Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Előzetes

Mafia II

Elcsúszva bár, de egyre közeledik a magával ragadó Mafia folytatása.

2009.10.23. 00:00 | szerző: Lacko | Előzetes

Amikor a II. világháborús taktikai játékáról (Hidden & Dangerous) híres, cseh Illusion Softworks (mai nevén 2K Czech) kihozta a Mafiát, talán senki nem gondolta volna, hogy ekkora sikert arat. A legkülönbözőbb stílusú játékokat kedvelő gamereket ragadta magával a hangulata és a játékmenet. Ehhez a sikerhez képest nagyon sokat kellett várni a folytatásra, amelyről a pletykák és a leendő történet szinte már az első rész megjelenésével egy időben megjelentek.

Mafia II

A pletykák pedig csak az új időszakban voltak helytállóak, hiszen továbbra sem egy – a maffia ellen nyomozó – rendőrt kell alakítanunk, hanem Tommy Angelóhoz hasonlóan egy alulról indult piti bűnözőt. Vito Scaletta Szicíliában született, szülei gyerekként hozták át az Újvilágba, ahol fiatalságát mélyszegénységben töltötte, így érthető vágyat érez a kitöréshez. A sztori – hasonlóan a korábbi részhez – sok maffiás film összegyúrása. A főhős motivációi (megbecsültség és gazdagság) leginkább a Goodfellas című filmre hasonlítanak.

Legjobb barátjával – a paraszt, bunyós Joe Barbaróval – mindent megtesznek, hogy az általuk elképzelt amerikai álomhoz közelebb kerülhessenek. Kis melókkal kezdik, és egyre feljebb jutnak a maffia ranglétráján. Aztán persze nem biztos, hogy minden olyan szépen alakul, ahogy eltervezték... Már az első rész is nagyon erős és lebilincselő történettel, moziszerű játékmenettel és látványos összekötő videókkal rendelkezett, ami még az erőszakos játékok ellenzőit – mint például a feleségem – is a képernyő elé bilincselte. Az új rész is olyan lesz, mint egy végigjátszható, nagyszabású mozifilm.

Mafia II

A történet helyszíne Empire Bay, egy közel 26 négyzetkilométer kiterjedésű, San Franciscóról és New York Cityről mintázott fikcionális nagyváros, amelyben szabadon közlekedhetünk autónkkal, gyalog vagy tömegközlekedéssel. A városban éppúgy kidolgozottak a házak és az utcák, mint sok esetben a belső terek, amelyekbe külön töltési idő nélkül léphetünk be. Sőt, a gamescomon kapott Mafia II pólóról még az is kiderül, hogy a játék alatt a törzshelyünk Freddie bárja lesz, amelynek garázsában tartjuk majd közlekedési flottánkat.

A két rész között 10-20 évet öregszik Amerika, hiszen a 40-50-es évekbe kerülünk. Mindez öltözködésben, zenében (kb. 100 licencelt zene a korszakból) és autókban is megjelenik. Több mint 50-féle jármű lesz a játékban, amelyeket létező típusokról mintáztak – még ha a nevüket nem is mindig használhatták fel a játékhoz. Az előző részből viszontláthatjuk a jó öreg 1911-est, a Thompson gitárt, a shotgunt és egy baseball ütőt, de ezek mellett olyan fegyverek is segíteni fognak az ellenségeink meggyőzésében, mint az MP40 vagy az MG42.

Mafia II

A hangulat nem sokban változik, hiszen izgalmas autósüldözések, véres közelharcok és puskaporos lövöldözések várhatók az új részben is, az előzőhöz hasonlóan. Inkább olyan jellegű változások lesznek, minthogy például a rendőrök nem azonnal vesznek tűz alá, ha fegyvert rántunk, előbb elkérik fegyvertartási engedélyünket. Mi pedig vagy megpróbáljuk egy hamisítottal vagy némi pénzzel meggyőzni őket, hogy nem történt semmi. És ha mégis üldözőbe vesznek, akkor számít, hogy minket láttak-e meg vagy csak az autónkat kívülről. Előbbi esetben első utunk a ruhaboltba vezet, míg az utóbbiban elegendő járművünket "legalizálni".

A játéktörténet során a hasonló játékok persze "átemelnek" egymástól kölcsönzött dolgokat, így a Mafia II-ben a GTA-khoz hasonlóan átfesthetjük majd járművünket, ha arra felfigyelt a törvény keze, ami az első részben nem volt lehetséges. A Splinter Cellhez hasonlóan pedig az elrablásra kiszemelt autózárak feltörése egy minijáték formájában történik. Fedezékrendszerrel is találkozhatunk majd a játékban, amelyben egyetlen gomb lenyomásával a közeli fedezék mögé tapadunk, és onnantól az iránygombokkal a kihajolást valósíthatjuk meg.

