Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Rendezvények

E3 2007: Nintendo sajtókonferencia

Újabb vezérlő érkezik Wii-hez, a Balance Board.

2007.07.13. 00:00 | szerző: Dino | Rendezvények

A három konzolcég prezentációja közül a Nintendóé volt a legkevésbé látványos, a túl sok adat és a rengeteg öndicsőítő montázs között szinte elveszett a lényeg, az új játékok és vezérlő bejelentése. Reggie Fils-Aime, az amerikai Nintendo részleg főnöke tartotta az előadás nagy részét, de stílusát valahogy leginkább az unalmas szóval lehetne jellemezni. Szerencsére azért teljesen nem kell leírni a céget, újdonságokat ők is tartogatnak még tarsolyukban.

E3 2007: Nintendo sajtókonferencia
Reggie Fils-Aime, a Nintendo USA elnöke

Ahogy említettem, a sajtókonferencián rengeteg számadat hangzott el. Megtudhattuk például, hogy míg az eddigi konzolvásárlók mindössze 20%-a volt nő, a Wii esetében már harmadikat teszik ki a szebbik nem képviselői. A játékpiac folyamatosan növekszik, köztük a hordozható gépeké is igen jelentősen. A Wii és a DS elsöprő sikerét több video-összeállítással prezentálták, bennük újságcikkek fejléceivel, tévéadások részleteivel, sőt, még Marionak és egyéb Nintendo-specifikus figuráknak öltözött rajongók filmecskéivel is. Mint megtudtuk, év végéig 100 játék lesz elérhető Wii-re.

E3 2007: Nintendo sajtókonferencia
Shigeru Miyamoto és a Wii Balance Board

Az első jelentősebb bejelentés a Wii-hez hamarosan megjelenő Zapper volt. Bár sok helyen úgy jelent meg, hogy egy vadonatúj kontrollerről van szó, valójában nem más ez, mint egy műanyagdarab, melybe behelyezve a Wii Remote-ot és a Nunchukot egy puska formájú eszközünk lesz, mely kiváló lesz olyan FPS játékokhoz, mint például a Medal of Honor vagy Resident Evil 5. (Ez utóbbi játék Zapperrel történő irányításáról egy video is letölthető oldalunkon.) A Nintendo egy saját kis lövöldözős játékon is dolgozik, mely egybe lesz csomagolva a Zapperrel, mindössze 19,99 dolláros áron.

E3 2007: Nintendo sajtókonferencia
Miyamoto a Wii Fitről beszél

A Nintendo emblematikus figurájához, Marióhoz csatlakozik a Sega Sonicja, hogy közösen indulhassanak az olimpiai játékokon: jön a Mario & Sonic at the Olympic Games. A Smash Bros sorozat új résszel bővül decemberben, mely az ígéretek szerint az eddigi legjobb lesz a szériában, Super Smash Bros Brawl címmel. Egy kis DS prezentáció következik az új Zelda játékból, a DS-re készülő The Legend of Zelda: Phantom Hourglassból. Az irányítás során szépen kihasználják az érintőképernyő adta lehetőségeket, a stylusszal jelölhetjük ki például karakterünk útvonalát, vagy egy szakadék felé nekünk kell megrajzolnunk az átjutást segítő kötelet. Bemutatásra kerül a Metroid Prime 3 Wii-re, mely a sorozat méltó folytatásának ígérkezik.

E3 2007: Nintendo sajtókonferencia
Reggie bemutatja a Wii Wheelt

Korábban már írtunk a Wii Software (Amerikában WiiWare) nevű kezdeményezésről, melynek keretében kisebb fejlesztőket céloznak meg, hogy kisebb-nagyobb letölthető játékokat készítsenek Wii-hez, melyet aztán az online áruházban lehet megvásárolni. Emellett egy új Wii csatorna is bejelentésre került most: a CheckMiiOut segítségével megmutathatjuk saját Mii figuránkat a nagyvilágnak, ahol többek között szavazhatnak rá a Wii felhasználók. És ha már a Mii-kről van szó: avatarunkkal játszhatunk a FIFA sorozat Wii változatában, így kis figuránk például Ronaldinho ellen állhat ki egy mérkőzés során.

