Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Rendezvények

E3 1999: Élménybeszámoló

1999.05.20. 00:00 | szerző: Dino | Rendezvények

Mivel ez volt első utunk Amerikába (Viperrel együtt mentünk, ezért a többes szám), úgy határoztunk, hogy ha már úgyis ott leszünk a kiállítás miatt, pár nappal meghosszabbítjuk a kint tartózkodást, így az E3 nyitónapját (május 13. csütörtök) megelőző szombaton indultunk útnak. A tíz órát meghaladó repülés meglehetősen fárasztónak bizonyult, ráadásként pedig 5 órát kellett Frankfurtban várnunk az Amerikába tartó gép indulásáig. Út közben két filmet is vetítettek (Pleasantville és You've Got Mail), de ettől valahogy nem lett kényelmesebb az út. A legfurcsább az volt, hogy hiába utaztunk Frankfurtból délután 5-től 11 órán keresztül, végig világosban repültünk. Viszont cserébe napsütésben láthattuk Grönland hómezőit is.

E3 1999: Élménybeszámoló

Este fél nyolcra érkezett Los Angelesbe a gép, ahol - csomagjaink megszerzése után - elindultunk kifelé. Egy vámosféle érdeklődött, hogy hogy vagyunk, meg amikor megtudta, hogy magyarok vagyunk, egy Extasy nevű - szerinte magyar - együttesről kezdett érdeklődni, de sajnos nem tudtunk neki mit válaszolni, mert még nem hallottunk erről a bandáról. Mindenesetre továbbengedett, így indulhattunk az autókölcsönzőbe, ahol közölték velünk, hogy "sajnos" csak egy kategóriával nagyobb autót tudnak adni, de nem kell ráfizetnünk. Az eredmény egy bordó, kétajtós Chevrolet Monte Carlo volt, amiről utólag megtudtam, hogy 87 centivel hosszabb az Opel Astra kombinál :-) Szerencsére ez ott nem tűnt fel, így nyugodtan ültem be a volán mögé, ahol első meglepetést a váltó szokatlan helye okozta. Mivel automata sebességváltó volt, szerencsére ez se okozott gondot, menet közben nem sok dolgom volt vele. A kölcsönzősök útmutatása alapján percek alatt odataláltunk a motelhez, ahol a lehető leghamarabb nyugovóra tértünk, hogy másnap korán kelve megkezdhessük a környék bejárását.

Vasárnap reggel elnéztünk Santa Monicába, a tengerpartra. Ez nagyjából olyan volt, mint amilyent a Baywatchban is látni, kis vízimentő-házakkal, meg sárga terepjárókkal, csak a tömeg hiányzott a partról. A parti sétányon folyt az élet: futkározó, bicikliző és görkorcsolyázó emberek, sőt, volt, aki görkorcsolyában tolta a babakocsit. Ebéd után bejártuk Beverly Hills utcáit, majd a Hollywood Boulevardon megkerestük a sztárok láb- és kéznyomait a Mann's Chinese Theatre mozinál. (Ha minden igaz, itt várakozott több héten keresztül valaki, hogy megvegye az első Star Wars: Episode 1 jegyet... A helyi TV persze közvetítette is, amint sikeresen megvette az ominózus belépőt.) Nem maradhatott ki pár fénykép a Hollywood tábláról, és nem sokkal később már véget is ért az első nap.

E3 1999: Élménybeszámoló

A következő napon San Diego felé vettük utunkat. 2-3 óra autózás után (Sokkal jobbak a kinti autópályák, mint az itthoniak. Több sáv, nagyobb forgalom, de folyamatosan halad a forgalom. És mindkét oldalról lehet előzni...) érkeztünk a SeaWorld tengeri állatkerthez, ahol cápákat, pingvineket, delfineket, fókákat és egyéb állatokat lehetett látni, akár pár méterről. Ez mondjuk a delfinshow esetében nem volt praktikus, ugyanis azok rendesen fröcsköltek, így az első 5-6 sor általában mindenhonnan vizesen távozott...

