Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Rendezvények

E3 2007: Microsoft sajtókonferencia

Részletes összefoglalónk a szoftver- és konzolóriás előadásáról.

2007.07.11. 00:00 | szerző: Dino | Rendezvények

Helyi idő szerint július 10-én, kedd este fél kilenc órakor kezdte meg a Microsoft E3-as sajtókonferenciát Santa Monicában. A sajtótájékoztató alatt fórumunkban számoltunk be a történésekről, most pedig cikk formájában, összeszedetten is megosztjuk olvasóinkkal a sajtótájékoztató bejelentéseit.

E3 2007: Microsoft sajtókonferencia
Viva Pinata (PC)

A kezdés pontos volt, egy "Hölgyeim és uraim! Köszöntsünk együtt öt Halo-rajongót!" felszólítással nyitották meg a rendezvényt, a színpadon pedig egy együttes tűnt fel, gitárokkal, hegedűvel, dobbal, és belekezdtek a Halo zenéjének játszásába. Utánuk Peter Moore, a Microsoft szórakoztató részlegének alelnöke lépett a színpadra, aki az együttes tagjainak bemutatása után elmondta, hogy az este folyamán bemutatásra kerülő játékok mindegyike még az idén a boltok polcaira kerül. Az első demonstrációhoz a Harmonix munkatársait hívta maga mellé, akik természetesen mi mást prezentáltak volna, mint a Guitar Hero nyomdokaiban járó, de annál sokkal összetettebb Rock Band játékukat. Peter Moore kezében az egyik gitár, egy másik egy Harmonixosnál, köztük pedig egy "dobos" és egy mikrofonos hölgy, aki gyakorlatilag karaokezással kísérte a többieket. A játékhoz a hangszereknek megfelelő kontrollerek lesznek kaphatók, a zenei repertoár pedig igen bőséges lesz, mivel számos kiadóval megállapodott a Microsoft, így a játék megjelenése után is folyamatosan bővülő zenei gyűjteményre lehet majd számítani. (Feltehetően a Live Marketplace-ről megvásárolva az újabb dalokat.)

A Viva Pinata kedves színes figurái jelentek meg a képernyőn, hogy bevezessék a főszereplésükkel készülő új játék, a Viva Pinata: Party Animals bejelentését. Ez nem más lesz, mint egy több mint 50 minijátékból álló gyűjtemény, melyeket házibulikat megcélozva többen játszhatnak egyszerre. A következő bemutató alanya a BioWare új játéka, a Mass Effect volt, mely novemberben kerül a boltokba. Ezt egy teljesen új bejelentés követte: Scene It? névvel filmes kvízjáték fog megjelenni, a Sony Buzz!-jához hasonló kontrollerrel, melyen egy nagy és négy kisebb színes válaszadó gomb található (plusz három extra funkciójú gomb), és a játék mellett négy ilyen található a dobozban. Amúgy az ígéretek szerint maga a Scene It játék a kontrollerekkel együtt nem fog többe kerülni, mint egy átlagos Xbox 360-as játék.

E3 2007: Microsoft sajtókonferencia
Scene It? kontroller (X360)

Az Xbox Live-val kapcsolatos infók következtek. Jelenleg 7 milliónál jár a regisztrált felhasználók száma, a jövő évi E3-ig pedig a 10 milliót tervezik elérni. Az Xbox Live Arcade-ról letölthető játékból következett egy montázs, majd hallhattuk, hogy a több mint 100 elérhető játékból eddig 45 millió letöltést regisztráltak. A mai naptól pedig két új játék is letölthető: a Sonic the Hedgehog és a Golden Axe. Szintén letöltés téma, de ezúttal filmek: a Microsoft már mintegy 2000 órányi letölthető/megvásárolható HD minőségű filmet biztosít felhasználóinak, és a friss bejelentés értelmében a Disney összes filmje elérhető lesz ilyen formában – nagy részük már most. Év végére pedig Európában is letölthetőek lesznek már. Augusztus végén pedig az Xbox 360 Elite változata érkezik Európába.

