Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Ismertető/teszt

Scarface

Brian De Palma filmjéből egy erősen közepesnek nevezhető GTA-klón játékátirat készült.

2006.11.27. 00:00 | szerző: Gerry | Ismertető/teszt

A sebhelyesarcú kétségkívül Brian De Palma rendező legjobb eddigi filmje. Tony Montana, a kubai bevándorló, ki az eszközökkel nem törődve tör a csúcsra, kezébe kaparintja a floridai alvilág vezetését, hogy az alvilág császára legyen egy rövid időre. Azonban mint előtte oly sokan, Miami kokainkirálya is menthetetlenül elbukik, birodalma az enyészeté lesz, s Tony Montana a felsőbb régiókba költözik, ahol maximum fehér felhőcskékkel kereskedhet. Azonban a Radical Entertainment új játékában megadatik nekünk a lehetőség, hogy lássuk: mi történt volna, ha Tony túléli villája pusztulását, és pár hónappal később nekilát birodalma visszaszerzésének. Az alvilági sztorihoz alvilági játék illik, így a Scarface-ban szinte magától értetődően köszönthetjük a legújabb GTA klónt, amely szebbnek nem szebb, jobbnak nem jobb, viszont legalábbis újabb, mint a GTA sorozat legutóbbi PC-s üdvöskéje, a San Andreas.

Scarface

A fentiek természetesen nem fedik teljesen a valóságot, hiszen a GTA sorozat mellett a némileg szintén abból táplálkozó Mafiából is átvesz elemeket a játék, legalábbis ami a történeti fonal fontosságát illeti. Néhol egészen hangulatos átvezető videók tarkítják a játékmenetet – bár ezen pozitívum általában az összes hasonszőrű játékról elmondható, hiszen az alap massza, a különféle alvilági történetek szinte könyörögnek a jó megvalósításért, és a megfelelő hatást egészen könnyedén el lehet érni.

A játékmenet lényegét a hasonszőrű játékokkal akárcsak picsi-pacsi szintjén interakcióba került leánykáknak magyarázni aligha kell, hiszen mint tudjuk: ahogy nincs új a Nap alatt, úgy a GTA-klónok piacán sincs. Célunk – mint azt már fentebb említettem – régi birodalmunk visszaszerzése a konkurens bandáktól, drogbáróktól, és egyéb módfelett alvilági figuráktól, amely cél eléréséhez minden lehetséges eszközt felhasználhatunk. A „cél szentesíti az eszközt” szellemében legyekhez hasonlatosan hullnak a bandatagok, akiktől meg kell tisztítanunk az utcákat – ha meglátunk egyet, ott biztos lesz több is, akiket szitává lőhetünk. A szitává lövés, cafatokra robbantás, felnégyelés és egyéb nyalánkságok végrehajtásában egy relatíve innovatív rendszer van a segítségünkre, amelynek értelmében minél „tökösebbek” vagyunk, annál precízebb gyilkológépekké válhatunk. A tematika roppant egyszerű: ahogy egy nagyobb csetepatéban folyamatosan daráljuk le az embereket, úgy nő a „tökösségi” mércénk, mígnem bizonyos számú ellenfél likvidálása után elérjük a maximumot, amikor is átválthatunk „dühöngő” módba. Ekkor a játék átvált motion blurbe és first person nézetbe, mi pedig Mel Gibson-mentes rettenthetetlen, azazhogy sebezhetetlen módozatba. Addig a rövid ideig, amíg ebben a módban vagyunk, a sebezhetetlenségünk mellé végtelen töltény jár minden fegyverhez, illetve a célzásra is rásegít a játék, így a hatékony mészárlás minden eleme adott. Nonpluszultraként „dühöngő” fokozatban minden egyes legyilkolt rosszarcú ember után nő az életerőnk, így ha félhullán lettünk kellően „tökösek”, akkor nem elég, hogy végigmészárolunk egy fél háztömböt, ráadásként a harc végére teljesen fel is gyógyulunk.

Scarface

A „golyóink” számát a program az aktuális csetepaté végeztével is feljegyzi, így egy későbbi harcban is építkezhetünk az előzőleg már megszerzett „tökösségünkre”. Ez egyfelől módfelett megkönnyítheti az adott küldetés teljesítését, hiszen elég lelőnünk egy-két delikvenst, elérjük a kívánt düh szintet, s indulhat is a móka. Másfelől viszont jelentős aránytalanságokat szülhet, hiszen például annál a missziónál, amelynél megfelelő tökösségi értékkel elkezdve könnyedén végiggázolhatunk az ellenálláson, akár vért is izzadhatunk a sikerig, ha lenullázott „golyókkal” fogunk neki.

