Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Egyéb

Hegyalja Fesztivál 2009.

Machine Headtől az Ignite-ig, Muskotálytól a sátrakig - beszámoló Tokajból.

2009.07.31. 00:00 | szerző: Retee | Egyéb

Június 18. Vaskó borozó, tömött udvar és pince, nagy mennyiségű Muskotály, aggasztóan kevés cigi, nyomott hangulatú cikkíró, és egy Hitchcock képzelgést idéző, mogorván pislogó gólya. Így vártuk a világvégét, melyet egy-két órával korábban a Hegyalja stáb, és persze az SMS-ben üzengető ismerősök beharangoztak, de a világvége – rossz szokása szerint – most is elmaradt. Azért valamicske vihar végül csak befutott, általános ünneplést csalva elő a hardcore borozók részéről, egyúttal picit elkenve, vagy inkább besarazva a fesztivál utolsó éjjelét. Ahhoz viszont túl haloványra sikeredett, hogy nyomtalanul fejbe vágja az előző napok hangulatát és pörgését, így lassan a tömeg is szedelőzködni kezdett, és ki csak úgy, ki megfelelő mennyiségű borral felszerelkezve, visszaindult a sátrát ellenőrizni, meg persze Ignite-ot hallgatni Hegyaljára.

Hegyalja Fesztivál 2009.

Arra a fesztiválra, amire tizenévesen Slipknotot meg Sepulturat üvöltve mindenki el akar jutni, hisz rocker-fesztként terjedt el a Hegyalja név – persze szokás szerint ez így nem teljesen igaz. Több Sziget, EFOTT és Campus után idén sikerült először Tokajba vonatoznom, ahol első blikkre közepesen erős program, teljesen ismeretlen helyszín, és világhírű bormárkák várakoztak türelmesen a mindenben benne lenni igyekvő tömegre. Őszintén szólva nem ártott volna némi rutin a szállással kapcsolatban, mert bár az első nap csak szerdára esett, már hétfőn elkezdett betelni az elvileg jónak minősített Tisza kemping, kedd este pedig a pótkemping kibővítéséről hallhattunk. Szerda délelőtt azért még egy kis kutatással csak sikerült mindenféle minőségű helyekre lecövekelni, de estére a sátrak egymás hegyén-hátán álltak, komoly kihívást jelentve a sötétben haladóknak, és olyan kellemes meglepetéseket tartogatva a benne fekvőknek, mint mikor az első éjszaka rálépnek a fejedre.

Itt jegyezném meg, hogy az egész Hegyalja egyetlen kényes pontja a mérete, ami megdöbbentően kicsi, legalábbis ha a kempinget nem, csak magát a Fesztivál részt nézzük. Persze ez ízlés kérdése is, akad, aki azt szereti, ha két perc alatt ér el egyik végpontból a másikba, sokan viszont jobban kedvelik a nagy túrákat, mikor az egyik helyszínről a másikba jutást komoly arccal megtartott taktikai megbeszélés előzi meg, meg egy „tudok egy rövidebb utat!” felkiáltás, amiből aztán kultikus gyalogtúrák keverednek ki. Na, itt nem állt fenn hasonló veszély, az ember bárhova odatalált pár pillanat alatt, a színpadok meg szinte egymás hegyén-hátán terpeszkedtek el. Valószínűleg nem a szervezőkön múlik, hogy mekkora helyet használhatnak fel, na meg a Tiszát sem lehet arrébb tolni, de néha kellemetlenül összemosódott egy-egy padnál a három irányból üvöltő zene. Ráadásul a helyhiány miatt jutott zenei meg mindenféle egyéb sátor a kempingrészbe is, melyekben reggel 6-ig tartott a buli, így mondjuk a hajnalban kidőlők még simán ismerkedhettek félálomban a Hegyalja rádió számaival. Néha konkrétan frászt kapva az előző zenénél ötször hangosabban felcsendülő új szám basszusától, mert a hangerő az szimpatikus mód folyton változott.

Hegyalja Fesztivál 2009.

