25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Need for Speed: ProStreet

Az újabb epizód szakít az éjszakai versenyekkel és a törhetetlen autókkal.

Írta: Corsten 35 hozzászólás

Még anno a Need for Speed: Carbonnal kapcsolatos cikkem megejtésekor feltettem egy kérdést, amire az Electronic Arts röpke egy év alatt válaszolt is. A kérdésem csupán annyi volt, hogy poén-e a poén negyedik alkalommal. Én akkor egy határozott nemmel elintéztem a dolgot, ám az EA vezetősége máshogy döntött. Íme itt van az eredmény, jöhet a „heje-huja”, meg a többi...

Azért annyira nem kell kétségbe esni, a helyzet korántsem olyan rossz. Példának okáért, az elektronikus művészek felhagytak az utcai versenyzés alapkoncepciójával. Ez a kis változás már mindenképp ráfért a sorozatra, lévén az első Underground rész óta gyakorlatilag csak a Halálos iramban filmek sikerén lovagoltak a fejlesztők. Annak pedig már idestova 5 éve. Ami sok. Még gombócból is. A jól megismert, és hőn szeretett szűk utcák, csatornák és repterek tehát már mind a múlté, helyette kaptunk egy raklapnyi valós, és ezzel együtt zárt versenypályát. Az egyes pályák – ha hihetünk a dobozon lévő feliratnak – mind hűen követik az eredeti amerikai versenyhelyszínek vonalvezetését. Mivel nem állt módomban átugrani a kóla, puska és a sült krumpli hazájába, ezért erről véleményt nem tudok mondani, mindenesetre higgyük el nekik.

A játék jellege már nem változott ilyen sokat, tehát maradt a régi felállás. Pénzért versenyzünk, amelyből fejleszthetjük autónkat, ezzel növelve a nyerési esélyeinket. A történet soha sem volt erőssége a sorozatnak, bár nem is ez a lényeg, csak a gumi kopjon meg a sebváltó. A soványka kerettörténet szerint a korábban nagy skalpokat begyűjtő sztárversenyző (ez lennénk mi) felhagy az illegalitással, és az utcán szerzett tapasztalatait a versenypályán kívánja kamatoztatni. Jó, nem egy Rejtői magasságokban szárnyaló remekmű, de legalább van.

Amint sikerül túllépni a sztori okozta kultúrsokkon, csakhamar a versenypályán találjuk magunkat. Kövér gáz, az első kanyarban elszállunk, mint az ígéret, méregdrága autónk pedig apró darabokra hullik. Ühümm. Ennek már a fele se tréfa! De álljunk meg egy pillanatra. Törik az autó? Igen, kedves sorstársak, ezt is megértük. A sorozat több mint egy évtizedes fennállása óta először bólintottak rá a gyárak arra, hogy a szívüknek oly' kedves autójukat végre valahára ripityára törjük egy jobbfajta kanyarban. A programozók persze nem voltak restek kihasználni ezt az alkalmat, és egy egész korrekt fizikai engine-t kalapáltak össze. Így már sokkal életszagúbb a játék. Ha véletlen rámászunk az előttünk levő vonóhorgára, akkor ennek megfelelően deformálódik a kasztni, a kerékvetőn történő átszambázással kitörhetjük a kerekeket, és végre elfelejthetjük az eddig megszokott „flipper öcsi” technikát. Értem ez alatt azt, hogy faltól falig pattogunk a kocsival, mindennemű fizikai sérülés nélkül is akár. Ha esetleg egy balesetünk nem konkretizálódik a verseny azonnali befejezésében, akkor sem kell kétségbeesni, hiszen azért mert mi még nem látjuk, hogy teszem azt a benzintank megsérült, attól annak később lesznek következményei. Mennyi ideje vártunk már erre!

A grafika, s ezzel együtt az autók megjelenítése mindig is az erőssége volt a sorozatnak. Nincs ez másképp most sem, hiszen az autók modellezése egyszerűen káprázatos. Azt ugye említenem sem kell, hogy milliméterre azonosak az eredetiekkel, ezt tetézik be a tényleg első osztályú fényeffektek. Igazán pazar látványt nyújt, amikor a motorháztetőn megcsillan a napfény, vagy az a jelenet, amikor elfüstölünk egy gumit. A vizualitásra tehát egy szavunk sem lehet, sajnos azonban ennek el is kérik az árát, elég rendesen. Tény és való, hogy az én szerény masinám nem egy mai darab. Szép lassan a 6600 GT-men is megjelennek az első mimikai ráncok, és ez látszik is a játék gyorsaságán. 1024*768-as felbontáson, közepes grafikai beállításokkal már igen gyakran megrezzent a folyamatos száguldás, feljebb pedig már nem is mertem menni, vélhetően az eredmény lehangoló lett volna. Ha valaki azonban kellően izmos géppel rendelkezik, annak páratlan élményben lesz része. Az irányítás szintén kétoldalú. Billentyűzetről navigálva a játék könnyen megszokható, ám hamar meg is unható. Az igazi élményt egy force feedbackes kormány megléte jelentené, nekem ezzel volt szerencsém végigjátszani az egyébként igen rövid karriert.

