszett a Soaked! a kedves kis újításaival, például az új VIP személyekkel és témákkal. Az a jó szerintem a Rollercoaster sorozatban, hogy nagyon széles réteg megtalálja benne az örömét, és mégsem alantas ösztönökre épít, mint sok sikerjáték. Mi mással is zárhatnám soraimat, mint a klasszikus slágerrel: „Jaj úgy élvezem én a strandot, ottan annyi a szép és jó. Annyi vicceset látok s hallok és még Bambi is kapható!” Hát ez pont a Soaked! ■

RollerCoaster Tycoon 3: Soaked!RollerCoaster Tycoon 3: Soaked!RollerCoaster Tycoon 3: Soaked!RollerCoaster Tycoon 3: Soaked!RollerCoaster Tycoon 3: Soaked!RollerCoaster Tycoon 3: Soaked!RollerCoaster Tycoon 3: Soaked!RollerCoaster Tycoon 3: Soaked!RollerCoaster Tycoon 3: Soaked!RollerCoaster Tycoon 3: Soaked!RollerCoaster Tycoon 3: Soaked!RollerCoaster Tycoon 3: Soaked!RollerCoaster Tycoon 3: Soaked!RollerCoaster Tycoon 3: Soaked!RollerCoaster Tycoon 3: Soaked!

értékelés

RollerCoaster Tycoon 3: Soaked!

Pozitívumok
  • Sok-sok újdonság, és nem csak a régi típusok feltúrbózása
Negatívumok
  • A medencék csempéjének nem állítható a színe :-)
  • Uncsi zenék
Minimális rendszerigény: 1 GHz-es processzor, 256 MB RAM, 64 MB-os 3D kártya T&L és shader támogatással, 800 MB HDD, RCT3 alapjáték
8,0
grafika 8
hangok 7
játszhatóság 7
hangulat 9
RollerCoaster Tycoon 3: Soaked!
A legutóbbi RollerCoaster Tycoon 3: Soaked! cikkek, hírek

hozzászólások (0)

cikkajánló

Shadow Tactics: Blades of the Shogun videobemutató

A játék első küldetésébe pillanthattok be videónkban.

Planet Coaster

Végre megjelent egy modern elvárásoknak megfelelő vidámparképítő játék

Call of Duty: Modern Warfare Remastered

Modern hadviselés posztmodern köntösben?

Assassin's Creed: The Ezio Collection

A sorozat talán legmeghatározóbb trilógiája megérkezett a legújabb konzolokra.

Adam Wolfe 3-4. epizód

A két újabb epizóddal befejeződött az izgalmas kaland.