A Digital Reality legújabb csemetéje – ahogy a címéből is kitalálhatjuk – a 21. század legfelkapottabb témáját, a terrorizmust és az ellene folytatott harcot dolgozza fel. A médiában szinte napról napra hallunk az ezekkel kapcsolatos eseményekről, mondhatni a csapból is ez folyik. Ennek ellenére eddig nem sok RTS játékkal találkozhattunk, amely erre a kényes alapra épült volna. A leghíresebb próbálkozás a C&C: Generals volt. Ez a terület tehát viszonylag kiaknázatlan, és sok lehetőséget rejt, de nehezebb is megteremteni a hangulatot ebben az újfajta környezetben. A War on Terrort leginkább a Platoonhoz tudnám hasonlítani, hiszen a magyar fejlesztők akkor is valami újdonsággal (legalábbis házon belül) akartak előállni, de sajnos anno a siker elmaradt. Azóta jóval rutinosabb csapat lett a DR, így kíváncsian vártam, ezúttal hogyan sült el a váltás...
A történet nem valami bonyolult: a közeljövőben a nagyhatalmak megunják az állandó fenyegetettséget és nyílt háborút kezdenek a terroristák ellen. Megalakul a WOFOR (World Forces), amely arra hivatott, hogy sokkal hatékonyabban lépjen fel, mint az eddig katonai szövetségek. Ennek tagjai között szerepel az USA, Franciaország, Németország és még sokan mások. A terroristákat a Rend nevű szervezet képviseli a játékban, mely sok kis ún. sejtből épül fel. Van egy harmadik szereplőnk is Kína személyében, akik belső viszályok miatt nem léptek be a WOFOR-ba. A hadjárat során mindhárom oldalt kipróbálhatjuk, és így közelebbről is megismerhetjük őket. Természetesen minden félnek megvannak a maga jellegzetességei, ezeket már az előzetesben olvashattátok, így én csak pár szót mondanék róluk. A Rend számára sokszínű, de viszonylag primitívebb haderő áll rendelkezésre. A kínaiak nagyon erős egységekkel rendelkeznek és sokan vannak. A szövetségesek (itt aztán tényleg szövetkeztek egy páran) nagyon fejlett technológiával rendelkeznek, és többféle nemzet harcosait vegyítik. Ha már említettem a hadjáratot, akkor mindenképpen meg kell jegyezni, hogy küldetésről küldetésre változik az általunk irányított fél személye, és cselekedeteink kihatnak egymásra. Tehát, ha valamit jól csináltunk mondjuk a terroristákkal, akkor lehet, hogy a következő WOFOR misszióban nehezebb dolgunk lesz.
Taktikai RTS-ről lévén szó – akárcsak a többi DR játékban – nincs építkezés és egységgyártás; a teljesített feladatok által nyert pontokért „vehetünk” utánpótlást. Mindennek és mindenkinek megvannak a saját egyedi képességei (pl. tűzszerésznél aknaszedés, Panther helikopternek a járműszállítás, stb.). Már jó ideje kötelező elem stratégiákban az egységfejlődés, itt is megvan erre a lehetőség. Katonáink tapasztalati pontot gyűjtenek és bónuszokat kapnak szintlépés esetén. Gyakran feltűnnek úgynevezett hősök, akik különleges tulajdonságaikkal jelentősen megkönnyíthetik életünket. De még náluk is fontosabb karakter a felcser, aki ezúttal nemcsak gyógyítja a sebesülteket, de képes a haldoklókat is megmenteni, amennyiben a közelükben tartózkodik. Felhívnám a figyelmet arra, hogy ez a program nem a tömeghentről szól, megfelelő taktikázás nélkül nincs esély a győzelemre. A kézikönyv egyébként nagyon részletes leírást tartalmaz valamennyi egységről és hősről, érdemes elolvasni, sok érdekességet tudhatunk meg belőle.