Nemrég jelent meg a Forza Motorsport 2, erről annyi adat hangzik el, hogy a hónap végére egymillió eladott példánynál fognak járni. A Project Gotham Racing 4 szeptemberben érkezik, és a bemutató alapján motorokkal is versenyezhetünk benne. Lehetőségünk lesz benne az első keréken gurulni, a mögöttünk jövőknek meg jelbeszéddel üzengethetünk szépeket. :-) Ezután további húzócímeket hallani: Alan Wake, Too Human, Fable 2, Halo Wars, Lost Odyssey, valamint a Peter Jacksonnal közösen készülő új Halo.

E3 2007: Microsoft sajtókonferencia
Xbox 360 Elite

Elérkezett a számunkra leginkább várt rész: a PC-s (Games for Windows) játékokról szóló blokk. A főleg fiatalabbak körében sikeres, aranyos színes-szőrös kisállatokat felvonultató Viva Pinata PC-re is jön. Ezt követően Cliff Bleszinski (alias Cliffy B) jött a színpadra, és amit már a pletykákból hallani lehetett, megerősített hírré vált: PC-n is megjelenik az Xbox 360 egyik legnagyobb sikere, a Gears of War. A PC verzióba öt új egyszemélyes pálya, új multiplayer arénák, egyéb extra tartalmak kerülnek, továbbá szerkesztőprogram is jár mellé. A demonstrációban egy óriási szörnyet próbált elintézni - félelmetes részletességű grafikai megjelenítés mellett. Az év végén megjelenő játékról híreink között videót is megtekinthettek.

Mint megtudtuk, a Games for Windows Live kezdeményezéshez egyre több kiadó csatlakozik, köztük a Sega, az Eidos és a THQ, és az Epic új grafikus motorja, az Unreal Engine 3 is támogatni fogja, így lehetőséget biztosítva a különböző platformok közötti online játékra is. A Microsoft adatai szerint eddig 10 millió játékos tért át Windows Vistára, és olyan kiadók álltak az új operációs rendszer mögé támogatóul, mint például az EA vagy az Activision. Egy újabb videomontázs következett, számos Games for Windows játék felvonultatásával, néhány cím a sok közül: Hellgate: London, Bioshock, Crysis, Blacksite: Area 51, World in Conflict, Lost Planet, Kane & Lynch: Dead Man, Viva Pinata.

E3 2007: Microsoft sajtókonferencia
Gears of War (PC)

Nagyon sokan várják már a BioShockot, mely jövő hónapban érkezik, kizárólag Xbox 360-ra és PC-re. Ezt a hírt egy újabb bemutató követte: a Call of Duty 4: Modern Warfare új trailere után a játékmenetbe is bepillanthattunk. Karakterünk egy távcsöves puskát cipelt, miközben követte társát. Gyorsan elintézett két ellenfelet, mindeközben pedig folyamatos kommunikáció történik társával. Hihetetlenül jól néztek ki a fák árnyékai a faházakon – de az egész játék hangulata ígéretes, a látvány pedig frenetikus. Egy helikopter bukkan fel az égen. Földre vetődés, várakozás... Majd felderítők közelednek felénk... De itt vége is a bemutatónak, és zárásul megtudjuk, hogy a játékból multiplayer béta teszt lesz hamarosan, kizárólag Xbox 360-ra.

Pár mondat hangzik el a Splinter Cell: Convictionről, de erről már a Ubi Days kapcsán sokat írtunk mi is. Egy még inkább várt játék következik: a Grand Theft Auto IV trailerét mutatják be, majd közlik a megjelenési dátumot: Amerikában október 16-án, Európában pedig 19-én kerül a boltokba. Xbox 360-hoz ráadásul extra tartalom is elérhető lesz majd jövő tavasszal, két új exkluzív epizód formájában.