És ha már a karrier szóba került. A játékban – hasonlóan az eddigiekhez – több játékmód áll rendelkezésünkre. A versenymenüben téblábolva csakhamar ráakadunk a gyors verseny, a karrier, illetve a többjátékos játékmódokra. A gyorsverseny nem igényel különösebb magyarázatot, a multiplayer sem, a karrierben azonban akadnak érdekes dolgok. Egy versenyévad során hat fajsúlyos futamot kell abszolválnunk, ezen kívül pedig több apró futam megnyerésére is van lehetőség. Minden diadal után pénz áll a házhoz, amiből kedvünk szerint gazdálkodhatunk. Biztos lesznek olyanok, akiknek elsősorban a megjelenés számít, ők kedvükre festhetik járgányukat, másoknak inkább az a fő, hogy benzintemetőjük felégessen mindent maguk után, ők pedig új motorra, váltóra, szárnyra (megfelelő aláhúzandó) spórolhatnak. Ezeken túl pedig akár komplett feltuningolt autó, zseton, vagy profi alkatrészek várják, hogy megnyerjük őket. A zsetonok segítségével javíthatunk autónk állapotán, ha esetleg valamilyen külső behatás érné (értsd: felkenődtél a falra).

Játékmódokat tekintve jelentem, nyugaton a helyzet változatlan. Megmaradt sokak kedvence, a drift, illetve újra itt van a drag, ami ugye a Carbonban tiltólistára kényszerült. Lehet örülni, bár nekem speciel nem hiányzott a gyorsulás, de kinek a pap, kinek a paplan.

Az igazat megvallva, tanácstalan vagyok. Még csak néhány óra telt el azóta, hogy befejeztem a játékot, és azóta gondolkozom rajta, hogy akkor most mi is a helyzet. Tény, hogy a játékmódok területén semmilyen, vagy csak apró változások történtek. A helyzetet tovább rontja a hatalmas gépigény, illetve az, hogy az egész komplett kampányon átgyalogoltam egy éjszakába nyúló délutánon. Ez bizony igen kevés, lássuk be. Egy olyan negatívum ez, amelyet minden jóravaló játékos kritizált a korábbi részek kapcsán, és amelyen képtelenek javítást eszközölni. Egy hatalmas pozitívum viszont a végére: a ProStreet – a Carbonhoz hasonlóan – magyar feliratos verzióban készült el, és a fordítás határozottan kellemes.

Mit tudok hát mondani szummázás gyanánt? Csalódtam. Ennél sokkal jobban beharangozták a legújabb Need for Speedet, és sokkal többre számítottam. A baj csak az, hogy ezzel nem leszek egyedül. Ebben biztos vagyok.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

75%
grafika
8
hangok
8
játszhatóság
7
hangulat
8
Pozitívumok
  • Szép grafika
  • Magyar felirat
  • Aki még nem unja a szériát, az élvezni fogja minden percét...
Negatívumok
  • ...aki unja, az pedig hamar tovább áll
  • Nagy gépigény
  • Elkeserítően kevés újítás

Need for Speed: ProStreet

Platform:

Kiadó: Electronic Arts

Megjelenés:
2007. november 23. PC
n/a: PS2, PS3, X360, Wii

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Ryder62
Ryder62 [3]
Minden NFS-t végigjátszottam már, még a ratyi Undercovert is. De ezt a felénél meguntam. Egyszerűen olyan monotonná vált hogy az nem igaz. Ment is az uninstall és helyette telepítettem a rongyosra játszott Most Wantedet.
Reaper22
Reaper22 [16]
Ide is rég beszéltek...
Hááát, nekem csak a kijövetele óta most jutott eszembe, hogy kipróbáljam!
Kár volt! Még ezt a 2000 HuF-ot sem érte meg. A MW sokkal szórakoztatóbb, még jobb lett volna, ha abban is megoldják a törésmodellezést. Grafikailag pedig nem nevezném szebbnek, mint a MW-et.
valaki123
valaki123 [1]
szerintem jó game
nekem csak a menü nem tetszett, sehogy se tudtam átlátni
U16
U16 [8]
szerintem jó a játék de nem tudom a takikjátX-(
Anarho
Anarho [91]
Csatlakozom az előttem lévőhöz. Szerintem a Most Wanted sikerült a legjobbra
az NFS-ek közül. A Pro Street... szerintem a Pro Street nem ér egy kalap
sz@rt se! Idegesítően trágya zenék, gyenge játékmenet, a story... dettó.
Nem is beszélve hogy zárt az egész játékmenet, nem városba játszodik, nincs szabad kóborlás, nincsenek benne zsaruk. Csak a grafikával nem volt semmi bajom. Ezerszer jobban megéri megvenni a Most Wanted-et mint EZT!
Az egész játék úgy sz@r ahogy van!:-X:-/
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (35 db)