Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Egyéb

SZIN 2009 beszámoló

Összefoglalónk az idei Szegedi Ifjúsági Napokról.

2009.10.20. 00:00 | szerző: Gerry | Egyéb

Az idei SZIN-t nagyjából úgy lehetne jellemezni, mint egy szappanopera záró évadját: mindenki tudja, hogy előbb-utóbb vége lesz, de az a gyors lezárás mindenkit megdöbbent. Mielőtt azonban belemennénk a miértekbe, hogyanokba, és özönvizekbe, lássuk, mi is történt a nyarat lezáró fesztiválon, ahová még akkor is kimegy a nép, ha koncert sincs, hiszen bulizni kell, mert vagány. Két-három nappal később reggel 7:45-re az iskolában lenni már lényegesen kevésbé az, sőt, az iskolakezdésnél kevésbé menő dolog aligha létezik a világon.

SZIN 2009 beszámoló

Mint azt már megszokhattuk, a SZIN egyelőre az örök háromnapos fesztivál szerepében tündököl, amelyről azonban mindenki tudja, hogy konkrétan négy napos. Míg a mínuszegyedik napon mindössze pár tribute zenekar lépett fel, addig a nulladik nap teljes értékű szórakozást ígért, teljes alkoholtartalommal körítve. Persze csak visszaválthatóval, hiszen a SZIN a legzöldebb nyári fesztivál, amelynek nevében a fesztiválozók jóformán oxigént termelnek, és még az össze-vissza letaposott és porba döngölt fű is zöldebb a Partfürdőn, mint máshol. Ennek jegyében visszaváltható söröspoharakkal és egyéb zöldségekkel támadott az idei Szegedi Ifjúsági Napok, amelynek első napján a mindig változó nevű, ezúttal "I Love" fantázianevű Nagyszínpad főként rockkal és metállal támadott. Itt volt például a Subscribe, amelynél újfent felrémlett bennem, hogy milyen végtelenül égő is, ha egy magyar zenekar angolul énekel, és az ékes kiejtésen jobb esetben is csak mosolyogni tudok. Persze ezzel a problémával nincsenek egyedül, hiszen mindez elmondható a világnyelven megnyilvánuló honi énekesek és zenekarok túlnyomó többségéről, akárcsak az, hogy a számokban nincs semmi extra, semmi különös, ahogy az előadásmódban sem. Bölcsidalnak hangosak, zenének unalmasak. A Pepsi Színpadon a Belmondo csapott a húrok közé annak örömére, hogy Czutor Zoliék másodjára már képesek voltak értelmes albumcímet is kitalálni. Az őket követő Vad Fruttik nem állítanám, hogy az elmúlt egy év alatt izgalmas koncertzenekarrá vált volna, azonban módfelett nagy szerencséjükre rendelkeznek egy mindent vivő slágerrel, és pár elviselhető számmal a jó pár abszolút közepes mellett, így tisztes tömeg gyűlt össze a koncertjükre. A nevében szellemes Red Hot Chilli Peppers tribute band Erős Pista lényegesen kevéssé szellemes koncertje után ott is voltunk a kötelező Tankcsapdán, amelyen konstatálhattuk, hogy Lukács Laci átvezető szövegei még mindig ugyanolyan semmitmondóak és módfelett unalmasak, mint voltak, viszont maga a koncert is igazodott a megszokottakhoz, így teljesen korrekt volt. Olyannyira, hogy a némileg csúszó kezdés után saját idő szerint 0:25-kor ért véget a koncert, amely igen erőteljes rájátszás volt a lakosság idegeire és türelmére. Tudniillik az gondolom szinte mindenki számára világos, hogy a SZIN Szeged szívében, a Partfürdőn, a Tisza mellett foglal helyet, mely lokáció magában rejti azt az egészen bájos fejleményt, miszerint ha valaki ott fesztiválozik, akkor alkartalanul is vele mulat Szeged nagyobbik része. Szegény édesanyja pedig csak csuklik, csuklik és csuklik, hiszen a folyó kitűnően viszi a hangot, míg (talán hely hiányában) hangfogók sehol sincsenek felállítva a SZIN területén. Azonban a városvezetés az eddigiekben olyannyira empatikusan viseltetett a fesztivál irányába, hogy zene van, határok nincsenek. Míg a Sziget szervezői folyamatosan közelharcot vívnak az egyes kerületi polgármesterekkel és egyéb állatfajtákkal, addig a SZIN esetében eleddig soha semmiféle összetűzésről nem lehetett hallani – ami némiképpen érthető annak fényében, hogy a SZIN fő szervezője a Szegedi Ifjúsági Ház, amelynek 100%-os tulajdonosa az önkormányzat. A tejben-vajban fürdés és közös városi danászásnak azonban idén egy erőteljes jobbhoroggal beintett a főjegyző – de haladjunk csak szépen sorjában.

