16 éves a PC Dome/PlayDome
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Előzetes

World of Tanks

Kipróbáltuk a tankos MMO béta verzióját.

2010.07.09. 15:40 | szerző: Madrac | Előzetes

Az online játékok korát éljük, szinte minden témában és változatban találkozhattunk már velük. Az egyszerűbb, böngészőben játszható változatoktól egészen a sok gigás letöltést igénylő MMORPG-kig gyakorlatilag minden megtalálható a piacon. A World of Tanks fejlesztőinek mégis sikerült egy egyelőre eléggé hanyagolt témát megragadniuk: a második világháborús tankcsatákat elevenítik fel online formában.
Előzetes cikkünk az utolsó angolul is elérhető változat alapján készült, a napokban induló európai zárt bétában is helyet kapó friss verzió már nem volt elérhető angol kezelőfelülettel az orosz tesztek során, de azért röviden kitérek majd annak újításaira is.

World of Tanks

Jelenlegi formájában a játék két nemzet pusztító gépezeteit tartalmazza, az oroszokét és a németekét. Mindegyiknél a harckocsik igen széles skálája kapott helyet, melyeket egy fejlődési fát végigjárva szerezhetünk meg. (A fák felépítését korábbi hírünk képei között láthatod.) Három fő csoportot különböztethetünk meg: a tankokat, a tankelhárítókat és a tüzérséget, ezekből kell választanunk a játék kezdetén, és folyamatosan fejlesztenünk harckocsinkat. Mindegyiknek megvan a maga erőssége és gyengéje, no és a saját játékstílusa is. Komoly különbség van a kezdeti tankok és a fa tetején lévő gépezetek között, mégis a jól megalkotott rendszer miatt a kis járművek sem teljesen használhatatlanok.

World of Tanks

Minden tank fejleszthető: új motort, lánctalpakat, rádiót, tornyot és ágyút kaphat. A motor a sebességet határozza meg, a lánctalp a fordulás, sebesség és a cipelhető tömeg paraméterekre van hatással, a torony az ágyú fordulási sebességét a látótávolságot, valamint a páncélozottságot szabja meg. A rádió abban játszik szerepet, hogy az általunk látott tankok pozícióit át tudjuk-e adni a többieknek, míg az ágyú szerepe elég egyértelmű. Ezeket a csaták során szerzett fejlesztési pontokból (FP) és pénzből vásárolhatjuk meg. Az FP a fejlesztéshez kell, míg a pénz az alkatrész tankra szereléséhez. Vannak fejlesztések, melyek megegyeznek különböző harckocsikon (főként a rádió az, mely sok helyen azonos). Ezeket elég egyszer megvenni, így a fejlesztéseket jól megválasztva gyorsabban is előrejuthatunk. A következő tank megszerzésének általában fejlesztési feltétele van, és ha ez megvan, már gyűjthetünk is FP-t a következő gépre. Az FP kétfelé van osztva, a nagyobbik része az adott tankra költhető csak el, egy kis rész pedig általánosan mindegyikre. Ha egy tankot már teljesen kifejlesztettünk, két másik lehetőség adódik, vagy a legénységet fejleszthetjük nagyobb ütemben vagy egy bónuszt gyűjthetünk, melyet aranyért (pénzért vásárolható) válthatunk be FP-re.

World of Tanks

Mint említettem, a harci gépek három csoportba tartoznak. A tüzérség általában egy helyben álldogál, és pontos, nagy erejű, de ritka lövésekkel terrorizálja az ellenfeleket. Ha az ellenfél közel jut hozzá, az többnyire a halálát jelenti, így fontos a jó helyezkedés és hogy tisztában legyünk mindenki pozíciójával. A tankelhárító gépek fix toronnyal bírnak, így csak előre képesek lőni, viszont épp ezért általában nagyobb ágyúkat is képesek használni. A páncélzatuk is csak a gép elején erős. Jó pozíció és okos játék esetén komoly erőt képviselnek. A játék esszenciáját természetesen a tankok adják, melyeket három kategóriába sorolhatunk: könnyű, közepes és nehéz tankok. A könnyű tankok gyorsak, kis tűzerőt képviselnek, papírpáncélzatukat azonban egy komolyabb harckocsi egyetlen lövéssel megsemmisíti. Viszont a sebességük miatt nehezebb eltalálni őket, így alkalmasak felderítésre, nagy szolgálatot téve ezzel a baráti tüzérségnek is, illetve az ellenséges tüzérségre jelenthetnek komoly veszélyt. A közepes tankok vannak általában a legnehezebb helyzetben, a nagyobb gépek ellen kicsi az ágyú, a kisebbek ellen pedig lassan fordul. Okos helyezkedéssel itt is lehet még eredményeket elérni, de van pár olyan darab, melynél csak arra várunk, legyen már vége. Van egy külön ága a közepes tankoknak, mely nem vezet a fejlődési fán nehéz tankok kategóriájába – az ezen található közepes tankok felveszik a versenyt a kisebb nehéz tankokkal is a gyorsaságuk miatt. A nehéz tankok lassúak, így fokozottan figyelniük kell a tüzérségre, de már kibírnak több lövést is. Tűzerő tekintetében felveszik a versenyt bárkivel, egy IS-7 vagy egy Maus eldöntheti egymagában a teljes csatát.