E3 2007: Microsoft sajtókonferencia
Grand Theft Auto IV

Japán kiadók játékai kerülnek a terítékre. A Virtua Fighter 5 csak Xbox 360-on lesz játszható online multiplayer módban. A Namco Bandaitól érkezik az Ace Combat 6 és az Eternal Sonata, és lesz X360-ra Devil May Cry 4 is. A következő trailert pedig azzal vezették fel, hogy ez az egy játék kivétel az előadás elején elhangzott idei megjelenés tekintetében: a Resident Evil 5 később kerül csak a boltokba, július 26-ától pedig a Live Marketplace-en lesz elérhető a trailer teljes verziója.

Jade Raymond érkezett a színpadra, aki szokásához hűen rendkívül csinos és mosolygós :-). Mi másról is beszélhetne, mint az Assassin's Creedről, melyről a Ubi Days beszámolónkban részletesen olvashattatok már. Ezúttal azonban szerencsére a játékmenetbe is bepillantást nyertünk (ld. a videót híreink között). A helyszín már a HD trailerből is ismert Jeruzsálem. Látjuk, amint Altair felmászik egy háztetőre és lelök onnan egy óvatlan őrt. Lent persze ezzel nagy felfordulást okoz, és jól elvonja az ottani őrök figyelmét. Így már folytatódhat a bejutás a raktárépületbe. Pár csapás a következő őrre és már bent is vagyunk. Valaki segítségért kiált... csakhogy csapdába kerülünk és pár ellenfél érkezik. "You leave me no choice – you must die" – kapjuk a fenyegetést. Csakhogy főhősünk ennél azért ügyesebb, és látványos ütések, tőr- és kardcsapások kíséretében elintézi támadóit. Közben elhangzik, hogy természetesen valódi küzdelmeket rögzítettek a játék mozgásainak élethű megvalósítása érdekében. Altair ezután menekülni kezd, és megtudjuk, hogy az üldözést külön MI vezérli, melynek köszönhetően nem lesz két egyforma üldözés. Ha például üldözőnk a közelünkbe kerül, hajigálni kezd felénk mindenfélét. A tömeg pedig dinamikus akadályt jelent, a bemutatott részben is több járókelőbe belebotlunk, majdnem fel is lökve őket. Végül Altair a tömeg feje felett, a házak közötti deszkákon ugrál el, majd befejeződik a demonstráció. Novemberre várható a játék megjelenése.

E3 2007: Microsoft sajtókonferencia
Halo 3 (X360)

A Halo 3 trailere után egy zöldes-barnás színű Xbox 360-at mutat fel az előadó, narancssárga színű DVD-ROM előlappal. Ez nem más, mint az Xbox 360 Halo 3 Special Edition, mely a játék szeptember 23-i premierjével egy időben érkezik, és hasonló designnal ellátott kiegészítőkre is számíthatunk mellé. Ez követően még egy Halo trailert nézhettünk meg, és a végéhez érkezett a konferencia.

Bár összességében igazán nagy bejelentés nem történt a Microsoft sajtótájékoztatóján, egy elég átfogó képet kaptunk arról, mire számíthatunk a szoftver- és konzolóriás részéről az év hátralévő részében. Igen ígéretes játékok jönnek, és elég sok köztük az Xbox 360 exkluzív cím. Hamarosan meglátjuk, mi lesz a Sony válasza minderre, hiszen itthoni idő szerint este fél kilenc órakor kezdődik az ő sajtótájékoztatójuk is. ■

hozzászólások (0)

cikkajánló

MondoCon 2016. ősz

Itt az ősz, eljött az ideje egy újabb MondoConnak.

EXKLUZÍV: 100 éves a tank – beszámoló a Wargaming londoni sajtóeseményéről

Megnéztük, hogyan vonul át a Trafalgar Square-en egy Mark IV-es tank. Beszámoló és video.

E3 2016: Ubisoft sajtótájékoztató összefoglaló

Ismét meglepetéssel zárult a bemutató.

PlayIT - Szeged 2016.

A hazai játékshow ismét a szegedi volt Baumaxban várta a játékosokat.

EA Play 2016 sajtótájékoztató

Összefoglaló az Electronic Arts bemutatójáról.