Mafia II

A gamescomon látott prezentáció alapján a grafika igen látványos lesz. Az átvezető jeleneteket a játék engine-jével valósítják meg, moziszerű megjelenésüket pedig remek kamerakezelés és rengeteg közeli "felvétel" segíti. Ugyanakkor ezeket a jeleneteket még élőbbé varázsolják a háttérben zajló események is, mint például a lépcsőházban lévő takarítónő, vagy a szomszédunk ajtaján dörömbölő, feleségéhez kiabáló férj: "Drágám, az nem rúzsfolt volt, csak ketchup!". :-)

Az első rész sikere után nem véletlen, hogy rengeteg ember várja örömmel a Mafia II megjelenését, amit sajnos az idei évről 2010-re toltak. Nagyon reméljük, hogy a jövő év első felében végre kezelésbe vehetjük a nem lelkesen fizető ügyfeleket PC-n, PS3-on és X360-on. ■

Mafia II
Mafia IIMafia II
Mafia II
A legutóbbi Mafia II cikkek, hírek

hozzászólások (16)

ryanmckane
ryanmckane 2009.10.26. 15:21
apjuk f*szát mekkora gépigény ez???!!
magua_hun
magua_hun 2009.10.26. 15:36
eza gépigény 99% hogy kamu. az NVIDIA Quadro FX kártyákák egyik játéknál sem voltak használhatók eddig még.
Pangloss
Pangloss 2009.10.26. 15:39
Azért ez várható volt. Akinek a számítógépe nem éri el az ajánlott követelményeket, az fejleszthet (ha tud). Ha nem tud, akkor várnia kell, amíg a hardver árak még lejjebb mennek.

Én alapvetően PC-párti vagyok, de ez egy újabb érv a konzolok mellett... (Főleg, hogy az ajánlott követelményekben megjelölt processzor és videokártya ára együtt kb. 50-60 ezer Ft.)
otto2008
otto2008 2009.10.26. 21:17
Eldobom az agyam...ti ezt tényleg beveszitek? Mármint...lehet velem van a baj de sztem ez egy akkora FAKE hogy csak na. Mégpedig:
1. Lehet hogy hülyeseég, de ha gépigény, akkor annak a hivatalos oldalon is megkéne jelennie nem?
2. Kutakodtam és kb. 2 oldalt találtam, ahol még megemlítik ezt és mellesleg betűről betűre ugynígy néz ki, mint ez. Egyik valami blogspot volt, a másik meg egy másik oldalon a commentben volt, ugyanezzel a felhasználónévvel mellesleg. Egyik sem tűnt hivatalos, szavahihető információnak.
3. Bő fél év még a megjelenés, bugokat javítanak és optimizálnak dögivel, mégis mér adnának ki gépigényt ilyen hamar? Simán változhat még, spec. szerintem a Crysis gépigényén nem lesz sokkal rosszabb.

Szóval ezek alapján nekem az jön le (és még1x bocs, ha hülyeség), hogy ez egy FAKE, de jó nagy.
HalfLife2
HalfLife2 2009.12.15. 19:42
Üdv. mindenkinek!!

Az tutti, hogy ahogy megjelenik PC-re 100%, hogy megveszem!!
Már nagyon várom!
Kissé meglepett, hogy elhúzódik a kiadás 2010-re, de nem baj, addig is lehet rá gyűjteni!
:-)

Hát igen ez az 1 olyan játék ami mindegy mikor jelenik meg; bízom benne, hogy nem fogok csalódni, és sok olyan jó opciót, mint pl. az, hogy a rendőrök elől el lehet tűnni, és az irányíthatósága - NEM változtatják meg.........
cikkajánló

Osiris: New Dawn Early Access próbakör

Nem könnyű űr-Robinsonnak lenni...

Paragon nyílt béta

Lehet még újat mutatni a MOBA műfajában?

Endless Space 2 (Early Access)

Kipróbáltuk az Amplitude készülő új játékát.

Torment: Tides of Numenera

Év eleje óta elérhető az Early Access verzió, nemrég pedig a PS4-es verziót is bejelentették.

Mafia III - első benyomások

Megérkezett a népszerű sorozat harmadik fejezete. Ezek voltak az első élményeink.