A második, csütörtöki napon sikerült végképp ráébredni, hogy a SZIN Szegedi Estes programfüzetének készítői még soha az életben nem voltak semmiféle zenei fesztiválon. Tudniillik a szivárványszínű programajánló tényleg hatalmas nagy ötlet, hiszen milyen jól mutatnak már a fekete betűk a világoskék háttéren. Meg a sárgán. És mennyire rosszul olvashatóak ugyan ezek a betűk még nappali fény mellett is a sötétkék háttéren és a lilán, hogy aztán este abszolút összefolyjon az egész, miközben a piros, narancssárga, zöld és rózsaszín háttereken lévő ákombákomokat csak nagy üggyel-bajjal lehessen kiolvasni. Persze van annak valami bizarr bája, hogy a fényt kereső emberek magasra tartott programfüzetekkel éjjeli lepkékhez és/vagy hót részeg polgártársainkhoz hasonlatosan keringenek a lámpák körül.

Pedig volt nekünk a csütörtöki napon évek óta tetszhalott Kispálunk, no és persze Borzunk, az A38-as sátorba szorított Bëlga, míg ezzel szinkronban a Szote Klub Sátorban Jamie Winchester zenélt – volna, de a hangosítást hallhatóan nem a picinyke sátorra szabták, így az hagyott némi kívánnivalót maga után. Miközben megnyugtatott minket a tudat, miszerint rendes punkzenekarhoz méltóan az Alvin és a Mókusokban továbbra is kitartóan senki nem tud énekelni, s zenélni se nagyon, lassacskán eljött az est fénypontja, Gabriella Cilmi koncertje. A méltánytalanul egyetlen számmal, a "Sweet about Me"-vel azonosított, még mindig mindössze 17 éves énekesnő egy igen korrekt debütáló albummal és annak szintén korrekt eladásaival a háta mögött jött le Szeged napfényes városába, ahol igen hangulatos, de ezzel szinkronban igen rövid koncertet adott. Az album van annyira változatos, hogy a koncert több eltérő részre tagolódott – igaz, korántsem mindegyik szám illik az előadóhoz, de ez idővel úgyis ki fog kristályosodni –, s az olasz leányok szerencsétlenebbik feléhez tartozó Cilmi (ha valakinél a pocakocska már 17 évesen jelentkezik, a bajszon kívül mi lesz itt még 27 évesen?!) hangja is kellően erős egy jó koncert végigviteléhez. Azonban ilyen vagy olyan okokból kifolyólag, talán az igen szellősen felálló közönség miatt, a ráadás cakkumpakk elmaradt. Ez a hang picit többet is megérne – az évek majd eldöntik, hogy ténylegesen meg is fog-e érni.

SZIN 2009 beszámoló

A nap zárásakor sikerült belenézni, majd elborzadni a brit Evil Nine duó egyfős lemezpakolgatásán, ami kábé annyira volt progresszív, mint Kiszel Tünde új szemöldöke. A közönség nem nőtt, hanem fogyott, így minimális séta után sikerült átnyergelni a Tirke Honolulu által prezentált Rolling Stones tribute est végére, a 40 éves Woodstock fesztiválra emlékező, nyílván kizárólag ékes angolban írva vagány Woodstock Remember Stage-en. Itt a zseniális és korszakos géniusz énekes, Csirke teljes átéléssel és maximális alkoholtartalommal adta át nekünk a Rolling Stones igazi életesszenciáját, amit megfejelve persze egypár saját számmal zárták az estet, egytől egyik végtelen őstehetségről árulkodik mind.