Keddre egy nemzeti park meglátogatását tűztük ki célul, és ezt sikerrel teljesítettük is. A Joshua Tree volt legközelebb, így oda mentünk. Az óriási melegben ugyan nem volt praktikus pont egy sivatagban tartózkodni, de szerencsére túléltük a dolgot, és fantasztikus helyeken jártunk, ez látszik a mellékelt fényképeken is. (És talán az sem véletlen, hogy a U2 egy albumot is elnevezett erről a parkról :-)

E3 1999: Élménybeszámoló

Este még beugrottunk a belvárosba, hogy megnézzünk pár boltot, és meglepve tapasztaltuk, hogy a Virgin Megastore kisebb volt a londoninál. A másik nagy CD üzlet, a Tower Records pedig elég jelentéktelen, kis földszintes épület, ahova csak hosszas bolyongás után találtunk oda. Parkolóhelyet is csak nehezen lehetett találni - a bolt parkolója tele volt -, de ennek hamar megtudtuk az okát: Alice Cooper dedikált éppen a boltban...

A kiállítás előtti utolsó nap a Universal Studiost néztük meg, ahol már lehetett látni, hogy mások is jöttek az E3-ra: Unreales és egyéb játékemblémákkal díszített pólókban mászkáltak ott jópáran. Showban itt se volt hiány, melyen kívül egy csomó vidámparkra jellemző dolog volt itt: csónakos körtúra a Jurassic Parkban, melynek végére mindenki nyakig vizes lett, biciklis repülés E.T.-vel, meg időutazás a Vissza a jövőbe film autójában. A legjobb talán a Terminator 2 3D volt, mely egy kb. félórás műsor volt, melynek nagy részét egy 3D-s mozifilm tette ki. Irtó látványos volt, amikor az ember feje előtt repkedett egy-egy kis robotűrhajó...

E3 1999: Élménybeszámoló

Csütörtökön eljött a kiállítás napja. A közlekedés már nem volt olyan jó, mint korábban a külvárosi részeken, ugyanis a belváros felé a csúcsforgalomban csak lassan, néha lépésben lehetett haladni. Szerencsére másnapra már rájöttünk a Car Pools Only feliratú sáv jelentésére: ha egy autóban legalább ketten ülnek, akkor használható ez a belső sáv, melyben - legalábbis tapasztalatunk szerint - még nagy forgalom esetén is rendesen lehet haladni.

A kiállítási központhoz érve kanyarogtunk egy sort a parkoló belsejében, mire szabad helyet találtunk, majd elindultunk befelé. ECTS-hez szokott kiállítás-látogatóként megdöbbentett az E3 mérete: a legkisebb csarnok lehetett akkora, mint az ECTS-en a Grand Hall, itt pedig ráadásul 4-5 csarnok is tele volt a cégek standjaival (na jó, az egyik kisebb volt az ECTS-énél). A tömeg óriási volt, az embernek szinte esélye se volt sietni, pedig néha nem volt sok idő az egyik megbeszélt időpont helyszínéről eljutni a következőhöz. A hangzavarról a látogatók mellett a kiállítók is gondoskodtak: vagy valamilyen zenét kapcsoltak be, vagy hangosan hirdették a programjukat, vagy egyszerűen csak a játék hangját hangosították fel. Ami még elsőre feltűnt, az az, hogy az E3 sokkal sötétebb az ECTS-nél. Az utóbbi ugyanis egy üvegtetejű csarnokban kapott helyet, aminek következtében az alapvilágítást nem a cégek standjainak általában színes, villogó kivilágítása adta meg.

E3 1999: Élménybeszámoló

Ahogy azt már írtuk, a West Hall nevű csarnok nagy részét a konzolos cégek foglalták el: a Sony, a Nintendo és a Sega. Külön elkerített rész volt a Star Wars: Episode I Racer játéknak, melynek bejáratánál az új epizód emberméretű figurái voltak kiállítva. Bent legalább 10 Nintendo 64 volt kirakva, hogy mindenki kipróbálhassa a programot, két gépre pedig kivetítő volt kötve, és aki kivárta a sort, ott is kipróbálhatta tudását egy másik ember ellen, jutalmul egy pólót kaptak a türelmesek.

Pár kisebbnek mondható cég is itt kapott helyet, mint például az Empire, a NovaLogic, a 3DO vagy a THQ. Az Empire a Sheep című, kicsit Lemmings-jellegű, bárányos játékának intróját nyomatta két nagy TV-n, ezzel szemben viszont a NovaLogic nem hirdette túl hangosan játékait, a stand fallal volt körbevéve.

