Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Rendezvények

E3 2009: Nintendo sajtókonferencia

Összefoglaló a Wii és DS újdonságokról.

2009.06.09. 00:00 | szerző: Dino | Rendezvények

Két éve a WiiFit volt a legnagyobb bejelentett újdonság a japán cég sajtótájékoztatóján, tavaly a különböző játékok mellett a Wii MotionPlus kontroller-kiegészítőt helyezték a középpontba, idén azonban igazából semmi jelentősnek nevezhető hardveres újításról nem számolhatunk be a Nintendo részéről az E3-at követően. De lássuk, mi is történt az idei kiállítás első napján tartott sajtótájékoztatón!

E3 2009: Nintendo sajtókonferencia
Reggie Fils-Aime a Wii Sport Resortban kosarazik

Ahogy azt az elmúlt évek során megszokhattuk, a fő előadók idén is Cammie Dunaway és Reggie Fils-Aime voltak. Természetesen ismét kifejtették, hogy nagyon szép eredményeik vannak, a WiiFitből például 15 millió eladott példánnyal büszkélkedhetnek. Érkezik is a továbbfejlesztett verzió, mely WiiFit plus címmel kerül ősszel a boltokba, az eddigi Balance Boarddal összecsomagolva, illetve külön is megvásárolhatóan. Jelentősen bővítik a tréninglehetőségeket, több lehetőséget biztosítva napi edzésünk megtervezésére, annak időtartamától kezdve egészen addig, hogy testünk mely területére szeretnénk koncentrálni. Természetesen a minijátékok se maradnak ki, 15 újat kapunk a programban, mint például zsonglőrködést vagy gördeszkázást.

E3 2009: Nintendo sajtókonferencia
Cammie Dunaway a Wii-s Super Mario Brosszal játszik

A játékipar egyik legismertebb főhőse minden kétséget kizárólag Mario: az olasz vízvezeték-szerelő már több száz játékban szerepelt a hosszú évek során, neve pedig igen erősen összekapcsolódik a Nintendo konzoljaival. Talán leginkább az old-school rajongók örülhetnek majd a Wii-re megjelenő új Super Mario Brothers játéknak, melyben egyszerre négyen lehet majd rohangálni és ugrálnia megszokott környezetben, és gyűjtögetni az érméket. Természetesen nem maradnak el a zöld csövek és a titkos helyek sem. Újdonságként kapunk propelleres ruhát, hogy a magasabb platformokra is feljuthassunk. Az irányításban semmi forradalmi nem lesz, hagyományos gamepadként kell majd kezünkben tartanunk a Wii Remote-ot. Többszemélyes módban pedig a kamera úgy zoomol ki-be, ahogy távolodnak egymástól vagy közelednek egymáshoz a játékosok. Szintén Mario főszereplésével jelenik majd meg a Super Mario Galaxy 2, a remek logikai pályákat tartalmazó Super Mario Galaxy folytatása. Sok-sok új bolygó és kihívás vár majd ránk, és még lovagolhatunk is benne Yoshi hátán.

E3 2009: Nintendo sajtókonferencia
Satoru Iwata beszél a Wii Vitality Sensorról

A mozgásérzékelést pontosabbá tevő Wii MotionPlus bejelentése már a tavalyi sajtótájékoztatón megtörtént, így most inkább csak egyfajta emlékeztetőként került újra elő. Egy video után élőben is bemutatták a vele érkező, Amerikában július 26-án megjelenő Wii Sports Resortot. Három játékot láthattunk belőle: ejtőernyőzés (ami egyfajta intrónak tekinthető benne), íjászatot (ami hasonlóan működik, mint amilyet a Mario & Sonic at the Olympic Gamesben láthattunk, de talán valamivel még jobbnak tűnik), és kosárlabda kosárra dobást (Reggie az utolsó pillanatban verte meg benne a demonstrátort). Emellett olyan, az elkövetkező hetekben megjelenő játékok használják majd ki a MotionPlus extra pontos lehetőségeit az irányításhoz, mint a Virtua Tennis 2009, a Tiger Woods PGA Tour Golf 10 vagy az EA Sports Grand Slam Tennis játéka.

E3 2009: Nintendo sajtókonferencia
WiiFit plus

A Square-Enix is készül Wii-s játékokkal, az akció-RPG kategóriát bővíti a Final Fantasy Crystal Chronicles: The Crystal Bearers, és jön a klasszikus Kingdom Hears játék Wii verziója is.