A második nap tartogatta az idei SZIN alighanem legnevesebb fellépőjét, Macy Grayt, akinek új albuma éppen a közelmúltban jelent meg. A pénteki nap tartogatott azonban nekünk Csík zenekart Lovasi Andrással, amelynek részben népzenei taktusaira meglepően nagy tömeg gyűlt össze, miközben a fesztivál másik végében hasonlóan sokan színezték újra a Magna Cum Laudeval. Harmadik szálként a Szote Klub Sátorban az Irie Maffia adott kiváló és abszolút teltházas koncertet, akiket – maradva a roppant tágan értelmezett műfajban – a PASO követett, akik tavaly is igen nagy tömeget vonzottak, s ez most sem volt másként. Mondjuk aligha lehetett nagy élmény egy komplett koncertet lehúzni szardíniaként a tömegben, ami maga után vonzza azt a kérdést is, hogy miért nem jutott hely a PASO-nak a Pepsi Színpadon – de a kérdés megválaszolása alighanem a fesztiválok misztikumának homályába vész.

Nem veszett a homályba viszont Macy Gray koncertje, amelyben a 90-es évek végének kétségkívül remek hangú énekesnője megmutatta, mi fán is terem a "Sexy people". És szinte csakis az, lévén az átlagosan negyedóránként elhangzó "sexypeople!" felkiáltásokon kívül Macy Gray nemigen tolta előtérbe magát, inkább hagyta kibontakozni zenekarát – amivel nem is lenne baj, de hát mégiscsak rá voltunk kíváncsiak, nem a minileninre hajazó gitárosára, és igen erős csontozatú vokalistáira. Ezzel, és a néha kissé erőltetettnek tűnő – bár tagadhatatlanul hangulatos – showelemekkel együtt is a koncert jó volt, szép volt, és megint csak erősen túlnyúlt az éjfél adta legkésőbbi határidőig, ameddig teljes hangerővel operálhatott a SZIN Nagyszínpada. Ennek fontosságát aznap még nemigen fedeztük fel, bezzeg az utolsó, szombati napon már elemi erővel csapott le az időpontok és az eső özöne, és persze a törvény vaskeze.

SZIN 2009 beszámoló

Pedig minden olyan békésen indult. Igaz, az előző napok fáradtságát kipihenvén pusztán késő délutáni kimenetelt prognosztizáltam előre, s micsoda meglepetés, sikerült is kivánszorogni délután, pontosabban erőteljesen estefelé. Az időpontból fakadóan a lehetőségek SZIN-es tárháza nagyjából két opcióra redukálódott: Neo, avagy nem Neo, s még itt volt a Guano Apes is. A kínálat persze lényegesen bővebb volt a kora esti órákban, azonban a Mystery Gang kiesésével számunkra legalábbis kétszereplősre szűkült repertoárból a Neo kezdődött hamarabb az A38-as sátorban. Pontosabban szinte minden hamarabb kezdődött mindenhol, köszönhetően annak, hogy a jogász ököl oda csap, ahova köll, így a lakossági bejelentések nyomán a fesztivál korai zárását elrendelték vala. Mindez merőben elvileg logikus következménye volt annak, hogy a SZIN-re a lakossági panaszok oly mértékű áradata szakadt, amellyel a városvezetés nem tudott mit kezdeni. S tény, ami tény, a lakosságnak volt miért morognia. Egyrészt, mint azt már említettem, a hangfogók használata a SZIN-en ismeretlen fogalom: igaz, ennek a helyszín erősen limitált nagysága némileg magyarázatul szolgálhat. Másrészt a szintén emlegetettek szerint a Tisza, mint folyójellegű képződmény roppant sunyi módon képes a hangok továbbítására, amelynek következtében néha a belvárosban, avagy éppen a színpadok előtt kisebb volt a hangorkán, mint a csöndesnek a SZIN ideje alatt nemigen mondható kertvárosokban. A negyedik, pontosabban a hivatalos számozás szerinti harmadik nap ezért a választópolgárok nyugalmának megőrzése érdekében lerövidült, és a komplett program a feje tetejére állt. Volt, ami csak csúszott, s volt, ami el is maradt, lévén Mózes Ervin főjegyző kimondta, hogy halt! A piszkos anyagi veszteségek nagyjából kikalkulálhatók, a presztízsveszteség viszont nagyjából annyira kiszámíthatatlan, mint hogy miért is volt ez jó pontosan?