De beszéljünk inkább a koncertekről, hiszen akadt belőlük jó pár a négy nap alatt, és rögtön emeljük is ki az USA-ból érkezett Machine Head zenei előadását. A Robb Flynn vezette csapat a totális metált hozta el Hegyaljára, és a koncert végén azt hiszem, az ücsörgő(ke)t kivéve mindenkiben a „Full Respect” érzés csúcsosodott ki. Energikus, tökéletesen összehangolt színpadi mozgás, a lemezeknél is keményebb dallamvilág – Flynn pedig egyszerűen maga volt a karizma, aki talán még a mulatós zenék híveit is bólogatásra ösztönözné. Sőt, nekem speciel a vitát gerjesztő hangosítással sem volt problémám: ha mindenképpen negatívumot akarnék keresni, akkor a koncert rövidségét, és több kult szám (The Blood, The Sweat, The Tear, White-Knuckle Blackout stb.) elmaradását említhetném.

Egy nappal később aztán, pénteken a finomabb húrok is felcsendültek, és a „művészek csendet kérnek” felkiáltással a Quimby pördült ki a Nagyszínpad hízott közönsége elé, zajt csapni. Személy szerint hallottam már több neves magyar zenekart kiégetten és rosszul játszani, de a dunaújvárosi csapat a tizennyolc éves fennállása ellenére talán még sohasem volt annyira friss és magával ragadó, mint az idei Hegyalján. Régi és új számok tökéletes egyvelegét kaptuk a fülünkbe, de még inkább a lábunkba, mert persze – legalábbis egy minimális szimpátiával feltöltve – lehetetlen lett volna fapofával végigállni a koncertet. „Bírtuk még”, de nagyon.

Hegyalja Fesztivál 2009.

Quimbyék ezzel talán túlzottan is lefárasztották a közönséget, mert az utána következő Faithless előadásának az elején még ipari mennyiségű tömeg várakozott, de a végére kissé megcsappant az embersereg. Vagy inkább a DJ szett nem jött be mindenkinek, hiszen Maxi Jazzék pont attól adnak világot felborító koncerteket, mert az elektronika mellé egy kisebb szimfonikus zenekart is magukkal szoktak vinni, most viszont bukott a projekt. Ízlések és pofonok (tudom, jó nagy), de az ezt megelőző két Faithless koncertem sokkal jobbnak tűnt, mint a mostani.

Téglás Zoli és az Ignite viszont hozta, amit mindenki várt, ami nem csoda, mert Zoli továbbra is az a kissé fura, de legalább őszinte ember, akit már hosszú évek óta ismerhetünk. Run, run, run – mondta, és ezzel senki sem ellenkezett, így ki pogózva, ki lazán bólogatva adta a világegyetem tudtára, hogy az „A csitári hegyek alatt”-ot ordítva, még mindig megdobban a haza szíve. Zoli aztán a közönségbe ugrott, orvosi látogatást és párbeszédet ecsetelt (Doki: Zoli, baj van, lehet, nem fogsz tudni énekelni többé; Zoli: Fuck you), egyesek pedig még – azonosítatlan :D – testrészeit is megérinthették.

Hegyalja Fesztivál 2009.

Persze nem csak négy koncertből állt Tokaj fesztiválja, és a külföldi sztárok mellett a hazai ászok is kitettek magukért: a Depresszió, a Zorall és a Neo is erősen brillírozott, de a Tankcsapda és a PASO is megadta a népnek, ami jár. Nem beszélve az olyan kellemes helyekről, mint például az E-Misszió, vagy épp a Jäger sátor, ahol nappal karaoke és Guitar Hero, éjjel/hajnalban pedig időtlen buli várta a sátor gondolatára is taposó lábakat hallucináló álmatlanokat. Itt aztán tényleg nem volt kötelező hajnali 2-kor ágyba bújni, ha valakinek úgy tartotta kedve, akár reggel 7-ig is pöröghetett. És ami azt illeti, pörgött is.