E3 2009: Nintendo sajtókonferencia
WiiFit plus

Nemrég jelent meg a felújított kézikonzol, a Nintendo DSi, és lesznek új játékok (bár néha pontosabb a szoftver megnevezés), melyek csak ezen lesznek használhatóak, például kihasználva a beépített kamera adta lehetőségeket. De azért nem kell a korábbi verzió tulajdonosainak se szomorkodniuk, hiszen számos DS játék is érkezik. Ilyen például a Mario & Luigi: Bowser's Inside Story RPG, a 2010-ben érkező Golden Sun, a Legend of Zelda Spirit Tracks, valamint a James Patterson: Women's Murder Club - Games of Passion nyomozós játék, logikai feladványokkal és minijátékokkal. DSi-n lesz csak használható a tengerentúlon nyáron megjelenő FlipNotes Studio animációkészítő, és szintén erre a gépre lesz letölthető június 8-tól a Mario vs. Donkey Kong: Minis March Again, melyben pályát is készíthetünk, amit aztán neten másokkal meg is oszthatunk.

E3 2009: Nintendo sajtókonferencia
WiiFit plus

Azért a Nintendo se akart kimaradni a hardveres újdonságokból, de a Wii Vitality Sensor egyelőre nem tűnt túl meggyőzőnek. Az ujjunk végére helyezhető kis szerkezetről van szó, mely például pulzusunkat méri, és ad róla visszajelzést a konzolon futó program számára. Az igazából még nem derült ki, hogy mire is akarják ezt igazából használni, annyi hangzott el, hogy például a játékost ellazító program készülhet alkalmazásával. Az élő prezentációt teljességgel nélkülöző bejelentés kicsit elhamarkodottnak tűnt, kíváncsian várjuk, milyen gyakorlati haszna lesz eme újdonságnak.

E3 2009: Nintendo sajtókonferencia
Super Mario Galaxy 2

Végül a külső fejlesztőcsapatok egyes programjait emelték ki a Los Angeles-i sajtótájékoztatón. Június végén jelenik meg a The Conduit, a Capcom folytatja a Resident Evil sorozatot a The Darkside Chronicles résszel, az EA-től pedig tavalyi horrorjátékuk Wii epizódja, a Dead Space Extraction várható. A Team Ninja pedig egy új Metroid játékon dolgozik, a hangulatos, pergő akciót ígérő videóval bemutatkozó Other M-en, mely jövő évben jelenik meg.

E3 2009: Nintendo sajtókonferencia
Super Mario Galaxy 2

Az idei Nintendo sajtókonferencia nem hozott semmi igazán nagy durranásnak vagy elsöprő jelentőségűnek tekinthető bejelentést, a Nintendo folytatja menetelését az elmúlt évek során kikövezett úton, megpróbálva kedvezni mind a hardcore rajongóknak, mind az új játékosok egyre bővülő körének. Reméljük, jövőre azért ennél többre is sor kerül bemutatójukon. ■

E3 2009: Nintendo sajtókonferencia
Super Mario Galaxy 2
E3 2009: Nintendo sajtókonferenciaE3 2009: Nintendo sajtókonferenciaE3 2009: Nintendo sajtókonferenciaE3 2009: Nintendo sajtókonferenciaE3 2009: Nintendo sajtókonferenciaE3 2009: Nintendo sajtókonferenciaE3 2009: Nintendo sajtókonferenciaE3 2009: Nintendo sajtókonferenciaE3 2009: Nintendo sajtókonferenciaE3 2009: Nintendo sajtókonferenciaE3 2009: Nintendo sajtókonferencia

hozzászólások (0)

cikkajánló

MondoCon 2016. ősz

Itt az ősz, eljött az ideje egy újabb MondoConnak.

EXKLUZÍV: 100 éves a tank – beszámoló a Wargaming londoni sajtóeseményéről

Megnéztük, hogyan vonul át a Trafalgar Square-en egy Mark IV-es tank. Beszámoló és video.

E3 2016: Ubisoft sajtótájékoztató összefoglaló

Ismét meglepetéssel zárult a bemutató.

PlayIT - Szeged 2016.

A hazai játékshow ismét a szegedi volt Baumaxban várta a játékosokat.

EA Play 2016 sajtótájékoztató

Összefoglaló az Electronic Arts bemutatójáról.