A küldetések egy része azokhoz a boltokhoz, éttermekhez és egyéb helyiségekhez kapcsolódik, amelyeket meg akarunk venni/szerezni. Itt a tulajok általában valamilyen misszió teljesítéséhez kötik az eladást, ezek a missziók pedig helikopterek fácánként való lelövésétől tartozás behajtásán keresztül étterem megvédéséig terjednek. Voltaképpen elmondható, hogy a küldetések általánosságban véve változatosak – noha kissé sok a „menj ide, és nyírd ki ezt, vedd el azt” típusú misszió –, azonban az újabb keletű GTA trilógia, avagy éppen a Mafia küldetéseinek szintjét és komplexitását nem érik el, egyszerűen nem lettek kellő kreativitással megalkotva. További probléma a játék viszonylagos könnyűségének kérdésköre, lévén egy megfelelő célszerszámmal ellátva általában düh mód nélkül is tönkreverhetjük az ellent, nemhogy azzal együtt.

Scarface

A küldetések egy részét el sem tudjuk vállalni, ha a Scarface egyik szintén fontos eleme, a reputációnk nem üti meg az adott misszióhoz szükséges minimumot. A reputációt értelemszerűen az ellenséges bandatagok halomra gyilkolásával, missziók teljesítésével, és egyéb nem túlzottan törvénytisztelő tevékenységek folytatásával tudjuk növelni. Szintén fontos játékelem a kokain terítése Miamiban, amely egy nem túlzottan szofisztikált aktus: a rendelkezésre álló mennyiséget különféle helyszínekre szállítjuk ki, amely akció közben természetesen meggyűlhet a bajunk a riválisokkal. Véres munkával megszerzett pénzünket bankban tárolhatjuk – ehhez minijáték is tartozik, amely olyannyira egyszerű, hogy nem is érdemes rá szót vesztegetni, ha valakinek tetszett a San Andreas „autótáncoltatós” missziója, az a Scarface-féle gombnyomogatást is élvezni fogja.

A Radical fejlesztői új játékukban a GTA klónokhoz képest egészen újszerűen viszonyulnak a rendőrséggel való interakció kérdéséhez. Az alap tézis, mely szerint ha az utakon ámokfutunk, és próbáljuk irtani a békés honpolgárságot, akkor előbb-utóbb ránk szabadulnak a rend őrei, most is igaz. Igaz ez annak dacára, hogy a Scarface mezei polgárait sokkal nehezebb kinyuvasztani, mint a hasonszőrű játékok pixelhalmazait, lévén itt és most a városlakók olyan ütközéseket is túlélnek, amik után az ember a valóságban sem nagyon kelne fel a járdáról. Ha a GTA sorozat polgárai túlzottan könnyen haltak, egy „apróbb” koccanástól is, úgy a Scarface-beli Miami lakosai egytől-egyig Rambót lepipálva a túlélés mesterei. Volt, hogy próbaképpen teljes gázzal áthajtottam egy hölgyeményen, aki ezután felkelt, és megpróbált elfutni, s mintegy négyszer kellett áthajtanom rajta, hogy végre az útburkolaton maradjon. Emiatt igazán önfeledt, élvezetes ámokfutásba nem kezdhetünk, mégha a törvény már említett őrei nem is állnak a virtuális hivatásuk magaslatán. A rendőrök ugyan lassanként utánunk erednek, ha nagyobb ramazurit csapunk, azonban igen könnyedén le lehet hagyni őket, s a körözés elmúlik.

Scarface

Ha körözés alatt állunk, és még ráteszünk egy lapát vérrel és testrésszel bűneink lajstromára, úgy a program kijelöl egy vörös zónát, amelyen belül ipari mennyiségű, ránk vadászó zsaruval találkozhatunk, azonban a zónahatárt elérve egy csapásra elmúlik a körözés. A rendőrök MI-jére mi sem jellemzőbb, mint hogy ha mi vad hajsza után kiszállunk a kocsiból, úgy általában abbahagyják a keresést, illetve ha például az orruk előtt szállunk ki járművünkből, ők is kiszállnak, s vadul előrántják pisztolyukat, majd pedig keresnek egy megfelelő pozíciót a tüzeléshez. Ez általában vad hátrálást jelent, így számos esetben sérülés nélkül verhetünk agyon akár puszta kézzel egy rendőrt, mégsem lő belénk. Már szinte valóban az éjszaka császárának gondolhatnánk magunkat, a világ legbutább rendőrségével megverve, vígan furikázva magasabb körözési szinten is, mígnem jön egy lövés a semmiből, s mi fel is dobtuk a talpunkat. Minden előzmény nélkül, a rendőrség minden bizonnyal kihelyezett tagozatként működő mesterlövészei segítenek a bugyuta MI-n egy halálos lövéssel, ami előrevetíti, hogy nem túlzottan szórakoztató dolog a rendőrség elől menekülni, mert középút nincs, pusztán két véglet.