World of Tanks

Az utolsó frissítéssel került a legénység a tankokra, korábban állítólag 75%-os hatékonysággal voltak jelen, de nem látszottak. Ezt a részt sajnos még nem volt alkalmam kipróbálni, nem beszélek oroszul többet a konyecnél, elolvasni meg még ezt se sikerülne. Minden fontosabb posztra kerül egy ember: lövész, töltő, vezető, parancsnok és rádiós. Csatáról csatára szerzik a tapasztalati pontokat, és egyre jobban teljesítenek a helyükön, így elvileg két egyforma felszereltségű tank is különbözhet már. Átvihetők egyik harckocsiról a másikra, de a hasonlóság függvényében veszítenek a tapasztalati pontjaikból.

World of Tanks

Maga a harc 3D-s környezetben zajlik, mely azonban nem teszi különösebben próbára a kisebb gépeket is. Ne várjon persze senki Crysis szintű grafikát, viszont a feladatnak teljesen jól megfelel. A csata akkor kezdődik, ha a játékosok legalább fele belépett, ekkor kezd visszaszámolni harminc másodpercről az indításig. Több pálya is megtalálható volt már a korai bétában, számuk pedig folyamatosan bővül, mindig adnak egy városi és egy nyílt terepen játszódó helyszínt hozzá. Mindkét helyen más a követendő stratégia: városban tűrhetően működik a "kimegyünk, lövünk, vissza a fedezékbe" módszer, a nyílt terepen viszont a tüzérség hamar kiszedne így. A tank könnyen kezelhető, van mód automatikus célzásra is, tény, hogy nélküle igen nehézkes lenne egy-két helyzet. Viszont ha egy-egy részére akarunk a másiknak tüzelni, már nekünk kell boldogulni a találat eléréséhez. A harc addig tart, míg az egyik fél el nem hullik, vagy el nem foglalják az ellenfél bázisát.

World of Tanks

Már a korai béta fázisában is ígéretesnek tűnik a World of Tanks, ingyenes volta pedig biztosítja, hogy mindig legyenek játékosok. Mikrotranzakciós megoldással gondoskodnak majd a szerverek fenntartásáról, prémium tankokat vásárolhatunk majd így, illetve "előfizetéssel" pár napra vagy hétre több tapasztalati pontot kaphatunk a csatákért. A fejlesztők jól láthatóan törődnek a játékkal, folyamatosan jelen vannak a fórumokban is és válaszolnak a kérdésekre, figyelnek az észrevételekre. ■

World of Tanks
World of Tanks
A legutóbbi World of Tanks cikkek, hírek

hozzászólások (1136)

EnforcerHUN
EnforcerHUN 2010.11.17. 00:48
Ez most mi?!
Lehet erre még jelentkezni vagy már csak szurkolhatok!?:-P
Rigida
Rigida 2010.11.17. 14:10
már csak szurkolhatsz, vasárnapig volt a jelentkezési határidő
Rigida
Rigida 2010.11.23. 21:48
Abszolút ligameccs PÉNTEK 21:00
Rigida
Rigida 2010.12.14. 20:42
ma 22:00kor meccsed le sz szalámi
Rigida
Rigida 2010.12.15. 20:57
december 15. szerda 21:00 Erlenberg
december 19. vasárnap 20:00 Ensek
cikkajánló

The Red Solstice

Ismét elszabadul a káosz a vörös bolygón.

Deadbreed

Élőhalottak és démonok háborúja - MOBA horrorisztikus dark fantasy köntösben. Most béta kulcsot is igényelhetsz tőlünk a játékhoz!

Project CARS béta videobemutató

Sityi videóban prezentálja a megjelenéshez közeledő autószimulátort.

The Golf Club

Pályaszerkesztővel érkezik az épp üresen álló piaci résbe az HB Studios golfjátéka.

Endless Legend

A méltán sikeres sci-fi után most egy meglepően változatos fantasy környezetben válhatunk valami „végtelen” részeseivé.