A Neo koncertjén a nemiségében a színpadon láthatóan még mindig kételkedő Kőváry Péter, illetve a mindig kimért Hodosi Enikő alá Milkovics Mátyás ezúttal meglepően nagyszámú, eleddig – legalábbis általunk – még soha nem hallott remixet adott elő, amik megfelelő hangulatot teremtettek ahhoz, hogy merőben a kíváncsisági faktornak hódolva csak belenézzünk a Guano Apes produkciójába. Hátha, mondtam. Hátha kapunk valami nem sótlant is a frissen újjáalakult együttestől: a fűszerezettség ugyan soha nem volt a Guano Apes sajátja, de nagy úr a haknizás, talán még erre is hatással van. Esetleg. A végeredmény azonban a Guano Apes életművénél is szerényebb volt, amely mint tudjuk, soha nem a zabolázatlan géniuszok örömzenéléséről szólt, hanem nagyjából élvezhető német iparosmunkáról. S voltaképpen most sem kaptunk mást, mint iparosmunkát, amely a legelvetemültebb rajongókat leszámítva lázba aligha hozott bárkit is. Miután ennek folyományaként inkább a Guano Apesnél lényegesen többször hallható, s ezzel szinkronban lényegesen élvezhetőbb Neora sikerült visszaevickélni, már sejtettük, hogy itten baj lesz. Persze amennyiben egy fesztivál utolsó napját keresztül-kasul átszervezik, az már eleve sejtetni engedi, hogy baj lesz, azt azonban nem, hogy az ember egy komplett özönvizet is kap a nyakába. Márpedig így történt, lévén a főjegyző zord szigorát enyhítendő az esti órákban beütött a krach, meg két hektoliter esővíz négyzetméterenként. A már-már szubtrópusinak nevezhető pre-húsvéti öntözés meglehetősen gyorsan kezdett, azonban korántsem végzett gyorsan, aminek következtében a 2009-es SZIN-re végzetes csapást mért. S talán jobb is így, hiszen egy vihar elől való rohangálás még mindig kellemesebb és romantikusabb, mint egy lekapcsolt fesztiválról való búskomor kivánszorgás késő este. Ennél lehangolóbb nincs is, így az esőt szinte örömteli eseményként is üdvözölhettük volna, mint a fesztiválhangulat méltó megmentőjét, avagy legalábbis lezárását. Persze a gyakorlatban mindez korántsem volt ennyire romantikus semmint inkább egy akadálypályán James Bond-i vetődésekkel tarkított rohangálás hazáig; tiszta szerencse, hogy az esernyő nevű csoda rendelkezésre állt.

Ezzel a minimum Rambóba illő akciófilmes jelenettel zárult le tehát idén a jobb sorra érdemes SZIN, melyben volt minden, ami egy jó fesztiválhoz szükséges; leszámítva a jog, igazság és persze rend epilálatlan szívű őreit. Jövőre azonban újfent itt lesz a lehetőség, hogy Szeged bebizonyítsa: lehet jó fesztivált rendezni a déli végeken is. ■

SZIN 2009 beszámoló
SZIN 2009 beszámolóSZIN 2009 beszámolóSZIN 2009 beszámolóSZIN 2009 beszámolóSZIN 2009 beszámolóSZIN 2009 beszámolóSZIN 2009 beszámolóSZIN 2009 beszámoló

Fotók: Euthimia

hozzászólások (5)

Wing
Wing 2009.10.20. 10:12
pont időben :-P
Dino
Dino 2009.10.20. 10:39
Wing: Nem programajánló volt, és még nem jött el a következő évi, szóval alapvetően nem annyira gond szerintem kivételesen a késés. De tény, hogy nem a legfrissebben került ki :))
Nayrobi
Nayrobi 2009.10.20. 11:51
Jó volt nagyon idén a SZIN, tavaly nem voltam de az idei állat volt, szerencsére eljutottam a nyáron elég sok fesztre, és azt kell h mondjam, még mindig ez a legjobb:)
fabianpeti
fabianpeti 2009.12.15. 08:01
ez valami játék?
Nayrobi
Nayrobi 2009.12.15. 09:46
Jah, trash-reality.
cikkajánló

John Scalzi: Vének történetei és más írások

A Vének háborúja sztori két még hiányzó része érkezett meg végre magyarul, mellettük rövidebb írásokkal.

John Scalzi: Vörösingesek

Scalzi megmutatta, hogyan kell egy remek sci-fivel fityiszt mutatni a sci-fi műfajnak.

Assassin’s Creed - Alvilág [könyv]

Egy ifjú indiai és egy ikerpár története a viktoriánus Londonban.

Év játéka 2015.

Olvasóink szavaztak, mi pedig most kihirdetjük a győzteseket.

John Scalzi: Árnyékszövetség

Négy önálló, de összekapcsolódó novellával bővült a Vének háborúja univerzum.