A grafika, mint olyan, finoman szólva sem éri el a 2006-os esztendő minőségi standardjait. A karakterek egy része kétségkívül szebb, mint a San Andreasban volt, azonban mindez nem mondható el az igencsak gyér részletességű textúrával ellátott épületekről avagy járművekről, a belső terek megvalósítása pedig egyenesen borzalmas. Mindezen látványvilágot azzal tetézi a motor, hogy azokon a gépeken, amelyeken a Vice City, avagy a San Andreas remekül futnak, a Scarface éppen hogy csak megmozdul, s prezentál diavetítést. Kocka játék kocka játékosoknak, legalábbis mintha Miami épületeinek túlnyomó része a bauhaus szellemében fogant volna. A helyszín, a sokszor említett, és általam is kedvelt Miami nagynak ugyan nagy, azonban a szintén sokszor említett San Andreas után nem hinném, hogy a bejárható terület nagyságát még volna értelme fokozni. A fő probléma a grafika terén az, hogy a megvalósításból hiányzik a nagybetűs HANGULAT. A témájában hasonló GTA Vice City tökéletesen visszaadta a 80-as évek Miamijának Magyarországon sokak által csupán a Miami Vice című sorozatból ismert hangulatát, bő zakókkal, csiricsáré, borzalmas hawaii mintás ingekkel, limonádé popzenével, műanyag ruhácskákkal, s az odaképzelt NDK turmixgépekkel együtt. A Vice City rettentően harsány volt, azonban hangulat szempontjából a maximumot nyújtotta – ez azonban nem mondható el a Scarface-ről, ugyanis ez egyszerűen nem tud megfelelő hangulatot generálni. A játékban megvalósított Miami egyszerűen nem eléggé látványos, hiányoznak a kellő fényeffektek, illetve a megfelelő design, amelyek nélkül nem tudtam magam kellően beleélni a játékba.

Scarface

Ellentétben a grafikával, az audiórészben sok kivetnivalót nem találhatunk. Ugyan Al Pacino csupán az arcát adta a játékhoz, a Vivendi PR stábja által terjesztett hírek szerint segített kiválasztani Tony Montana megfelelő szinkronszínészét, ami vagy igaz, vagy nem igaz, azonban tény, hogy Tony szinkronja remekül sikerült. A filmből vett, válogatott szidalmazások és sértések teljesen hitelesen hangzanak szájából, és a dialógusokban is remekül megállja a helyét, akárcsak a többi szinkronszínész túlnyomó többsége. Az effektek és maga a város hangjai ugyan csupán a közepes szint alsó határát súrolják, azonban a zenékre egy szavunk sem lehet. Voltaképpen a zenei lista összeállítása a Rockstar által elkezdett hagyományokat követi, azaz a kérdéses, nagy vonalakkal belőtt korszakból kilóra megvettek egy halom számot, melyeket kategóriánként csoportosítottak. Így tehát a zenei repertoár a Motörheadtől Iggy Popon és Johnny Cash-en át az Earth, Wind and Fire érintésével Grandmaster Flash-ig terjed. Értelmetlen lenne felsorolni az összes előadó összes számát, legyen elég annyi, hogy a kínálat több mint kielégítő. Más kérdés persze, hogy a GTA sorozatban megszeretett különféle beszélgetős, betelefonálós műsorok teljességgel hiányoznak a palettáról, ami ismételten csak nem a kreativitás csúcsainak ostromlását jelképezi.

Nem lenne igaz, ha azt mondanám, hogy amilyen jó film volt a Scarface, olyan rossz most a játékadaptáció, azonban tény, hogy a Scarface mint játék nem állja meg a helyét a jelenlegi mezőnyben. Igaz, rendelkezik bizonyos mennyiségű innovációval, azonban korántsem annyival, mint amit a sokadik GTA-klóntól elvárnánk, s ami igazán élvezhető játékká varázsolná a Scarface-t. Így csupán egy erős közepes játékot kaptunk, amelynek szinte minden második játékeleméről az „ezt láttam már” gondolat rémlik fel bennünk. ■

Scarface
ScarfaceScarfaceScarfaceScarfaceScarfaceScarfaceScarface

értékelés

Scarface: The World is Yours

Pozitívumok
  • Kellően nagy térkép
  • Jó szinkronhangok
  • Egy-két ötletes újítás
Negatívumok
  • Összességében ötlettelen
  • Kiegyensúlyozatlan játékmenet
  • Elavult grafika
  • Hangulat hiánya
  • Idióta MI
Minimális rendszerigény: Pentium IV/Athlon 1,8 GHz, 512 MB RAM, DVD-ROM, Radeon 9200/GeForce FX5200 vagy jobb, 3 GB HDD
7,0
grafika 6
hangok 8
játszhatóság 7
hangulat 6
Scarface: The World is Yours
A legutóbbi Scarface: The World is Yours cikkek, hírek

hozzászólások (0)

cikkajánló

Shadow Tactics: Blades of the Shogun videobemutató

A játék első küldetésébe pillanthattok be videónkban.

Planet Coaster

Végre megjelent egy modern elvárásoknak megfelelő vidámparképítő játék

Call of Duty: Modern Warfare Remastered

Modern hadviselés posztmodern köntösben?

Assassin's Creed: The Ezio Collection

A sorozat talán legmeghatározóbb trilógiája megérkezett a legújabb konzolokra.

Adam Wolfe 3-4. epizód

A két újabb epizóddal befejeződött az izgalmas kaland.