Van egy olyan érzésem, hogy ez a Fesztivál egy „semleges” városban nem feltétlenül lenne olyan sikeres, mint jelenleg, ám hibáit tökéletes kompenzálja az amúgy gyönyörű Tokaj. Minden zenei összejövetelek réme, a „felébredtünk reggel 8-kor, és nagyon, nagyon messze még az este” szitu itt ugyanis tökéletes, már-már az éjszakai koncerteken veszélyeztetően ki van védve – a várossal. Nem mintha az idelátogató rockerek, punkok, meg egyéb emberszabásúak szíve a hegyektől, vagy valami múzeumtól dobbanna olyan mélyeket, sokkal inkább az lelkesíti a tömeget, hogy a hegyvidéken egy száz méteres utcán átlagosan öt borozó várja, hogy betóduljon a hallgatóság. És van egy pár utca Tokajban... Hiába volt tehát döglesztő meleg – mert az volt –, ha bárki betérhetett egy húsz fokos pincébe, ahol a helyi Szamorodni, Muskotály, Furmint különlegességekkel köthetett tiszta, ártatlan barátságot. Hogy aztán még józanul kifordulva a hűs pincéből, a napon felfelé görbülő szájjal gyorsan átértékelje az előtte nem is olyan erősnek minősített bor hatásfokát.

Hegyalja Fesztivál 2009.

Na jó, itt sem volt azért minden tökéletes, időnként például kategorikusan a nulla felé haladt a víz nyomása, ami ici-picit kellemetlen lehet egy zuhanyzóban, ha csak akkor veszed észre, mikor már vastagon magadra kented a sárgás tusfürdőt. De a közösségi szellem végül mobil palackokban feltámadva, néha meg egy tűzoltóautó személyében mindig győzedelmeskedett.

Utólag persze kevésbé katartikus egy-egy élmény. Élőben más érzés az, mikor percenként egyet pislogva elhelyezkedsz a sátorba, gondolván, hogy ott békén hagynak – valaki meg nem ért veled egyet. Felháborodottan kitörve, és magadban az ostobát átkozva aztán lazán belelépsz a szomszéd sátrába, majd bűnbánó arccal, pardont suttogva és elillanással próbálkozva, jó nagyot rúgsz egy harmadikba. De olyan erővel, hogy a lábad majd kitörik a helyéről. Pár másodperc, és a feldúlt tulajok őszinte, igen határozottan megfogalmazott kérdései felkeltik a maradék félálomban kínlódót is, és mindjárt pezseg a közösségi élet, ahol a te és anyád megítélésén kívül semmi sem biztos. Megéltük, túléltük, szinte futottunk, még két sátort megtámadtunk, a lincselés meg elmaradt. De azért egy picikével több fény jól jönne éjszaka egy tömött kempingben, mert hogy sötétben nem veszed észre a félméteres magasságban kifeszített fehér tartózsinórt, az hót zicher. Az üvöltő zene mellett meg már tök mindegy, hogy sötét van-e, vagy nincs.

Hegyalja Fesztivál 2009.

A bölcs, old school fesztesek, akik még melegvizes zuhanyzók képeit is őrzik a dicső múltból, azt mondják, hogy kétféle típus jár ilyen összejövetelekre: az egyik a zenéért, a másik pedig magáért az élményért. Szerintem Tokajban mind a két réteg ki lett szolgálva, és igen tisztességesen. A kiemelt fellépők, élen a Machine Headdel és az Ignite-tal, tökéletest alkottak, de akit kevésbé foglaltak le a koncertek, az is jól érezhette magát a Tisza mellett. Szúnyogmentesen(!), jól kiépített, bár drága vendéglátóhelyek között, feltöltődve valami egyszerre pezsgő, és mégis lusta, nem sietünk sehová életérzéssel. Hegyalja ugyanis (nem kis részben a város miatt) egy igen sajátos, egyedi hangulatú fesztivál – de ha ott voltál, úgyis tudod, ha pedig még nem, akkor készülj 2010-re, megéri. ■

