Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Rendezvények

E3 2006: Eidos/SCi

Egy Tarantino filmfeldolgozás és egy hazai fejlesztésű játék állt a brit kiadó bemutatóinak középpontjában.

2006.06.24. 00:00 | szerző: Dino | Rendezvények

Az egykor szebb napokat megélt brit kiadó nem épített standot a nagyközönség számára, ehelyett inkább egy különteremben várta a sajtó képviselőit. A rendelkezésre álló időben négy PC-s játékot prezentáltak számunkra.

E3 2006: Eidos/SCi

Elsőként egy mozifilm alapján készülő játékot láthattunk, melynek érdekessége, hogy nem egy mai filmet vettek alapul a fejlesztők. Az alany ugyanis nem más, mint Quentin Tarantino első nagy filmje, az 1992-ben bemutatott Reservoir Dogs (Kutyaszorítóban). Mivel a filmben nem annyi az akció, mint egy mai játékban, a készítők gondoltak egyet, és főleg inkább a filmben nem látható háttéreseményeket dolgozták fel. Így a játékon keresztül választ kaphatunk majd olyan kérdésre, mint például hogyan is zajlott a bankrablás, hogyan jutott vissza Mr. Brown Marvinnal a raktárépületbe, vagy hova rejtette Mr. Pink a gyémántokat. A külső nézetes akciójátékban mind a hat szereplőt irányíthatjuk majd, és a lövöldözés mellett autós üldözés is vár ránk - 10 TPS és 6 autós küldetés lesz. A játékhoz a film zenéit fogják felhasználni, és Michael Madsen a hangját és arcát is adta hozzá. Megjelenése 2006 őszén – előreláthatólag szeptemberben – PC, PS2 és Xbox platformokra várható.

Ezután egy hazai fejlesztésű játék bemutatója következett, igaz, ezúttal nem a fejlesztőcsapat részéről. A Battlestations Midway elég messze került az eredeti elképzelésektől: taktikai játékból mára akciójáték lett, melyben igazából minimális szerep jut csak a taktikai tervezésnek. Légi, tengeri és víz alatti csatákba vezethetjük flottánkat a második világháború során, Pearl Harbortól Midwayig. 60 különféle repülőgép, hadihajó és tengeralattjáró vár ránk (pl. Wildcat, B-17, USS Iowa, USS Yorktown, Yamato), melyek bármelyikét irányíthatjuk. Az egyszemélyes módban 11 kampány és 12 bónusz küldetés vár majd ránk. Természetesen nem marad ki a játékból a multiplayer játékmód se, melyben maximum 8 fő vehet részt, és kooperatív lehetőséget is ígérnek. A játék megjelenése október-novemberre várható, PC mellett Xbox 360-ra, előtte kb. egy hónappal pedig egy négy gyakorló pályát tartalmazó demo is várható.

E3 2006: Eidos/SCi

A Total Overdose mérsékelt sikere ellenére egy újabb hasonló jellegű játék készül, igaz, a Just Cause-ban a GTA-szerű játékmenetre koncentrálnak, és kimaradnak a TO-ban elsődleges jellemzőként szereplő látványos kombók. Egy titkos amerikai kormányügynökség embereként feladatunk San Esperito korrupt kormányának megdöntése lesz, miközben meg kell akadályoznunk, hogy feltételezett tömegpusztító fegyvereiket esetleg bevessék. Célunk érdekében többféle utat is választhatunk: egymásnak uszíthatjuk a sziget pártjait, felkelést szíthatunk, és szövetséget köthetünk a lázadókkal és a drog-kartellekkel. Az óriási méretű játéktér bejárásához természetesen közlekedési eszközöket is kapunk – mintegy százféle földi, vízi és légi járművet. A játék bemutatásakor külön kihangsúlyozták a kaszkadőrmutatványokhoz hasonló lehetőségeinket, így például akár egy autóval bevontathatjuk magunkat ejtőernyős repüléshez, aztán leugorhatunk egy másik autóra is. Ahogy a GTA-ban, itt is fő- és mellékküldetések várnak majd ránk.

Röviden bemutatták még az időközben boltokba került Hitman: Blood Money-t is, melynek egyik újdonságaként láthattuk, hogyan lehet balesetnek álcázni egy gyilkosságot. A lelőtt áldozatot 47-es ügynökünk az udvarban egy épp leeresztésre váró zongora alá húzta, majd a kötelet ellőve mindjárt úgy tűnt, mintha szerencsétlen delikvenst egy véletlenül lezuhanó hangszer végezte ki... ■

E3 2006: Eidos/SCi

hozzászólások (0)

cikkajánló

MondoCon 2016. ősz

Itt az ősz, eljött az ideje egy újabb MondoConnak.

EXKLUZÍV: 100 éves a tank – beszámoló a Wargaming londoni sajtóeseményéről

Megnéztük, hogyan vonul át a Trafalgar Square-en egy Mark IV-es tank. Beszámoló és video.

E3 2016: Ubisoft sajtótájékoztató összefoglaló

Ismét meglepetéssel zárult a bemutató.

PlayIT - Szeged 2016.

A hazai játékshow ismét a szegedi volt Baumaxban várta a játékosokat.

EA Play 2016 sajtótájékoztató

Összefoglaló az Electronic Arts bemutatójáról.