Eddig minden stimmel, de elérkeztünk a legfontosabb részhez – amin minden áll vagy bukik –, a játékmenethez... Jelen esetben két szóval tudnám jellemezni ezt: lassú és unalmas. Minden pályán kapunk egy alapfeladatot, és általában vannak még bónusz és rejtett célkitűzések is. Aztán menet közben legtöbbször változik a helyzet, és folyamatosan jönnek az újabb utasításokat, de közben azért imádkozunk, hogy ne legyen több! Ennek oka, hogy a játék a változatos feladatok ellenére rendkívül monoton. Akcióból van elég, de hiányzik az adrenalin, nincs semmi, ami feltüzelné a játékost. Persze szorult helyzetek akadnak, és azért oda kell figyelni állandóan, de mégsem érezni azt, hogy most szórakoznák ezzel a programmal, inkább csak kötelességből ülünk a gép előtt... Ami viszont jó, hogy sok ismerős helyszínt (köztük Budapestet) beleszőttek a történetbe, amik mégiscsak dobnak a hangulaton. A probléma azzal van, hogy minden olyan egyszerű, olyan mű. A környezet steril, a zene elcsépelt, és a kezelőfelület valami borzasztó. Apropó kezelőfelület! Nem tudom megérteni, hogy miért kellett a képernyő kétharmadát feláldozni emiatt. Egyáltalán nem szép, és bár kétségkívül minden funkció gyorsan elérhető róla, biztos vagyok benne, hogy ezt sokkal esztétikusabban is meg lehetett volna csinálni. A helyzeten még a kameramozgás is ront, amely igazából szabad kezet ad a játékosnak, de nagyon nehéz jó pozíciót találni a sokat kitakaró interfész miatt. A nagyvárosi pályákon viszont kifejezetten jól jön ez a szabadság, a hatalmas épületek között is be tudjuk látni ezáltal a terepet. Végül azért elmondható, hogy egy kis idő után meg lehet szokni a hiányosságokat, és a későbbi pályákon már tényleg élvezetesebb küzdelmek várnak a kitartóakra. Hogy ez a designereknek vagy az MI-nak köszönhető-e, az rögtön kiderül...
„Vajon van-e élet a halál előtt?”. A depressziósok körében gyakran feltett kérdést megpróbáltam levetíteni a játék mesterséges intelligenciájára, és arra a megoldásra jutottam, hogy NINCS! :-) A gépi ellenfelek inkább bábukra hasonlítanak, mint gondolkodó lényekre. Normál fokozaton például csak lesték, ahogy egyenként leszedtem őket a mesterlövészemmel, úgy, hogy a társaik ott estek össze mellettük fél méterre. De aki az első lövésre nem halt meg az is csak bambult tovább, biztos azt hitte, egy szúnyog csípte meg. A saját egységeink sem a Legyen ön is milliomoson edződtek, de legalább visszalőnek. A Dakaron viszont tuti nem indulnék a helyükben, mert csúnya vége lenne, látva vezetői képességeiket.
Mindazonáltal még ez az MI is jobban bele tudta volna élni magát a főszereplő riporternő szerepébe, mint a felkért színésznő. Én nagyra becsülöm, hogy a fejlesztők áldoznak a magyar szinkronra, de ez ilyen formában inkább árt, mint használ. Semmi átélés, mesterkélt hangnem, ami egyáltalán nem illik a szituációkhoz. Szerencsére azért akadtak páran, akik már kezdték kapizsgálni, hogy nagyjából hogyan kéne előadniuk a szöveget. Én úgy gondolom, hogy jóval nagyobb hangsúlyt kéne fektetni az igényes szinkronra, mert rengeteget dobhat a hangulaton.
Akárcsak a szép grafika! Hál’ Istennek ezen a téren nem kell szégyenkeznie a WoT-nak. Az épületek, a járművek mind szépen kidolgozottak, egyedül a gyalogos egységek mozgása fura kissé, de ezt csak közeli kameránál látni. A maximális beállításokhoz nem árt egy jobb videokártya, főleg ha szeretünk zoomolgatni harc közben.
Természetesen lehetőségünk van tábornoki képességeinket többjátékos módban is megmérettetni. Előre elkészített pályákon, többféle játékmód áll rendelkezésre (Deathmatch, Capture the Flag, Conquer, King of the Hill).
A War on Terror nem fogja megváltani a világot (nem is ezzel a céllal készült), és valószínűleg hamar el fogjuk felejteni, de aki szereti az ilyen „szöszmötölős stratégiákat”, az nyugodtan adhat neki egy esélyt. (Főleg, hogy nem teljes árú szoftverként került a boltokba...) A Digital Reality igazi aduászai még csak most fognak megjelenni, reméljük, hogy azok igazán méltóak lesznek a cég hírnevéhez!