Hegyalja Fesztivál 2009.Hegyalja Fesztivál 2009.Hegyalja Fesztivál 2009.Hegyalja Fesztivál 2009.Hegyalja Fesztivál 2009.Hegyalja Fesztivál 2009.Hegyalja Fesztivál 2009.Hegyalja Fesztivál 2009.Hegyalja Fesztivál 2009.

hozzászólások (14)

U.S. Army
U.S. Army 2009.08.01. 00:10
na ja az nekem is megvan még, ahogy egyöntetűen ordibáltuk, hogy "MI A FASZ VAN?" :DD
a szintire panaszkodtam én is...

haver mondta amúgy, aki eléggé elöl állt (2. sor, ha jól emlékszem), hogy a dobos még a lábdobon a bőrt is hangolta...amit finoman szólva nem közvetlen koncert előtt kellene :-/

Beatrice végére értem oda csak (8 óra munka, Pancsoló kislány, Azok a boldog szép napok, Mielőtt végleg elmegyek), Pokolgépen alapoztuk meg a srácokkal az est hangulatát (nameg jóelőtte egy jókis borozóban)
tavaly Rockmaratonon voltam, ami koncertélményekben ugyan jobb volt, de egy fesztiválra nem csak emiatt kell menni...pláne, hogy én kijelenthetem, hogy minden magyar zenekart láttam már legalább kétszer ami érdekel (és az nem két zenekar)...a Hegyalja odaverte hangulatban és a haver is több ott...kb. 30 ismerősömmel mentem oda, de minden nap egyre több cimborára tettem szert...szóval ide nyilván jövőre is elmegyek (azért egy kicsit a külföldi zenekaroktól is függ, de szinte biztos)

ja és egy kellemes csalódás, csak véletlenül láttam és hallottam, a nagyrészén sört vedeltem (a Kataklysm meg engem valahogy nem érdekel): BELGA...hát valami hatalmas volt :DD ahogy a végén elnyomták az egy-két-há c. számot, utoljára pedig a kalauzt, úgy hogy közben szépen bejött Michael Jackson - Billie Jean c. száma Titusz tehetségének köszönhetően :DD feledhetetlen volt, pedig én a "Majd megszokod" album óta nagyrészt elfeledtem a zenekart...nagyon ajánlott
U.S. Army
U.S. Army 2009.08.01. 00:14
a Testamentnek mondjuk örültem, hogy csúszott, különben lemaradtam volna egy pár marhajó számról...az Over the Wallal kezdtek, ha jól emlékszem, hát valami eszméletlen jó volt :-)
Retee
Retee 2009.08.01. 00:17
Én hátul kérdezgettem ismerőst, hogy - mivel nem annyira ismertem őket- valamit finnül skandál a közönség, vagy valami becenév? Mert esküszöm úgy hallom, mintha a Mi a fasz van jönne. :D Elég sokan ki is mentek az elején, én is.
U.S. Army
U.S. Army 2009.08.01. 00:22
én nem mentem ki ugyan, de már alig álltam a lábamon...gyilkos fél óra volt az tombolás nélkül :-)
Morello
Morello 2009.08.01. 04:29
Ezt a "MI A FASZ VAN"-t én indítottam el, én kezdtem el skandálni :-D:-D Utána ott röhögött mindenki, meg jöttek gratulálni h ez rohadt jó volt! :-D
cikkajánló

John Scalzi: Vörösingesek

Scalzi megmutatta, hogyan kell egy remek sci-fivel fityiszt mutatni a sci-fi műfajnak.

Assassin’s Creed - Alvilág [könyv]

Egy ifjú indiai és egy ikerpár története a viktoriánus Londonban.

Év játéka 2015.

Olvasóink szavaztak, mi pedig most kihirdetjük a győzteseket.

John Scalzi: Árnyékszövetség

Négy önálló, de összekapcsolódó novellával bővült a Vének háborúja univerzum.

Ernest Cline: Armada [könyv]

Egy olyan erős kezdés után, mint a Ready Player One, nagyon nehéz újra megugrani a szintet. Ernest Cline-nak sikerült.