E3 1999: Élménybeszámoló

Az egyik legnagyobb csarnokban, a South Hallban már egyik cégre sem volt jellemző a nagy zárkózottság, mindenki a látványosságra törekedett, aminek következtében rengeteg óriási figura (játékok főhősei 4-5 méteres magassággal), autók (Forma 1-es versenyautó, Batmobil, egy autó a Hazárd megye lordjai sorozatból, stb.), és egyéb látványosságok (pl. egy ring, ketrecbe zárt kosárlabdapálya, vagy műbika) volt itt. A női főszereplőjű játékoknál persze nem hiányzott a főhőst megszemélyesítő élő modell, mint például Lara Croft az Eidosnál, a Drakan főszereplője a Psygnosisnál, vagy a Nox boszorkánya az Electronic Artsnál.

A South Hall alatt elhelyezkedő Kentia Hall volt alapterületére nézve a legnagyobb. Ide sok kisebb céget sűrítettek össze. A South Hall és West Hall hangzavarával ellentétben itt nagyobb volt a nyugalom, kényelmesen lehetett mászkálni a standok között. Sok hardware-es cég standja került ide, így például a Thrustmaster, a Guillemot, az ACT Labs és a Saitek is itt kapott helyet. Hardware újdonságok terén egyébként elsősorban a különböző új 3D gyorsítók (pl. RIVA TNT2-vel szerelt kártyák, Matrox G400), force feedbackes illetve anélküli kormányok, valamint különböző USB-s eszközök - joystickek, gamepadek, stb. - kerültek bemutatásra, ezekről hamarosan egy részletes hardware összefoglalóban is olvashattok majd.

E3 1999: Élménybeszámoló

Az egyik standon jópofa volt egy játéktermi szerkezet, melyen négy nyíl volt az ember lába körül. A monitoron futottak aztán különböző nyilak, és az embernek mindig a megfelelőre (esetleg egyszerre többre) kellett lépnie, vagy ugrania. Az eredmény egy érdekes, modern táncszerű mozdulatsor lett. Az ottani hölgy persze már gyakorlott volt ebben, és általában legyőzte amatőr ellenfelét (akit általában a közönségből rángatott fel, önkéntes híján), de egyszer egy férfi legyőzte, aki ezután nagy tapsot kapott az ott állóktól.

Ahogy az lenni szokott, minden cég rendesen ellátta a sajtó képviselőit mindenféle dossziéval, CD-kkel, így a nap végére rendszeresen több kilónyi szatyorral mászkáltunk már. Ez aztán a visszafelé úton legalább 20 kilóval súlyosabb bőröndöt jelentett, de szerencsére ez nem okozott gondot a reptéren.

E3 1999: Élménybeszámoló

A kiállítás szombaton véget ért, kimentünk a repülőtérre, és elindultunk hazafelé. A Frankfurti várakozás már nem tűnt olyan hosszúnak, az utána következő kétórás repülés Budapestre pedig már teljesen elenyésző volt a 9 órás Los Angeles-Frankfurt út után.

Mindenképpen nagy élmény volt az E3, főleg a korábban látott kiállításokhoz viszonyítva, szinte összehasonlíthatatlan volt az egész, a nagy tömeg, a rengeteg játék, az óriási standok. Igazság szerint egy csomó érdekes játék megnézésére nem is jutott idő, de szerencsére ezekről a sajtóanyagok között találtunk megfelelő mennyiségű információt.

E3 1999: Élménybeszámoló

Ez lett volna E3 látogatásunk története. Az egyes cégek standjairól és az ott bemutatásra került játékokról többet tudhatsz meg részletes beszámolóinkban. ■

E3 1999: ÉlménybeszámolóE3 1999: ÉlménybeszámolóE3 1999: ÉlménybeszámolóE3 1999: ÉlménybeszámolóE3 1999: ÉlménybeszámolóE3 1999: ÉlménybeszámolóE3 1999: ÉlménybeszámolóE3 1999: ÉlménybeszámolóE3 1999: ÉlménybeszámolóE3 1999: ÉlménybeszámolóE3 1999: ÉlménybeszámolóE3 1999: Élménybeszámoló

hozzászólások (0)

cikkajánló

MondoCon 2016. ősz

Itt az ősz, eljött az ideje egy újabb MondoConnak.

EXKLUZÍV: 100 éves a tank – beszámoló a Wargaming londoni sajtóeseményéről

Megnéztük, hogyan vonul át a Trafalgar Square-en egy Mark IV-es tank. Beszámoló és video.

E3 2016: Ubisoft sajtótájékoztató összefoglaló

Ismét meglepetéssel zárult a bemutató.

PlayIT - Szeged 2016.

A hazai játékshow ismét a szegedi volt Baumaxban várta a játékosokat.

EA Play 2016 sajtótájékoztató

Összefoglaló az Electronic Arts bemutatójáról.