E3 2007: Nintendo sajtókonferencia
Satoru Iwata, a Nintendo elnöke

Az Activision Guitar Hero III játéka PS3 és Xbox 360 mellett Wii-hez is megjelenik, vezetéknélküli kontrollerrel, valamint online játéklehetőséggel. Egy újabb Mario bejelentés is történik: 2008 első negyedévében jön az új go-kart játék, a Mario Kart Wii, online játéklehetőséggel és ajándék kormánnyal. Ez utóbbi kijelentést persze ugyanúgy kell kezelni, mint például a Wii megjelenésekor boltokba került Monster 4x4 World Circuit esetében: egy kormány alakú műanyagdarabot kapunk a játék mellé, melybe a Wii Remote-ot kell behelyeznünk.

E3 2007: Nintendo sajtókonferencia
Reggie és Miyamoto versenye a Wii Fitben

A sajtókonferencia legnagyobb bejelentését azonban a végére tartogatták. Ehhez pedig nem kisebb személy érkezik a színpadra, mint a legendás játéktervező, Shigeru Miyamoto. Az új termék pedig egy még újszerűbb kontroller, a Wii Balance Board, és a hozzá tartozó Wii Fit játék. Gyakorlatilag különböző fitneszgyakorlatokat végezhetünk a segítségével, jógától fekvőtámaszokig, a program pedig egyfajta edzéstervet biztosít számunkra. A vezérlő leginkább egy személymérleghez hasonlítható, rá kell állnunk (vagy a fekvőtámasz esetében tenyerelnünk), és a kontroller érzékeli, hogy éppen melyik lábunkra nehezedünk jobban, vagy hogy milyen irányba dőlünk a "mérlegen" állva. Az újszerű vezérlő által biztosított lehetőségek a Wii Remote-hoz hasonlóan elég sokszínűnek ígérkeznek, láthattunk például egy fejelős minijátékot: karakterünket jobbra-balra dőléssel irányíthatjuk, előre hajolva pedig belefejelünk a labdába. Miyamoto még Reggie-t is bevonja a bemutatóba, hogy aztán a Nintendo-vezér nyerje meg a fejelő-versenyt.

E3 2007: Nintendo sajtókonferencia
Wii Zapper

A Nintendo a tavaly megjelent Wii-vel forradalmasította a videojátékokat, az újszerű vezérléssel kiragadta fotelükből a játékosokat, a jópofa játékötletekkel pedig egyúttal egy egészen új közönséget is sikerült elérniük. Bár az idei E3 prezentációjukon hasonló forradalmi bejelentések nem történtek, látható volt, hogy tudnak még újdonságokkal előállni, és amellett, hogy még újabb irányítási lehetőségen törik a fejüket, igyekszenek a megszállott Nintendo-párti játékosok és az új célközönség számára egyaránt elegendő új játékkal piacra jönni. Stratégiájuk eredményességét mindenesetre igazolja, hogy hétről hétre a Wii vezette az elmúlt időszakban a konzoleladási toplistákat. ■

E3 2007: Nintendo sajtókonferencia
Wii Balance Board
E3 2007: Nintendo sajtókonferenciaE3 2007: Nintendo sajtókonferenciaE3 2007: Nintendo sajtókonferenciaE3 2007: Nintendo sajtókonferenciaE3 2007: Nintendo sajtókonferenciaE3 2007: Nintendo sajtókonferenciaE3 2007: Nintendo sajtókonferenciaE3 2007: Nintendo sajtókonferenciaE3 2007: Nintendo sajtókonferenciaE3 2007: Nintendo sajtókonferenciaE3 2007: Nintendo sajtókonferenciaE3 2007: Nintendo sajtókonferenciaE3 2007: Nintendo sajtókonferencia

hozzászólások (0)

cikkajánló

MondoCon 2016. ősz

Itt az ősz, eljött az ideje egy újabb MondoConnak.

EXKLUZÍV: 100 éves a tank – beszámoló a Wargaming londoni sajtóeseményéről

Megnéztük, hogyan vonul át a Trafalgar Square-en egy Mark IV-es tank. Beszámoló és video.

E3 2016: Ubisoft sajtótájékoztató összefoglaló

Ismét meglepetéssel zárult a bemutató.

PlayIT - Szeged 2016.

A hazai játékshow ismét a szegedi volt Baumaxban várta a játékosokat.

EA Play 2016 sajtótájékoztató

Összefoglaló az Electronic Arts bemutatójáról.